Három hektár, nehezen megközelíthető terület égett le ma hajnalban a Somogy megyei Szenta és Somogyszob közötti vasúti töltés közelében.A csurgói és nagyatádi tűzoltók hat órás munkával tudták csak a lángokat megfékezni, mivel a területen nagyon sok a fa, melyek órákon át izzottak.
Kétszeres világbajnokok lettek az oroszlányi Silhouette Balett Csoport tagjai, miután szombaton Hollywoodban az Előadóművészek Világbajnokságán mindkét produkciójukkal aranyérmet szereztek - tudta meg az MTI hétfőn a csoport táncmesterétől. "A gyakran a tehetségek világbajnokságaként nevezett találkozón közel 5 ezer előadó versengett a szórakoztatóiparból 13 kategóriában. Az oroszlányi balettosok…
Eredetileg a már agyondícsért Shiseido krémből akartunk beszerezni egy újabb adagot, mint azonban kiderült, itthon ehhez mégsem olyan könnyű hozzájutni.
A világbajnoki címet védő Fernando Alonsónak "erős kétségei" vannak, hogy a következő szezonra is marad-e a McLarennél. A csapatfőnök, Ron Dennis szerint Alonso és vetély-, s egyben csapattársa, Lewis Hamilton között minden korábbinál rosszabb a kapcsolat.
Új orvos szakértőt rendel ki az ügyészség E. Zsanett ügyében - értesült az InfoRádió. A Fővárosi Főügyészség szóvivője hozzátette: az ügyészség újabb tanúk kihallgatásáról is döntött. Mint ismeretes a fiatal lány azt állítja, hogy még május elején öt rendőr a Múzeum körúton igazoltatta majd egy sötét mellékutcába vitték, ahol megerőszakolták.
Nemcsak a blokkra, hanem a termékre is szükség van akkor, ha valaki egy bizonyítottan szennyezett guar-gumit tartalmazó árut akar visszaváltani a boltban - mondta az InfoRádiónak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György. Tóth Gábor élelmiszermérnök közölte: az emberek eddig is tonna számra fogyasztottak guar-gumit, ugyanis alig van olyan termék, amelyik nem tartalmazza. A…
Megfelelő ütemben halad az M0-ás északi híd építése, így a terveknek megfelelően 2008 augusztusában megindulhat a forgalom a 62 milliárd forintos beruházás keretében készülő új létesítményen.
Esténként sötétedés után tömegével rajzanak a fényre az árvaszúnyogok a Balatonnál, ami az utóbbi napokban ellehetetlenítette az esti szabadtéri programokat, vendéglátást, ezért panaszkodnak a turisták, vendéglátósok, polgármesterek egyaránt.
Éveken belül a Holdra léphet az első orosz űrhajós - jelentette hétfőn az Interfax orosz hírügynökség. A Roskosmos orosz űrkutatási ügynökség az élesedő űrverseny miatt gyorsítja fel a Hold-programot. Az ambiciózus amerikai, kínai, vagy éppen az indiai tervek hallatán "arra jutottunk, hogy veszélyes lenne, ha lemaradnánk" - nyilatkozott Alekszej Krasznov, az ügynökség személyzettel bonyolított…
Nemcsak a blokkra, hanem a termékre is szükség van akkor, ha valaki egy bizonyítottan szennyezett guar-gumit tartalmazó árut akar visszaváltani a boltban - mondta az InfoRádiónak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György.
Az Európai Unió válságforgatókönyvet készít a több tagországban kirobbant guargumi-szennyezés miatt. Vizsgálják, szándékosan szennyezték-e dioxinnal az élelmiszer-alapanyagot és azt is, hogy esetleg terrorakció áll-e az ügy hátterében. Eközben a Fidesz az esetlegesen mérgezett termékek listájának nyilvánosságra hozatalát kéri a kormánytól.
Esténként sötétedés után tömegével rajzanak a fényre az árvaszúnyogok a Balatonnál, ami az utóbbi napokban ellehetetlenítette az esti szabadtéri programokat, vendéglátást, ezért panaszkodnak a turisták, vendéglátósok, polgármesterek egyaránt. "Az esti Balaton-part kivilágított helyein pár napja nem lehet már meginni egy pohár üdítőt, vagy legurítani egy sört anélkül, hogy ne fulladna bele néhány…
Dél-Szerbiában a Macedónia és Görögország felé tartó autósokat álarcos és állig felfegyverzett bandák állítják meg, és fosztogatják. Vasárnap a szerb rendőrség a koszovói határ közelében tűzharcot folytatott a rablókkal, és egy fegyverest megöltek.
