Rengett a föld vasárnap délelőtt Spanyolország fővárosától a keleti és a déli tengerpartig terjedő térségben, károkról vagy sérülésről nem érkezett jelentés. Az illetékes földrajzi intézet közlése szerint az első becsléseknél nagyobb, a Richter-skálán 5,1 fokozatú földmozgás epicentruma Pedro Munoz település közelében volt Kasztília-La Mancha autonóm körzetben, Madridtól száz kilométernyire délre.…
Az Arsenal labdarúgócsapata hazai pályán 2-1-re legyőzte a Fulham együttesét az angol élvonalbeli bajnokság (Premier League) első fordulójának vasárnapi játéknapján.
Életét vesztette egy 44 éves nő abban a balesetben, amely Nyírbátor és Kállósemjén között történt vasárnap - tudatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Az autót vezető nő letért az útról és fának ütközött. A balesetben a nő meghalt, két utasát kórházba vitték - mondta el Fülöp Gergely.
A szerb válogatott nyerte a férfi vízilabda Világligát, miután a berlini nyolcas döntő fináléjában 9-6-ra legyőzte a magyar csapatot. A délszláv gárda két tökéletesebben működő fegyverével, a hatékony emberelőny-kihasználással és a kemény védekezéssel verte meg ismét a mieinket.
Kovács Katalin 500 méter kajak egyesben aranyérmet szerzett a Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság vasárnapi napján. Ez volt a magyar csapat negyedik aranyérme a vasárnapi napon, hiszen korábban a kenu-, és a férfi kajak négyes, valamint Janics Natasa is az első helyen végzett a 200 méteres döntőkben.
Sátortábort állítottak fel Julija Timosenko ukrán ellenzéki vezető hívei Kijev központjában vasárnap, tiltakozva amiatt, hogy a központi választási bizottság formai hibára hivatkozva előző nap megtagadta a tömörülés jelöltjeinek regisztrálását a szeptember 30-i előre hozott parlamenti választásokra.
Várhatóan csak 2008 tavaszán kezdődnek meg az Arad-Temesvár autópálya-szakasz építési munkálatai. Ennek része az Aradot elkerülő 12 kilométeres szakasz, illetve az Aradot Temesvárral összekötő 32...
Taroltak a magyarok a kötöttfogású birkózó Román Nagydíjon: négy első helyet szereztek. A csapattól származó értesülés szerint az 55 kg-ban Oláh Tibor nyert, Módos Péter harmadik lett, hasonlóan a...
A mostani kormányzati ciklus alatt elmarad a tatabányai déli elkerülő út megépítése és a megyeszékhelyi vasúti pályaudvar rekonstrukciója, s ez korlátozni fogja Tatabánya és a térség fejlődését - mondta Bencsik János fideszes polgármester, országgyűlési képviselő.
Beszüntette a világ vezető internetes kereső és más szolgáltatásokat adó cége, az amerikai Google az online videókat árusító és kölcsönző fizetős vállalkozását, mert bő másfél év után rájött, hogy nem fog sokat keresni az üzleten az ingyenes videókat szolgáltató cégek mellett.
Szabálytalanul és lassan intézkedik a hatóság a legújabb élelmiszerbotrányban - véli a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE). A civilek szerint évek óta nyomon lehet követni, hogy egy alapanyag hová kerül tovább, az állategészségügyi hatóság mégis arra vár, hogy a gyártók jelezzék, ha vásároltak a guar-gumiból.
Vulkánkitörés miatt több mint 500 embert kellett evakuálni a Karangetang hegy oldalából egy észak-indonéz szigeten, Siaun. Pénteken lávát és forró gázfelhőt lövellt ki az 1784 méter magas hegycsúcs, így három faluból is ki kellett telepíteni az ott lakókat.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter szeretné, ha jövőre, a magyar légierő 70 éves és a magyar honvédség 160 éves megalakulásának évfordulóján is megrendeznék a kecskeméti repülőnapot - mondta vasárnap maga a tárcavezető. Ha megfelelő feltételeket tudunk teremteni, akkor nem várnánk két évet, hiszen jövőre lesz a magyar légierő 70 éves és a magyar honvédség 160 éves - mondta Szekeres Imre…
Életét vesztette egy 44 éves nő abban a balesetben, amely Nyírbátor és Kállósemjén között történt vasárnap - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az...
