A GfK felmérése szerint a világ népességének 31 százaléka valós koránál fiatalabbnak érzi magát, az életkor kultúránként eltérő megítélése okán azonban jelentős különbségek fedezhetők fel az egyes országok között - a magyarok leginkább a látás romlásától és a súlyos betegségektől
Tavaly a legtöbb esetben a kábeltévé-szolgáltatókat marasztalta el a Nemzeti Hírközlési Hatóság - derül ki a most közzétett jelentésből. A negatív rangsorban a második és harmadik helyen a vezetékes telefon, valamint az internet szolgáltatók állnak. A rendelkezésre állásban a legmegbízhatóbbak a mobilcégek voltak, míg évi átlagos 8 nap kieséssel az internetszolgáltató társaságok érték el a…
Az amerikaiakhoz hasonlóan a magyarok is egyre inkább eladósodnak. Míg korábban elsősorban a lakáshitelek voltak keresettek, most a szabad felhasználású jelzálogalapú hitelek népszerűek. Ezekkel ugyanis a hitelfelvevők jóval olcsóbban juthatnak a hitelből vásárolt tartós fogyasztási cikkekhez. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint júniusban a bankhitelek 40 százalékát a vállalati, 30 százalékát…
Újabb, nagy jelentőségű "al-Kaida-videót" harangoz be egy olyan internetes oldal, amelyet általában iszlamista szervezetek használnak a nyilvánosság eszközeként. "Az Isten szándékáról" szóló...
Gerillamarketing eszközt vetett be a Zoom Models a modellek népszerűsítésére. A streetwalk-nak elnevezett kezdeményezésben részt vevő modellek az utcán tartanak rögtönzött divatbemutatót, amelyet videóra vesznek.
Mintegy ötven autó a Mississippi folyóba zuhant, amikor helyi idő szerint szerda este leszakadt egy autópályahíd az Egyesült államok északi részén, a Minnesota állambeli Minneapolisban. A szerencsétlenségben legalább heten életüket vesztették és hatvanan megsebesültek.
812 fiatal kezdi meg tanulmányait szeptembertől a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. A legnépszerűbb szakok továbbra is a kolozsvári fotóművészet, filmművészet, média szak és a tavaly indult nemzetközi kapcsolatok, európai tanulmányok szak.
Aki hetente kétszer eszik brokkolit és karfiolt, az akár a felére csökkentheti a prosztatarák veszélyét - állapították meg amerikai kutatók. A karfiol fogyasztása 52, a brokkolié 45 százalékkal csökkenti a veszélyt.
Az ezt mérő Beszerzési Menedzser Index értéke április óta a bővülés folyamatos mérséklődését mutatja a szektorban. A Corvinus Egyetem adjunktusa szerint viszont éves átlagban a tavalyihoz hasonló növekedési lendület várható a feldolgozóiparban. A mostani lassulás hátterében Pecze Krisztina a közelmúltbeli megszorító intézkedések negatív hatásait látja. László Veronika interjúja.
Egy 60 gazdasági szakemberrel végzett közvélemény-kutatás szerint mindenki változatlan 5,75%-os brit alapkamattal számol. 13.00 órakor teszik közzé a kamatdöntést. A BoE a robosztus konjunktúra és a pénzpiaci gondok kereszttüzében áll. Nem kizárt azonban, hogy az év további részében emelik az alapkamatot. 13.45 órakor várható az EKB kamatdöntése. Itt változatlan 4,00%-os alapkamatra számítanak.…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,25 pontos emelkedéssel, 28.978,71 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,43 százalékos erősödés.
Az EUR-USD ma ismét összeszedte magát, és befejezte korrekcióját. 11.00 órakor teszik közzé a júniusi EU-s termelöi árakat, ahol változatlan 2,3%-os értékkel számolnak. 13.45 órakor várható az EKB kamatdöntése. Itt Nem rendeznek sajtókonferenciát. A robosztus EU-s konjunkturális helyzetre való tekintettel változatlan 4,00%-os alapkamatra számítanak. Ellenállások 1,3675-nél és 1,3713-nál,…
Fenyegető levélbe bugyolált kővel dobták be ismeretlenek a Családok Átmeneti Otthonát Egerben - olvasható a Heves Megyei Hírlap csütörtöki számában. A krízishelyzetbe jutott anyákat és gyermekeiket...
Júliusban 62,0 pontról 47,0 pontra csökkent a norvég beszerzési menedzserindex, miközben 60,9 ponttal számoltak. 10.00 órakor teszik közzé a júliusi munkanélküliségi rátát, ahol az 1,8%-ról 2,0%-ra való emelkedéssel számolnak. Ellenállás 7,9843-nál, támogatás pedig 7,9505-nél található. In-GFX
A Mol Nyrt. szerdán 187.279 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 28.224 forintos átlagárfolyamon - közölte az olajtársaság a tőzsde honlapján csütörtökön. A tranzakciót követően a...
