2008. október 14. kedd

okt. 14
12:30
"Felháborító az előkészületlenség, a 4-es metró építésénél" (Alternatív Energia)
Sürgős vizsgálatot követelt kedden Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a főpolgármestertől, amiért a szakértői javaslatok ellenére a metróépítés kivitelezői nem tettek meg mindent a Műegyetem épületének süllyedésének elkerülésének érdekében, így veszélybe sodorták a közintézményt.
okt. 14
12:32
GBP/JPY Csökkenő brit ingatlanárak (HírTV)
Miután nőtt a befektetők kockázatvállalási hajlandósága, összeszedte magát a GBP/JPY, és 180,21-re emelkedett. A brit fogyasztói árak szeptemberben éves szinten 5,2%-kal emelkedtek, ami 16 éves csúcsot jelent, míg az ingatlanárak a DCLG-házárindex szerint augusztusban éves szinten 3,4%-os emelkedést mutattak (előrejelzés. -1,1%, előző: -0,3%). Ellenállás 182,50-nél, míg támogatás 172,23-nál…
okt. 14
12:34
Kitúrták a legkisebb veszprémi vidrát (+kép) (HírTV)
Kitúrták testvérei az egyik ázsiai kis törpevidrát az odúból a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban, ezért most gondozók etetik a kéthónapos kölyköt.
okt. 14
12:36
EUR/USD 1,37 fölött (HírTV)
Annak ellenére, hogy csalódást okozott a német ZEW-index, viszonylag keskeny sávban mozgott az EUR/USD. Erős ellenállás található 1,37-nél, melyet végül sikerült átlépni. A vételi stopok oldása révén 1,3719-re emelkedett a kurzus. Ellenállás 1,3785-nél, míg támogatás 1,3610-nél található. In-www.globalfx.hu
okt. 14
12:39
A "Pénziránytű" segít eligazodni a pénzügyi döntésekben (Portfolio)
Az MNB pénzügyi kultúra fejlesztését célzó legújabb kezdeményezése a "Pénziránytű" honlap elindítása, melynek célja a fiatalok számára jegybank-specifikus témakörökben a legfontosabb alapismeretek...
okt. 14
12:41
Gyurcsány a 2009-es költségvetésről: legalább 3 paraméter változhat (Portfolio)
Miután tegnap hivatalosan is visszavonta átdolgozásra a 2009-es költségvetésre vonatkozó törvényjavaslatát a kormány, a dokumentumban legalább három paraméter változhat - jelezte újságírói kérdésre...
okt. 14
12:43
Bernanke: a tőkeinjekció teremtheti meg az élénkülés alapjait (Portfolio)
Az USA-ban hivatalosan ma bejelentésre kerülő 250 milliárd dolláros banki tőkeinjekció egyfelől normális kerékvágásba térelheti a piacokat, másfelől pedig megteremtheti a gazdaságélénkülés alapjait -...
okt. 14
12:45
15 milliós bírság a kakaófolt miatt (Piac és Profit)
A televíziós reklámok állításaival ellentétben a Vanish klórmentes fehérítők sem alkalmazhatóak az összes színes ruhára és a kakaófolt eltüntetésére sem alkalmasak - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata. Így a fogyasztók megtévesztése miatt a Reckitt Benkiser Kft-nek 15 millió forint bírságot kell fizetnie.
okt. 14
12:48
Kannibálok a békésnek hitt majmok (Infostart)
A kongói őserdők mélyén élő bonobók eddig úgy voltak ismertek, mint a majomvilág hippijei: békések, sokat párosodnak pusztán élvezetből, ráadásul a nőstények játsszák a vezető szerepeket. A legújabb megfigyelések azonban lerombolni látszanak a bonobók imázsát. Ugyan eddig sem vegetáriánusként ismertük őket, most kiderült, hogy - kis túlzással - még kannibáloknak is nevezhetjük őket.
okt. 14
12:48
Apa és anya nélkül maradtak Keleti Andi gyerekei (BorsOnline)
Keleti Andrea hetek óta azon töri a fejét, mi legyen a gyerekeivel, ha ő elutazik Argentínába a Celeb vagyok, ments ki innen! második részének forgatására. A férje, Zoli ugyanis ugyanebben az időszakban táncol a Szombat esti láz harmadik szériájában, így neki sem lesz ideje foglalkozni két csemetéjükkel.
