Bókbolt néven indított online márkasite-ot a Knorrnak az Unilever. Az oldalon a bókolással kapcsolatos cikkek és írások mellett az egyes Knorr termékekről lehet információhoz jutni.
A kánikula idején meghibásodott síneket kijavították, így a Budapest és Vác közötti vasútvonalon hétfőtől ismét menetrend szerint közlekednek a vonatok.
Létszámarányosan több bűncselekményt, de kevesebb szabálysértést követtek el az elmúlt két évben a határőrök a rendőrökhöz képest - derül ki egy friss jelentésből. A Népszabadság birtokába jutott statisztika szerint 2005-ben ezer határőrre 23, tavaly pedig 24 bűncselekmény jutott. A rendőröknél ez az arány fele ennyi: vagyis 14 bűncselekmény jutott ezer egyenruhásra tavaly előtt, egy évvel később…
A japán Sony cég bejelentette: ingyen kicseréli a vásárlóknak a DSC-T5 jelzésű, cybershot digitális fényképezőgépeit, melyekből világszerte már mintegy 350 ezer darabot adott el, mert a készülék...
A T-Com augusztus 1-jétől Szimmetrikus DSL üzleti szolgáltatást kínál a kis- és középvállalatok számára. A szolgáltatás előnye, hogy azonos fel- és letöltési sebességet biztosít, továbbá átalánydíjért vehető igénybe felhasználási időtől és internetforgalomtól függetlenül.
A japán Sony cég bejelentette: ingyen kicseréli a vásárlóknak a DSC-T5 jelzésű népszerű digitális fényképezőgépeit, melyekből világszerte már mintegy 350 ezer darabot adott el, mert a...
A horvát közszolgálati médium úgy értesült, hogy 150 millió eurót, azaz mintegy 37,5 milliárd forintot fizetett a MOL a horvát Tifon benzinkúthálózatért. Déli szomszédunknál úgy tudják: a MOL az osztrák OMV-t, az orosz Lukoilt és a szlovén Petrolt előzte meg.
Remélem, nem esik bajom, és nem tûnök antiliberálisnak, ha elmondom azt, amit érzek meleg-ügyben. Sietek kijelenteni: teljesen magánügynek tekintem az egynemûek kapcsolatát. Tôlem szerethetik egymást éjjel s nappal, akár össze is esküdhetnek – miért legyen nekik jobb, mint nekünk házas embereknek? –, aztán majd váljanak is el, ha úgy gondolják. Majdnem azt írtam, csináljanak gyereket is, de a…
A főpolgármester tájékoztatása szerint nem készül el szeptember 1-jére a Fővám és a Gellért téri metróállomás. Demszky Gábor közölte: a kivitelező Hídépítő Zrt. nem használja ki, hogy akár három műszakban is dolgozhatna.
Ankarában a súlyos vízhiány miatt a polgármester arra kéri a török főváros lakosságát, hogy vegyen ki a szokásosnál hosszabb szabadságot, és hagyja el a várost.
Szakértők szerint nemzetbiztonsági szempontból aggályos, hogy a Nyugati pályaudvar és a metró fölé építik az új kormányzati negyedet, mivel az épületegyüttes tökéletes védelme megoldhatatlan - írja a Magyar Hírlap.
Pr-ügynökséggel dolgozik augusztustól a CBA élelmiszeráruház-hálózat, amely a feladatokra meghívásos tenderen választott partnert. A társaság a pr-rel olyan területeket akar kommunikálni, amelyeket klasszikus reklámeszközökkel nem lehet.
94 évesen doktorált egy ükmama Ausztráliában, ami világrekord életkorát és tudományos fokozatát együtt tekintve. Phyllis Turner 12 évesen kimaradt az iskolából, mert testvéreire vigyázott, miután...
