Egy ember meghalt, legalább tizenhét buddhista szerzetes megsérült szerdán Mianmar legnagyobb városa, Rangun Svedagon pagodájának térségében az ott zajló tüntetést feloszlatni próbáló biztonsági...
Összeomlott a vád az Energol-ügyben; az ügyész a Pesti Központi Kerületi Bíróságon szerdán megtartott perbeszédében a vádpontok túlnyomó többségét már nem tartotta bizonyíthatónak. A 90-es...
Magyarország - Ciprussal "holtversenyben" - a 39-40. helyen áll a Transparency International (TI) szerdán Berlinben közzétett éves korrupciós listáján, jobb helyet foglal el a tavalyi listához...
Jövőre régiónként 6, tehát összesen 42 építésügyi felügyelő tevékenykedhet, a működésükhöz szükséges összeg szerepel majd a jövő évi költségvetésben - mondta Szaló Péter, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára sajtóbeszélgetésen szerdán.
Fortyognak a képviselők, hogy a miniszterelnök csak úgy ukmukfukk meg akarja kurtítani a jövedelmüket. Most egy másodpercre legyünk megértőek. Hát persze, hogy nagyon kellemetlen az ilyesmi, tudjuk mi ezt, akikkel mostanában történt valami hasonló. Mi sem áll tőlem távolabb, mint hogy saját példával hozakodjak elő - de az elmúlt néhány évben mégiscsak úgy döntöttek a t. képviselők, hogy az…
2000-ben volt, biztosan emlékeznek rá: festették a málló vakolatot a kórházban, raklapnyi vécépapír várta szakszerű felszanálását, addig gyógyíthatatlannak gondolt kórságokat kezeltek hihetetlen hatékonysággal. Ja, hogy nem emlékeznek. Pedig Orbán Viktor volt kormányfő 1999-ben a Vigadóban megjósolta, hogy a következő esztendő az egészségügyé lesz, csak még azt nem lehetett tudni, hogy miképpen.
Hogyan lesz valakiből egy világsztár kedvese? George Clooney új barátnője például jó időben volt jó helyen: az akkor még Las Vegasban pincérnősködő Sarah Larson részt vett a színész filmje, az Ocean's Thirteen bemutatója után rendezett partin.
Az Este című filmben egy idős asszony haldoklik. Emlékezetében visszatérnek egy ötven év előtti esküvői készülődés képei, benne barátok, szerelmek, választások, elválások. A történet két időben játszódik. A jelen: búcsú az élettől, az emlékek: indulás az életnek.
A kormányfő nem tudott arról, hogy a Zuschlag-ügyben a pályázati pénzek fiktív alapítványokhoz kerültek volna. Ezt Gyurcsány Ferenc kedd éjjeli, tanúmeghallgatásán elmondta a nyomozó ügyészeknek is. A Fidesz ellentmondásosnak tartja a nyilatkozatot, hiszen korábban Gyurcsány azt mondta, miniszterként mindenben ő döntött. Közben Zuschlag János személyi titkára feladta magát az ügyészségen. A…
Tarlós István elvállalta a Fidesz népszavazási kampányának politikai vezetését. A párt fővárosi frakcióvezetője azt követően mondott igent Orbán Viktor felkérésére, hogy az elnökség elfogadta a feltételeit, így többek között szabad kezet kapott a referendum kommunikációjában. Tarlós a Népszavának azt mondta, bárhogy is alakul a hat népszavazási kérdés ügye, ő nem akarja a politikai vezetéssel…
Az egészségpénztárak alapításáról, a licitálás szabályairól és a kisebbségi tulajdonosokat megillető menedzsmentjogokról egyeztetnek még a kormánypártok szakértői a biztosítási rendszer átalakítása kapcsán - tudta meg lapunk. A tárgyalások kormányzati szinten zajlanak, az érintett tárcák - egészségügyi, pénzügyi, igazságügyi - bevonásával. Az átalakítás miatt várhatóan meghallgatja a…
A Magyarországon is népszerű sorozathőst, Doktor House-t játszó Hugh Laurie egy interjúban elárulta, hogy tinédzser fiának is köszönheti, hogy megkapta az egyik legmagasabb brit kitüntetést, a Brit Birodalom Lovagrendje (Order Of The British Empire, OBE) kitüntetést.
Gondolkodott már azon, hogy a hagyományos - és meglehetősen fantáziátlan - virágcsokron, csemegekosáron, sokadik üveg italon, esetleg zsebbe dugott borítékon túl mivel tudná megörvendeztetni ismerőseit, szeretteit? A felsoroltak nem teszik az ajándékozót sem egyedivé, sem emlékezetessé, arról nem is beszélve, hogy pl. a "borítékolt souvenir" nem mindig éri el a kívánt hatást...