okt. 14
12:48
Négypontos javaslat az EU állam- és kormányfőinek (Infostart)
Változik a jövő évi költségvetéshez tartózó növekedési, inflációs, és béralakulási mutató - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) tagjaival folytatott konzultáció utáni tájékoztatón, ahol a szombati nemzeti csúcs előkészítését vitatták. A kormányfő elmondta azt is, hogy négypontos javaslatot terjeszt a kabinet az EU állam- és kormányfői elé.
okt. 14
12:48
Tovább izmosodott a BUX (HírTV)
Nyitáskor tovább erősödött a Budapesti Értéktőzsde indexe. A BUX 5 százalékkal emelkedett a kereskedés kezdetét követően milliárd forintos forgalom mellett.
okt. 14
12:48
Új helyszínkereső site indult (Kreatív Online)
A most startolt helyszin.com rendezvényhelyszín-kereső oldal nem csak felsorolja a helyszíneket, de egy részüket teszteli is, a kevésbé tapasztalt rendezvényszervezőknek pedig szakcikkekkel szolgál.
okt. 14
12:48
Stallone fizetés nélkül távozott egy étteremből (Blikk)
okt. 14
12:48
Berlusconi-betli a Fehér Házban (Blikk)
Túlságosan beleélte magát a beszédbe, de megmentette a helyzetet
okt. 14
12:48
Felvidéki besúgó kapott magyar állami kitüntetést (Metropol)
A csehszlovák kommunista állambiztonsági szolgálat, az StB besúgója volt Ág Tibor ismert felvidéki magyar néprajzkutató, aki a pozsonyi magyar nagykövetségen szombaton vehette át a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét - írta az Új Szó című, magyar nyelvű szlovákiai napilap.
okt. 14
12:48
A Fidesz Sólyom mellé áll (Alternatív Energia)
A Fidesz értelmetlen PR-ötletnek tartja a miniszterelnök által kezdeményezett nemzeti csúcsot. Erről Kósa Lajos alelnök beszélt a párt keddi elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
okt. 14
12:48
Előadások biciklin, köztéren, bevásárlóközpontban (Spa Trend Online)
A Placc 2008 és a Budapesti Őszi Fesztivál szervezői izgalmas utazásra hívják az erre nyitott közönséget. Ki a színházból! jelszóval többek közt biciklin, utcán, téren és bevásárlóközpontban is élvezhető előadásokat kínálnak. Engedtünk a csábításnak és elkísértük a produkciókat a rend­hagyó helyszínekre.
okt. 14
12:50
Obama-előnyt mutatnak a közvélemény-kutatások (+videó) (HírTV)
Az Egyesült Államokban bárkinek a gyermekéből lehet elnök, és erről szól az amerikai álom jelenleg - közölte Barack Obama egy Ohio államban tartott kampánygyűlésen. A demokrata szenátor mellett John McCain republikánus elnökjelölt is nagygyűlést tartott. Mindkét jelölt a gazdaság megmentésére hirdetett programját ismertette. A közvélemény-kutatások szerint Obama most 4-10 százalékkal vezet McCain…
okt. 14
12:50
Jó ebédhez szól a dzsessz (Kreatív Online)
Sinatra & Friends News címmel egy négyoldalas lap jelenik meg október 15-én a Napi Gazdaságban. A dzsesszénekesekről és kedvenc ételeiről szóló behúzott kiadvány egyben étlap és a Jardinette étterem kéthónapos rendezvénysorozatát népszerűsíti.
okt. 14
12:57
Fókuszban az egységes euro pénzforgalmi térség (Portfolio)
Az interneten mától elérhető a jegybank Pénzforgalomról mindenkinek c. kiadványának második része, amely a bankátutalásokra fókuszál. Ugyancsak mától elérhető az egységes euro fizetési övezetet...
okt. 14
12:59
Hongkong is garantálja a bankbetéteket (Portfolio)
Hongkong is beállt azon államok sorába, amelyek garanciát vállalnak a bankbetétekre annak érdekében, hogy a hitelpiaci válság kapcsán felbolydult kedélyeket megnyugtassák. A tervek szerint az állam...
okt. 14
13:03
Kondrát: Nem tudja a piac, mihez nyúl a kormány (Infostart)
Semlegesen reagált a piac arra a döntésre, hogy visszavonják a jövő évi adótörvény- és költségvetési javaslatot - mondta az MKB Bank elemzője. Kondrát Zsolt szerint a legtöbben arra várnak, hogy a kormány milyen új javaslattal áll elő, milyen kiadásokhoz nyúl hozzá.
okt. 14
13:06
Havi húszezerért biztosíthatja családja egészségét (Privátbankár)
Járóbeteg szakellátást, kórházi extra szolgáltatást és otthonápolást is tartalmaz az Union Biztosító új biztosítási csomagja. Zsoldos Miklós az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója elmondta: a biz...
