Pokolgépes merényletet hajtottak végre pénteken Kabulban egy francia katonai konvoj ellen. Az első jelentések szerint a terrorakcióban egy francia katona meghalt, és a robbanásnak számos civil áldozata is volt.
Hazugságvizsgálatra is hajlandóak a Portugáliában eltűnt brit kislány szülei, hogy így tisztázzák magukat a dél-európai ország rendőrsége előtt, írta pénteken több brit újság is. A portugál rendőrség nemrég már gyanúsítottként hallgatta ki a hároméves Madeleine McCann szüleit, azt gyanítva, hogy esetleg ők ölték meg a kislányt, majd elrejtették a holttestet.
Új jövevényekkel gazdagodott a Miskolci Állatkert és Kultúrpark, piciny házi- és vadállatokat láthat a közönség hamarosan. Az elmúlt hónapokban világra jött állatok várják az elkövetkező napokban állatkert látogatóit: sörényes bárányok születtek júniusban, dám borjak júliusban, gím borjak júliusban és szeptemberben. Ebben a hónapban vietnámi törpemalacok látták meg a napvilágot, szeptember 19-én…
Kultúrhíd Fesztivál elnevezéssel olasz-magyar kulturális és gasztronómiai rendezvényt tartanak péntektől a főváros tíz helyszínén. Az egyhetes esemény kínálatában kiállítások, workshopok, előadások, koncertek, filmvetítések, kóstolók és divatbemutatók is helyet kaptak - közölték a szervezők. A fesztiválra ellátogat Giorgio Cantarini, Az élet szép című Oscar-díjas olasz film gyermek főszereplője…
Hét személyiségnek, illetve intézménynek ítélt oda Magyar Örökség-díjat a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság. A díjat ezúttal a Békéstarhosi Énekiskola, Járai Zsigmond közgazdász, Buday György fametsző, Dsida Jenő költő, Bakay Kornél régész, a magyar huszár, és a Toldy Ferenc Gimnázium kapja meg - közölték a szervezők.
Az OTP Magánnyugdíjpénztár a kötelező törvényi előíráshoz képest egy évvel korábban, 2008. január 1-jével elindítja a választható portfoliós rendszert, amely lehetővé teszi, hogy a magánnyugdíjpénztárba befizetett tagdíjakat a pénztártagok az általuk kiválasztott kockázatú befektetési csomagnak megfelelő várható hozam mellett fektessék be.
Elmaradt egy felszállás, no de ennek most épp történelmi jelentősége van: eredetileg ezekben a napokban kellett volna teljesítenie első repülését a Boeing korszakos új repülőgépének. Márványi Péter jegyzete
Most éppen javulást mutat Antal Imre állapota, akinek a következô Szeszélyesben több jut egy statiszta szerepnél. Ezen felbuzdulva nem is teketóriázott sokat az egyébkét nagybeteg mûvész, hanem a játék kedvéért nagy hévvel nekirontott parnerének, Beleznay Endrének.
Rekordszámú, összesen 340 település jelentkezett a hétvégi Magyar Vidéki Turizmus Napjai című rendezvénysorozatra. A péntektől vasárnapig tartó turisztikai programban résztvevő, csaknem ezer vidéki szállás-és vendéglátóhely 30-50 százalékot enged az árakból. Az ország néhány régiójában már a hét elején megteltek a szállóhelyek és fogadók.
Negyven múmiára bukkantak perui régészek az 1200 éves amazóniai kőerődben, Kuelapban. A szakemberek valamilyen járványt vagy ellenséges támadást sejtenek a háttérben, amelynek következtében mészárlás történt, és az erődöt felgyújtották. Ezt az is alátámasztja, hogy a nyomok tanúsága szerint a holttesteket nem volt idő eltemetni. A múmiákon kívül inka kerámiaedények is előkerültek. Az erőd az ősi…
Ma reggel erösödést mutatott az AUD-USD, és 0,8607-röl 78 pippel 0,8685-re emelkedett árfolyama. A devizapár ezzel maga mögött hagyta a tegnapi minimumot, és támogatásnak használta az értéket. Az ázsiai alapok vételei felfelé segítették az árfolyamot. A kereskedök a továbbiakra nézve a 0,8700-as érték tartós átlépésével és potenciállal számolnak 0,8871-ig. Támogatás 0,8600-nál található. Az…
Tiltott önkényuralmi jelkép - vörös csillag - viseléséért tárgyalás nélkül egy év próbára bocsátotta a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökét a Pécsi Városi Bíróság - derül ki a szeptember 3-i keltezésű, az MTI-hez pénteken eljuttatott végzésből. A tárgyalás mellőzésével meghozott döntés szerint Fratanolo János annak dacára viselte egy 2004 május elsejei felvonuláson zakója hajtókáján ezt a…
Egyhetes olasz-magyar gasztronómiai és kulturális rendezvény kezdődik pénteken a Károlyi Mihály utcában. A Kultúrhíd Fesztivált tíz budapesti helyszínen rendezik meg. A gasztronómiai bemutatók mellett divatbemutatók, fotó- és festménykiállítások, koncertek és filmvetítések is várják a látogatókat. A fesztiválra ellátogat - mások mellett - Giorgio Cantarini, Az élet szép című Oscar-díjas film…
Egy Egyesült Államokban működő szerverről fut a Kuruc.info interenetes újság, a lap munkatársai tehát egy amerikai számítógépre töltötték fel a napokban az állami vagyonról szóló törvényt megszavazó országgyűlési képviselők mobilszámát - állapította meg a rendőrség által felkért számítástechnikai szakértő.
