2008. október 16. csütörtök

okt. 16
11:00
Horn: ilyen nehéz helyzetben semmi sem ördögtől való (Adózóna)
Horn Gábor szerint Magyarország nincs jó helyzetben, sokkal erőteljesebben érinti a pénzügyi válság, mint a régióban a többi országot. Erről az SZDSZ ügyvivője csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt.
okt. 16
11:00
Elemzők: pozitív hatása lesz az MNB-EBK megállapodásnak (hirado.hu)
Megnyugtatja a piacot az 5 milliárdos eurohitel
okt. 16
11:00
Javulhat a Pest megyei utak minősége (ProfitLine)
Megindultak Pest megyében a Regionális Operatív Program (ROP) forrásaiból megvalósuló útfelújítások. A felújításra szánt szakaszok közt olyan is akad, melyen jelentős felújítás utoljára a 70-es évek elején volt. A több mint 603 millió forintos beruházás 15 km út felújítását teszi lehetővé négy település mentén. Monor, Tura, Zsámbok és a híres Andrássy kastélynak otthont adó Tóalmás összesen 135…
okt. 16
11:03
Autóeladások: sorakoznak a mínuszok (Infostart)
Az első háromnegyed évben 125.272 új személygépkocsit és terepjárót adtak el Magyarországon, ami 4,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete.
okt. 16
11:06
Iskolapadból a vezetői székbe? (Pénzcentrum)
A pályakezdő álláskeresők magas elvárásai is szerepet játszanak abban, hogy a megfelelő pozíció megtalálása esetükben akár fél évig is eltarthat - többek között ez derült ki a JobInfo és KutatóCentrum közös online felméréséből. A kutatás az álláskeresési szokások mellett az álláskeresés során használt csatornákat és módszereket is vizsgálta....
okt. 16
11:08
A világ legdrágább válásai! (Pénzcentrum)
Bár az elmúlt napokban Madonna és Guy Ritchie válásának bejelentésétől volt hangos a sajtó, valószínűleg sokkal nagyobb visszhangja lesz majd annak, ha kiderül, ki mennyivel száll ki a kapcsolatból, hiszen előbb meg kell becsülni, hogy ki mennyit keresett az együtt töltött évek alatt, és ebből mennyi illeti meg a másikat. A Forbes magazin összegyűjtötte a világ legdrágább válásait, a rangsorba…
okt. 16
11:12
Kevesebb autót vesznek a magyarok (Privátbankár)
Az idén az első háromnegyed évben 125.272 új személygépkocsit és terepjárót adtak el Magyarországon, ami 4,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesüle...
okt. 16
11:15
Aniston visszakönyörögte magát Mayerhez (BorsOnline)
Úgy tűnik Jennifer Aniston éjszakai hívásai mégis célravezetőek voltak és ismét egy párt alkotnak a rocker fenegyerekkel, John Mayerrel. A napokban többször is lencsevégre kapták őket, amint boldogan turbékoltak.
okt. 16
11:18
Robbantással tért vissza a mélyből a pophercegnő (Infostart)
A 96. helyről ugrott az élre a Billboard 100-as listán Britney Spears Womanizer című kislemeze.
okt. 16
11:18
Gyerekek lopták el a felbecsülhetetlen értékű mentőkutyát - képek (Infostart)
Ellopták a Kelet-Magyarországi Speciális Mentők egyik kutyáját szerdán, Nyírpilisen. Az ebet gyerekek vitték magukkal, bezárták egy házba, és láncra verték. A családnál is keresték az állatot, de tagadták, hogy náluk lenne. Azt még nem tudni, hogy miért vitték el a Csülök névre hallgató négylábút.
okt. 16
11:18
Átalakul a Danubius promóciós osztálya (Kreatív Online)
A Danubius rádiónál átalakul a trade marketing, üzletfejlesztési és promóciós vezetői pozíció, illetve megváltozik az idetartozó osztály is. Vajda Judith feladatait októbertől négy szakemberre bízzák.
