2008. október 13. hétfő

okt. 13
8:20
Kidobnak egy rakás bankárt (Privátbankár)
Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnik meg a londoni Cityben az idén és jövőre a súlyos pénzügyi válság miatt; a banki munkahelyek száma ezzel a tíz évvel ezelőtti szintre zuhan vissza.
okt. 13
8:22
Egy újabb bizonyíték, hogy Magyarország sebezhető (Privátbankár)
A korábban tervezett 3 százaléknál kisebb jövő évi GDP-növekedés várható, ez a kiadások csökkentésére kényszeríti a kormányt, az első becslés szerint egy százalékponttal kisebb növekedés 60-80 milliárd forint bevételkiesést jelent - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója.
okt. 13
8:27
Nem akar állami segítséget a Barclays (Portfolio)
6.5 milliárd fontos tőkeemelésre készül a Barclays részvénykibocsátással, valamint felfüggeszti az osztalékfizetést a 2008-as évre, viszont várakozásai szerint nem kell igénybe vennie állami...
okt. 13
8:27
Oroszország ballisztikus rakétákat tesztelget! 10 ezer kilométer a hatótávolsága! (Pénzcentrum)
Interkontinentális ballisztikus rakétát teszteltek vasárnap az oroszok, amit Medvegyev elnök is megszemlélt, majd ezek után megbízást adott az új generációs fegyverek orosz hadiflotta számára történő legyártására....
okt. 13
8:36
A válság elsodorja az autóipart is (Piac és Profit)
A globális pénzügyi válság erősen érezteti hatását a járműiparban. Sok cég a keresletcsökkenése miatt termelésének a részleges leállítására kényszerül és többen felülvizsgálják eladási várakozásaikat.
okt. 13
8:36
A Pannon a legeredményesebb vállalat (Privátbankár)
Az idén is hat kategóriában ismerték el a magyar vállalatok teljesítményét a Figyelő Top200 Gálán, az év legeredményesebb vállalata a Pannon GSM lett, a regionális terjeszkedést elismerő különdíjat a ...
okt. 13
8:36
Még a pókoknak is van személyiségük (Infostart)
Mára elfogadott tudományos álláspont, hogy az állatoknak is van személyiségük. Például vannak olyanok, amelyek érzékenyebbek a változásokra, és amelyek inkább ragaszkodnak szokásaikhoz. Ugyanakkor ezt a felosztást köztünk, emberek között is meg lehet tenni.
okt. 13
8:36
7 igazság a hazugságról (Blikk)
Hét jel is elárulja, mikor hazudnak nekünk
okt. 13
8:36
Végre van csatárunk! (Blikk)
Torghelle Sándor góllal bizonyított
okt. 13
8:36
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az EUR/USD árfolyama 152 pipes sávban mozgott, 1,3609 és 1,3457 között. Az USD/JPY kurzusa 100,88 és 99,57 között alakult. Az EUR/JPY volatilnak mutatkozott az ázsiai kereskedésben, és miután csúcsot ért el 137,17-nél, visszaesett 134,19-re. 10.30-kor teszik közzé a szeptemberi brit termelői árakat (előrejelzés: 8,8%, előző: 9,7%). 14.00-kor várható az augusztusi lengyel külkereskedelmi mérleg…
okt. 13
8:36
Kettéágazott a gerince a kisfiúnak (Blikk)
WATERTOWN — A világ egyik legritkább csontbetegségével született egy brit kisfiú, Shane D. Terry (4) testében egy második csontváz nő.
okt. 13
8:36
Közös online mérés a GfK és a Medián konzorciumtól (Kreatív Online)
WebAudience márkanévvel közös online kutatási termékcsaláddal jelentkezett a Medián és a GfK Hungária.
okt. 13
8:36
Nyoma veszett több mint száz GVOP-nyertesnek (HR Portál)
Több, a Gazdasági Versenyképesség Operatív Programján (GVOP) nyertes pályázó is akad, aki egyáltalán nem hívott le támogatást a számára 2004-2006 között megítélt összegből - írja a Napi Gazdaság.
