Vass Ádám személyében magyar tagja is van az Innovatív Gyógyászati Kezdeményezés (Innovative Medicine Initiative - IMI) Tudományos Bizottságának. Vass Ádám jelenleg a Richter Gedeon NyRt. vezető kutatási tanácsadója, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvos és Gyógyszerésztudományi Centrumának oktatója. Számos magyar és nemzetközi gyógyszerészeti társaság tagja, illetve…
A tízmillió lakoshoz képest kevés, mindössze 80.000 ezer a fiatal, 18-30 év közötti véradó Magyarországon; ezért az idén is megrendezik a felsőoktatási intézmények közötti donorversenyt.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnökén keresztül azt kérte Orbán Viktortól, vesse latba befolyását annak érdekében, hogy az európai konzervatív pártok is támogassák a Magyarország által javasolt négy pontot. Erről a kormányszóvivő tájékoztatta az MTI-t szerdán.
Erősen ittas állapotban volt Jörg Haider karintiai tartományi elöljáró, amikor múlt szombaton halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett - állapította meg a News osztrák hírmagazin értesülése szerint az elvégzett igazságügyi orvosi vizsgálat.
A legnagyobb amerikai bank, a JPMorgan Chase &Co. harmadik negyedéves nyeresége 85 százalékkal esett a jelzálog fedezetű eszközleírásainak következtében. (ProfitLine.hu)
Az eredményesebb vizsgálatoknak, a hatásosabb gyógyszereknek és a dohányzás visszaszorulásának köszönhetően csökkenni fog a következő 15 évben a rákbetegségek halálos áldozatainak a száma - jósolják brit szakértők.
Két szarvasi, műemlék jellegű épület felújítása kezdődött meg a Tessedik Sámuel Főiskolán. Az egymással szemben elhelyezkedő mezőgazdasági, víz- és környezetgazdálkodási, valamint a pedagógiai kar renoválására 105 millió forintot fordít a minisztérium.
Szakemberek szerint az elkövetkező tíz évben 50 százalék feletti egy influenza világjárvány kialakulásának az esélye. A magyar Pandémiás Prevenciós Bizottság a megelőzést helyezi előtérbe.
A lengyel ingatlanberuházó- és fejlesztő Echo Investment a mai napon bemutatta a MUNDO - Zugló Kerületközpont építészeti terveit és ezzel egyidejűleg bejelentette, hogy a központ építési munkálatai...
Amerikai tudósok bizonyítékot találtak arra, hogy a cápáknál előfordul a szűznemzés. DNS-vizsgálattal megerősítették, hogy a virginiai akváriumban élő Tiditnek garantáltan apa nélkül lett gyereke.
Az RX-8 Hydrogen RE a Mazda környezetbarát, mégis magas szintű vezetési élményt és biztonságot nyújtó modellek előállítását célzó "Fenntartható Zoom-Zoom" stratégiájának megvalósulása
Ismét közzétette az interneten a januspannonius68 nevű ismeretlen az állítólagos megfigyelési ügy egyes hangfelvételeit. Harminc olyan dokumentumot közölt az egyik internetes filmmegosztó oldalon, amely az UD Vagyonvédelmi Zrt. elleni titkos nyomozás során keletkezett.
A magyar Kutatók Éjszakája apropójából rendezett kerekasztal-beszélgetést a Tempus Közalapítvány, hogy a magyar kutatás-fejlesztésről, valamint a tudományos pályaválasztás lehetőségéről és annak jelentőségéről osszák meg tapasztalatikat, illetve véleményüket a K+F+I szektor legfontosabb döntéshozói.
Az úgynevezett "keresztféléves képzésre" azok jelentkezhetnek, akik különböző okok miatt februárban kívánják megkezdeni a tanulmányaikat, illetve azok is jelentkezhetnek a meghirdetett mesterképzésekre, akik januárban fejezik be tanulmányaikat az alapszakokon.
Az MTA Energetikai Bizottságának elnöke, Aszódi Attila úgy vélte a műszaki egyetemen ma megtartott Lévai örökség és a magyar energetika - 2008 konferencián, hogy ha az üzemidő meghosszabbításának, illetőleg esetlegesen új blokkok megépítésének ötlete merül fel az országban, újra kell gondolni az egyetemi szintű képzést.
Több mint 160 ezer embernek mondhatnak fel New Yorkban a pénzügyi válság miatt - állítja a város főkönyvelője. A becslés szerint a korábbi prognózishoz képest 80 ezerrel több ember veszítheti el állását a világ egyik legnagyobb pénzügyi központjában - mindez azért, mert a gondok a pénzszektorból a gazdaság más ágazataira is átterjedtek.
