Új, az eddigieknél környezetkímélőbb üzemanyagot állítottak elő magyar szakemberek. Az új biodízel akár önmagában, akár gázolajok kiegészítő komponenseként dízelmotorok meghajtására alkalmas, de fűtőolajként is kiváló. A gyártása a tervek szerint jövőre kezdődik.
Miután tegnap csökkent a Dow Jones, az európai tözsdéken is csökkenés mutatkozik. A DAX azóta ismét vesztett 0,60%-ot, és hamarosan visszaeshet 7.300 pont alá. Az EUR-JPY-t 155,08-on jegyzik, és ma már több mint 100 pipet vesztett. Mivel a 150,73 és 168,86 közti mozgás 61,8%-os Fibonacci-korrekciós szintje alá ment az árfolyam, visszaesés várható 154-ig. in-GFX
Részvéttáviratot küldött Sólyom László köztársasági elnök perui kollégájának, Alan Garcia államfőnek a Perut sújtó erős földrengés miatt - tájékoztatta az MTI-t a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön. "Megdöbbenéssel és szomorúsággal értesültem a Perut sújtó erős földrengésről, amely tucatnyi áldozatot és számos sérültet követelt. A magyar nép és a magam nevében ezúton fejezem ki őszinte…
Az adóhatóság előre jelezte, hogy az előző évekhez hasonlóan az idén is végzett ellenőrzéseket a Szigeten, ezért többen tettek eleget nyugtaadási kötelezettségüknek -...
Hárommillió forint bírságot rótt ki az APEH a Sziget Fesztiválon tartott ellenőrzések során. Az adóhivatal azt tapasztalta, hogy tavalyhoz képest jelentősen javult a nyugtaadási fegyelem, tavaly az árusok 40, idén csak 16 százaléka nem adott számlát a 131 próbavásárláskor - mondta el a Független Hírügynökségnek Bakonyi Ágnes szóvivő. Igaz, azt ő is elismerte, ebben szerepe lehetett annak, hogy…
Augusztus 17-től látható a száz éves, újjászületett Reök-palotában a "Szépség és fájdalom" című kiállítás, ahol az isteni és a démoni világ találkozik. A kiállításon a híres spanyol...
Az Európai Bizottság minden bizonnyal meg fogja vizsgálni a nemzetközi hitelminősítő intézetek tevékenységét, mert az intézetek "lassan reagáltak" a nem elsőrendű amerikai jelzálogkölcsön-adósok...
A Pécsi Tudományegyetem nyilvános ceremónia keretében adományozza José Carrerasnak a PTE Honoris Causa doktori címet az augusztus 29-én tartott díszdoktoravató ünnepi szenátusi ülésén.
Egy ember meghalt liftbalesetben csütörtökön körülbelül délelőtt 11:45-kor a XII. kerület Tóth Lőrinc utcában, Budapesten. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mi történt és van-e még...
A korábbi évekkel ellentétben, idén csak a legmagasabb állami kitüntetéseket adja át a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a házelnök az augusztus 20-i parlamenti ünnepségen - tudta meg az MTI több forrásból csütörtökön. Ezek szerint Sólyom László, Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin hétfőn összesen 27 kitüntetettnek adja át a Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét és Középkeresztjét a…
Csaknem 300 ember meghalt, illetve eltűnt az Észak-Koreát hetek óta sújtó ítéletidőben. A hivatalos adatok szerint is 214-en meghaltak, legkevesebb 80-an eltűntek és körülbelül 300 ezer ember maradt fedél nélkül a viharok, áradások és földcsuszamlások miatt.
Tizenötezer forint béremelést adna dolgozóinak a BKV Zrt. - erről és a vezetőség csütörtök reggeli megbeszélésén született javaslatokról Tóth Gábor gazdasági vezérigazgató-helyettes tartott...
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter csütörtökön hivatalosan jelezte a szlovák társminisztériumnak, hogy Magyarország be kíván kapcsolódni a Tőketerebesre tervezett széntüzelésű erőmű környezeti hatásvizsgálatába - közölte a tárca csütörtökön. A bekapcsolódásra az Espoo-i Egyezmény nyújt lehetőséget. Az egyezmény országhatáron átterjedő környezeti hatás esetében ad véleményezési és…
Csaknem 250 milliárd forint szabadul fel a hónap végén, egy évvel azután, hogy az emberek rohamtempóban menekítették pénzüket lekötésekbe a kamatadó elől. Szimeonov Angel, a Budapest Bank befektetési szolgáltatások üzletágának vezetője elmondta: a bankok között éles harc indult az ügyfelek megszerzéséért.