okt. 13
8:37
Philips - Jelentősen csökkenő III. negyedévi profit, lassuló részvényvisszavásárlás (ProfitLine)
A holland Philips Electronics 71 százalékkal csökkenő harmadik negyedéves nyereségről számolt be az azbeszt szennyezés csökkentésével összefüggő díjjak és a vállalat rekonstrukciós költségei miatt. (ProfitLine.hu)
okt. 13
8:37
Technikai elemzés - itt a folytatás! (Portfolio)
Megérkezett a hazai tőkepiacon egyedülálló, s kirobbanó sikert aratott Portfolio.hu füzetek - Technikai elemzés EGYSZERÛEN folytatása. Az egyszerre megjelent két kötetben a technikai elemzés...
okt. 13
8:37
Izgulhatnak a devizahitelesek: jönnek a durva törlesztőrészletek! (Pénzcentrum)
Az elmúlt napok hírei hallatán sok devizahiteles ügyfélben merülhet fel a kérdés, hogy mennyivel magasabb törlesztőrészletekkel kell számolni a következő hónapokban. A havi fizetési kötelezettségek emelkedése különösen érzékenyen érinti azokat, akik a jelentős forinterősödés idején, a nyári hónapokban vettek fel lakás- vagy szabad felhasználású devizahitelt....
okt. 13
8:38
Obama elhúzott, McCain kapaszkodik (Privátbankár)
Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt tíz pontos előnyre tett szert republikánus párti ellenfelével, John McCainnel szemben.
okt. 13
8:38
Válságkezelés Gyurcsány-módra (HírTV)
A válságra hivatkozva a köztelevízióban is megerősítette Gyurcsány Ferenc, hogy hozzá kell nyúlni a szociális kiadásokhoz. A miniszterelnök a Fidesszel és az SZDSZ-szel ellentétben nem az állami kiadásokat csökkentené.
okt. 13
8:38
Eördögh Ágnes, az Ericsson Magyarország Kft. HR igazgatója (HR Portál)
Eördögh Ágnes 2002-ben lépett elő az Ericsson Magyarország Kft. humán erőforrás igazgatójává, ekkor már a vállalat összes HR folyamatainak bevezetése és működtetése a nyakába szakadt.
okt. 13
8:40
Bush mondhat, amit akar, senkit nem érdekel (Privátbankár)
George Bush elnök szinte minden nap igyekszik megnyugtatni az amerikai közvéleményt, hogy nincs ok pánikra, de üzenetével már nem törődne senki.
okt. 13
8:40
A pékek is árat emelnének (HírTV)
Lapinformáció szerint a Magyar Pékszövetség még nem tudott megállapodni a kenyér átadási árának várható emeléséről. Egy felmérés szerint minimum 10-15 százalékos drágításra lenne szüksége az ágazatnak, hogy legalább az idei költségemelkedést ellensúlyozza.
okt. 13
8:42
Végre reális az olajár (Privátbankár)
A jelenlegi világpiaci olajár már a tényleges kereslet-kínálatot tükrözi, miután a piacokról kivonultak a spekulánsok - jelentette ki az OPEC soros elnöke, Sakib Helil. Helil az OPEC november 18-ra...
okt. 13
8:47
Szétszaggatták az OTP-t! (Portfolio)
11.1%-os pluszban, kerek 4,000 forinton nyitott ki az OTP, így a csütörtöki és a pénteki zuhanás után most az őrült emelkedés miatt szünetel a bankrészvény kereskedése. A hétvégén összehangolt...
okt. 13
8:47
Most legyünk okosak befektetéseink terén! Nem könnyű a helyzet.... (Pénzcentrum)
Az elmúlt napok pénz- és tőkepiaci eseményeit, a tőzsdék hatalmas zuhanásait, a külföldi bankok sorozatos bedőléseit, vagy az OTP ellen indított spekulatívnak mondott támadásokat elnézve valószínűleg sokan elgondolkodtak azon, hogy talán nem árt valamit félretenni, és megtakarításainknak a legjobb helyet megtalálni. Nem könnyű a választás!...
