Vádat emelt az ügyészség egy volt rendőr ellen, aki a tavaly őszi zavargások idején oszlatást közben egy mobiltelefont talált, és ahelyett, hogy leadta volna, mint talált tárgyat, eladta egy kollégájának - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Mindössze 885 ember adta a támogató aláírását a Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig ügyének jogszerű rendezését követelő polgári kezdeményezéshez. Tizenegy vezető szlovák értelmiségi egy hónappal ezelőtt adott hangot a diáklány esetét kísérő eljárással kapcsolatos kételyeinek, s kérdőjelezte meg a lány ügyében nyomozó hatóságok és az ügyészség pártatlanságát. Az aláírások csütörtökön…
Jelentős csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe; a BUX 1.123 pontot veszített értékéből és a kereskedés végén 25.895 ponton állt. A szerdai záró értékhez képest ez 4,16 százalékos visszaesés. Közben tovább gyengült a forint a bankközi devizapiacon; délután az árfolyam 261 forint/euró körül mozgott.
Baloldali kerekasztalt tartottak Egerben többek között arról, hogyan lehet a szociális vívmányokat és a neoliberális gazdaságpolitikát összeegyeztetni. Ezt Török Zsolt, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának alelnöke, a tanácskozás egyik résztvevője közölte csütörtökön.
A szerdai lélegzetvétel után csütörtökön ismét látványosan estek a nemzetközi tőzsdeindexek a hitelpiacok miatti aggodalmak nyomán. Arról, hogy pánik van-e a nemzetközi tőzsdéken, vitáznak az elemzők. Egy biztos, hogy a Dow Jones eheti - megnyugtatónak tűnő - lélegzetvétele után ismét esni kezdtek a nagy nemzetközi tőzsdék indexei.
Két egymás követő pénzeladási akcióval az amerikai szövetségi bankrendszer további 17 milliárd dollárt fordított csütörtökön a pénzpiacok megsegítésére. A Fed ezt maga jelentette be, közölve, hogy...
Totális esésben van a Budapesti Értéktőzsde indexe. A BUX zuhanása fél négy körül átlépte a négy százalékot, az index 25 ezer pont alatt tart. Mindenki őrülten elad, a forgalom meghaladta a 60 milliárd forintot. Három részvény kivételével az összes papír veszteségben van (a szerencsésnek mondható trió is csak tartja szerdai záróértékét).
Termékbiztonsági találkozót akar tartani az Egyesült Államokkal Kína, azt követően, hogy biztonsági megfontolásból kínai gyártású élelmiszerek és játékok tömegét hívták vissza a nemzetközi piacokról. Közben Peking bírálta a külföldi sajtót, amiért az úgymond "felfújja" a problémát.
Mindössze 885 ember adta a támogató aláírását a Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig ügyének jogszerű rendezését követelő polgári kezdeményezéshez. Tizenegy vezető szlovák értelmiségi...
Negyven-ötven tonnányi tisztázatlan eredetű húst foglaltak le a hatósági állatorvosok csütörtökön egy vecsési bérelt raktárban. A bírság több millió forint is lehet.
Hat autó - kamion, teherautó és személyautók - ütközött össze eddig ismeretlen okból az M0 autóúton csütörtök késő délután - közölte a Rendészeti Biztonsági Szolgálat szóvivője. Gálik Viktória elmondta: a baleset az M0 autóúton, a 15. kilométernél, a Duna-hídnál történt, az M5 felé vezető oldalon. A balesetben résztvevő járművek elfoglalják a teljes útpályát, ezért a forgalmat elterelik a 6-os…
A MÁV-START Zrt. ötvenszázalékos kedvezményes jegyet ad az augusztus 20-án Budapestre, a Szent Jobb körmenetre és a tűzijátékra utazóknak. A jegyeket csak a Keleti-, a Nyugati- és a Déli pályaudvarra lehet megváltani, másodosztályra. Első osztályon a különbözeti díjra nem jár kedvezmény.
A honvédelmi miniszter szerint a szeptemberi parlamenti kezdés után megegyezhetnek a pártok a Honi Gárda felállításáról. Szekeres Imre az augusztus 20-i tisztavatás csütörtök esti főpróbáján beszélt erről újságíróknak a fővárosi Hősök terén. A Honvédelmi Minisztérium egyértelmű álláspontja, hogy szükség van egy, a honvédség rendszerébe illeszkedő, önkéntes tartalékos erőre - amely, ha kell,…
Kuncze Gábor, az SZDSZ előző elnöke nyitotta meg csütörtök délután a Liberálisok Házát, amely a következő egy hónapban kulturális, közéleti programokkal várja az érdeklődőket a fővárosi Városháza-parkban. A szabad demokraták volt elnöke arról beszélt, hogy a Ház (amely a tavalyi választáskor a párt kampányközpontjaként működött ugyanitt) szándékaik szerint megint olyan hely lesz, ahol mindenki jól…
Mintegy 15 millió forint értékű hamis szlovák okmánybélyeget foglaltak le a főváros XVIII. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön. A közlemény szerint állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy a XVIII. kerületben ismeretlenek nagy értékű hamis okmánybélyeggel üzletelnek. A bejelentő által megadott helyszínre kiérkező járőrök elfogtak egy 40 éves és egy 47…
Három évig Soproni Liga néven zajlik a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság. A szerződést a felek aláírták. A névadó anyacége számára nem ismeretlen a sportág, a Heineken ugyanis a Bajnokok Ligájának egyik főszponzora.