Az Európai Bizottság minden bizonnyal meg fogja vizsgálni a nemzetközi hitelminősítő intézetek tevékenységét, mert azok lassan reagáltak a nem elsőrendű amerikai jelzálogkölcsön-adósok fizetési nehézségeire, ami pedig világméretű bonyodalmakat okoz a tőkepiacokon
Elégedetlen a közoktatásban kialakult helyzettel a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), ezért szeptemberben békés utcai demonstrációt szerveznek. Ezt Morvayné Bajai Zsuzsanna, a NOE elnökhelyettese jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten Az elnökhelyettes szerint számos problémát vet fel a közoktatás jelenlegi átalakítása. Példaként említette az iskola-összevonásokat és…
Befejezte a demonstrációt az a tiszaderzsi férfi, aki felesége munkabérért tüntetett félpályás útlezárással a Jász-Nagykun-Szolnok megyei falu önkormányzata előtt. A férfi neje, és még 30 önkormányzati dolgozó augusztusban nem kapott munkabért, mivel kiürült az önkormányzat kasszája, ezért tüntetett kedd óta a férfi.
Tizenötezer forint béremelést adna dolgozóinak a BKV Zrt. - erről és a vezetőség csütörtök reggeli megbeszélésén született javaslatokról Tóth Gábor gazdasági vezérigazgató-helyettes tartott sajtótájé...
A magyar rendőrség nyugodt, békés ünnepre készül, és nincs információja arról, hogy meg akarnák zavarni a rendezvényeket - mondta Szabadfi Árpád, az országos rendőrfőkapitány helyettese csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem: nem tudunk olyan szervezett csoportokról, amelyek az augusztus 20-ai ünnepségeknek vagy rendezvényeknek a megzavarására készülnének…
5800 szál cigarettát gyűjtött eddig össze az a pécsi férfi, aki tavaly nyáron indított rendhagyó dohányzás-ellenes kampányt. Szüts Attila fesztiválokon, különböző rendezvényeken megkeresi a fiatalokat és cserélt ajánl nekik: ajándékot ad minden füstölnivalóért. Célja, hogy egymillió szálat gyűjtsön össze, amelyet egy füst alatt égetne el a dorogi hulladékégetőben.
Az NZD-CHF-et 0,8259-en jegyzik, és továbbra is gyengülést mutat. A befektetök nagymértékü kockázatkerülésére való tekintettel egyre erösödik a frank, föle,g hogy biztos pontnak számít. Egy elemzö szerint nagy esély van a 0,8199-es érték elérésére, ami az emelkedés teljes korrekcióját jelentené. Támogatás 0,8250-nél található. In-GFX
Az eddigi gyakorlattal szemben idén a legfőbb közjogi méltóságok csak a legmagasabb állami kitüntetéseket adják át az augusztus 20-ai parlamenti ünnepségen.
Az Irakot megszálló amerikai hadsereg bejelentette, hogy kilenc olyan lázadót ölt meg, akik feltételezhetően az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki szárnyának tagjai vagy pedig Iránhoz közel állók fegyveresek voltak, mintegy 30 társukat pedig letartóztatták. A csütörtökön kiadott közleményből kiderül, hogy három, Irán-barát fegyveressel végeztek, hat másikat pedig elfogtak, köztük egy…
Orvosi bizonyítékokkal próbálja igazolni Ian Thorpe, hogy nem doppingolt pályafutása során. A 24 éves, már visszavonult úszó azt állítja: szervezete a normálisnál több hormont termel, ezért fordulhatott elő, hogy egy tavalyi vizsgálat ilyen eredménnyel zárult.