okt. 13
8:54
Chrysler-GM fúzió: válság miatt elnapolva (Privátbankár)
Amerikai lapértesülések szerint az egy hónapja kezdett tárgyalásokat felfüggesztették. GM részvényei péntek délelőtt 1949-es mélypontra - 4 dollárra - estek, bajban Amerika nagy autógyárai
okt. 13
8:54
Halálos mustgázmérgezés (Blikk)
okt. 13
8:54
Októberi nyár (Blikk)
Annyira jó volt az idő, hogy van, ahol újra terem az eper
okt. 13
8:54
Továbbra is homályban a mézhamisítók kiléte (HírTV)
Hiába talált mézhamisítókra az élelmiszer-biztonsági hatóság, a bűnösök nevét az állampolgárok nem tudhatják meg. A termelőknél szinte biztosan mézet vásárolunk, a kereskedelmi egységekben viszont ez már kétesélyes.
okt. 13
8:54
Az EU támogatja a magyar erőfeszítéseket a pénzügyi válság leküzdésére (Kripto Akadémia)
Támogatja az Európai Bizottság és az Európai Unió tanácsa azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Magyarország tesz a pénzügyi válsággal kapcsolatos kihívások kezelésére - szögezte le hétfőn reggel brüsszeli közleményben az uniós bizottság.
okt. 13
8:55
5.5 százalék alá is eshet a jövő évi orosz gazdasági növekedés (ProfitLine)
Oroszország gazdasági bővülése 2009-ben várhatóan 5.5 százalék alá esik a globális gazdasági válság okozta olajár csökkenés hatására, mely az Európából és Kínából származó import csökkenését is eredményezi. (ProfitLine.hu)
okt. 13
8:56
A nagy jegybankok a volánnál aludtak el (Privátbankár)
A világ jegybankárai nem érzékelték azoknak a kockázatoknak a mértékét, amelyek a modern kor pénzügyi rendszere által létrehozott "árnyék-bankrendszerben" halmozódtak fel
okt. 13
8:56
Maffiavezéreket és polgármestereket tartóztattak le (Blikk)
okt. 13
8:56
Játssz és nyerj! (Blikk)
A mai szerencseszámot hasonlítsd össze a holnapi nyertes számmal!
okt. 13
8:56
Már Németországnak is megvan a bankmentő csomagja (Kripto Akadémia)
Németország háború utáni történetének legnagyobb bankmentő csomagját dolgozta ki a hétfőre virradóan a berlini kormány. A végső számok egyelőre nem ismeretesek, de reggeli értesülések szerint az euróövezet országainak egyeztetése után a német kormány a nap folyamán egy körülbelül 400 milliárd eurós mentőprogram elfogadását tervezi.
okt. 13
8:57
Bankválság: segítenek a számviteli szabályok is (Portfolio)
Az amerikai számviteli szabályokat megalkotó Financial Accounting Standards Board (FASB) pénteken olyan álláspontot tett közzé, melynek alapján a pénzügyi társaságok a fordulónapi átértékelések során...
okt. 13
8:57
Szembeszélben a nemzetgazdaság: fokozódik a bizonytalanság (Pénzcentrum)
A GKI Gazdaságkutató Zrt-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a gazdasági fejlődés külső feltételei lényegesen romlanak, a belpolitikai helyzet bizonytalan, ugyanakkor a gazdasági helyzet, főleg az egyensúly, ha szerényen is, de javul....
okt. 13
8:58
Egy újabb bizonyíték, hogy Magyarország sebezhető (Privátbankár)
A korábban tervezett 3 százaléknál kisebb jövő évi GDP-növekedés várható, ez a kiadások csökkentésére kényszeríti a kormányt, az első becslés szerint egy százalékponttal kisebb növekedés 60-80 milliárd forint bevételkiesést jelent - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója.
okt. 13
9:00
Napról napra romlanak az esélyeink (Privátbankár)
Folyamatosan rontják a közép- és kelet-európai gazdaságokra, köztük Magyarországra adott növekedési előrejelzéseiket a londoni City befektetési elemzői a romló euróövezeti kilátások miatt.
okt. 13
9:07
Gyurcsány 10:30-kor beszél (Portfolio)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénzügyi szakemberekkel folytatott mai megbeszélését követő sajtótájékoztató várhatóan 10.30-kor kezdődik a Parlament Munkácsy termében. A miniszterelnök vélhetően...