Erösödést mutatott az AUD-USD. Az ausztrál dollárnak jól jön a nemzetközi részvénypiaci helyzet stabilizálódása. A piac figyelmét egyre inkább a fundamentális faktorok vonják magukra, és megállapították, hogy ezek a deviza mellett szólnak. Az RBA jövö heti kamatdöntése elött hü maradhat tradingrange-éhez a devizapár, bár átmenetileg sakkba tarthatja a 0,8600-as ellenállás és a 0,8550-es…
A súlyos vízhiány miatt a polgármester arra kéri a török főváros lakosságát, hogy vegyen ki a szokásosnál hosszabb szabadságot, és töltse azt Ankarán kívül - jelentették a pénteki török lapok. Melih Gökcek polgármester a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy igyekszik jó példával elöl járni, ezért kéthavi szabadságra küldi az önkormányzati alkalmazottakat, és arra biztatja őket, hogy utazzanak el.…
A Fidesz legalább egymilliárd forinttal olcsóbbá tenné az országos választások állami kiadásait - mondta Nyitrai Zsolt, a párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A választások kiadásait az informatikai és nyomdai beszerzések országgyűlési ellenőrzésével, a borítékok "száműzésével", a közérdekű hirdetések ingyenessé tételével és az Országos Választási Bizottság (OVB)…
Tizenkét hónap óta ismét a legmagasabb értékét érte el az eurózóna szolgáltatási szektorban dolgozó beszerzési menedzsereinek véleményét kifejező mutató(PMI), amely a pénteki közlés szerint 58...
A Fidesz javaslatcsomaga a párt szerint alkalmanként legalább egy milliárd forinttal csökkentené a választások állami lebonyolításának költségeit. A javaslatok között szerepel a választási informatikai rendszer javítása, a borítékos szavazás eltörlése, és az Országos Választási Bizottság tagjaitól is megvonnák a tiszteletdíjat. Nyitrai Zsolt képviselő hangsúlyozta: ha a többi parlamenti párt is a…
Mégis betekinthet a szupertitkos iratokba az ügynökbizottság elnöke, Kenedi János. Erről a két kormánypárt állapodott meg - mondta a Népszavának Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője.
Az RTL Klub online üzletágvezetői pozíciót hozott létre, amelyet egy tartalomszolgáltatótól érkezett új munkatárs tölt be - tudta meg a Kreatív Online. Az RTL Klub Online vezetése ezzel három főre bővült, az új poszt mellett főszerkesztő és fejlesztési vezető felel az internetes megjelenésekért.
Hajlamosak a munkába menekülni azok, aki elégedetlenek a szexuális életükkel - állapították meg a bajorországi Göttingen egyetemének kutatói. Minél kevesebb a szex, annál több a munka, így...
Miután a múlt héten a részvénypiaci kiárusításra való tekintettel 4,5%-ot vesztett az arany, ma 666,35 dolláron jegyszik, ami heti szinten 6,00 dolláros erösödést jelent. Eddig nem sikerült visszatérni az októberi emelkedö trendbe. Ha átlépik a 672,00-es és a 675,00-ös értéket, a 693,90-es érték lesz a cél. Ha ismét a 38 napos vonal alá megy az árfolyam, veszteségekkel kell számolni 655,00-ig,…
Az útdíj bevezetése nyomán húsz százalékkal csökkent Stockholm belvárosának autóforgalma. Az automata berendezéseknél az első díjköteles napon 238 ezer gépkocsi haladt át, 60 ezerrel kevesebb, mint korábban, amikor még nem kellett a behajtásért fizetni. Ez megközelítőleg azonos azzal, amit tavaly az egyhetes tesztidőszakban tapasztaltak - közölte pénteken a svéd állami közlekedési hivatal. A svéd…
Hat hektáron ég a fenyveserdő Bács-Kiskun megye és Csongrád megye határában, Csólyospáloson - tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pénteken. Dobson Tibor elmondta: Csólyospálosra a legnagyobb, ötös kiemelt fokozattal, azaz tíz tűzoltóautóval 35 tűzoltó vonult ki. Hozzátette: jelenleg a tűzoltók a tűz körülhatárolásán dolgoznak, a lángok emberéletet, tanyákat nem…
Jelenleg még deformált az egyes metrópajzs, de viszanyeri a formáját - mondta az InfoRádiónak a DBR Metró Projektigazgatóság vezetője. Balogh Árpád hozzátette, hogy a pajzs halad, de ha le is kell állítani, egy-két nap alatt elvégzik a javításokat. A korábban megrepedt alagúttartó betonszelvényeket leglettelik, mert csak esztétikai repedésekről van szó.
