A grúz államfő azzal vádolta Oroszországot az ENSZ-közgyűlésben, hogy beavatkozik Grúzia belügyeibe, "meggondolatlan és veszélyes" magatartást tanúsít. Mihail Szaakasvili a Közgyűlésben...
Először szólalt meg a Chelsea angol labdarúgóklub tulajdonosa az elmúlt napokban távozott José Mourinho ügyében. Az orosz milliárdos szerint a portugál szakember (aki a klubbal hat címet, köztük két bajnokságot nyert), csak olyan volt, "mint egy étel az éttermemben".
Csütörtök dönt a fővárosi közgyűlés a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központot pályázatáról. A főpolgármesteri kabinet hétfőn határozott úgy, hogy javasolni fogja a képviselőtestületnek: adják bérbe az állami finanszírozásból kiesett intézményt.
Budapest - Papíron megegyeztek, heteken belül pedig a bíróság is kimondhatja Győziék válását! Igaz, a Gáspár házaspár feltehetően csak a show kedvéért bontja fel 15 éves nászát. Korábban a sajtóban tettek már erre egy kísérletet, de a Blikk leleplezte a több sebből vérző válási papírokat. Maradt egy megállapodás a szakítás feltételeiről. Lapunk ezt az okiratot is megszerezte
Meglepte a marokkói családot, hogy szőke kislányukat összetévesztették a Portugáliában még május elején eltűnt brit Madeleine McCann-nel. Az anyja hátán utazó gyerekről egy turista készített fotót az afrikai országban a múlt hónapban.
A 21 hölgy közül Bodri Krisztinát választotta legszebbnek a Miss World Hungary zsűrije a szerda esti döntőben, így ő képviselheti Magyarországot a december 1-jei világversenyen Kínában.
Kiemelkedő ütemben nőtt augusztusban a japán Suzuki autógyár termelése: az egy évvel korábbihoz képest 14,3 százalékkal 93 590 járműre Japánban, illetve 29,9 százalékkal 105 552-re külföldön, az india...
Polgári peres eljárást indít Ján Slota ellen a szlovákiai magyar párt elnöke - tájékoztatta a Független Hírügynökséget szerdán este a Magyar Koalíció Pártja (MKP) sajtóosztálya.
Egy rajtaütés során Dél-Afganisztánban elfogták Juszuf Ahmadit, az iszlamista tálib lázadók szóvivőjét - közölte az afgán belügyminisztérium. A férfit Hilmend tartományban vették őrizetbe a...
Nyugtalanságát fejezte ki az ENSZ Biztonsági Tanácsa a mianmari helyzet miatt, és önmérsékletet sürgetett, elsősorban a mianmari katonai kormányzat részéről, azt szorgalmazva, hogy a junta...
Mianmari biztonsági erők razziát tartottak több buddhista kolostorban csütörtökön hajnalban, és szerzetesek százait hurcolták magukkal. Mianmar (volt Burma) egykori fővárosában, Rangunban két...
Ha ez az ország az elmúlt években nem élne permanens háborús viszonyok közepette, akkor a politikusok pénze sem lenne annyira fontos kérdés. Márványi Péter jegyzete
Az EUR-JPY ma reggel széles, 135 pipes sávban mozgott,162,06 és 163,41 között. Ezzel sikerült átlépni a 162,68-as és a 163,25-ös ellenállásokat. Az ázsiai kereskedelembeli visszaesés után erösödést mutatott a devizapár. Támogatások 161,26-nál és 160,41-nél találhatók. Az elemzök szerint lehetségesek a nyereségek 165 körül, és 168,94-ig. 07.00 órakor teszik közzé a szeptemberi japán üzleti klíma-…
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte a fejlesztéspolitikáért felelős minisztert, hogy haladéktalanul vizsgálja meg, milyen jogi lépésekre van szükség azokkal a nyilvánosságra hozott rejtett...
Az újabb tiltakozásoktól tartva a hadsereg lezárta Mianmar legnagyobb városának, Rangun fő útvonalait. Legalább 3 szerzetes halt meg a tüntetések feloszlatásakor. Az ENSZ BT-ben egymással harcolnak
Pervez Musarraf hivatalban lévő pakisztáni államfő jelöltette magát az október 6-i elnökválasztásra. A kormányzó Pakisztáni Muzulmán Liga és a vele szövetséges pártok közös jelöltjeként...
Értesítenie kellett volna a rendőrséget a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságnak, hogy hol tartózkodik Kabai Károly adócsalásért elítélt szocialista vállalkozó, mégsem tette.
A magyar televíziók kevés figyelmet fordítanak a nagyvilág és a szomszédos országok híreire - állapítja meg az a kötet, amely nemzetközi kutatás eredményeit összegzi. A Független Médiaközpontban 2007. szeptember 27-én 11 órakor a Magyarországgal foglalkozó fejezet szerzői, Bajomi-Lázár Péter, a Médiakutató főszerkesztője és Monori Áron, a Sajtószabadság Központ kutatója mutatják be az Indicator…
A Pécsi Tudományegyetem is csatlakozik a tandíjellenes tüntetésekhez. Az ország legnagyobb hallgatói létszámú felsőoktatási intézményében hallgatói fórumon készítették elő a demonstrációt.
A szabad demokrata politikusok által irányított minisztériumoknál biztosan nem lesz semmiféle átalakítás, és a párt vezető testületei határozottan elutasítottak bármiféle tárcacserét ...
Az újabb tiltakozásoktól tartva a hadsereg lezárta Mianmar legnagyobb városának, Rangun fő útvonalait. A katonák szögesdrótokat feszítettek ki és más útakadályokat állítottak fel azokon a...
