Pénzügyi veszélyövezetek alakultak ki a világ több pontján annak nyomán, hogy sok befektető a piacokról való meneküléssel hozzájárul a globális romláshoz - írta a hétfői The Wall Street Journal, amely a veszélyeztetett európai országok közé sorolja Magyarországot. Az IMF nyilatkozata azért inkább csak biztatás, komoly mentőövet még nem kell dobni
Műszaki okok miatt kényszerleszállást hajtott végre szombaton Krakkóban a Malév Göteborg–Budapest járata. Szemtanúk szerint a gép szárnya füstölni kezdett, a pilóta féloldalasan repülve tette le a gépet. Az utasok végül busszal érkeztek meg a magyar fővárosba.
A világ hajlamos abban reménykedni, hogy ha a legújabb vakmerő mentőövterv sikerrel jár, úgy visszatérhetnek a 2006-os esztendő régi szép napjai. Csakhogy könnyűszerrel előkapható az az érv, amely szerint a bankválság még csupán a hideg verejték, nem pedig az utána következő influenza.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nem tervezi a devizaalapú hitelezés területén korlátozások bevezetését - a felügyelet közben ismét nyomatékos felhívást tett közzé a tranzakciók fedezettségének ellenőrzésére
Az utóbbi időben egyre mélyülő válság kapcsán egyre többen az 1930-as nagy gazdasági világválsághoz hasonlítják a jelenlegi helyzetet. Scott Reynolds Nelson szerint azonban nem helytálló a két válság...
Politológusok véleménye szerint rövid távon kapóra jöhet a kormánynak a pénzügyi válság: könnyebben átmehet a költségvetés, a szigorításokat jobban el lehet majd adni
Tünde és Tamás talán még sosem volt olyan boldog, mint életük utolsó pillanataiban: a két fiatal imádta egymást, fűtötte őket a szerelem, rohant mellettük a táj, arcukba csapott a szél, s mint egy fékezhetetlen ló, repítette őket a motor. Aztán jött a kanyar, és vége mindennek. Tündéért és Tamásért tegnap megkondultak a harangok.
Az államadósság nagy mértékű növekedése nélkül Magyarország nem lett volna ennyire kitéve a pénzügyi támadásoknak, amelyeknek csak egy része spekuláció, a zöme viszont természetes piaci reakció a kockázatra - jelentette ki az InfoRádióban a Kopint-Tárki vezérigazgatója. Palócz Éva az Aréna vendégeként leszögezte, a 2002 óta felturbózott szociális kiadásokat még nem csökkentette a kormány, holott…
Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó szükségállapotot rendelt el az amerikai szövetségi állam azon térségeiben, ahol vasárnap óta heves tűzvészek pusztítanak.
Az elmúlt héten Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára arról tájékoztatta a parlament költségvetési, pénzügyi és számviteli bizottságát, hogy a kormányzati negyednek szánt területtel az állam tízmillió forint nyereséget könyvelhet el, mivel állítása szerint egy ingatlanbecsüs éppen ennyivel értékelte többre a telket annál, mint amennyiért a kormány megszerezte.
A pénzügyi államtitkár szerint máris 10 millió forinttal többet ér a kormányzati negyednek szánt terület, melyet - egy napilap szerint - hajléktalanok leptek el
Bár tavaly novemberben Hargitay Andrást beválasztották az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben működő Hall of Fame, a vizessportok hírességeit befogadó csarnok tagjai közé, kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok úszónk nem ment el az idén július 6-án megtartott ünnepi ceremóniára.
Sólyom László nem megy el a szombati nemzeti csúcsra. A köztársasági elnök ezt kedden jelentette ki Jordániában. Az államfő vasárnap óta tartózkodik a közel-keleti államban, II. Abdallah király meghívására.
Hamarosan a vidéki lakosság jelentős része lélegezhet fel Kínában, ugyanis hírek szerint a kormányzat a földpiaci szabályozás megváltoztatására készül. Az országban a földterületek mind állami...
"Erősítsük meg Magyarországot, hogy azt lássa a világ: nem hagyjuk magunkat, ilyen helyzetben összefogunk, nem vagyunk könnyű préda" - írja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök blogjában.
Édesanyám halála után a bátyámmal örököltük a házat, az én részemet átadtam neki, s ez után az illetéket kifizettem, kell még fizetnem és mennyit? Ha a szüleim havonta 150 000 forint alatti összeget átutalnak részemre, ajándékozás címén, nem kell sem adót, sem illetéket fizetnünk? Örököltem másfélmillió forintot, kell-e adóznom utána? Válófélben vagyunk, közös ingatlant értékesítünk, mi ilyenkor a…
Klados Gusztávot javasolja a BKV Zrt. vezérigazgatója a 4-es metró projektigazgatójának Balogh Árpád helyére, aki szeptember végén közös megegyezéssel távozott posztjáról - tudta meg az MTI városházi ...
Sebestyén Balázs kárörvendően kineveti a dzsungel hőseit. Örömmel, maró gúnnyal tálalja a Celeb vagyok, ments ki innen szereplőinek a feladatokat, amelyek teljesítése közben is folyamatosan röhörészik a sztárokon. Láthatóan élvezi, hogy a megaláztatásokat ő közölheti a hírességekkel.
