Az osztrák OMV, a brit-holland Shell és az Egyesült Arab Emírségek kormányának befektetési cége, az IPIC Türkmenisztánban tervez olaj- és gázfeltárás...
350 millió forintért épült meg, fenntartási költségei évente 11-12 milliót emésztenek fel. 2007 januárjában már írtak ki pályázatot az Időkerék működtetésére, de az eredménytelenül zárult. Szabó Kinga, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megbízott vagyonkezelési főosztályvezetője elmondta: addig a KVI kezeli az Időkereket, amíg komoly érdeklődő nem jelentkezik.
Az MDF arra kéri a kormányt és a parlamenti pártokat, hogy haladéktalanul kezdjenek egyeztetést az egykulcsos adóról - közölte Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke.
2009 májusára kell elkészülnie az új kormányzati negyednek. A kabinet - magántőke bevonásával - legfeljebb 142,5 milliárdot költ a beruházásra. A pályázatot és a vele járó húszmillió forintot a Janesch Péter magyar és Kengo Kuma japán építész által vezetett csapat nyerte.
Janesch Péter magyar és Kengo Kuma japán építész által vezetett csapat nyerte a budapesti kormányzati negyed tervpályázatát, és a vele járó 20 millió forintot - jelentette be csütörtökön Görözdi Györg...
Az év első öt hónapjában ötször több tranzakciót bonyolítottak le a román ingatlanpiacon tavalyhoz képest, derült ki a román közjegyzők szövetségének adataiból. Az Adev...
Janesch Péter magyar és Kengo Kuma japán építész által vezetett csapat nyerte a budapesti kormányzati negyed tervpályázatát, és a vele járó 20 millió forintot - jelentette be csütörtökön Görözdi György, a bíráló bizottság elnöke. A második helyen a Finta és Társai Építész Studió Kft., míg a harmadikon az Artonic Design Kft. végzett.
Az Európai Központi Bank (EKB) a csütörtöki kamatdöntésével változatlanul, 4,00 százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát. A döntés megfelelt a piaci vár...
Csütörtökön újabb útfelújítások kezdődnek a főváros több kerületében. A VI-VII. kerületben a Városligeti fasornál és a Lövölde téren, a XIX. Kerületben a Csiky utca - Kassa utca - Temesvár utcánál és XXI. kerület Kossuth Lajos utcában kezdik meg a munkálatokat.
Gépkocsitolvajok buktak le a határon, akik közül ketten nagy értékű, Németországban és Olaszországban eltulajdonított autókat próbáltak Ukrajnába, illetve Romániába csempészni - közölte a Nyírbátori Határőr Igazgatóság helyettes sajtóreferense.
Öt rakétalövedék csapódott be csütörtökön az észak-libanoni Nahr el-Bared palesztin menekülttábor mellett egy villanyerőműbe - közölte a Tripoli környéki Deir Ammar település elöljárója és az NNA...
Kommunikációs szakértőt keres a Pannon - értesült a Kreatív Online. A vezető pr-szakértői posztot korábban Nagy Enikő töltötte be, aki több mint tíz év után, július végén távozott a mobilszolgáltatótól.
Az MDF arra kéri a kormányt és a parlamenti pártokat, hogy haladéktalanul kezdjenek egyeztetést az egykulcsos adóról - közölte Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke csütörtökön az MTI-vel. A Magyar Demokrata Fórum arra kéri a kormányt és a parlamenti pártokat, hogy a sikeres nemzetközi példákra figyelemmel haladéktalanul kezdjék meg az egyezetéseket az MDF által is szorgalmazott egykulcsos…
Jogi lépéseket fontolgat a Harry Potter-sorozat utolsó részének interneten közzétett kalózfordításai miatt a kötet magyarországi kiadója, az Animus Kiadó - mondta a könyves műhely vezetője.
Csütörtökön újabb útfelújítások kezdődnek a főváros több kerületében. A VI-VII. kerületben a Városligeti fasornál és a Lövölde téren, a XIX. Kerületben a Csiky utca - Kassa utca - Temesvár utcánál és XXI. kerület Kossuth Lajos utcában kezdik meg a munkálatokat.
A Deloitte HotelBenchmark felmérés legfrissebb eredményei szerint a szállodai szobákon realizált árbevétel európai szinten 6,8%-kal emelkedett 2007 első hat hónapjában, ami alig marad el az elmúlt év azonos időszakában mért 7,2%-tól.
Befújta a szél a Vatera sajtóközleményét, amiből megtudhatjuk, hogy a Google mérései alapján a Hello Kitty és az emós kifejezéseket követően a Vaterára keresnek a legtöbbet a magyar netezők.
Az MDF arra kéri a kormányt és a parlamenti pártokat, hogy haladéktalanul kezdjenek egyeztetést az egykulcsos adóról - közölte Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke csütörtökön az MTI-vel....
Társ-kreatívigazgató érkezett az ACG.Hey-hez, ahol szerkezeti és szervezeti átalakítás zajlik. Mint megtudtuk: az együttműködés sikere esetén a nemrég kinevezett kreatívigazgató jövőre tulajdonrészt is szerez a cégben.