okt. 14
13:06
Sarkozy szexelt Chirac lányával (BorsOnline)
Zaftos részletek derültek ki titkosszolgálati feljegyzésekből ismert francia politikusokról, például Nicolas Sarkozyről. A jelenlegi elnök minden egykori csajozásáról készült feljegyzés, de tárcavezetők kábítószer használati szokásaira, és pedofil hajlamaira is fény derült.
okt. 14
13:06
A Fidesz szerint értelmetlen PR-ötlet a nemzeti csúcs (Infostart)
A Fidesz értelmetlen PR-ötletnek tartja a miniszterelnök által kezdeményezett nemzeti csúcsot. Erről Kósa Lajos alelnök beszélt a párt keddi elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
okt. 14
13:06
Részrehajlóak a magyar hatóságok? (Infostart)
A magyar hatóságok részrehajló eljárására panaszkodik a romániai fuvarozók két egyesülete. Egyikük a hónap végére tiltakozó útblokádot helyezett kilátásba.
okt. 14
13:06
Egy év börtön a vesztegető adóügyintézőnek (Blikk)
okt. 14
13:06
Csak emberiség-szinten lehet túlélni (Metropol)
Az Internet Hungary konferencia megnyitóján a felszólalók a technikai vívmányok társadalmi kontrolljáról, az állampolgárok, mint felhasználók fontosságáról és a digitális átálással felszabaduló frekvenciák sorsáról beszéltek.
okt. 14
13:06
Egy ember vesztette életét a hármas karambolban (HírTV)
Hármas karambol történt kedden reggel a szolnoki Szent István hídon, egy ember életét vesztette. Az elhunyt egy 56 éves lenti férfi, aki személygépkocsijával eddig tisztázatlan körülmények között áttért az út menetirány szerinti bal oldalára és frontálisan ütközött egy teherautóval, amelybe egy másik teherautó csúszott bele.
okt. 14
13:06
Borsik János: töröltük a bérbefagyasztást (Alternatív Energia)
Változik a jövő évi költségvetéshez tartózó növekedési,inflációs, és béralakulási mutató - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) tagjaival folytatott konzultáció utáni tájékoztatón, ahol a szombati nemzeti csúcs előkészítését vitatták.
okt. 14
13:06
Zavargások Montenegróban (hirado.hu)
A Koszovó függetlenségének elismerése ellen szervezett békés tüntetés erőszakba fordult
okt. 14
13:08
Basso megúszta a börtönt (Blikk)
okt. 14
13:08
Lezsák Sándor és Balog Zoltán fejét követeli a Magyar Demokratikus Charta (Alternatív Energia)
A Magyar Demokratikus Charta szóvivői elfogadhatatlannak tartják Lezsák Sándornak, az Országgyűlés fideszes alelnökének és Balog Zoltánnak, az emberjogi bizottság fideszes elnökének Prohászka Ottokár, római katolikus püspök lakiteleki szobrának avatásán mondott szavait, ezért felszólítják a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportját, hogy hívja vissza tisztségéből a két politikust - tudatták…
okt. 14
13:08
Incidens a fogadáson! Nevetésben törtek ki a Fehér Ház vendégei (képekkel) (hirado.hu)
Az olasz-amerikaiak által ünnepelt Columbus Day vendégeinek általános meglepetésére az emelvény felső része leszakadt a talapzatról, de Berlusconi megmentette a helyzetet
okt. 14
13:10
A nemzeti csúcs nem veszi át mások feladatát (Alternatív Energia)
Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy ebben a helyzetben hogyan tud segíteni Magyarországnak - reagált Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy keddi sajtótájékoztatón arra, hogy Sólyom László államfő bejelentette, nem vesz részt a kormányfő által szombatra összehívott nemzeti csúcson. Orbán Viktor kijelentéseire reagálva a miniszterelnök azt mondta: a jelenlegi helyzetben nem birkózni, nem…
okt. 14
13:10
Angelina, Brad Pitt szemével - Képek, amiket eddig sosem láthattunk! (hirado.hu)
Napvilágot láttak azok a fotók, amelyek a sztárcsalád intim pillanatait örökítik meg
okt. 14
13:15
10-ből 1 nyugdíjast tönkretett a válság? Egyre kétségbe ejtőbb a brit helyzet... (Pénzcentrum)
10-ből egy ember beszüntette a nyugdíj-hozzájárulás fizetését Nagy-Britanniában, hogy ezzel próbáljanak pénzt megtakarítani illetve elkerülni a részvénypiacba történő befektetést......
