Magyarország azért nem írta alá a vele együtt lobbizó hat NATO-tagállam közös nyilatkozatát az amerikai vízummentesség kibővítéséről szóló törvényről, mert az nem mindenben egyezik a magyar...
Júliusban a várt szerint 0,2%-kal emelkedtek az amerikai importárak, miután legutóbb még +0,1%-os értékröl adtak számot. Az OECD-elöremutató indikátor júniusban 110,5 pontra emelkedett. A májusi értéket 110,1 pontról 110,0 pontra módosították. Az OECD-térségben a mérsékelt gazdasági növekedés folytatódásával számolnak. Az EU-s elöremutató indikátor 0,1 ponttal 108,0 pontra emelkedett. A német…
Rágalmazásért polgári, illetve büntetőfeljelentést tett a Budapesti Közlekedési Részvénytársaság (BKV) egy férfi ellen, aki azt állította, hogy júliusban a cég ellenőrei hasba rúgták, amikor segíteni próbált három angol fiatalnak. A társaság a jövőben minden olyan esetben feljelentést tesz, amikor hasonlóan súlyos vétséggel hamisan vádolják a vállalatot vagy dolgozóit - tájékoztatott pénteken…
Kapuvár - Horrorfilmbe illő jelenetek játszódtak le a Babóti soron csütörtök este. A környék lakóit egy megvadult kutya tartotta sakkban. A fatelep kerítése mellett portyázó őrjöngő állat két embert, köztük saját gazdáját is megtámadta.
A francia fővárosban pénteken eltemették Párizs zsidóból kikeresztelkedett egykori érsekét, Jean-Marie Lustiger bíborost. Nicolas Sarkozy köztársasági elnök amerikai nyaralásáról hazarepült, hogy ott legyen a Notre Dame székesegyházban tartott gyászszertartáson.
Világszerte 2-3 százalékos eséssel reagáltak a tőzsdék arra, hogy az amerikai, európai, japán és az ausztrál jegybank is jelentős összeget pumpált a gazdaságba.
Az elmúlt hét nem szűkölködött eseményekben és fordulatokban. Háromnapi emelkedés után csütörtökön a 3 fő európai index egy nap alatt esett vissza a múlt hét végi szint közelébe. Ennek a határozott zuhanásnak több dolog húzódik a hátterében.
A bolgár igazságszolgáltatás egy különleges vizsgálóbizottsága megkezdte pénteken a Líbiában előbb halálra, majd életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt, végül távozni engedett öt bolgár ápolónő és egy palesztin orvos meghallgatását líbiai megkínzatásukról. A bolgár államügyészség egy szóvivője pénteken a meghallgatás után közölte: a bolgár igazságszolgáltatás tanulmányozza annak jogi…
A csütörtöki 95 milliárd euró (mintegy 23.750 milliárd forint) után pénteken ismét jelentős tőkeinjekciót adott az Európai Központi Bank az európai pénzpiacoknak. Ezúttal 61 milliárd eurót (mintegy 15.250 milliárd forint) tettek hozzáférhetővé, három napos pénzpiaci felhasználásra, hogy megelőzzék a kereskedésben jelentkező nehézségeket.
Kína a Hold minden egyes négyzetcentiméteréről térképet kíván készíteni - közölte a kínai állami holdkutatási program vezetője. A Hold körüli pályára tervezett, Holdistennő 1, azaz a Csang-o ji-hao űrszondát várhatóan 2007 második felében bocsátják fel. Az űrszonda feladata az égitest felszínének feltérképezése háromdimenziós felvételekkel, amivel a 2010-ben a Holdon landoló, ember nélküli jármű…
Eddig körülbelül 500 ezer forint bírságot szabtak ki az adóellenőrök az idei Sziget Fesztiválon. A büntetést 10 vendéglátós kapta, mert nem adtak nyugtát. A revizorok az első nap, tehát augusztus 8-a óta járják a Szigetet. A fesztivál végéig bárhol, bármikor felbukkanhatnak.
Több mint fél évig halottnak nyilvánítva élt egy 80 éves dunaújvárosi férfi. Hosszas procedúra után már kézbesítik neki a nyugdíját, és kézhez kapta új társadalombiztosítási igazolványát is, de személyi igazolványa még mindig nincs.
A regisztrációs adó részleges visszatérítésére irányuló kérelmek benyújtási határideje hétfőn éjfélkor lejár - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága.
Két ember halt meg a napok óta tartó ítéletidőben Németország nyugati részén, Észak-Rajna-Vesztfáliában. A heves esőzéseket okozó időjárás miatt megáradt a Rajna is. A délnyugati Baden-Württembergben, Karlsruhe környékén kora délután várják a tetőzést.
