Tatabányán kikapcsolják a melegvíz-szolgáltatást azokban a lakásokban, amelyek tulajdonosai több mint 100 ezer forinttal tartoznak a helyi távhő társaságnak.
Szávay Ágnes két szettben vereséget szenvedett a francia Marion Bartolitól a 600 ezer dollár összdíjazású zürichi női tenisztornán, így már az első fordulóban elbúcsúzott a további küzdelmektől.
Mádl Ferenc volt köztársasági elnök nem megy el a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által kezdeményezett nemzeti csúcsra - tudatta a volt államfő titkárságán kedden. Mádl Ferenc nem látja tisztázottnak a találkozó alkotmányos helyét és annak felelősségi körét - indokolták a volt köztársasági elnök döntését a titkárságon.
Az idei év első felében több mint 71 ezer lakáshitelt engedélyeztek a folyósító pénzintézetek, közel 450 milliárd forint értékben. A hitelek száma 21 százalékkal, a jóváhagyott összeg nyolc százalékka...
Eddig ötven rendezvényt jelentettek be a főváros területére október 22-ére és 23-ára; a bejelentett rendezvényeket a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tudomásul vette - közölte a BRFK szóvivője, Tafferner Éva kedden.
Amikor az 1973-74-es medve piacon a Dow index 577 pontos mélységbe süllyedt, Warren Buffett azt nyilatkozta a Forbesnak adott interjújában, hogy itt az idő a beszállásra és később megérzései...
Magyarország lehet az első olyan Európai Uniós ország, akit a Nemzetközi Valutaalap kisegít (IMF) azóta, hogy 1976-ban Nagy-Britanniának kellett egy 3 millió euró értékű hitelt felvennie....
Az idén 2600 gyerek nem jutott be bölcsődébe Magyarországon, 2000 kistelepülésen nincs is bölcsőde - mondta Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSZ) elnöke. A sza...
Hugh Hefner forró pitébe nyúlt, új „barátnőiről” ugyanis kiderült: közönséges bűnözők – írja a Tmz.com. A csinos, de pénztelen és hajléktalan ikerlányokat, akik most Holly, Bridget és Kendra helyére pályáznak, Hefner egy buszmegállóban csípte fel, és úgy tűnik, múltjuknak nem nézett utána.
A pénzügyi válságból kivezető út az Európai Néppárt szerint nem a megszorításokon, hanem a növekedés programján keresztül vezet - mondta el az InfoRádióban a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője. Navracsics Tibor a Néppárthoz tartozó szervezetek frakcióvezetőinek brüsszeli tanácskozását követően az InfoRádiónak azt mondta: a Fidesz részt vesz a szombati nemzeti csúcson, bár az céljait…
Az energiahordozókban nem túl gazdag Magyarországon nélkülözhetetlen az atomenergia, az eltelt ötven év ezen nem változtatott semmit, de a felismerést, a szükségességet már akkor, a XX. század közepén megtette Lévai András - hangzott el egyebek között a műszaki egyetemen ma megtartott Lévai örökség és a magyar energetika - 2008 konferencián. Az MTA Energetikai Bizottságának elnöke, Aszódi Attila…
A javaslat szerint jövőre 50 millió forintot költenének a főpolgármester és a tisztségviselők által használt autók, valamint egy hivatali autó cseréjére
Mától a Főtáv ügyfelei a mobiltelefonjuk segítségével is már kifizethetik távhődíjaikat bankszámlájukról, melyet a Hedz Kft által biztosított mo-bill integrált számlafizetési és ügyfélszolgálati megol...
Továbbra is bizonytalan az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI), ismertebb nevén a Sportkórház és a hozzá tartozó sportorvosi rendelőhálózat sorsa - hangzott el az Országgyűlés sport-, és turisztikai bizottságának keddi ülésén. A testület fideszes és kormánypárti tagjai is egyetértettek abban, hogy minél előbb dönteni kell az intézet jövőjéről, mert a jelenlegi negatív tendenciák előbb utóbb…
Amennyiben összeomlana Magyarországon a magánszektornak nyújtott devizaalapú hitelezés, úgy az a gazdaságban recessziót, illetve fokozatos forintgyengülést okozhatna - hívja fel a figyelmet mai...
Mától a Főtáv ügyfelei a mobiltelefonjuk segítségével is már kifizethetik távhő díjaikat bankszámlájukról, melyet a Hedz Kft által biztosított mo-bill® integrált számlafizetési és ügyfélszolgálati megoldása tesz lehetővé....