Virágminták, híres festmények másolatai, mesefigurák ékesítenek egyre több oroszországi gépkocsit, de a sláger a strasszdíszítés, amelyet ráragasztanak az autók karosszériájára és a nagyobb...
Kissé gyengült a forint árfolyama a bankközi devizapiacon. Egy euróért 10 óra után 10 perccel 252,25 forintot adtak, ami némileg gyengébb a szerda délutáni 251,80/252,00 forintos árfolyamnál. ...
Időjóslásra képes esernyőt hozott forgalomba egy cég az Egyesült Államokban. Az esernyő hosszútávú prognózissal nem szolgál, fél nappal tudja előre tudatni tulajdonosával, hogy milyen idő várható....
Újabb halálos ádozatokat követelt az árvíz Indiában. Ezúttal egy hajó borult föl a gyors folyású folyóban. A szerencsétlenségben 28-an haltak meg. Sokan eltűntek. A vízi járművön százan tartózkodtak a szerencsétlenség pillanantában, 55 utast a helyiek mentettek ki a vízből.
Becslések szerint 50 milliárd lehet a kórházak adósságállománya, bár a szaktárca ezt felmérő adatainak összegzése még nem történt meg. A beszállítói tartozások kiegyenlítésében nem segít, hogy a kórházak közül 82 hatmilliárd forintnyi összeggel növelheti az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott teljesítményét.
A nők számára több csésze kávé jobb, mintha egyáltalán nem isznak kávét - állítják japán tudósok, akik szerint a kávé a nőknek védelmet nyújthat a bélrákkal szemben. Azoknak a lányoknak és asszonyoknak, akik naponta több mint három csésze kávét fogyasztanak, 56 százalékkal kisebb az esélyük arra, hogy bélrákot kapjanak, mint azoknak, akik nem isznak kávét.
A második negyedévben 3,6%-kal emelkedett a svéd GDP, miközben csupán +3,1%-os értékkel számoltak a legutóbbi +3,0%-os érték után. Ellenállás 9,2434-nél és 9,2774-nél, támogatás pedig 9,2076-nál és 9,1736-nál található. 11.00 órakor teszik közzé a júniusi EU-s termelöi árakat, ahol változatlan +2,3%-os értékre számítanak. In-GFX
Soha nem lesz a NATO teljes ellenőrzése alatt a Csehországba tervezett amerikai radarállomás, mert Washington megtartja magának a végső szó jogát a döntéshozatalban - jelentette ki Jirí Sedivy volt cseh védelmi miniszter.
Ukrajna jövőre emelni kívánja a Magyarországra is exportált villamos energia árát - jelentette be szerda esti sajtótájékoztatóján Jurij Bojko tüzelőanyag és energetikai miniszter. A megbeszélések még csak most kezdődtek.
Életveszélyesen megsérült annak a motorkerékpárnak az utasa, melyet előzés közben lökött fel egy pótkocsis teherautó Esztergom határában - értesült a HavariaPress.
Úton van Szlovénia felé az a cirkóniumércet szállító tehervegon, amelyet az ukránok hat napja nem engedtek be Magyarországra, mert a megengedetnél nagyobb volt a sugárzása. A vagon tegnep késő este Záhonyból visszaindult Szlovéniába, és a tervek szerint ma átlépi a határt.
Júliusban 62,8 pontról 63,0 pontra emelkedett a svájci SVME-beszerzési menedzserindex, miközben 62,0 pontos értékkel számoltak. 11.00 órakor teszik közzé a júniusi EU-s termelöi árakat, ahol változatlan +2,3%-os értékre számítanak. 13.45 órakor várható az EKB kamatdöntése. Itt változatlan 4,00%-os alapkamattal számolnak. Ellenállás 1,6503-nál, támogatás pedig 1,6426-nál található. In-GFX
Egygólos győzelmet aratott az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Internazionale csapata az angol bajnok Manchester United ellen. Az Old Traffordon rendezett összecsapáson Ferguson tanítványai még Wayne Rooney találatával vezettek, ám jött David Suazo és Zlatan Ibrahimovics, és előbbi két, utóbbi egy találatával megfordították a mérkőzést. A második félidőben Adriano saját kapujába…
Miután reggel csalódást okozott a 60,9 pont helyett 47,0 ponton álló norvég beszerzési menedzserindex, a norvég munkanélküliségi ráta is a vártnál kedvezötlenebbül alakult, hiszen 2,1%-ra emelkedett, meghaladva ezzel a 2,0%-os elvárást. Legutóbb még 1,8%-os rátáról adtak számot. Ellenállás 1,1605-nél, támogatás pedig 1,1561-nél és 1,1553-nál található. In-GFX
A sorozatos doppingbotrányok miatt kérdésessé vált a szeptemberre tervezett kerékpáros-világbajnokság megrendezése. Stuttgartban pénteken döntenek el, miután megvitatták a kérdést a szövetségi sportminisztérium és a német kerékpáros szövetség vezetőivel - jelentette be a város polgármestere.