"A játék mentett meg, jó volt felmenni a színpadra, de utáltam a tapsrendet, mert tudtam, hogy le kell vennem a ruhát, és folytatnom kell az életemet, ami nagyon nehezen ment" - mondta az InfoRádiónak adott korábbi interjújában Lázár Kati. A ma már szabadúszó színésznő az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón Puck szerepében állt színpadra az Alföldi Róbert rendezte Szentivánéji álomban. Az…
A BBC értesülése szerint a Manchester United vezetése határozottan ellenezni fogja, hogy a klub egyik legnagyobb riválisa, a Chelsea új szakvezetője, Avram Grant állandó működési engedélyt kaphasson az angol szövetségtől. Az izraeli edzőnek 12 hete van a szükséges papírok megszerzésére.
Agresszív mértékben csökkentett - recessziót is valószínűsítő - amerikai növekedési előrejelzést tett közzé Londonban az egyik vezető befektetési ház, nem sokkal azután, hogy más nagy londoni intézete...
Az amerikai védelmi minisztérium 2,3 milliárd dollár értékben tervez fegyvert eladni Iraknak - közölte a Pentagon szakügynökségének képviselője a washingtoni kongresszusban. A külföldi ...
A Vodafone Magyarország, a VOSZ és a Széchenyi Kártya Klub együttműködési megállapodást kötött azért, hogy a két utóbbi tagjai a legmodernebb telekommunikációs szolgáltatásokat a piacon elérhetőnél ke...
A világon elsőként a Semmelweis Egyetemen vezették be a patológia oktatásában a digitális mikroszkópot - jelentette be az intézmény rektora. Tulassay Tivadar emlékeztetett arra, hogy a találmány Molnár Béla, az intézet egykori munkatársa nevéhez fűződik.
Érdemes a depressziós dolgozókra pénzt áldozni: egy friss tanulmány szerint a gyors segítség biztosítása javíthatja a dolgozók egészségi állapotát, és csökkentheti a hiányzások számát
A legfrissebb felmérés szerint Magyarországon évente ezer ember vakul meg kezeletlen cukorbetegsége szövődményeként - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem Szemklinikájának igazgatója. A diabétesz okozta vakság ugyanakkor megelőzhető.
Több mint egy éve, hogy a konvergenciaprogram "jelen van" a magyar gazdaságban, s immár másodszor készül olyan állami költségvetés, amelyik egyaránt számol a szigorítással, kiigazítással, valamint az államháztartást, a versenyképességet érintő reformokkal. A gazdasági élet szereplői sem tesznek másként: ők is programokat alkotnak, s összhangra törekszenek a gazdaságpolitika szabályaival,…
Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter a turizmus világnapja alkalmából ma adja át a Pro Turismo-díjakat az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Márványaulájában. A díjat 1989-ben hozták létre. Az elismerésben részesülők a turisztikai tevékenység irányításában, tervezésében, szervezésében, a nemzetközi turisztikai kapcsolatok terén végeztek kiemelkedő munkát.
Mianmari biztonsági erők razziát tartottak több buddhista kolostorban csütörtökön hajnalban, és szerzetesek százait hurcolták magukkal. Szemtanúk elmondása szerint Mianmar (volt Burma) egykori fővárosában, Rangunban két kolostort szálltak meg a biztonsági erők, és mintegy kétszáz szerzetest vettek őrizetbe. Az ország északkeleti részén ugyancsak két kolostorból összesen 650 szerzetest vittek el.
A közeljövőben az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Bizottsága is megvizsgálja a régi pesti zsidónegyed védett épületeinek ügyét. Nemrég újabb két épületet bontottak le a Dohány utcai zsinagóga mellett, ezek helyére a zsinagógánál magasabb házak építését tervezik. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke szerint ezt a problémát a hitközségen belül meg lehetett volna oldani.
Helyszíni bírságot szabna ki a prostituáltak klienseire az olasz belügyminiszter, aki azt szeretné elérni, hogy a szexmunkások ne az utcán szerezzék kuncsaftjaikat.
