Közel 20-24 százalékkal maradnak el a szakmunkásjövedelmek a jelenlegi magyarországi havi bruttó 191 ezer forintos átlagkeresetektől - derült ki a Merces októberben végzett internetes felméréséből.
Nyugdíj mellett több mint félmillióan tettek szert tavaly adóköteles jövedelemre az adóhivatal adatai szerint. A nyugdíjbiztosítótól mintegy százezren kérték járadékuk növelését azon a címen, hogy az elmúlt időszakban 365 napig munkában álltak.
Tóth Lüszit, a Megasztár 4. legfiatalabb versenyzőjét be kellett vinni az ügyeletre a szombati az élő műsor előtti éjszakán. A kislányt orvosai szigorúan eltiltották az énekléstől, ő mégis színpadra állt, mint ahogy betegen készül a következő fellépésre.
Az ősi állatáldozatokat idéző performanszairól elhíresült Hermann Nitsch, az orgiamisztérium színház néven ismert önkifejezési forma megalkotója a "Nitsch 70" című kiállításának megnyitása alkalmából Budapestre érkezett. A Budapesti Őszi Fesztivál ideje alatt - október 11-től 19-ig - a Galéria White-ban látható tárlat a művész csorgatott festménykompozíciói mellett egyik használt festőkötényt is…
Az úgynevezett "keresztféléves képzésre" azok jelentkezhetnek, akik különböző okok miatt februárban kívánják megkezdeni a tanulmányaikat, illetve azok is jelentkezhetnek a meghirdetett mesterképzésekre, akik januárban fejezik be tanulmányaikat az alapszakokon. Az október 15-én, szerdán megjelenő felvételi tájékoztatóban csaknem 50 felsőoktatási intézmény több mint 150 szakot, összesen 394…
Huszonöt éve halt meg Ranódy László Kossuth-díjas filmrendező, érdemes és kiváló művész. Érettségi után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója volt, tanulmányait a Pécsi Jogtudományi Egyetemen 1942-ben fejezte be. Ezzel egy időben az 1940-es években asszisztensként, majd segédrendezőként dolgozott a Hunnia Filmgyárban.
150 ezer forintos büntetésről szóló csekket kapott 200 család, mert még nyáron Balatonalmádiban tilosban parkoltak a strand előtt. A nyaralók azt mondják, mire a hangosbemondó felszólította az autósokat, hogy hagyják el a területet, már mindenki büntetőcédulát talált a szélvédőn.
Szeptemberben az előző év hasonló időszakához viszonyítva 5,7 százalék volt a fogyasztói árak emelkedése, 2008 első kilenc hónapjában 6,7 százalék - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből.
Már a századik gyakornoknak sikerült állást szereznie idén októberben a Microsoft partnercégeinél a szoftvercég magyarországi képzési programjának köszönhetően, ami másfél éve indult - írja a Világgazdaság.
Kisebb meglepetést okozott, hogy Ausztrália is mentőcsomagot jelentett be. Kevin Rudd miniszterelnök szerint a 7.4 milliárd dolláros (10.4 milliárd ausztrál dollár)csomag a gazdaság élénkítését...
A pénteki hírekkel ellentétben egyelőre nem olvad össze az Immofinanz és kelet-közép-európai aktivitásokért felelős leányvállalata, az Immmoeast. Az egyesülés lehetőségét alapos vizsgálatnak vetik...
Csehország a pénzügyi válság miatt valószínűleg a korábbi várakozásoknál későbbi időpontban tudja majd bevezetni az eurót - mondta egy vasárnapi televíziós interjúban Zdenek Tuma, a cseh jegybank...
A vártnál (6.1%) jóval alacsonyabb (5.7%) szeptemberi inflációs adatot követően háromnegyed óra alatt összességében mérsékelt forinterősödés következett be az euróval szemben, amely egy a Portfolio...
Erősödött a forint a nemzetközi piaci hangulat és a magyar inflációs adat hatására kedden reggel: a budapesti bankközi devizapiacon fél tízkor 250,40/60 forint volt az euró árfolyama, szemben a hétfő ...
Szinte közhelyszerűen ismételgetjük, hogy a sztársportolók élete sem fenékig tejfel. Mi ugyan többnyire csak a csillogó oldalát látjuk, a győzelmekig vezető rengeteg munkát, a csalódások okozta depressziót, a – klasszikusokat idézve – vért, verítéket és könnyeket nem.
Harminc öltéssel kellett összevarrni annak az ausztrál férfinak a lábát, aki összetűzésbe keveredett egy korallcápával. Csoda, hogy Geff Johnson túlélte a súlyos vérveszteséget.
Buda alapítóinak földi maradványaira - eddig csaknem 600 csontvázra - leltek a Mátyás-templom mellett, a középkori temető ásatásán. A munkálatok vezetője, a Budapesti Történeti Múzeum régésze szerint azért különlegesek ezek a sírok, mert idáig nem kerültek elő az első budai telepesek maradványai.
A rendőrség nem akadályozta meg, hogy összetalálkozzanak a szeptember 20-án egy időben és egymás közelében folyó budapesti megmozdulások résztvevői, és azt sem tette lehetővé, hogy a rendezvények helyszínét mindenki biztonságban elhagyhassa állapította meg Szabó Máté ombudsman a tüntetések kapcsán tartott vizsgálatában.