Megindultak Pest megyében a Regionális Operatív Program (ROP) forrásaiból megvalósuló útfelújítások. A felújításra szánt szakaszok közt olyan is akad, melyen jelentős felújítás utoljára a 70-es évek elején volt. A több mint 603 millió forintos beruházás 15 km út felújítását teszi lehetővé négy település mentén. Monor, Tura, Zsámbok és a híres Andrássy kastélynak otthont adó Tóalmás összesen 135…
Az első félévben több mint 71 ezer lakáshitelt engedélyeztek a pénzintézetek, csaknem 450 milliárd forint értékben. Számuk 21 százalékkal, a jóváhagyott összeg 8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
A konyakmegy, a rumos csokoládé vagy a vodkás bonbon korai és máig népszerű előfutárai annak a napjainkban teret hódító új trendnek, amelyet a minőségi csokoládék és borok élvezetének társítása, összekóstolása jelent. Az azték istenek kedvenc eledele, a csokoládé és a görög istenek népszerű itala, a bor társításának ugyanis már hazánkban is egyre több rajongója van. Ez persze nem meglepő, hiszen…
Ma már nem könnyű eldönteni, hogy sportberkekben Kozma István, vagy Kozma Dominik neve cseng-e jobban. A Vasas labdarúgó-csapatának pályaedzője, a korábban a Liverpoolban is futballozó idősebb Kozma fiának ugyanis ígéretes jövőt jósolnak a szakemberek – az uszodában.
Bár a színházaknak szánt 4 milliárd forintos pluszforrásról a most készülő költségvetés dönt, a színházigazgatók kinevezési joga továbbra is az önkormányzatok kezében marad, és a színházaknak nyújtható adókedvezményt még Brüsszelnek is jóvá kell hagynia, 16 szakmai szervezet támogatja az előadó-művészeti törvénytervezetet. Az oktatási és kulturális miniszter az InfoRádiónak azt mondta: reméli,…
Integrált kampányok, a komplexitás egyszerűvé és könnyűvé tétele, leginkább pedig a világ fejlődő piacaira való koncentrálás - többek között ezeket fogalmazták meg fő célkitűzésekként a mobilmarketing nemzetközi szakértői múlt héten Budapesten, a nemzetközi Mobilmarketing Szövetség (MMA) konferenciáján.
Gerhard Berger, a Forma-1-es Toro Rosso társtulajdonosa azt mondta, hogy csak az idény végén döntik el, milyen felállásban kezdik a következő világbajnokságot.
Elmarad a nyolc halálos áldozatot követelő móri vérengzéssel vádolt Hajdú László büntetőperének szerdai ítélethirdetése. A Fővárosi Bíróság keddi közleménye szerint a tárgyalást egy hét múlva szerdán tartják meg, ugyanezen a napon az ügy másik vádlottja, Kaiser Ede is a bíróság elé áll majd. A bíróság nem indokolta a változást. Korábban úgy volt, hogy Hajdú ítéletét 15-én, szerdán mondja ki a…
A három napos felfüggesztést követően ma újra kinyitott az izlandi tőzsde, a zuhanás soha nem látott 66%-os az OMX Iceland All Share index értékében. Az izlandi pénzügyi rendszer összeomlásával az...
A japán jegybank nem módosította az irányadó rátát rendkívüli ülésén (egyhangúlag a 0.5%-os kamat szinten tartása mellett döntöttek), emellett azonban számos új intézkedést jelentett be a pénzügyi...
"Győzike a fétisboltban", "A gyermek Torgyán József egy szamárnak muzsikál" és "Fekete Pákó megmenti az MDF-frakciót". Ilyen és ehhez hasonló címeket viselnek drMáriás legújabb festményei, melyekből október 15-én nyílik kiállítás az Erlin Klub Galériában.
A magyar Kutatók Éjszakája apropójából rendezett kerekasztal-beszélgetést a Tempus Közalapítvány, hogy a magyar kutatás-fejlesztésről, valamint a tudományos pályaválasztás lehetőségéről és annak jelentőségéről osszák meg tapasztalatikat és véleményüket a K+F+I szektor legfontosabb döntéshozói.
Nem történt előrelépés a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői, valamint Herczog László közvetítő részvételével megtartott keddi egyeztetésen, Budapesten. A tárgyalást a munkaügyi vita rendezéséről október 27-én folytatják.
A szakmák fizetésben mért megbecsültségét és az érettségi megszerzésének jelentőségét vizsgálta a Merces október elején végzett internetes jövedelem-felmérése. A 117.867 résztvevő adatai alapján készült kutatás eredményei segítséget nyújtanak abban, mire számíthatnak a szakközépiskolákban szakmát tanuló diákok a munkaerőpiacon.
Változik a jövő évi költségvetéshez tartozó növekedési, inflációs, és béralakulási mutató - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) tagjaival folytatott konzultáció utáni tájékoztatón, ahol a szombati nemzeti csúcs előkészítését vitatták meg.
Zuschlag János utasítására készültek hamis bélyegzők és hamis számlák, amelyeket pályázati pénzek elszámolásához használtak fel - így vallott Zuschlag Jánosra Lados István, a Zuschlag-per másodrendű vádlottja, a szocialista politikus korábbi titkára. Lados meghallgatásával folytatódott a Zuschlag-per kedden Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.