Szombaton 7:30-kor nyitják a kapukat. A kilencedik alkalommal szombaton és vasárnap megrendezendő kecskeméti légi parádéra a svájci légi kötelék és a görög vadászgépek kivételével minden egység megérkezett; mindkét légierő objektív okokra hivatkozva mondta le a részvételt - közölte Pető István dandártábornok pénteken Kecskeméten, a légi bázison tartott sajtótájékoztatón. A két görög gépnek…
A Kolosszus elemeit szállító kamion is megérkezett pénteken Debrecenbe, ahol már javában zajlik Az igazi da Vinci című, augusztus 16-án megnyíló kiállítás felállítása - közölte a tárlatnak otthont adó Modem Modern Kortárs Művészeti Galéria sajtóreferense. Piros Éva tájékoztatása szerint a kamionon fekvő, szemlátomást dekoratív Kolosszus csupán "villámlátogatást" tett a Modemben, mert pénteken este…
A kormány olyan ügyfélbarát, bürokráciamentes közigazgatást akar, amelyben egyszerűbbé válnak az eljárások, az adminisztratív terhek pedig 2013-ig 50 százalékkal csökkennek. Erről Draskovics Tibor beszélt a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.A kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: jövőre egyszerűbbé válnak például a gépjárművel, a születéssel, a…
Bulgária érdeklődik az iránt, hogy Magyarországról gabonát vásárolna - erősítette meg Bulgária budapesti nagykövetsége az MTI megkeresésére. A külképviseleten közölték: Magyarországon tartózkodik Szve...
A férfi kajak és kenu négyes 500 méteren, valamint a női kajak négyes 1000 méteren egyenes ágon jutott a döntőbe a pénteki előfutamok után a duisburgi kajak-kenu világbajnokságon. A délelőtti selejtezőkben további három magyar elsőség, és egy második hely született, de sok induló miatt a párosok majd csak a középdöntőben vívhatják ki a helyüket a fináléban. A középdöntőket pénteken délután…
Egy elemzö szerint a piaci résztvevök ódzkodnak attól, hogy a hétvégén nyitva hagyják pozícióikat. Az emiatt indított eladások rosszul érintik a részvénypiacokat, ami jól jön a jennek. Miután a DAX ismét visszaesett 7.340,00 pont alá, az EUR-JPY eladási nyomás alá került. Támogatás 159,34-nél, ellenállás pedig 162,31-nél található. In-GFX
A kormány olyan ügyfélbarát, bürokráciamentes közigazgatást akar, amelyben egyszerűbbé válnak az eljárások, az adminisztratív terhek pedig 2013-ig 50 százalékkal csökkennek. Erről Draskovics Tibor...
A Fidesz szerint a kormány nem valósít meg átfogó közlekedésfejlesztési koncepciót és vasúti reformot az uniós forrásokból - mondta Manninger Jenő, az ellenzéki párt szakpolitikusa pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Az Orbán-kormány egykori közlekedési államtitkára az összesen 1700 milliárd forintot jelentő közlekedési operatív programról szólva azt mondta: látszik, hogy nincs átfogó…
Gál. J. Zoltán, a miniszterelnök kabinetfőnöke lesz az augusztus 20-i ünnepi programok lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője - erősítette meg az MTI korábbi információját a kormányszóvivő pénteken. Budai Bernadett a szóvivői tájékoztatón bejelentette: a kormány szerdán fogadta el az állami ünnepek lebonyolításáról szóló kormányhatározat módosítását. A módosítás részeként döntött arról,…
Eladja a Krisztina körúti székházát a Magyar Posta, és novembertől egy offshore cég tulajdonában álló irodaházba költözteti a fővárosi egységeit. Sajtóhírek szerint az épület 5 milliárd forintot ér, a posta pedig havi 100 millió forintért bérli majd az új székházát. A szervezet szóvivője ezt nem erősítette meg, de mint Tomecskó Tamás elmondta, a közelgő piacnyitás miatt sokkal előnyösebb a bérlet.
Tíz és félmilliárd forintot kell kifizetnie az Egészségügyi Minisztériumnak az épület körüli parkolóhelyek használatáért. A törvény szerint ugyanis csak négy hely jár ingyen, a többiért a helyi önkormányzat díjat szedhet. Az V. kerület július elején döntött a közterület-használati díj visszamenőleges megtérítéséről.
Kijev - Már hivatalosan is a világ legmagasabb emberének számít a 257 centis ukrán Leonyid Sztadnyik, aki 21 cm-t vert rá az eddigi csúcstartóra, a kínai Bao Xishunra.
Hatalmas vírus-boom zajlik napjainkban: a nagyvállalatokra nehezedő nyomás egyre nagyobb. A világ egyik vezető vírusirtó cége, a Panda, komoly paradigmaváltáson megy keresztül a napokban: a név- és arculatváltás után a nemzetközi helyzetnek megfelelően komoly palettabővítés történt.