okt. 13
9:07
Tagadja az OTP támadását a bűnbak (Pénzcentrum)
Greg Coffeyt, a GLG Partnerstől nemrég távozott ausztrál nemzetiségű, Londonban dolgozó hedge fund menedzsert vádolták néhányan az OTP esetleges csődjéről vagy állami gondnokság alá helyezéséről szóló álhírek terjesztésével, melyeknek a részvényárfolyam eséséhez is komoly köze lehetett....
okt. 13
9:09
Feneketlen-tó - 5 perc park videó (Édenkert)
A Feneketlen tó többé már nem csak egy romos és náddal teli tó, ahol le sem lehet ülni. Igazi paradicsom lett, ahova érdemes kiülni egy piknik erejéig is. Nézd meg a videót is!
okt. 13
9:09
Munkaadók milliárdjai a segélyhez vezető úthoz (HR Portál)
A szakma minden szintjén erősen vitatott az "Út a munkához" kormányprogram. Elvárt célja, hogy a rendszeres szociális segélyen lévők közül sokkal többen bizonyítsák, hogy megérdemlik a segélyt. A program éppen 50 milliárd forintot kíván évente költeni a Munkaerő-piaci Alapból az önkormányzati közfoglalkoztatásra.
okt. 13
9:12
A válaszokra vár a PM (Privátbankár)
A Pénzügyminisztérium (PM) az Országgyűlés Házbizottságának hétfői üléséig várja a válaszokat a parlamenti pártoktól arra, hogy a hétvégi egyeztetésen felvetődött kérdésekben milyen álláspontot foglal...
okt. 13
9:12
Így óvhatja arcbőrét felnőtt korában (Infostart)
A húszas éveinkben főleg arctisztításra, míg a harmincas években már a tápanyagok pótlására is szüksége van az arcbőrnek. A negyvenes és ötvenes éveikben járó nőknek pedig mélyen a pénztárcájukba kell nyúlniuk, ha küzdeni akarnak az öregedés ellen.
okt. 13
9:12
Maffiavezéreket fogtak el Calabriában (Infostart)
A calabriai szervezett bűnözés, a n'drangheta több vezetőjét tartóztatták le egy nagyszabású hétfői razzia során az olasz hatóságok.
okt. 13
9:12
Az EU támogatja a magyar erőfeszítéseket a pénzügyi válság leküzdésére (Gondola)
Támogatja az Európai Bizottság és az Európai Unió tanácsa azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Magyarország tesz a pénzügyi válsággal kapcsolatos kihívások kezelésére - szögezte le hétfőn reggel...
okt. 13
9:12
EUR/USD A mentőakciók ugrást hoztak (HírTV)
Az EUR/USD nagy ugrással kezdte a hetet, és 1,3402-ről 1,3654-re emelkedett. A nyereségek hátterében a G7-es államok és az európai kormányok által támogatott átfogó segélyintézkedések (pl. bankok részbeni államosítása, a bankok közti kereskedés garanciája), melyek a válság kordában tartását célozzák. Miután ennek hatására fokozódott a befektetők kockázatvállalása, erősödött az EUR/USD. Ellenállás…
okt. 13
9:12
A Pénzügyminisztérium a pártok válaszaira vár (Alternatív Energia)
A PM az Országgyűlés Házbizottságának hétfői üléséig várja a válaszokat a parlamenti pártoktól arra, hogy a hétvégi egyeztetésen felvetődött kérdésekben milyen álláspontot foglalnak el.
okt. 13
9:12
A pakisztáni kormány fegyverbe szólítja a helyi törzseket (Kripto Akadémia)
Tizenöt ember meghalt hétfő reggelre a tálib felkelők, illetve a hadsereg és a kormányt támogató törzsek tagjai közötti összecsapásokban Pakisztán északnyugati részében, az afgán határ közelében.
okt. 13
9:12
Nyitásban felfüggesztették at OTP kereskedését (ProfitLine)
Az OTP kereskedése a Budapesti Értéktőzsdén a hétfői kereskedési napon már nyitás során felfüggesztésre került, ugyanis a részvény árfolyama a pénteki záróárhoz képest 400 forinttal, 11.11 százalékkal 4000 forintra emelkedett. (ProfitLine.hu)

Keresés