Az Amerikai Építőmérnökök Társasága már két évvel ezelőtt figyelmeztette a hatóságokat a szerdán összeomlott minneapolisi híd szerkezeti hibáira. Közben az amerikai elnök bejelentette: szombaton a helyszínre látogat.
Munkaügyi bírósághoz fordul a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, ha hétfő reggelig nem kapják meg a BKV vezetőségétől a csoportos létszámleépítésről szóló adatokat - írja a Magyar Hírlap.
A business developement terület élére igazgató érkezett a Synovate piackutatócéghez - értesült a Kreatív Online. Az új vezető FMCG-területről érkezett új munkahelyére.
A Fidesz legalább egymilliárd forinttal olcsóbbá tenné az országos választások állami kiadásait - mondta Nyitrai Zsolt, a párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A...
Az EUR-USD ma némiképp összeszedte magát 1,3683-as napi minimumáról. Amíg tartja magát az 1,3680-60-as támogatás, további kereslet mutatkozhat az EUR-USD-re. A cél az 1,3730-as, az 1,3760-as és az 1,3795-ös érték. Ha 1,3660 alá megy az árfolyam, további veszteségekkel kell számolni 1,3610-ig, 1,3560-ig, vagy 1,3490-ig. in-GFX
Legalább négy ember meghalt, tizenegy pedig eltűnt egy pénteken hajnalban porig égett szükségszálláson a szlovákiai Kiszucaújhelyen (Kysucké Nové Mesto). Az egyemeletes faépületben az önkormányzat hajléktalan családokat és magányos embereket szállásolt el. A porig égett épületben 64 ember lakott - derült ki a szlovák rendőrség közléséből. Kilenc ember megsebesült.
A befektetési alapok fokozatosan a "zöld ügyben", azaz a környezetvédelem érdekében tevékenykedő vállalkozások felé fordulnak, arra számítva, hogy a globális felmelegedés elleni harcban való részvételük jelentős profitot hoz számukra és a befektetési alapok számára is.
Egy eddig ismeretlen személy holttestét találták meg a Székesfehérvár öreghegyi városrészében lévő bányató vizének felszínén - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete pénteken. Az áldozat vélhetően férfi - közölte az igazgatóság ügyeletes tisztje. Dani Miklós tűzoltó hadnagy elmondta: a rendőrségi helyszínelés befejeződését követően a helyszínre riasztott székesfehérvári…
Ha visszatekintünk az elmúlt néhány évre a világpiaci pénzmozgásokra, azt láthatjuk, hogy azok az országok tapasztalhatták a legjelentősebb tőkebeáramlást, amelyek a legmagasabb kamatot biztosították a befektetni vágyóknak.
Rémálommá változott a Minneapolisban munkából hazaigyekvôk élete, amikor helyi idô szerint szerda délután leszakadt a Mississippi folyón átívelô híd. A negyven éve épült szerkezet nem bírta a csúcsforgalom óriási terhelését, legalább kilencen meghaltak, húszan eltûntek, hatvan ember megsebesült.
A Fidesz legalább egymilliárd forinttal olcsóbbá tenné az országos választások állami kiadásait - mondta Nyitrai Zsolt, a párt országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján. A választás...
Legalább négy ember meghalt, tizenegy pedig eltűnt egy pénteken hajnalban porig égett szükségszálláson a szlovákiai Kiszucaújhelyen (Kysucké Nové Mesto). Az egyemeletes faépületben az önkormányzat...