A Budapesti Értéktőzsde első félévi adózott nyeresége 1,718 milliárd forint volt az idén, míg tavaly ugyanebben az időszakban 1,449 milliárd forintot tett ki - közölte a tőzsde a honlapján hétfőn.
Az MSZP oktatási politikusa úgy véli: összességében jól vizsgázott az új fölvételi rendszer. Tatai-Tóth András az InfoRádiónak azt mondta: a kormányzatnak őszig fölül kell vizsgálnia, hogy az intézményeknek valóban megvan-e a kapacitásuk a fölvett diákok oktatására, vagy sem. A Fidesz közleményt adott ki az ügyben, amely szerint az MSZP nem a fontos dolgokkal foglalkozik, hiszen a tandíjról szó…
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) első félévi adózott nyeresége 1,718 milliárd forint volt az idén, míg tavaly ugyanebben az időszakban 1,449 milliárd forintot tett ki - közölte a tőzsde. A tőzsdei...
A piacot továbbra is a befektetök kockázatkerülése határozza meg. Mivel nyáron rendszerint konszolidálnak a részvénypiacok, a carry trade-er devizák, mint például a jen és a frank ilyenkor erösödést mutatnak. A javulás ellenére is kedvezötlenek az USD-JPY kilátásai. A dollár ma eddig 1,3792 és 1,3841 között mozgott az euróval szemben. A kereskedelmet a technikai tényezök határozzák meg. A…
Úgy látszik nem véletlen, hogy nem is olyan régen David Beckhamet választották meg egy brit rádió meleg hallgatói a világ legszexisebb pasijának. A legfrissebb pletykák szerint ugyanis az újdonsült amerikai Robbie Williamsszel alkot majd egy párt, a Született feleségek című népszerű sorozatban.
A világhírű amerikai környezetvédő, Erin Brokovich is harcba száll egy nyugat-ausztrál bányászati vállalat ellen. Az Alcoa nevű cég finomítójának környékén élők a vállaltot teszik felelőssé betegségeikért.
Sikeres volt a rendőrségi biztosítás a hétvégi Forma 1-es versennyel kapcsolatban, bűnügyi szempontból rendkívüli eseményre nem került sor - olvasható a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben. Negyven esetben indult szabálysértési eljárás, elsősorban tilosban parkolás és tiltott kéjelgés miatt kellett intézkedni a rendőröknek. A gyorsított eljárás keretében bíróság elé állított hölgyek…
Az atomfegyverek felszámolását szorgalmazta hétfőn Abe Sindzo japán kormányfő Hirosimában, az amerikai atombomba ledobásának 62. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.
A DDB közleményben tudatta, hogy mintegy négy év után megszűnt a kapcsolata a francia barkácsáruház-lánccal. Hannes Wirnsberger, a DDB Budapest elnöke azt mondta, hogy ügynökség és az ügyfél közötti kapcsolat az utóbbi időben nem aknázta ki teljes mértékben a benne rejlő lehetőségeket.
Megfelelő ütemben halad az M0-ás északi híd építése, így a terveknek megfelelően 2008 augusztusában megindulhat a forgalom a 62 milliárd forintos beruházás keretében készülő új létesítményen - közölte Rapkay Kálmán.
A Sentix szerint aggódnak az amerikai kölcsönpiaci krízis globális konjunktúrára gyakorolt negatív hatásai miatt. A Sentix-konjunktúra-index augusztusban 34,7 pontról 26,3 pontra csökkent. 2.600 befektetöt kérdeztek meg, akik közül 570 intézményes befektetö volt. Ezért nem meglepö, hogy megszüntetik a carry trade-eket, és ez jól jön a franknak. Ezért tovább csökkenhet az EUR-CHF árfolyama.…
A Sanghaji Együttműködési Szervezetbe (SOSZ) tartozó országok első ízben kezdtek közös felkészülésbe az oroszországi Cseljabinszk környékén, a felkészülés a Békés küldetés-2007 fedőnéven megrendezendő terrorellenes gyakorlatot szolgálja.
Látványos rendőrségi akcióval fogtak el három magyar férfit Bécsben, akiket azzal vádolnak, hogy védelmi pénzt akartak kicsikarni egy prostituáltból és stricijéből. A Kurier című lap hétfői száma szerint az eset a külső gyűrűn, a Gürtelen történt. Egy gépkocsi piros lámpát kapott, meg kellett állnia a Westbahnhof (Nyugati-pályaudvar) környékén. Hirtelen petárda robbant mellette, amely nem csak…
Elhunyt Grigássy László, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alapító tagja; a politikust életének 84. évében, augusztus 2-án érte a halál - tudatta a párt elnöksége hétfőn. Grigássy László tevékeny részt vállalt a KDNP második világháború utáni küzdelmeiben, az 1947. évi választáson a párt képviselőjelöltje volt. A közlemény szerint ügyvédi hivatását a Rákosi-terror idején igazságtalanul perbe…
Új, a sértett jogi képviselője által javasolt orvos szakértő kirendeléséről döntött a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Múzeum körúti erőszak néven ismertté vált ügyben - közölte hétfőn a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Morvai Attila a döntést azzal indokolta, hogy bár az ügyészség által korábban kirendelt szakértő egyértelmű véleményt fogalmazott meg, a sértett jogi képviselője által felkért…
Az angol Barclays Bank több mint 65 milliárd euróért meg szeretné vásárolni a holland ABN-AMRO bankot. Az összeg csillagászatinak tűnik, de van ennél nagyobb ajánlat is.
