Hivatalos gyásznapot hirdetett péntekre a libanoni kormány. Ezen a napon tartják ugyanis a szerdán meggyilkolt Antoine Ghamen, Szíria-ellenes parlamenti képviselő temetését. A 64 éves ügyvédet egy autóba rejtett távirányítású bombával ölték meg. A merényletnek a képviselőn kívül még négy halálos áldozata volt, és több mint hetvenen sebesültek meg.
A lustaság és a fáradtság azonos tüneteket mutat, a kettônek azonban más-más okai és élettani hatásai vannak. A túlhajszolt társadalomban az emberek gyakorta sodródnak e két, fizikailag és szellemileg egyaránt végletes állapot valamelyikébe. Míg a lustaságot céltalanság, a fölöslegesség-érzés, addig a krónikus fáradtságot a létbizonytalanság, a stressz, a kialvatlanság, s a hosszú idôn át…
A Magyar Nemzeti Bank 2008. március 1-jén bevonja a készpénzforgalomból az 1 és 2 forintos érméket - közölte a jegybank. A kereskedőknek a készpénzes fizetéseknél az egyes tételeket nem, csak a számla végösszegét kell kerekíteniük. A bankkártyás fizetéseket, elektronikus pénzmozgást a kerekítés nem érinti.
A budapesti távfűtéses lakások közel kétharmadában már be kellett indítani a fűtést - tájékoztatta az InfoRádiót a Főtáv szóvivője. Balog Róbert szerint a rapszodikus időjárás miatt naponta 200 és 400 forint között van a fűtés lakásonkénti költsége.
Új igazgatót nevezett ki E.ON Hungária. Jamniczky Zsolt a Philip Morristól érkezett az áram- és gázszolgáltatással, valamint áramtermeléssel foglalkozó vállalathoz, ahol többek között a vállalati kommunikáció tartozik hozzá.
Egy Egyesült Államokban működő szerverről fut a Kuruc.info interenetes újság, a lap munkatársai tehát egy amerikai számítógépre töltötték fel a napokban az állami vagyonról szóló törvényt megszavazó országgyűlési képviselők mobilszámát - állapította meg a rendőrség által felkért számítástechnikai szakértő.
A hamburger Magyarországon a hazai ízlésnek megfelelően módosult: a húspogácsa sötétbarna puffancsba került, és új elemként belekerült a csalamádé. Kosarasunk ezúttal annak járt utána, hogy a legnagyobb gyorsétterem-láncok kínálatán kívül milyen hamburgerekkel csillapíthatjuk éhségünket
KovácsAttila, a nemrégiben lemondott egészségügyi államtitkár érdekeltségébe tartozó járóbeteg-szakrendelô kapta a legnagyobb támogatást a szakminisztériumtól. A tárca szerint nincs ebben semmi kivetnivaló.
Látszólag minden ok nélkül vagyunk az egyik nap boldogok, gondtalanok és feldobottak, hogy aztán a következőn indokolatlanul letörtek, ''depisek'' legyünk. És érvényes ez testünkre-lelkünkre is. A sajátos hullámzások egyik lehetséges okozója pedig az ember háromféle bioritmusa.
Egy Egyesült Államokban működő szerverről fut a Kuruc.info interenetes újság, a lap munkatársai tehát egy amerikai számítógépre töltötték fel a napokban az állami vagyonról szóló törvényt megszavazó országgyűlési képviselők mobilszámát - állapította meg a rendőrség által felkért számítástechnikai szakértő.
Jövő márciustól megszűnik az egy- és kétforintos érme, így döntött a jegybank monetáris tanácsa. Addig minden kereskedő címletenként 50 darabot köteles elfogadni, míg a posta és a kereskedelmi bankok címletenként 100 darabot vesznek át egyszerre.
Globális méretekben is dobogós helyen vannak a bolgár ingatlanárak: a drágulást tekintve csupán Lettország előzte meg az év második negyedében. Az ingatlanárak 27,1 százalékkal...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tárgyalás nélküli eljárást írt ki rendezvényszervezői feladatokra - olvasható a Közbeszerzési Értesítőben. A PSZÁF nemzetközi biztosításfelügyeleti konferencia lebonyolításával bízza meg a tendernyertest.
Ma dönt a szegedi bíróság Zuschlag János előzetes letartóztatásáról. Ha bűnösségét bizonyítani tudják a mintegy 80 milliós csalási botrányban, akár húsz év börtönre is ítélhetik a korábban a holokauszt áldozatain viccelődő szocialista politikust.
A klub tájékoztatása szerint közel áll egy két meccsre szóló szerződéshez a finn Torpan Pojat (ToPo) kosárlabdacsapatával Scottie Pippen, a Chicago Bulls egykori klasszisa.
Az egészségügyi miniszter szerint már túl vagyunk az egészségügyi reform nehezén és működik az új struktúra. Horváth Ágnes ezt egy székesfehérvári fórumon mondta, ahol tüntetők várták.
Egy tavaly bezárt állatkrematóriumban vizsgálódott csütörtökön a Madeleine McCann eltűnése ügyében nyomozó portugál rendőrség. A két rendőrtiszt arról faggatta a kislány eltűnésének helyszínétől mintegy 50 kilométerre lévő krematórium tulajdonosát, hogy ismerte-e a szülőket, illetve beszélt-e velük. Ő azonban tagadta, hogy valaha is találkozott volna McCannékkel.