okt. 16
11:18
Füzetcsomóval vágta fejbe diákjait egy tanár (Blikk)
okt. 16
11:18
Elhanyagolják a tehetségeket (HírTV)
A cégeknek csak kis része fordít figyelmet a tehetséges fiatalok megszerzésére és megtartására. Az állásbörzék inkább showbusinesshez hasonlítanak, a vállalatokhoz bejutott fiatalok körében pedig nagy a fluktuáció. Nem az anyagiak, hanem a megbecsülés hiánya miatt gyakori a váltás - írja a Népszabadság egy tehetségmenedzsmentről rendezett konferenciáról szóló beszámolójában.
okt. 16
11:18
"A kormány dolgozik azon, hogy többlet likviditás jelenjen meg az állampapírpiacon" (Alternatív Energia)
A csütörtöki tárgyalások eredményeképpen a kormány megszerezte a parlamenti támogatást a közpénzügyi szabályozás, illetve a kiadási plafon törvénybe iktatásához - jelentette be Veres János pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten hírügynökségeknek tartott tájékoztatón.
okt. 16
11:18
Egy államtitkár is ismerte a Zuschlag-biznisz részleteit (hirado.hu)
Lados István, a Zuschlag-per másodrendű vádlottja szerint Arató Gergely is tudott mindenről
okt. 16
11:18
Illegális bevándorlókat fogtak az olaszok (HR Portál)
Több száz illegális bevándorlót mentettek ki a tengerből az olaszországi Lampedusa szigeténél, írja a Magyar Nemzet.
okt. 16
11:18
A nikotin fokozza az emlőrák növekedését (WebBeteg)
A nikotin fokozhatja az emlő rákos daganatának növekedését, állapították meg az amerikai Harvard Egyetem kutatói. A cigarettafüstben található vegyületek hozzájárulhatnak a rákos sejtek szaporodásához.
okt. 16
11:18
Öt éve nem látott mértékben romlott a német vállalatok kilátásai (ProfitLine)
Öt éve nem látott mértékben romlott Németországban a vállalatok üzleti kilátásai, mely a fokozódó pénzügyi válságnak tudható be - közölte a német ipari és kereskedelmi kamara, a DIHK. (ProfitLine.hu)
okt. 16
11:20
Utolsó vita: egymás szemébe mondták a vádakat (HírTV)
Politikai elemzők szerint eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a republikánus John McCain az utolsó elnökjelölti vitán, az első közvélemény-kutatások szerint mégis a demokrata Barack Obama volt a jobb a New York-i Hofstra Egyetemen magyar idő szerint csütörtök hajnalban.
okt. 16
11:20
Vége a találgatásoknak - Madonna nagy bejelentése (hirado.hu)
A popdíva képviselői útján megerősítette: hét és fél év után elválik Guy Ritchie-től
okt. 16
11:20
Ezer munkaóra ingyen a Fürge Diáknál (HR Portál)
Magyarország második legnagyobb, országos hálózattal rendelkező iskolaszövetkezete, a Fürge Diák 1000 munkaórát adományoz olyan társadalmi célra, amely közvetlenül hatást gyakorolhat a fiatalok elhelyezkedési esélyeinek növelésére. A nyertes pályázó igényeinek megfelelően kiválasztott és felkészített diák dolgozza le a munkaórákat.
okt. 16
11:21
A válságot a profik sem úszhatják meg (Portfolio)
Az év eddigi részében 30 százalékos veszteséget könyvelhetett el a közel 20 milliárd dollárt kezelő Citadel fedezeti alap legfőbb alapja, gyakorlatilag nem volt olyan befektetésük amin nyertek volna....
okt. 16
11:22
Lázadnak a klímavédelmi terv ellen (HírTV)
A szerda-csütörtöki EU-csúcson Olaszország bejelentette, hogy megvétózza az Európai Unió klímavédelmi programját. Lengyelország a csomagterv egyes részleteit kívánja leszavazni. Magyarország és több más kelet-európai új EU-tag csatlakozik a lengyelekhez.