"Posh micsoda?" - tette fel a kérdést értetlenül Britney Spears, amikor egy pucos Los Angeles-i étteremben belefutott a barátkozni akaró Victoria Beckhambe.
A Budapesti Műszaki Főiskola a vállalatok, középfokú oktatási intézmények szakember igényeinek biztosítása érdekében pótfelvételit hirdet a felsőfokú végzettségűek számára mesterszakjain.
A Levi’s a legújabb szpotját két verzióban készítette el: egyikkel a heteroszexuális, a másikkal pedig a meleg tévénézőket célozza meg. Az AdAge szerint a Levi’s megoldása egyelőre nagyon ritka, de hatásos módszer a különböző közönségek megszólítására.
A Fidesz megalakulása óta kiáll az alkotmányos jogok érvényesülése, így az egyesülési jog szabad gyakorlása mellett - közölte a párt szóvivő-helyettese hétfőn az MTI-vel azt követően, hogy az SZDSZ nyílt levélben kért választ arra a kérdésre: meddig vállalhatók a Fidesz számára a Magyar Gárda megalakítása után a Fidesz-Jobbik közös önkormányzati frakciói. "A Fidesz megalakulása óta kiáll az…
Két merénylet 36 ember halálát okozta hétfőn Irakban: az egyik, öngyilkos merényletben 27-an haltak meg Tell Áfár közelében, egy útmenti pokolgép pedig kilenc irakival végzett Bagdadban.
A huszonkét éves Lindsay Lohan önéletrajzi könyvet ír. A színésznô szaftos botrányokkal fûszerzett élete mellett megismerhetjük majd a kötetbôl kolléganôirôl alkotott lesújtó véleményét is.
Ismét Recep Tayyip Erdogan miniszterelnököt bízta meg kormányalakítással Ahmet Necdet Sezer államfő hétfőn, két nappal az új összetételű török parlament megalakulása után.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el, emberölés bűntett kísérlet gyanúja miatt egy 36 éves ballószögi nő ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal , hogy tegnap 01.00 óra körüli időben, a lakásban baltával fejbe ütötte és késsel többször megszúrta 37 éves férjét. A bántalmazás következtében a férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A nehéz kezdés után a Művészetek Völgye történetének egyik legsikeresebb fesztiválját zárta vasárnap - tájékoztatta a Független Hírügynökséget hétfőn Márta István. A fesztiváligazgató elmondta: 250-260 ezer látogató volt kíváncsi a csaknem 1300 programra idén.
Orbán Viktor szerint a koalíciós pártok egy eredményes és érvényes referendum esetén előállnak majd egy javaslattal, "mint ahogyan Medgyessy Péter volt miniszterelnök leváltása előtt tették"; a Fidesz elnöke erről saját internetes honlapjának Fogadóóra rovatában beszélt. Az orbanviktor.hu-ra hétfőn feltett videóban a pártelnök többek között azokra az olvasói véleményekre válaszolt, amelyek szerint…
Új, a sértett jogi képviselője által javasolt orvos szakértő kirendeléséről döntött a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Múzeum körúti erőszak néven ismertté vált ügyben - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a...
Minden józan törekvés ellenére a fegyveres atomkor ma is létezik, még ma is tízezer számra vannak bevetésre alkalmas nukleáris fegyverek - mondta a Magyar Békeszövetség elnöke a hirosimai atomtámadás 62. évfordulója alkalmából hétfőn rendezett - dunai hajóúton tartott -megemlékezésen. A nukleáris fegyverekkel rendelkező államok száma nőtt, és még ma is létezik a nukleáris elrettentés taktikája -…
Több mint 130 ezer fővel több a regisztrált munkanélküli Magyarországon, mint amennyit a KSH kimutat. A KSH ugyanis nem a valós adatokat összegzi, hanem kérdőívekkel keresi meg a munkanélkülieket. A munkanélküliek száma így a 143 százaléka volt annak, amit a statisztikai hivatal nyilvánosságra hozott.