A McLaren-Mercedes a Nemzetközi Automobil-szövetségnek küldött hivatalos levélben „jelentette fel” a Ferrarit, azt állítva, Kimi Räikkönen szabálytalan autóval nyerte meg az 58. Formula-1-es világbajnokság első futamát, a melbourne-i Ausztrál Nagydíjat. A wokingi istálló azt is állítja, a maranellói csapat és az olasz sajtó számtalan félrevezető véleményt hozott nyilvánosságra az elmúl...
Megölték az iraki Al-Kaida egyik vezetőjét Moszulban - jelentette be az amerikai hadsereg illetékese csütörtökön. Safit, az Iraki Iszlám Állam Szervezete nevű csoport irányítóját és két testőrét tűzharcban ölték meg iraki katonák.
Ricardo Teixeira, a Brazil Labdarúgó Szövetség elnöke úgy nyilatkozott, hogy a válogatott játékosai egész estés ivászatokat tartottak a tavalyi világbajnokságon, és különösen kemény kritikával illette az akkor túlsúlyos Ronaldót.
Az idei lehet az elmúlt több mint 100 év legforróbbika az első hét hónap mérései alapján Magyarországon - mondta Mika János az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlati osztályának vezetője az...
Továbbra is számos kérdőjel merül fel a II. János Pál ellen 1981. május 13-án elkövetett merénylettel kapcsolatban. Annyi köztudott, hogy az akciót Ali Agca követte el, akit ma is egy törökországi börtönben őriznek. A merénylet előkészítésével Szergej Antonovot vádolták, aki feltehetően az orosz titkosszolgálat, a KGB megbízásának engedelmeskedett. Antonov szerdán halt meg Bulgáriában. Az 59 éves…
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter találkozott csütörtökön a ciszjordániai Rámalláhban a teljes palesztin szükségkormánnyal, amivel jelezni akarta, hogy Washington támogatja a mérsékelt...
Az ausztrál dollár árfolyama 0,8568-ra emelkedett az amerikai dollárral szemben, majd késöbb visszaesett 0,8493-ra. A devizapár volatilitása tükrözi az ázsiai részvénypiaci folyamatokat. Amíg nem adnak ki negatív, amerikai kölcsönpiaci hírt, mely miatt nyomás alá kerülhetnek az ausztrál dollárhoz hasonló magas kamatú devizák, a holnap megjelenö munkaerö-piaci jelentésig nyugodt maradhat az AUD-…
Melanie Brown, az egykori Spice Girl apasági keresetet nyújtott be Eddie Murphy ellen a Los Angeles-i legfelsőbb bíróságon - jelentette be az énekesnő ügyvédje hozzátéve, hogy a DNS-vizsgálat...
Iwiw-konkurens oldalt indít az Index tulajdonosa - írja a Hvg.hu. A portált a Biwiw informatikai szolgáltató és kereskedelmi cég hozta létre, amelyet a Nobilis Kristóf érdekeltségébe tartozó Közép-európai Média és Kiadói Szolgáltató alapított.
Szinte semmi nem igaz abból a sikertörténetből, amelyet a napokban Demszky Gábor főpolgármester sajtótájékoztatók sorozatán kívánt elhitetni a budapestiekkel. Kiderült: tovább nő a BKV hetvennyolcmilliárd forintos adósságállománya, a közeljövőben esély sincs a valódi budapesti közlekedési szövetség létrehozására, az egységes bérlet bevezetésére, és az elmúlt fél évben még csak javaslat sem…
Szamurájkarddal sebesített meg rendőrt és polgárőrt Nagykozárban az a férfi, akit a rendőrségnek szerdán sikerült elfognia - tájékoztatta a baranyai rendőrség sajtószóvivője az MTI-t. A 46...
Ötszázezer ausztrál dollár, azaz körülbelül 75 millió forint kártérítést kap Dél-Ausztrália államától egy bennszülött férfi ( ABO= Australian Aborigines), akit gyermekkorában szakítottak el családjától. Ez az első ítélet az úgynevezett Elrabolt Nemzedék ügyében.
Szamurájkarddal sebesített meg rendőrt és polgárőrt Nagykozárban az a férfi, akit a rendőrségnek szerdán sikerült elfognia - tájékoztatott a baranyai rendőrség sajtószóvivője.