A brit ingázók több mint egynegyede nem most kezet vécé után. Kezük olyan baktériummal van szennyezve, amely ürülékből származik - állapították meg londoni kutatók. Erről a BBC közszolgálati hírportál számolt be szerdán, a kézmosás világnapján.
Új kereskedelmi igazgatója és marketingvezetője van a Vivát, a Music Televisiont (MTV), a Nickelodeont és a Comedy Centralt magába foglaló Music Television Networks Magyarországnak (MTVNM).
Egy ceglédi családi ház udvarán megtalálták azokat a kábeleket, amelyeket öt nappal ezelőtt loptak el a monorierdői vasúti balesetben összeroncsolódott vagonból; a rendőrök most kérdezik ki a ház...
A kitervelt, tudatos doppingolásért négyéves eltiltást javasol a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke. Pat McQuaid ezzel szeretné a csalókat szeretné minél messzebb tartani a sporttól.
Érsekcsanád-Kalocsa térségében 37.200 liter jelölt gázolajat találtak egy gazdasági társaság szórakozásra használt hajóján a Dunán - közölte az MTI-vel a vám- és pénzügyőrség szerdán.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnökén keresztül azt kérte Orbán Viktortól, vesse latba befolyását annak érdekében, hogy az európai konzervatív pártok is támogassák a Magyarország által...
Az Egyesült Államok után talán Nagy-Britannia bankjai, és így adófizetői isszák meg leginkább a válság levét, hiszen a jelzáloghitel konstrukciók eltűnése, és a szigorú feltételek miatt rekord alacsony az új hitelkihelyezések száma, a magas rezsi és egyéb árak miatt pedig megtakarításaikat élik fel a szigetországbeliek....
Egy év alatt 75 millióval nőtt a világban az éhezők száma az élelmiszerár-robbanás és a klímaváltozás miatt bekövetkezett terméscsökkenés miatt. Erről az Élelmezési Világnap alkalmából az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete Regionális Irodája munkatársai számoltak be.
Sokáig úgy tűnt, az Ecclestone lányok jelentik a britek válaszát Paris Hiltonra. Aztán fordult a kocka, s míg az amerikai hotelörökösnő megmaradt partykirálynőnek, addig Tamara és Petra karrierépítésbe kezdett. Igaz, a milliárdos papa segítségét egyikük sem utasítja vissza.
Most válik csak igazán komoly harccá a sztárok csatája a Celeb vagyok, ments ki innenben! Szerda este ugyanis minden megváltozik, egy celebnek távoznia kell a dzsungeltáborból.
Megtalálták a rendőrök azokat a kábeleket, amelyeket a Monorierdőnél balesetet szenvedett vonatról loptak el. A tolvajokat még keresik. A múlt hétfői vonatszerencsétlenségben négyen meghaltak és csaknem harmincan megsérültek.
Szakemberek szerint az elkövetkező tíz évben 50 százalék feletti egy influenza világjárvány kialakulásának az esélye, a magyar Pandémiás Prevenciós Bizottság a megelőzést helyezi előtérbe - mondta...
A Magyar Telekom, a Ringier, a Greenpeace, a WWF és más cégek és civil szervezek közösen kampányolnak októbertől a klímaváltozás ellen. A Klímaakcióra keresztelt ötletkampány aktivitásra buzdítja a civil csoportokat.
Pénzt kérhetnek a háziorvosok a nem kötelező védőoltások beadásáért. Tolnában néhány rendelőben már vannak példák a fizettetésre. Az orvoson múlik, kell-e pénzt fizetni az oltás beadásáért.
Szeptember végéig a tavalyinál 3 százalékkal kevesebb magyar turista látogatott Horvátországba, miközben az összes külföldi vendégszám 2 százalékkal nőtt - mondta a Horvát Idegenforgalmi Közösség...
Nagy káosz uralkodik az intézményi befektetők köreiben is, az általunk név nélkül megkérdezett befektetési alapkezelők többsége bevallotta, hogy fogalma sincs arról, mi lesz a jelenleg is zajló...
Björn Ulvaeusnak, az ABBA együttes egykori tagjának 85 millió svéd korona (több mint 2 milliárd forint) ütheti a markát a nemzeti adóhatósággal folytatott bírósági eljárást követően. A sztár jogi...
Az OTP Bank tőke és likviditási helyzete továbbra is erős, a bank fundamentumai stabilak - nyilatkozta a Portfolio.hu-nak Urbán László, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese. A szakember szerint a...