Az EUR-CHF eddig volatilnak mutatkozott, de rövidtávon ismét oldalazó mozgást végezhet a cross. A rövidtávon érdekelt befektetök eladásokra használhatják az 1,6500 és 1,6515 közti jegyzéseket, míg 1,6405-20-nál vételekre kerülhet sor. In-GFX
Mi indokolta, hogy állami szervek által is elvégezhető feladatokra magáncégekkel szerződött a gazdasági minisztérium, és miért nem lehet azonnal megismerni ezen szerződések tartalmát? - tette fel a kérdéseket Cser-Palkovics András fideszes parlamenti képviselő csütörtökön, a szaktárca épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.
Hétlábú, hermafrodita báránya van egy új-zélandi gazdának. A múlt héten született állatnak elöl négy, hátul három végtagja van, a hátsók egyike pedig ráadásul két patájú. A bárány ugyanakkor...
Távozik a Hamu és Gyémánt kereskedelmi igazgatója. Reisz Anna a továbbiakban szabadúszó tanácsadóként folytatja pályafutását. A pozíciót a kiadó megszüntette.
Előbb áttört a határon, majd a célzott lövések ellenére sem adta meg magát egy férfi szerda este Sopronban. Az ámokfutó még akkor is menekülni próbált, amikor már mindkét hátsó kerekét kilőtték.
Közzétették az interneten a közfeladatok listáját; az úgynevezett közfeladat-kataszter a www.allamreform.hu címen érhető el - közölte csütörtökön az MTI-vel a kormányszóvivői iroda. A...
Szamurájkarddal vágták le egy rendőr fél fülét a Baranya megyei Nagykozárban még szombaton este. A támadó ellen, akit végül szerda délután sikerült elfogni, emberölés kísérlete miatt indítottak eljárást - mondta el a Murai Ágnes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.
A világsztárok a legjobb tervezôk legdrágább ruháiban páváskodhatnak. A vastag pénztárca és a trendi márka azonban ízlés nélkül nem sokat ér. A Vanity Fair magazin idén is csokorba szedte, hogy a sztárok közül kik diktálják a divatot. A lap idén 68. alkalommal válaszotta meg a világ legjobban öltözött hírességeit, köztük politikusokat, modelleket és sztárpárokat is. Az öt éve élen szereplô Kate…
Csak a törvényes határidő utolsó napján, augusztus 14-én nézhet bele a gazdasági minisztérium szerződéseibe a Fidesz helyettes szóvivője. Mi indokolta, hogy állami szervek által is elvégezhető feladatokra magáncégekkel szerződött a gazdasági minisztérium, és miért nem lehet azonnal megismerni ezen szerződések tartalmát? - tette fel a kérdést Cser-Palkovics András.
Janesch Péter magyar és Kengo Kuma japán építész által vezetett csapat nyerte a budapesti kormányzati negyed tervpályázatát, és a vele járó 20 millió forintot - jelentette be csütörtökön Görözdi...
A nemzetközi részvénypiaci helyzet stabilizálódására való tekintettel ma némiképp összeszedte magát a dollár a jennel szemben, de az euróval és a fonttal szemben oldalazó mozgást végzett. A BoE a várt szerint változatlanul 5,75%-on hagyta alapkamatát. 13.45 órakor teszik közzé az EKB kamatdöntését, ahol szintén változatlan 4,00%-os értékkel számolnak. A magas volatilitásra való tekintettel…
A kapcsolatépítő oldalak a legnépszerűbbek a 15-29 éves korosztály körében, de a csetprogramok és a Wikipédia is elterjedt körükben - derül ki az Omnicom Media Group (OMG) tanulmányából. Az online kutatás júniusban készült a web2.0 oldalakkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban.
Orosz Peti (Belsőség) megszállott macian, ám az elvárhatónál is érzelmesebbre és belsőségesebbre (sic!) sikeredett első randevúja a jövő manifesztumával.
Miután mind a BoE, mind pedig az EKB a várt szerint változatlanul hagyta alapkamatát, meglepöen sajtókonferenciát rendeznek 14.30 órakor, miközben arról volt szó, hogy nem lesz konferencia. Ellenállás 0,6737-nél, támogatás pedig 0,6724-nél található. In-GFX
Magabiztos megjelenésű és nem aggódik a kora miatt a kereskedelmi statisztikákban csak "globális fogyasztó"- ként emlegetett ember. A Gfk Roper legújabb felmérésében a világ harminc országában harmincezer embert kérdeztek meg saját életkora és megjelenése viszonyáról. A magyarok az átlaghoz tartoznak, körülbelül egyharmaduk úgy gondolja, fiatalabbnak néz ki a koránál. A felmérésből egyébként…
A cseh kormány igyekszik megszabadulni az atombunkerektől, mert nem óhajt több pénzt áldozni a fenntartásukra. Azokat a bunkereket, amelyek időközben magánkézbe került ingatlanon vannak...
Jelentősebb vészhelyzet kialakulása nélkül élte át a Balaton a viszonylag hosszabb kánikulai időszakot; a tó egy-két évtizeddel korábbi, kritikus állapotában ez nem volt elképzelhető - közölte a...
A Magyar Távirati Iroda a gyakorlati tapasztalatok alapján csütörtöktől kisebb módosításokat hajtott végre az OS-OTS-Hírvonal szolgáltatás szabályzatában.A lényeg változatlan: az Országos...
Amerikai munkanélküli segélyért elsö alkalommal folyamodók száma: 307.000- elörejelzés: 310.000- elözö heti érték. 303.000. Részletek következnek in-GFX