okt. 16
11:22
Árokba fordult az autóeladás itthon is (hirado.hu)
A legnagyobb forgalmú autómárka, a Suzuki eladásai 12,8 százalékkal csökkentek
okt. 16
11:23
Mai bejelentésre várnak a forintbefektetők - kissé nyugodtabb a helyzet (2.) (Portfolio)
Kissé nyugodtabb, de az elmúlt napokhoz képest jóval alacsonyabb forgalmú a magyar bankközi devizapiac - jelezte a Portfolio.hu érdeklődésére Kolba Miklós, az ING Bank devizakereskedője. Elmondása...
okt. 16
11:24
Forgács Péter képviseli Magyarországot a 2009-es Velencei Biennálén (hirado.hu)
A médiaművész "Col tempo" című munkáját választotta ki a zsűri
okt. 16
11:25
"Csak pánik a világgazdasági válság" - bízik a magyar piacban a luxus golffalu tulajdonosa (Portfolio)
A Budapest Gate projekt és a Corinthia Hotel International együttműködésében ötcsillagos hotel és konferenciaközpont épül az Etyeki-dombság és a Zsámbéki-medence között található területen. Arie...
okt. 16
11:26
Veres: 104 milliárd forintos megtakarítást jelentett be (hirado.hu)
Idén az államháztartási hiány a GDP 3,4 százaléka lesz
okt. 16
11:27
Közgazdálkodj okosan - MNB-vetélkedő (Portfolio)
Október 27-ig lehet jelentkezni a a Magyar Nemzeti Bank középiskolásoknak szóló vetélkedősorozatára. A tét idén sem kevés, hiszen a megszerzett hasznos pénzügyi-gazdasági ismeretek mellett a...
okt. 16
11:30
Lemondott az UD Zrt. vezérkara (Privátbankár)
Nemrég lemondott a megfigyelési botrányba keveredett biztonsági cég, az UD Zrt. teljes igazgatósága, köztük az egyik részvényes, Horváth József - írja a HVG. A cég közgyűlése nem választott új vezető ...
okt. 16
11:30
Alonso segíteni fogja Hamilton ellenfeleit (F1világ)
Fernando Alonso ismét megerősítette, hogy készen áll bajnoki címhez segíteni Felipe Massát, feltéve, ha a Renault továbbra is hozza azt a formáját, amely az elmúlt két futamon győzelemhez segítette Szingapúrban, és Japánban.
okt. 16
11:33
Törőcsik Mari életveszélyes állapotban került kórházba (Blikk)
Törőcsik Marit kórházba szállították.
okt. 16
11:36
Recept: Madártej kaláccsal (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 liter tej 1-2 csoag vaníliás cukor cukor 1 db fonott kalács 6 db tojás
okt. 16
11:36
Életveszélyes állapotban van Törőcsik Mari (Infostart)
Törőcsik Mari színésznőt életveszélyes állapotban, intenzív osztályon kezelik - közölte a Nemzeti Színház vezetősége.
okt. 16
11:36
A fiatalok vezetők lennének - álláskeresési szokásokról készítettek felmérést (HírTV)
A pályakezdő álláskeresők magas elvárásai is szerepet játszanak abban, hogy a megfelelő pozíció megtalálása esetükben akár fél évig is eltarthat - többek között ez derült ki a JobInfo és KutatóCentrum közös online felméréséből. A kutatás az álláskeresési szokások mellett az álláskeresés során használt csatornákat és módszereket is vizsgálta.
okt. 16
11:36
Jön a magyar Time Out Magazin! (Adó1százalék)
A tőzsdén jegyzett econet.hu média üzletága, az EST Media Group (EMG) fogja kiadni a brit Time Out Magazine magyarországi adaptációit - közölte csütörtökön az econet.hu és az EMG. Az erről szóló, három évre kötött licencszerződést szerdán írták alá - áll az EMG közleményében.
okt. 16
11:36
Törőcsik Marit intenzív osztályon kezelik, állapota életveszélyes (Spa Trend Online)
Törőcsik Mari színésznőt életveszélyes állapotban, intenzív osztályon kezelik - tudatta a Nemzeti Színház vezetősége csütörtök délelőtt. A család kérésére a színház további információkat nem közölt.