okt. 14
13:21
Az adók adóztatása - mi lehet a megoldás? (Infostart)
Gondolkodott már azon, hogy ha autót vásárol, a regisztrációs adóval növelt vételárra kerül az áfa, azaz az adó után is adózik? Hasonló a helyzet akkor, ha jövedéki terméket vesz, hiszen az áfát akkor is egy másik teherrel, a jövedéki adóval növelt összeg után kell megfizetni. A többszörös adóztatás nem magyar sajátosság, az egész Európai Unióra jellemző.
okt. 14
13:21
A Toro Rosso a szezon végén dönt Bourdais jövőjéről (F1világ)
A Scuderia Toro Rosso minden bizonnyal csak a szezon végén dönt Sebastien Bourdais jövőjéről, ugyanis a vezetőség továbbra is vizsgálja, milyen lehetőségei vannak a versenyzői fronton a következő idényre.
okt. 14
13:24
Az önkormányzatok is érezni fogják a válságot (Privátbankár)
A pénzügyi világválság szűkíti az önkormányzatok mozgásterét, átírja a költségvetésüket, ám a csökkenés mértéke még nem ismert - mondta a szakminiszter Budapesten a Települési Önkormányzatok Országos ...
okt. 14
13:24
Emberi maradványok egy óriás krokodilban (HírTV)
Valószínűleg krokodil falta fel azt a 62 éves férfit, aki még szeptember végén tűnt el Ausztrália északi részénél - jelentette Queensland állam rendőrsége kedden. Az állat gyomrában megtalálták a férfi jegygyűrűjét is.
okt. 14
13:24
Szerzetesnek állt a csalódott vezérszurkoló (Blikk)
okt. 14
13:24
Tarlós szerint a metróépítés miatt veszélybe került a Műegyetem épülete! A DBR cáfol (hirado.hu)
A DBR Metró Projekt Igazgatóság szerint statikailag nincs veszélyben az épület
okt. 14
13:26
„Ez egy bolhacirkusz, aminek Gyurcsány a porondmestere” (+videó) (HírTV)
Gyurcsány Ferenc minden szempontból alkalmatlan az országban kialakult helyzet kezelésére. Bármilyen válságkezelő program annak belátásával kezdődhet, hogy Gyurcsány Ferencnek távoznia kell – véli a Fidesz. Kósa Lajos a párt elnökségi ülését követően kritizálta a miniszterelnök által kezdeményezett szombati nemzeti csúcsot is, amit vízgereblyézéshez hasonlított, aminek szerinte akkor sincs é...
okt. 14
13:26
Demokratikus charta: a Fidesz hívja vissza tisztségéből Lezsák Sándort és Balog Zoltánt (hirado.hu)
A Magyar Demokratikus Charta elfogadhatatlannak tartja a két politikus szavait, amit Prohászka Ottokár lakiteleki szoboravatásán mondtak
okt. 14
13:27
Egy hanti halászfalu magyar lakója (Éva Magazin)
Vadregényesen hangzik, nem igaz? Ruttkay-Miklián Eszter finnugrista nyelvész-néprajzkutató vagy öt éve él a nyugat-szibériai Szinja folyó partján egy hanti településen. Amikor megtelepedett, már tíz éve kutatta ezt a népet, nyelvüket szinte jobban beszélte, mint ők maguk.
okt. 14
13:28
USD/CHF Kedvező kilátások (HírTV)
Egyes elemzők szerint átmenetileg 1,1605 felé emelkedhet az USD/CHF emelkedése. Kedvezőről semlegesre változnának a kilátások, ha 1,0622, alá menne a jegyzés, bár csak 1 alatt lennének kifejezetten negatívak. In-www.globalfx.hu
okt. 14
13:29
Interjú (Éva Magazin)
Figyelem, ahogy a vendéglőben, még az interjú előtt, a szomszéd asztalnál tárgyalnak valakivel. Összefogottak, magabiztosak, mosolyognak - bármiről legyen is szó, már pusztán a jelenlétük, a kisugárzásuk alapján nagy esélyt látok rá, hogy megvalósul. Néhány perc múlva átülünk a két dizájnerhez.
okt. 14
13:31
A John Edwards-sztori (Éva Magazin)
John Edwards, aki nemrég még az Ovális Irodáról álmodott, szépen szaporítja az eddigi politikai szexbotrányokat. Az Egyesült Államok elnöki székére pályázva a lehető legrosszabbkor keveredett liezonba. Sorsa felett az amerikai közvélemény tört pálcát.

Keresés