Az Agrimill-Agrimpex részvényeit 2007. szeptember 25. napjával törlik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) terméklistájáról - közölte a BÉT a honlapján. A részvényekkel szeptember 24-én, hétfőn lehet utoljár...
Meghallani és megszeretni. Knézics István naphosszat ült a rádió elôtt és gyönyörû hangú nôkre vadászott. Kinyomozta telefonszámukat és már hívta is a kiválasztott hölgyet. Ráadásul sikerrel. István a Borsnak bevalotta: havonta 30 ezer forintot költ telefonbetyárságra. A somogyi férfinak nagy szerencséje van, asszonya bízik férjében, különös hobbijára csak legyint.
A második helyet szerezte meg Talmácsi Gábor, a 125 kcm-es kategóriában a japán nagydíj első időmérőjén. A magyar versenyző magyar idő szerint péntek hajnali időmérőn az olasz Pasini mögött lett második, míg Faubel, Talmácsi legnagyobb vetélytársa az ötödik helyen végzett.
Egy robbantások miatt hétéves börtönbüntetésre ítélt holland férfit is kikérdeztek az eltűnt brit kislány ügyében a portugál rendőrök. Eef Hoos egy krematóriumot üzemeltetett, és a nyomozók azt gyanítják, hogy segíthetett eltüntetni a szülőknek Madeleine McCann holttestét.
Kórházba lopódzott be ennivalóért egy medve Romániában, ám "szorulást" kapott, de nem a koszttól, hanem egy kukától. A barna medve éjszaka mászott be egy ablakon az intézménybe és hajolt túl mélyre az egyik szeméttartályban, ami miatt "megkukásodott". Hajnalban fedezték fel a kórház dolgozói a mackót fején az alumíniumvödörrel, és vadászokat hívtak segítségül. Azok kábító lövedékkel előbb…
Az árfolyamok lefelé csúszása várható pénteken a Budapesti Értéktőzsdén. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője gyengülő árfolyamokat valószínűsít. Az amerikai Fed...
Budapest - Azonnal a műtőasztalra kellett fektetni Stohl Andrást (40) tegnap este, olyan súlyos Achilles-ín-szakadást szenvedett. A népszerű művész a Tűzvonalban című sorozat új epizódjának forgatása közben sérült meg. fájdalmaira jellemző, hogy az orvostól a műtét előtt altatást kellett kérnie
Magyarországon tavaly csaknem 2%-kal csökkent a széndioxid-kibocsátás, miközben a közép-európai régióban összességében nőtt - derül ki a Deloitte pénzügyi tanácsadó cég környezetvédelmi munkacsoportjának uniós összehasonlításából. A felmérés szerint a széndioxid-kibocsátás érdemi csökkentése elsősorban a lakossági energiaigény mérséklésével és a megújuló energiák szélesebb körű használatával…
Varga Feri olaszul tanul. A megasztáros fiú annyira komolyan veszi a feladatot, hogy elhatározta, kedvesével, Balássy Bettyvel ezután egy szót sem váltanak magyarul.
Az EUR-USD ma is bizonyította erösségét, és átlépte a fontos 1,4100-as értéket. Már tegnap is ez az érték állt a befektetök figyelmének középpontjában, de nem sikerült átlépni. 22 pippel átlépték a tegnapi 1,4198-as mindenkori csúcsot, és újat értek el 1,4120-nál. A kereskedök és a piaci résztvevök továbbra is optimisták és további emelkedö potenciállal számolnak. A következö cél az 1,4150-60-as…
Az idei kalászos gabonatermés 9%-kal alacsonyabb a tavalyinál - derüli ki a KSH gyorstájékoztatójából. A Kopint-Tárki mezőgazdasági szakértője szerint a mostani, közepesnél kissé gyengébb termés nem okoz majd ugrásszerű élelmiszerdrágulást, de egyes termékek árai még a jövő év elején is emelkedhetnek. Nem csak Magyarországon nő azonban az élelmiszerek ára, az OECD számításai szerint a következő…
Megkezdte működését a Brüsszeli Magyar Gazdasági Klub a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Brüsszeli Képviseletének és a Belgiumi Magyar Nagykövetség Külgazdasági Irodájának szervezésében. A szervezők elképzelései szerint a klub célja egy aktív, informális kapcsolatrendszerű csoportosulás kialakítása.