A baranyai szocialistákat megdöbbentette a Fidesz-KDNP többségű megyei önkormányzatnak a pécsi tüdőszanatórium értékesítésére vonatkozó terve, a jobboldali pártok két évvel ezelőtt ugyanis még hevesen tiltakoztak az akkori MSZP-s vezetés hasonló elképzelései ellen - mondta a szocialisták megyei elnöke csütörtökön. "Úgy tűnik, a Fidesz felfedezte a kanálban a mélyedést, és azt most megpróbálja…
Az arany nagyobb veszteségeket könyvel el, mint az EUR-USD, és 663,10 dolláron jegyzik. A nemesfém a 6 napja látott legnagyobb piros gyertyát hozta létre. A nemesfém ezzel megelözi a devizapárt. Támogatás 660,00-nál található. Ott fut a 200 napos vonal. In-GFX
Budapest és Békéscsaba között vasúton két óra ötven percről két órára csökken a menetidő a már eldöntött 189 milliárd forintos vasúti rekonstrukció eredményeként- jelentette be a MÁV Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán, Békéscsabán. Heinczinger István elmondta: a beruházás 85 százalékát az Európai Unió, a fennmaradó részt pedig a magyar kormány finanszírozza. A rekonstrukció után a…
A tatabányai önkormányzat augusztus 19-én és 20-án negyedik alkalommal rendezi meg a Millenniumi Közparkban, a Csónakázó-tó szomszédságában a Szent István Napokat.
Az árambolt ismét megnyílt és pályázatot tett közzé, szakmaian: maximum 100 MW zsinórtermékre minimálisan 5 MW ajánlati teljesítménnyel lehet pályázni.
Történelmi gálával emlékeznek meg az idén 1007 éves magyar államiságról augusztus 20. előestéjén; Szent István - Egy ország születése címmel zenés-táncos produkciót láthat a közönség vasárnap este kilenc órától a Hősök terén.
Változatlanul Vagyimir Putyin államfő a legnépszerűbb politikus Oroszországban, és egyben benne bíznak a választók a legjobban - derült ki a Jurij Levada Központ augusztus 10-13 között végzett felméré...
Sztrájkolnak szeptember elején a BKV dolgozói, ha pénteken 10 óráig nem születik bérmegállapodás a közlekedési vállalat és az érdekképviseletek között - jelentette be a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSzSz) alelnöke csütörtökön.
Életét vesztette az az idős nő, aki liftszekrény és liftakna közé szorult csütörtök délelőtt Budapesten - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság Kommunikációs és Jogi Főosztályának munkatársa. Kis-Guczi Péter elmondta, a XII. kerületi Tóth Lőrinc utca egyik többszintes, villa-jellegű lakóépületében a hidraulikus működtetésű lift szekrénye és a liftakna közé szorult egy idős nő a kutyájával…
Az átlagos mennyiségnél egyharmaddal kevesebb gabonát takarítottak be Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; a kukoricatermésnek ennél is rosszabbak a kilátásai, így a meglévő állatállomány takarmányozására nem lesz elegendő szemes termény - összegezte az aszály hatását Csongrádi Zoltán, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal vezetője.
A Fidelitas egy olyan országot szeretne, amelyben a fiatalok bízhatnak a saját jövőjükben. Magyarország ma nem ilyen ország. A fiatalok kiszolgáltatottak, jövőképük bizonytalan. Gyenge ország...
Jogszerűn használja a Honvédelmi Minisztérium (HM) az V. kerületi polgármester által vitatott külső parkoló-, valamint a honvédelmi érdekből zárt, belső területet. Mindezt a HM szóvivője közölte csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján Budapesten. Bocskai István elmondta: nem felel meg a valóságnak az, hogy a tárca közterületet használ parkolónak. Mint hangsúlyozta, a HM "csakis saját tulajdonú…
Több tucat utcát, teret, a rakpartok nagy részét zárja le a rendőrség az augusztus 16-20. között a nemzeti ünnep és egyéb állami rendezvények miatt. Ezeken a területeken forgalomkorlátozások, terelések lesznek, több helyen tilos lesz a parkolás. Aki tilosban parkol, annak elszállítják az autóját és a környező utcákban teszik le, majd értesítik a tulajdonost.
Nincs ingyenes, szervezett lehetőség arra, hogy a gyermekek biztonságosan tölthessék el szabadidejüket – jelentette ki a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese. Morvayné Bajai Zsuzsanna úgy véli: a közoktatásban több terület tandíjassá válik. Kerpen Gábor (PDSZ) szerint minden törvényes eszközzel fel kell lépni a közjót csorbító folyamatokkal szemben.
Jogszerűn használja a Honvédelmi Minisztérium az V. kerületi polgármester által vitatott külső parkoló-, valamint a honvédelmi érdekből zárt, belső területet - közölte a HM szóvivője. Bocskai István e...
Életét vesztette egy idős nő, aki délelőtt a liftszekrény és a liftakna közé szorult Budapesten - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság Kommunikációs és Jogi Főosztályának munkatársa.