A kecskeméti cigány önkormányzat szerint roma ellenes demonstrációra készül a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM). A MÖM ugyanis a jövő hét csütörtökre kért területfoglalási engedélyt a kecskeméti Szabadság térre "Erőszak ellen irányuló békés demonstráció" címmel. Nyikos Tamás, a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Független Hírügynökségnek elmondta: a rendőrség tudomásul vette a…
A honvédelmi miniszter szerint a szeptemberi parlamenti kezdés után megegyezhetnek a pártok a Honi Gárda felállításáról. Szekeres Imre az augusztus 20-i tisztavatás csütörtök esti főpróbáján...
Hat autó - kamion, teherautó és személyautók - ütközött össze eddig ismeretlen okból az M0 autóúton csütörtök késő délután - közölte a Rendészeti Biztonsági Szolgálat szóvivője. Gálik Viktória...
A szeptemberben megjelenő statisztikai adatok megismerése után döntenek a Pénzügyminisztériumban arról, hogy módosítják-e a várható éves inflációs indexet - mondta csütörtökön Tátrai Miklós államtitkár azzal kapcsolatban, hogy egyre több elemző kétségesnek tartja az áremelkedés mértékének idei legfeljebb 7 százalékos mértékét.
Szerzetesnek adta ki magát egy spanyol férfi, és így károsított meg egyházi intézményeket Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön. Közleményük szerint az 55 éves spanyol férfi a fővárosban, augusztus 11-én az egyik belvárosi templomba betérve olasz Ágoston rendi szerzetesnek adta ki magát. Azt állította, hogy Litvániában vett részt egy misszióban, ahol megbetegedett,…
Hivatalos adatok szerint 41-re emelkedett a hétfői kínai hídomlás halálos áldozatainak száma, 19 építőmunkást pedig még mindig nem találnak. A kínai Munkavédelmi Államhatóság csütörtöki összegzése szerint 22 embert sérülésekkel tudtak kimenteni, negyvenen pedig gyakorlatilag sértetlenül megúszták a katasztrófát.
Kuncze Gábor, az SZDSZ előző elnöke nyitotta meg csütörtök délután a Liberálisok Házát, amely a következő egy hónapban kulturális, közéleti programokkal várja az érdeklődőket a fővárosi...
Vásárlói bojkottot hirdetett egy francia tulajdonú üzletlánc ellen a Civil Jogász Bizottság. Tapasztalatuk szerint az áruházlánc egyik üzletében átvizsgálják azoknak a táskáit, akik vásárlás nélkül...
Az elszaporodott bolti lopások miatt vizsgálják át az Auchan üzleteiben a vásárlás nélkül távozók táskáját - indokolta az intézkedés szükségességét az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatóságának munkatársa az InfoRádióban. Gillemat Katalin szerint ez nemzetközi gyakorlat, amely semmilyen jogszabályt nem sért, ezért nem változtatnak a gyakorlaton. A Civil Jogász Bizottság korábban bojkottra…
Gál J. Zoltán szerint szinte biztos, hogy az Operatív Törzs pénteken el tudja fogadni azt a négy biztonsági tervet, amelyre szerdán még nemet mondott, mivel a dokumentumokból csak apróságok...
Szinte teljesen elfogytak az egyházasfalui önkormányzat által kiadott, Charles Simonyi képével díszített bélyegek. A sikeren felbuzdulva az űrturista szülőfaluja most Simonyi kézjegyével ellátott képeslapot jelentet meg, amelyre az interneten lehet licitálni.
Szerzetesnek adta ki magát egy spanyol férfi, és így károsított meg egyházi intézményeket Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön. Az 55 éves spanyol férfi a fővárosban,...
Az angol másodosztályban (The Championship) szereplő Sheffield United vezetői csütörtökön bejelentették: pert fontolgatnak az élvonalban szereplő West Ham United ellen.
Mintegy 15 millió forint értékű hamis szlovák okmánybélyeget foglaltak le a főváros XVIII. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön. A közlemény szerint állampolgári...
A Magyar Gyógyszerész Kamara sem szakmai, sem gazdasági indokot nem lát arra, hogy bevezessék a kormány által jelenleg felvázolt több-biztosítós rendszert. Horváth Tamás, a Kamara elnöke elmondta: az új rendszer a jelenleginél sokkal drágább lenne, csak az átállás több milliárd forintba kerülne.