Az USD-JPY-t 117,72-ön jegyzik. Miután átmenetileg napi csúcsot ért el a devizapár 117,94-nél, a részvénypiaci gondok miatt az EUR-JPY-hoz hasonlóan eladási nyomás alá került a devizapár. A hét vége elött sokán zárják pozícióikat, ami jól jön a jennek. Támogatás 117,03-nál, ellenállás pedig 118,40-nél található. In-GFX
Energetikai kérdésekről, a magyar kormányfő őszi látogatásáról folytatott megbeszélést és a nyugat-balkáni biztonsági helyzetről tartott előadást pénteken Oslóban Göncz Kinga külügyminiszter. A politikus elmondta: norvégiai látogatásának egyik célja az, hogy előkészítse Gyurcsány Ferenc október 3-i útját, s vendéglátóival áttekintse, milyen területeken lehet addig is tovább lépni. Útjának fontos…
Hetvenkét éves korában elhunyt Ulrich Plenzdorf író, a 70-es és 80-as évek keletnémet valóságának egyik legavatottabb és legjobb tollú irodalmi ábrázolója. Halálát a berlini Művészeti Akadémia közölte. Nevét 1972-ben kapta fel a sajtó és a színházi szakma, amikor a hallei színházban bemutatták Az ifjú W. újabb szenvedései című színdarabját. A Goethe hasonló című drámáját (Az ifjú Werther…
Öt év alatt a felével csökkentené a kormány az adminisztratív terheket a közigazgatásban - közölte a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter.
A Fidesz szerint átgondolatlanul osztotta el a kormány a következő 2 évre a közlekedésfejlesztésre szánt uniós pénzeket. A tervek előkészítetlenek, így csak részben fejlesztik az úthálózatot, és azt is inkább az átmenő forgalomnak. Ugyancsak elmarad a vasút reformja - véli az ellenzéki párt.
Az Isztriai félszigeten 29 videokamera figyeli az erdőket, és ha füstöt vagy lángokat észlel, automatikusan vészjelzést ad le. A Vjesnik című horvát napilap azt írta, hogy 2004-ben kezdték telepíteni Isztrián az Olaszországban már bevált okos kamerákat. Buzet város tűzoltóparancsnoka arról számolt be, hogy idén 78 százalékkal kevesebb tűz volt a környéken a kameráknak köszönhetően, s ráadásul…
A vám- és pénzügyőrség országos parancsnoka négy vezetői poszton döntött személyi változásokról - tudatta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) pénteken. A döntés családi okok, illetve nyugállományba vonulás miatt vált időszerűvé. A közlemény szerint a VPOP Jogi és Igazgatási Főosztályának élére - Miskei László ezredes, főosztályvezető közeli nyugállományba vonulása miatt - Szendi…
A kormány olyan ügyfélbarát, bürokráciamentes közigazgatást akar, amelyben egyszerűbbé válnak az eljárások, az adminisztratív terhek pedig 2013-ig 50 százalékkal csökkennek. Erről Dra...
Tíz százalékkal több dezodor fogyott Magyarországon az elmúlt egy évben, az előző évi adatokhoz képest. Az illatszerből még mindig a nők vásárolnak többet - derül ki Nielsen piackutató cég legfrissebb felméréséből.
Kína a Hold minden egyes négyzetcentiméteréről térképet kíván készíteni - közölte a kínai állami holdkutatási program vezetője. A Hold körüli pályára tervezett, Holdistennő 1, azaz a Csang-o...
Az NZD-JPY-t 87,38-on jegyzik, és ezzel tovább folytatja zuhanórepülését. A kiwi magas kamatú devizaként a carry trade-ek megszüntetése után nyomás alá került. Ha napi szinten a 200 napos vonal alatt zár a devizapár, még inkább romlanak a chart-technikai kilátások. Támogatás 86,78-nál található. Ha az érték alá megy az árfolyam, veszteségekkel kell számolni 85,21-ig. itt fut a március eleje ás…
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elkötelezett a párt– és kampányfinanszírozás olcsóbbá és átláthatóbbá tételében, valamint a választások állami költségeinek csökkentésében....
Még három napjuk van azoknak, akik egyetemre, főiskolára szeretnének pótfelvételizni: augusztus 13-án, hétfőn ugyanis lejár a jelentkezési határidő. Az elérhető szakok listája az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapján, a www.felvi.hu-n található.
Az adóhivatalnál nincs kimutatás arról, hogy az orvosok hány százaléka veszi be a hálapénzt a személyijövedelemadó-bevallásába, mivel a bevallásokat név szerint és nem foglalkozás szerint tartják nyilván - mondta el az InfoRádiónak az APEH szóvivője. Bakonyi Ágnes hozzátette: a vagyonosodási vizsgálatokat lakossági bejelentés, és nem foglalkozási csoportok szerint indítja az adóhivatal, éppen…
A négy újságíró ellen államtitoksértési ügyben indított vizsgálat megszüntetését javasolta pénteken a müncheni ügyészség - jelentette be August Stern tartományi főügyész. Összesen négy német vádhatóság előtt indult eljárás államtitoksértéshez nyújtott segédkezés gyanújával 17 újságíró ellen. A gyanúsítottak titkosnak minősített parlamenti bizottsági iratokból idéztek tudósításaikban. Münchenben a…