A köztársasági elnök nem kíván részt venni a miniszterelnök által összehívott nemzeti csúcson - ezt maga Sólyom László köztársasági elnök közölte kedden Ammánban magyar újságírókkal. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke viszont ott lesz a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére, szombatra összehívott találkozón.
A köztársasági elnök nem kíván részt venni a miniszterelnök által összehívott nemzeti csúcson - ezt maga Sólyom László köztársasági elnök közölte kedden Ammánban magyar újságírókkal.
Az ázsiai piacok a héten már a második napja száguldanak a tegnap zárva tartó és ma több mint 13 százalékkal erősödő tokiói börzével az élen, miután a világ országainak kormányai egymás után jelentettek be tegnap segélycsomagokat a bajba jutott globális pénzügyi rendszer számára. (ProfitLine.hu)
Kegyetlennek és személyeskedőnek tartja Friderikuszt a Megasztár 4-ből kipottyantott Ambrus Rita. A fiatal lány szerint a televíziós annyi tiszteletet sem adott meg neki, ami pedig minden embernek járna. Mester Tamás szintén nem lelkesedik kollégája stílusáért.
Hatalmas erősödéssel nyitottak az ázsiai tőzsdék reggel. A tokiói index történetének második legnagyobb, 14 százalékos emelkedésével reagált a hétfőn indult felvásárlási lázra, de emelkedtek hétfőn a New York-i indexek is.
Elkezdődött Antal Imre hagyatéki tárgyalása. A néhai műsorvezető szeretett barátja, Jenei Józsi arra vár, hogy hivatalosan is eldőljön, kihez kerülnek Imre egykori tárgyai, köztük kedvenc zongorája.
A Népszabadság arról ír, hogy nyugdíj mellett több mint félmillióan tettek szert tavaly adóköteles jövedelemre az adóhivatal adatai szerint. A nyugdíjbiztosítótól mintegy százezren kérték járadékuk növelését azon a címen, hogy az elmúlt időszakban 365 napig munkában álltak.
Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt hat ponttal vezet republikánus párti riválisa, John McCain elnökjelölttel szemben egy nappal az utolsó nyilvános vita előtt - ez derült ki a Reuters/C-SPAN/Zogby kedden közzétett felméréséből.
Az MKB Bank leállítja deviza alapú hiteleit és valószínűleg ez év végéig így is marad. A döntést azzal indokolja a bank, hogy nagyon ingadozik az árfolyam, egyébként a bank stabil helyzetben van- adta hírül a TV2.
Három gépjármű ütközött össze kedden reggel a szolnoki Szent István hídon; a balesetnek az elsődleges információk szerint egy életveszélyes sérültje van - közölte a rendőrség az MTI-vel.
180 fokos fordulat következett az amerikai piacokon hétfőn, a történelmének legrosszabb hete után az amerikai piacok rekordokat megdöntve 11 százalék feletti mértékben erősödtek az összehangolt európai pénzügyi mentőcsomagoknak köszönhetően, mellyel szinte felfedtettek minden múlt heti problémákat. A vérmes befektetők szemében megcsillant a remény, hogy vége lehet a brutális veszteségek…
Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt hat ponttal vezet republikánus párti riválisa, John McCain elnök egy nappal az utolsó nyilvános vita előtt - ez derült ki a Reuters/C-SPAN/Zogby kedde...
A Századvég Alapítvány igazgatója szerint Gyurcsány Ferenc - kommunikációs szempontból - a lehető legtöbbet hozta ki a pénzügyi válságból. Giró-Szász András politikai szakértő az InfoRádiónak azt mondta: a miniszterelnök kezdeményezéseivel megfogta az ellenzéket.
Fernando Alonso mindent megtesz azért, hogy Felipe Massa legyen a világbajnok. A Renault forma 1-es csapatának versenyzője azt mondta, minden tőle telhetőt meg fog tenni a hátralévő két futamon, hogy a szezon végén Massa legyen a világbajnok.
A japán játékgyártó Tomy Co. szombaton mutatta be azt világon a legkisebbnek számító, hüvelykujj nagyságú sétáló robotot, amely jövő tavasszal fog debütálni a japán piacokon.
Azt követelik iraki orvosok, hogy operáció előtt a betegek és a hozzátartozók nyilatkozatban mondjanak le az erőszak alkalmazásáról arra az esetre, ha a műtét nem sikerül
Az amerikai és ázsiai piacokon végigsöprő eufória hatására az európai piacok is nyitás során folytatni fogják a tegnap megkezdett száguldásukat, miután az Egyesült Államok 250 milliárd dollárt szán a bankok tőkésítésére. Az amerikai pénzügyminiszter ezzel kapcsolatos hivatalos bejelentésére kedden délután kerül sor. (ProfitLine.hu)
Tüdőgyulladásban meghalt Gerard Depardieu fia egy Párizs környéki kórházban. A csaknem 20 filmben szereplő, szintén színész Guillaume Depardieu 37 éves volt.