A BKV-nak választ kell adnia arra a kihívásra, amit az egyéni közlekedés növekedése miatti utasszám-csökkenés, illetve Budapest városszerkezetének változása jelent. A közlekedési társaság áprilisban átalakítja a menetrendet, és felmerült, hogy ezzel járatritkításra is készül. A BKV vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a vállalat csak a tervet terjeszti majd elő, a végső szót a megrendelő, a Fővárosi…
Az egészségbiztosítási reformról kötött koalíciós megállapodás több fontos részletkérdést megoldatlanul hagyott - mondta a GKI Egészségügyi Kutatóintézet igazgatója. Skultéty László szerint a magánbefektetőknek tudniuk kellene, hogy milyen menedzsmenti jogokat kaphatnak. Hozzátette: egy-két éven belül biztosan nem lesz számottevő minőségjavítás, eleinte csak hangulatjavító intézkedésekkel kell…
Piros lámpánál várakozó kamionba futott egy betegeket szállító mentőautó csütörtök hajnalban Budapesten, a Soroksári úton; a szállított három beteg és a mentőtiszt (utóbbi könnyebben) megsérült.
A személyi jövedelemadónál nem változnak a kulcsok, ugyanakkor az eddigieknél havonta 4.500-4.700 forinttal több marad a lakosságnál. Veres János szerint 30 milliárddal több marad a zsebünkben
Piros lámpánál várakozó kamionba futott egy betegeket szállító mentőautó csütörtök hajnalban Budapesten, a Soroksári úton. A szállított három beteg mellett a mentőtiszt is megsérült- közölte a...
A HírTV rejtett kamerás felvételein a volt kiskunhalasi kistérségi megbízott az "uniós pályázatok lefölözésének módszerét ismerteti". A kormány kivizsgálást ígér, de erkölcsileg védhetetlennek tartja a becsületes emberek megvádolását
Az egészséges ivóvízzel való ellátás megoldása a legfontosabb célja annak a programnak, amely 3 megyét, 41 települést és mintegy 108 000 lakost érint. Az Észak-alföldi Régió Ivóvízminőség-javító Program I ütemét irányító Önkormányzati Társulás bejelentette, hogy az ivóvízminőség javító beruházás az Európai Bizottság által megadott határidőre megvalósulhat.
A szocialisták Bács-Kiskun megyei szervezetének felszólítása ellenére nem mondott le tisztségeiről Zuschlag János. Egy helyi szocialista politikus szerint már két éve tisztázni szerették volna Zuschlag gyanús szerepét, de a pártvezetés ebben nem volt partner.
Magáncégre bízta a MÁV a jegyellenőrzést a nagyobb budapesti pályaudvarokon, ezért évente 230 millió forintot fizet a Keisys Tanácsadó Kft-nek - írja a Magyar Nemzet.
Még a költségvetés elfogadása előtt lehetséges egy átfogó kormányátalakítás, melynek során megszűntetnék az Egészségügyi Minisztériumot - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet meg nem neve...
Elrabolták a Nemzetközi Vöröskereszt két munkatársát Afganisztánban. A két férfit azután hurcolták el, hogy egy német túsz szabadon engedéséről tárgyaltak fegyveresekkel. Egy tisztviselő...
Egy autóroncsban talált csontváz oldhatja meg annak a fiatalembernek a rejtélyét, aki 22 évvel ezelőtt tűnt el Új-Zélandon. Akkoriban nagy port vert fel az óceániai országban, hogy a 23 éves férfi összeveszett barátnőjével, majd eltűnt.
Még a költségvetés elfogadása előtt lehetséges egy átfogó kormányátalakítás, melynek során megszűntetnék az Egészségügyi Minisztériumot - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet meg nem nevezett szocialista forrásokra hivatkozva. A lap információi szerint eltávolítanák a kabinet egyik legnagyobb tehertételét, Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, a népszerűtlen politikusnak még a tárcája is…
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte a fejlesztéspolitikáért felelős minisztert, hogy haladéktalanul vizsgálja meg, milyen jogi lépésekre van szükség azokkal nyilvánosságra hozott rejtett kamerás felvételekkel kapcsolatban, amelyeken egy volt kistérségi megbízott az "uniós pályázatok lefölözésének módszerét" ismertette egy vállalkozóval - tudatta csütörtök reggeli közleményében a…
Élettudományi, fizikai, kémiai bemutatókkal, éjszakai kalandtúrával, művészeti produkciókkal várják az érdeklődőket pénteken, a Kutatók Éjszakáján Szegeden - közölte Boár Tamá...
Az egészségpénztárak alapításáról, a licitálás szabályairól és a kisebbségi tulajdonosokat megillető menedzsmentjogokról egyeztetnek még a kormánypártok szakértői a biztosítási rendszer átalakítása...
Sóderszállító teherautóba rohant egy mentőautó csütörtökön kora reggel Budapest IX. kerületében, a Soroksári úton. A teherjármű piros lámpánál állt, amikor a baleset történt.