Lovast ütött el a 8-as főúton Öskünél egy személykocsi. Az autó 70 éves vezetője életveszélyes sérüléseket szenvedett, a lovagló férfi pedig súlyosan megsérült.
Minden feltétel adott az augusztus 20-i tűzijáték biztonságos megrendezéséhez - hangzott el az ünnepségsorozat lebonyolításáért felelős Gál J. Zoltánnak és az érintett kerületek polgármestereinek csütörtöki megbeszélése után. A Belváros fideszes polgármestere szerint a kormány idén sokkal jobban felkészült az esetleges katasztrófahelyzet kezelésére, mint tavaly.
Balatonlelle mellett Macedóniában is megszervezték idén a "Tolerancia tanítása az angol nyelven keresztül" elnevezésű tábort, ahová főként koszovói albán és szerb gyermekeket hívtak meg - közölteApril H. Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete, aki csütörtökön meglátogatta a Balatonlellén táborozó gyermekeket. A nagykövetasszony elmondta: az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének…
Gál J. Zoltán szerint szinte biztos, hogy az Operatív Törzs pénteken el tudja fogadni azt a négy biztonsági tervet, amelyre szerdán még nemet mondott, mivel a dokumentumokból csak apróságok hiányoztak. Az Operatív Törzs irányítója erről csütörtökön nyilatkozott. A terveken folyamatosan dolgoznak a szakemberek - mondta. Becslése szerint az Operatív Törzs irányítása alá nagyjából ezer ember…
Közbotránynak nevezte Mikola István azt, hogy a kormány igéretével ellentétben nem mutatja be augusztus 24-én az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló részletes koncepcióját.
Az utóbbi negyed évszázadban tavaly történt a legtöbb öngyilkosság az amerikai hadseregben, az öngyilkos katonák többsége iraki vagy afganisztáni szolgálata idején végzett magával - derült ki egy...
Ezekben a percekben tart az augusztus 20-i tisztavatás főpróbája a Hősök terén, ennek részeként a magyar légierő gépei is felvonultak. Négy "hullámban" érkeztek a főváros fölé a gépek, először harci helikopterek, majd Mig-29-esek és Gripenek tűntek fel az égen a vöröslő nap előtt, - 150 méterre leereszkedve a tér környékén.
Az Ernst and Young szerint a pénzmosás és terrorizmus elleni uniós direktíva év végéig kötelező bevezetésével több feladat hárul a jövőben a bankokra és kevesebb a hatóságokra. Kühn János, a társaság senior menedzsere elmondta: a jogszabályi változás néhány intézménynél komoly műszaki befektetést tehet szükségessé, nyugat-európai tapasztalatok szerint a várható közvetlen költségek jelentősek…
Tízből 9 felnőtt tapasztalt szokatlan időjárást az elmúlt időszakban, és minden második úgy gondolja, hogy ez veszélyezteti a Föld népességét - derül ki a TÁRKI és az Image Factory 2007 júliusában végzett közvélemény-kutatásából.
Tizenöt személy ügyét kezdi tárgyalni augusztus 21-én az az iraki különleges bíróság, amely tavaly halálra ítélte Szaddám Huszein egykori diktátort - közölte csütörtökön Dzsaafar Muszavi főügyész....
Az utóbbi negyed évszázadban tavaly történt a legtöbb öngyilkosság az amerikai hadseregben, az öngyilkos katonák többsége iraki vagy afganisztáni szolgálata idején végzett magával - derült ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott katonai jelentésből. Összesen 99 aktív szolgálatban levő katona dobta el magától az életet 2006-ban, 11-gyel többen, mint a megelőző évben. Ennél többen csak 1991-ben…
Alaposan meglepte utastársait Madonna, amikor a New York-London járaton a többiek szeme láttára injekciózta be magának napi vitaminkoktélját. Táplálkozási szakértők szerint a sztár nagyon rosszat tesz ezzel, hosszú távon az egészségét veszélyezteti ezzel a drasztikus módszerrel.
Az angol élvonalban (Premier League) szereplő Liverpool angol válogatott középpályása, Steven Gerrard lábujjtörést szenvedett csapata Toulouse elleni Bajnokok Ligája selejtezőjén.
Tizenöt személy ügyét kezdi tárgyalni augusztus 21-én az az iraki különleges bíróság, amely tavaly halálra ítélte Szaddám Huszein egykori diktátort - közölte csütörtökön Dzsaafar Muszavi főügyész. A most kezdődő harmadik per vádlottjai között van Szaddám Huszein unokatestvére, Ali Haszan al-Madzsíd, vagyis "Vegyi Ali", aki kurd falvak elleni vegyifegyver-támadások elrendelőjeként kapta gúnynevét.…