okt. 16
11:36
Britney újra a csúcson - Hatalmas siker az új kislemez! (hirado.hu)
A Womanizer a 96. helyről ugrott az élre a Billboard 100-as listán
okt. 16
11:36
Jelentős III. negyedéves visszaesés a Cemex-nél (ProfitLine)
A mexikói Cemex, cementgyártó vállalat a harmadik negyedév során 74 százalékkal visszaeső nyereségről számolt be, 5 százalékkal csökkenő értékesítés mellett. A Nyeresége 200 millió dollár lett az előző évi 780 millió után. (ProfitLine.hu)
okt. 16
11:38
Recept: Kapros rakott tészta (Mindmegette)
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg spagetti 60 dkg darált sertéshús 1 csokor kapor 2 dl tejföl só bors pici olaj 10 dkg sajt
okt. 16
11:38
Kígyóuborkával erőszakolta meg élettársát (HírTV)
Bíróság elé állt az a fiatal férfi, aki a vádirat szerint idén tavasszal brutálisan összeverte, majd egy kígyóuborkával erőszakolta meg élettársát Kaposhomokon.
okt. 16
11:40
Recept: Kefires lángos V. (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg liszt 3 kis pohár kefir 1 teáskanál só 5 dkg élesztő tej cukor olaj vagy zsír, tejföl reszelt sajt
okt. 16
11:40
Távhőemelés negyedszer is (HírTV)
Tovább drágul novembertől a távhő a fővárosban. Budapesten idén már negyedszer drágul a szolgáltatás a gázáremelések miatt. Most 9,2 százalékkal.
okt. 16
11:42
Tovább erősödtek a recessziós félelmek (Piac és Profit)
Újabb rendkívüli esésben zártak a börzék az Egyesült Államokban, a vártnál jóval gyengébb makroadatok után felerősödött a recessziótól való félelem - több mint hat százalékot esett az olaj ára, az OPEC csökkentette keresleti előrejelzését - látványosan erősödött a dollár az euróval szemben, ismét felértékelődött a jen - mélyrepülésben vannak a fő tőzsdék Ázsiában, az S&P a dél-koreai bankok…
okt. 16
11:42
Milliárdos projektek nyomában II. (Pénzcentrum)
Az uniós projektek kapcsán sok ígéret elhangzott az elmúlt években, azt azonban kevesen tudják, hogy nincsenek mindig összhangban ezen programok és a vonatkozó jogszabályok, így fordulhatnak elő olyan esetek, hogy gyakran a támogatott képzések célja pontosan a jelenlegi jogszabályok miatt nem tud, vagy nem az elképzeléseknek megfelelően tud megvalósulni....
okt. 16
11:42
Recept: Sonkás tészta csőben sütve (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg spagetti 40 dkg gépsonka (egyben) 1 nagy pohár tejföl 2 db tojássárgája ízlés szerint ételízesítő ízlés szerint trappista sajt
okt. 16
11:44
Zuhanó tőzsdék, pesszimista elemzők (Piac és Profit)
Budapesten a reggeli nagy zuhanások után megnyugodni látszik a piac, a részvényárfolyamok csökkenése mérséklődött és 10.20-kor minden részvénnyel folyamatos volt a kereskedés.
okt. 16
11:44
Recept: Túrós gnocchi szalonnakockákkal (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 csomag gnocchi tészta 20-30 dkg bacon szalonna 25 dkg túró 3 dl tejföl bors oregánó bazsalikom
okt. 16
11:48
Grúzia-Ororszország: ünnepélyes botrány (Privátbankár)
"Ünnepélyes botránnyal" végződött szerdán Genfben a Kaukázus stabilitásáról és biztonságáról megkezdett nemzetközi értekezlet a Kommerszant című orosz üzleti lap értékelése szerint. A cikk címe szerin...
okt. 16
11:50
Költségvetés: 30 órát vitázhatnak a pártok (Privátbankár)
Az Országgyűlés november 3-án kezdi  tárgyalni a jövő évi költségvetést, az általános vita harminc órás időkeretben zajlik majd - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság ülése utá...

Keresés