A szabad demokrata politikusok által irányított minisztériumoknál biztosan nem lesz semmiféle átalakítás, és a párt vezető testületei határozottan elutasítottak bármiféle tárcacserét is - közölte Kóka János, az SZDSZ elnöke. "A szabad demokrata tárcákat biztosan semmiféle átalakítás nem érinti, nincs is semmiféle tárgyalás erről" - fogalmazott a pártelnök, aki arra is emlékeztetett, hogy az SZDSZ…
A Freedom House szerint Iránban az utóbbi két évben csökkent a kormányzás demokratikus jellege, erősödött az elnyomás és a korrupció. A független washingtoni kutatóintézet szerdán tette közzé...
Bodri Krisztinát választották Magyarország szépségkirálynőjének a Miss World Hungary 2007 szerda este Budapesten rendezett döntőjén. A 21 éves joghallgató képviseli Magyarországot a decemberi...
Kisebb erősödéssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén. Hegedűs Csaba, az Inter-Európa Bank elemzője szerint folytatódhat az előző napi irányzat, és kis mértékb...
A sterling ma erösödéssel kezdte az európai kereskedelmet, miután a Nationwide-ingatlanár-index szerint szeptemberben havi szinten 0,7%-kal, éves szinten pedig 9,0%-kal emelkedtek a brit ingatlanárak, meghaladva ezzel a +6,7%-os elvárást a legutóbbi +9,6%-os érték után. A GBP-USD árfolyama 2,0165-röl 2,0214-re emelkedett. Ellenállás 2,0236-nál, míg támogatás 2,0113-nál található. in-GFX
Rendőrkutyák és szomszédok, ismerősök tucatjai keresték két órán át azt a brit kisfiút, akit szülei az éjszakai ellenőrzés során nem találtak az ágyában.
Komoly vádakkal kell szembenéznie Gordon Brown brit miniszterelnöknek, akit azzal vádol a The Times mértékadó napilap, hogy legutóbbi, a Munkáspárt konferenciáján elmondott beszédében szóról-szóra idézett Bill Clinton korábbi amerikai elnök és helyettese, Al Gore megszólalásaiból. A brit kormányfő közeli tanácsadója ráadásul az a Bob Shrum, aki korábban a két amerikai politikus mellett is…
A szabad demokrata politikusok által irányított minisztériumoknál biztosan nem lesz semmiféle átalakítás, és a párt vezető testületei határozottan elutasítottak bármiféle tárcacserét is - közölte...
Csütörtökön ismét drágult a kőolaj a szabadpiacon. Alig néhány nappal a termelés újraindítása után a Mexikói-öblöt újabb hurrikánveszély fenyegeti, ezért már szerdán ...
Az USD-JPY ma tovább konszolidálja nyereségeit, melyek hatására 115,75-re emelkedett árfolyama. A dollár további sorsának szempontjából kulcsfontosságúak a 16.00 órakor megjelenö új ingatlan-eladások, ahol 825.000-es értékkel számolnak a legutóbbi 870.000 után. Ha a vártnál kedvezöbben alakulnak az adatok, az ugyan azt mutatná, hogy tovább gyengül az amerikai gazdaság, és ez megterhelné a…
Felelősségre vonná Weiszenberger László volt kiskunhalasi kistérségi megbízottat Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök vizsgálatot kért Bajnai Gordon önkormányzati minisztertől arról: valódiak-e a hírTV által bemutatott rejtett kamerás felvételek és ha igen, milyen jogi lépésekkel lehet megbüntetni az uniós pénzeket lefölöző Weiszenberger Lászlót.
Pakisztánban jelöltette magát az október 6-ai elnökválasztásra a hivatalban lévő államfő. Pervez Musarraf a kormányzó Pakisztáni Muzulmán Liga és a vele szövetséges pártok közös jelöltjeként indul.
Mianmarban az újabb tiltakozásoktól tartva lezárta a fő útvonalakat a legnagyobb városban, Rangunban a hadsereg. A katonák szögesdrótokat feszítettek ki a korábbi tüntetések helyszínein, a belvárosban pedig vízágyúkat helyeztek készenlétbe.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 167,50 pontos emelkedéssel, 28.015,69 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,60 százalékkal erősödött.
Az EUR-USD ma új mindenkori csúcsot ért el 1,4165-nél. A zöldhasút megterheli, hogy aggódnak: a pénzpiaci turbulenciák a gazdaság egészére hatással lehetnek. Ehhez jön még a chart-technikailag kedvezö helyzet. Miután elérték az 1,4149-es értéket, a következö ellenállás 1,4174-nél és 1,4192-nél, míg támogatás 1,4106-nál található. in-GFX
Mindenki számára hozzáférhető az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár és a TÁRKI által készített nyugdíj és életpályamodellen alapuló pénztári nyugdíjszámító program, az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár honlapján, a www.evgyuruk.hu oldalon. A program segítségével mindenki - pénztári tagságtól függetlenül - kiszámíthatja várható jövőbeni magánnyugdíjpénztári járadékát, a kezelőfelületen kért információk…
A június-augusztusi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 945 ezer, a munkanélkülieké 305 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 7,2 százalék volt - közölte a KSH
A június-augusztusi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 945 ezer, a munkanélkülieké 305 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 7,2 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal....
Közokirat-hamisítás mellett magánokirat-hamisítás miatt is nyomoztak Juhászné Lévai Katalin szocialista képviselő ellen. A Magyar Nemzet birtokába jutott rendőrségi dokumentum szerint a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés előző elnöke kétszer is szabályellenesen hosszabbította meg egy egyszemélyes kht ügyvezetői megbízását.
Enyhe erősödéssel nyitott csütörtökön a forint a budapesti bankközi kereskedelemben, az eurót 250,20/30 forinton jegyezték az előző nap délutáni 250,60/75 után. A jen és a svájci fran...