Hangos füttyel és kiabálással fejezték ki nemtetszésüket a Magyar Rádió előtt demonstrálók, amiért a közszolgálati médium az este kilenckor kezdődő híradásában csak röviden, a petíció teljes szövegének ismertetése nélkül számolt be tüntetésükről; a csütörtöki demonstráció azonban rendbontás nélkül ért véget.
Európa közelebb került az energiapiac liberalizálásához. Az Európai Bizottság által most kibővített javaslatcsomag a korábbinál szélesebb körű tulajdonosi szétválasztást ír elő. A termelési és elosztási tevékenység elkülönítése már a közös piacra lépő unión kívüli energetikai társaságokat is terheli. Ezzel párhuzamosan bővülhet az európai energiaszolgáltatási szektor, és csökkenhetnek az árak.…
A legújabb feltételezések szerint toll boríthatta a Jurassic Park című filmben látható vérengző Velociraptorokat. Ráadásul az állatok magassága még az egy métert sem érte el.
Kétszer kellett fordulnia a mentőhelikopternek Budapestről Egerbe egy betegért. Az Országos Traumatológiai Intézet ugyanis későn szólt, hogy nem tudja fogadni a sérültet.
A házasságkötések érvényességének 7 évenként le kellene járniuk, de meghosszabbíthatók lehetnének - ezt javasolja egy német politikusnő. Gabriele Pauli szerint az újítással sok pár megtakaríthatná a válóperi költségeket, vagy jobban igyekezne társa kedvében járni, hogy annak is legyen kedve élni a meghosszabbítással. Pauli jobboldali politikus, a Keresztényszocialista Unió (CSU) tagja, és szeretne…
A MOL cáfolta azokat a pletykákat, miszerint az OMV újabb ajánlatot tett a társaság részére, amely számos feltételhez köti az osztrák cég tulajdonszerzését.
Csillag István, korábbi gazdasági miniszter szerint az egészségügyi reform eddigi lépései nemcsak a társadalombiztosítási alapok hiányát mérséklik, hanem valódi szerkezeti átalakításokat jelentenek. Ilyen például a gyógyszer-gazdaságossági törvény, amely egyrészt az államkassza bevételeit növeli, másrészt a gyártókat is hatékonyabb gazdálkodásra kényszeríti - tette hozzá az ExIM Bank elnöke.…
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök csütörtökön kijelentette, hogy Franciaország „nem akar háborút" Iránnal, de azzal vádolta meg Teheránt, hogy atomfegyver előállítására törekszik.
Peren kívüli megállapodás keretében 1,65 millió dolláros kártérítést fizet a chicagói római katolikus érsekség egy tizenöt éves fiú családjának, akit egy pap megrontott. Daniel McCormack plébános 2001 és 2005 között többször is nemi erőszakot tett a fiún az amerikai nagyváros Szent Ágota plébániáján, ahol a pap tanárként és kosárlabda edzőként tevékenykedett. McCormack júliusban bűnösnek…
Még az év végéig feláll az új állami vagyonkezelő csúcsintézmény – jelentette be a Pénzügyminisztérium államtitkára. A kedden hatályba lépő új vagyontörvény értelmében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az ÁPV Zrt-t, a Kincstári Vagyonigazgatóságot és a Nemzeti Földalapot integrálja. Az új intézmény a három jelenlegi vagyonkezelő szervezet 600 alkalmazottjának mintegy kétharmadát veszi át. Szabó…
Az Európai Unió elfogadta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot. A következő években így több mint 5 milliárd euró kerülhet az agráriumba, vagyis a Magyarországra érkező összes uniós forrás egyharmada jut majd vidékfejlesztésre. A hamarosan induló fejlesztési programokkal várhatóan mintegy 60 jogcímen lehet uniós támogatást igényelni. Gráf József agrárminiszter szerint ezzel…
Nagy terhet vállal az, aki autóvásárlásra adja a fejét. Nem elég az üzemanyagot és a szervizelést fizetni, a biztosítási díjak, az egyéb, járulékos költségek is egyre nagyobb összeget tesznek ki. Tavalyhoz képest átlagosan 10-15 százalékkal kerül többe egy autó fenntartása, egy hónapban több tízezer forintba.
Elvették a tavalyi Tour de France francia kerékpáros körversenyen szerzett győzelmét az amerikai Floyd Landistól. A kerekes a 2006-os versenyen, a 17. szakasz után bukott meg egy doppingellenőrzésen, ám akkor még befejezhette a viadalt és meg is nyerte azt.
Befejeződött Mexikóvárosban a sakkvilágbajnokság első félideje. Az indiai exvilágbajnok, világranglista-vezető Viswanathan Anand félpontos előnnyel, három győzelemmel és négy döntetlennel zárta az első kört.
Oroszország igényt tart az Északi-sark kincseire, mivel orosz tudósok májusi és júniusi sarki expedícióikon bizonyítékokat szereztek arra, hogy az orosz kontinentális talapzathoz tartozik a jégmezők alatt Szibériától a sarkig húzódó hegyvonulat, a Lomonoszov-hátság. Ezt a természeti erőforrások minisztériuma jelentette be Moszkvában. Mint közölték, az expedíció által felszínre hozott talajminták…