Eldurvult az amerikai kampány hangneme: a vesztésre álló republikánus páros választási gyűlésein eluralkodott az elkeseredett düh és a gyűlölet. Egy demokrata képviselő John McCain és Sarah Palin taktikáját az egykori alabamai kormányzó, a fajgyűlölő George Wallace módszereihez hasonlította.
2008. szeptemberben a fogyasztói árak az előző hónaphoz viszonyítva összességükben nem változtak, 2007. szeptemberhez viszonyítva az árak 5,7%-kal növekedtek. Idén, az első kilenc hónapban, átlagosan 6,7%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
Tüdőgyulladásban meghalt Gerard Depardieu fia egy Párizs környéki kórházban hétfőn - közölte sajtósa. A hivatalos információk szerint Guillaume Depardieu egy olyan vírust kapott el, amely heveny tüdőgyulladást okozott nála.
Még el sem kezdték a forgatást, máris indulatokat kavar a móri mészárosról készülő film. A banki vérengzés mellett a veszprémi postásgyilkosságot is N. László számlájára írják. A hidegvérrel kivégzett kézbesítő, Fódi György édesanyja semmiképp sem nézi meg a filmet, legsötétebb rémálmai elevenednének meg, ha újra alakot öltene fia gyilkosa.
Mérgező gömbhalak tűntek fel Athén környékén az általános felmelegedés következtében. A Vörös-tengerben honos halaknak akár az érintése is halálos lehet.
A Zona.hu szerint százszázalékosan eladósodott a Hospinvest és újabb tőkeemelésre szorul majd a csoport, mert az idén is egymilliárd forinthoz közeli lesz a vesztesége. A cég fő tulajdonosa ennek...
Az idei év kilencedik hónapjában az előző havi értékhez viszonyítva lényegében nem változtak a fogyasztói árak, az éves inflációs ráta szeptemberben 5,7 százalékot tett ki - derül ki a KSH legfrissebb adataiból....
A pénzügyi szektor egyik legfontosabb ágazataként a legfontosabb problémákkal is kell a nyugdíjpénztáraknak szembenézniük, hiszen nem elég, hogy a befektetési környezet évtizedek óta nem látott...
Az elmúlt két hónapban a tervezet 5-10 %-os visszaesésnél gyorsabban, 10-20 %-kal csökkent az új autók értékesítése Magyarországon. A kereskedők szerint nincs pánik, de az utolsó negyedévben sem számítanak növekedésre a nemzetközi piaci fejlemények és belföldi vásárlóerő csökkenésének következtében....
"Repülőt gyárt Jani, Feri, Köszörül, kitalál, Kicsi Kati nézegeti, Ide áll, oda áll. Varrogat a Teri, Bözsi, Jár a tű, a fonál, Kicsi Laci nézegeti, Ide áll, oda áll." (Weörös Sándor: Fiúk, lányok) A nemi identitás korai megnyilvánulásairól beszélgettünk Bárdos Katalin pszichológussal.
Győrfi Zsófi a magasba vágyott, kecses hidakat akart tervezni, aztán lassan visszatért a földre, gyermekkori álmához, a sporthoz. Majd rátalált egy testét-lelkét-szellemét egyformán kielégítő foglalkozásra: a Ma-uri masszázsra. Éppen csak elhagyva a harmincat most mellékállású anya. Somogyi Eszter írása
Olvasónk egy égető kérdéssel fordult felénk. Rájött, hogy a bor mámorító hatása pozitvan hat a szexuális életére. Kíváncsi, hogy e mennyei nedű nélkül is tud-e olyan heves lenni. Mi tudjuk: igen!
Hargitai Bea barátnőjét, Nicole-t megharapta egy ismeretlen állat az Amazonas közepén, miközben a szőke Playmate és a Senorita Szöszi egész stábja egy ladikban ragadt a megáradt Amazonas közepén. Nikolt kórházba szállították, és teletömték injekciókkal.
Romantikára vágyik? Hány éves a párja? 53-nál fiatalabb? Akkor egy darabig még várnia kell - ez ugyanis az a kor, amikor a férfiak a leginkább romantikussá válnak.
Egy nő életében talán az egyik legmegrázóbb trauma, ha valami oknál fogva el kell távolítani a méhét, függetlenül attól, hogy szült-e már. Hiszen a méh a női testnek nem csupán csak egy szerve, ami jó ha van, de ha nincs, akkor sem hiányzik, hanem egyenesen a nőisség szimbóluma – állítják azok, akiknél már elvégezték az eltávolító műtétet –, elvesztése olyan megrázkódtatást okozhat, mely akár…
Elzárták a Barátság vezetéket, így megszűnt az olajömlés Ecsernél, ahol korábban robbanásveszély miatt lezárták a környéket - közölte a rendőrség és a katasztrófavédelem.
Miután a G7-es államok és az európai kormányfők a hétvégén elfogadtak egy átfogó intézkedéscsomagot a banki szféra megsegítésére, jelentős nyereségeket könyveltek el a nemzetközi részvénypiacok, így a dollár a jen kivételével gyengült a többi devizával szemben, majd később némiképp összeszedte magát. Miután a francia fogyasztói árak szeptemberben éves szinten a várt 3,4% helyett 3,3%-kal…