Szeptemberben 54,3 pontról 53,2 pontra csökkent az EU-s beszerzési menedzserindex, miközben 53,9 pontos értékkel számoltak. A fizetési mérleg többlete júliusban 1,7 milliárd euróra rúgott, miközben 3,5 milliárdos deficittel számoltak a legutóbbi +7,3 milliárdos érték után. Az EU-s szolgáltatási index is a vártnál gyengébben alakult, hiszen 54,0 ponton állt az index, elmaradva ezzel a 57,6 pontos…
Igazán forró hangulat várható a idei Erotika Kiállításon, hisz a szexipar legnagyobb sztárjaival találkozhatnak az érdeklôdôk. Pirner Alma sztriptízvilágbajnok hazánkban elôször mutatja be nem mindennapi “légtornász” számát. Lauro Giotto, Európa pornókirálya pedig chippendale számmal készül.
Ma sorozatban 3. napja jegyzik 161,41 fölött az EUR-JPY-t. Töretlennek mondható a devizapár lépcsözetes emelkedése. A 38,2%-os érték meghódítása elött 3 napig 159,09 fölött jegyezték a devizapárt. Az ismét emelkedés után megközelíthetik a 163,00-as értéket. in-GFX
A Magyar Nemzeti Bank 2008. március 1-jén bevonja a készpénzforgalomból az 1 és 2 forintos érméket. Márciusig mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy a nála lévő érméket vásárlásai során felhasználja.
Gumilövedékekkel és könnygázzal oszlatta szét a rendőrség a tüntetőket a Dél-Afrikai Köztársaságban. A több ezer tiltakozó egy kisváros közigazgatási áthelyezése miatt vonult utcára: településük ugyanis egy sokkal szegényebb tartományhoz kerülne.
A japán Sharp elektronikai konszern felvásárolja az ugyancsak japán Pioneer elektronikai cég részvényeinek egy részét, és ugyanezt teszi utóbbi is a Sharp részvényeivel, a jelentések szerint átfogó "t...
Kisebb lázadás tört ki csütörtökön a szentpétervári Keresztek vizsgálati fogházban: az intézmény új vezetésével elégedetlen foglyok az utcai járókelők figyelmét is felhívták magukra, de egy idő múltán saját elhatározásukból visszatértek celláikba. A Komszomolszkaja Pravda című moszkvai lap pénteki beszámolója szerint rövid időn belül egész Szentpétervár tudta, hogy a foglyok az új igazgató ellen…
A 8 esztendős Nurin Jazlin Jazmin egy hónappal ezelőtt tűnt el Kuala Lumpurban. Mezítelen holttestét egy áruház mellett találták meg egy sporttáskába gyömöszölve. A halottkém jelentése szerint megkínozták és megerőszakolták a malajziai gyereket.
Kommunikációs feladatokra keresett meghívásos tenderen partnert a Duna Plaza. A pályázat nyertese ATL- és BTL- és médiafeladatokra vonatkozó megbízást kapott a fővárosi bevásárlóközponttól.
A novgorodi restaurátorok olyan felfedezést tettek, amelytől maguk is megijedtek egy kicsit: egy 1862-ben felállított emlékmű megtisztításakor kiderült, hogy az egyik alak homlokán igencsak durva szócska díszeleg. Az Ezeréves Oroszország elnevezésű, sokalakos emlékművet 1862. szeptember 21-én leplezték le. A talapzat alsó szintjén sorban álló és ülő történelmi alakok között rejtőzik egy utcai…
Ma nem várhatók fontosabb adatok, 1,1741-en jegyzik az USD-CHF-et. Az 1,1801-es támogatás alá való visszaeséssel erös eladási jelet adtak ki. Középtávon nagy veszteségekkel kell számolni 1,1290-1,1340-ig. A mostani javulás tipikus emelkedö gyertyának számít a töretlen csökkenö trenden belül, melynek jelentösége a szerdai emelkedö gyertyáéhoz hasonló. A javulás lezárása után további…
Hangüzenetben hirdetett háborút a pakisztáni vezetés ellen Oszama bin Laden. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat első embere a júliusi Vörös Mecset elleni ostromban megölt iszlamista felkelők miatt szólított fel a harcokra.
Az idei évben, szeptember 30-án, negyedszerre kerül átadásra a Bolyai-díj, melyet Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság Elnöke nyújt át annak a magyar tudósnak, akinek munkásságát a Díjbizottság kiemelkedőnek minősíti.
Az euróövezet beszerzési menedzsereinek véleményét tükröző gyorsindexeket adott ki szeptemberről a londoni RBS/NTC Economics: ezek egyértelműen tükrözik a nyugat-európai magánvállalatok illetékeseinek...
Újra botrányt kavart Britney Spears. A lecsúszott énekesnô órákkal azután, hogy a bíróság heti két drogteszre kötelezte, hogy megtarthassa gyerekeit, úgy bekábítószerezett, hogy fotósok szeme láttára önkívületi állapotban kiöklendezett egy jégkrémet.
A szlovák külügyminisztériumba megy a pozsonyi magyar nagykövet pénteken, hogy a Benes-dekrétumok ügyében ismertesse Budapest álláspontját - tudta meg a Független Hírügynökség a magyar külügyi tárcától. A KDNP közleményében a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövetének hazarendelését követelte.
Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt kezdődött meg a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöksége ellen indított per pénteken a Székesfehérvári Városi Bíróságon; a párt elnöke szerint az elnökség csak a véleménynyilvánítás jogával élt. A pert a Fővárosi Ügyészség indította a Munkáspárt vezetősége ellen, mert a testület egy 2005 júniusi közleményében politikainak minősítette a…
Ma tovább emelkedett a GBP-USD árfolyama. A devizapárt 2,0140-en jegyzik, és ezzel erös ellenállással találta szembe magát 2,0158-nál. Ez az érték egy ideig tartós támogatásként funkcionált, de most elzárja az utat ellenállásként Ha átlépik az érétket, szabaddá válhat az út 2,0200-ig, vagy 2,0271-ig. Támogatás 2,0080-nál található. in-GFX