Hétfőn éjfélkor jár le a pótfelvételi határideje is. A szakok listáját internetes honlapján tette közzé az Országos Felsőoktatási Információs Központ. Államilag finanszírozott képzésre már csak a...
Igazi zöldkommandóval és hatalmas bírsággal szállna szembe a környezetkárosítással a Fidesz - mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján Illés Zoltán. A párt szakpolitikusa csütörtökön tetten ért egy illegális hulladéklerakást Csömörön.
Vizsgálatot indított az izraeli rendőrség Izrael budapesti nagykövete ellen. David Admont azzal gyanúsítják, hogy munkája során kenőpénzeket fogadott el.
Még igazságosabbá teszi a kormány a gázár-támogatást, ami újabb szigorítást jelent. Idén több mint 110 milliárd forint jut a költségvetésből lakossági energiatámogatásra. Jövőre ez az összeg biztosan kevesebb lesz a szociális miniszter szavai szerint, de hogy mennyivel, azt most számolja ki a Lamperth Mónika vezette tárca.
Hackerek betörtek az ENSZ honlapjára vasárnap hajnalban és az Egyesült Államok és Izrael közel-keleti politikáját bíráló rövid nyilatkozatot írtak be az oldalra, arra a helyre, ahol általában a világszervezet főtitkára, a dél-koreai Bam Ki Mun nyilatkozatai jelennek meg.
A kenu kettesben induló Kozmann György, Kolonics György alkotta magyar egység aranyérmet szerzett a Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság vasárnapi napján. A magyar páros fél másodpercet vert a második helyen végző román egységre.
Az országaik közötti barátságot hangsúlyozta Nicolas Sarkozy francia államfő és George Bush amerikai elnök egyaránt, a Bush nyári családi rezidenciáján rendezett nem hivatalos találkozójukon. Bush a Maine állambeli Kennebunkportban, a találkozó színhelyén méltatta az új francia elnököt, akit a "jó megértés, a jó vízió és a jóakarat" emberének nevezett. Sarkozy szerencsére olyan ember - fejtegette…
Ötszáz méteren - egy kivétellel - minden olimpiai számban kiharcolta a jövő évi pekingi indulási jogot a magyar kajak-kenu válogatott a duisburgi világbajnokságon. Kovács Katalin kajak egyesben, a Kozmann-Kolonics páros pedig kenu kettesben szerzett aranyérmet.
Ismételten felhívta a figyelmet az élelmiszerbiztonsági riadólánc létrehozásának fontosságára a Fidesz, miután újabb termékről bizonyosodott be, hogy dioxinnal szennyezett guar-gumit tartalmaz. A külföldi élelmiszergyártó cég vasárnap közölte, azonnal leszedeti a boltok polcairól a terméket. Ez egy erős országban az állam feladata lett volna - közölte Koszorús László, az országgyűlés…
Az országaik közötti barátságot hangsúlyozta Nicolas Sarkozy francia államfő és George Bush amerikai elnök egyaránt, a Bush nyári családi rezidenciáján rendezett nem hivatalos találkozójukon. Bush...
Halálos áramütés ért egy ötéves kisfiút a Pest megyei Pátyon vasárnap - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Két gyerek egy erdős részen játszott, ahol egyikük megfogta a villanyoszlopról lelógó vezetéket - mondta el Bényi Mónika. A gyermeket azonnal halálos áramütés érte, a kiérkező mentősök csak a halál beálltát tudták megállapítani - tette hozzá. A baleset körülményeit a…
Ausztráliában elsőként vonták ki a forgalomból szombaton a svájci Novartis Prexige nevű gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító készítményét, miután két beteg meghalt, másik kettő pedig májátültetésre vár a gyógyszer szedése miatt. A Novartis által gyártott készítményt főként izületi gyulladás, műtét utáni fájdalmak esetén alkalmazzák. Az ausztrál gyógyszerellenőrzési hatóság figyelmeztette a…
Szenvedélyes hangú felhívásban kért segítséget az arab országoktól vasárnap egy befolyásos iraki szunnita vezető az állítása szerint Irán támogatását élvező halálosztagokkal és milíciákkal szemben.
Szerbia válogatottja nyerte a férfi vízilabda Világliga berlini szuperdöntőjét, miután a vasárnap délutáni fináléban 9-6-ra legyőzte Magyarország legjobbjait.
A növekvő nyomásnak engedve a német munkaügyi miniszter bejelentette, hogy kész felülvizsgálni a még a Schröder-kormány által bevezetett, azóta is folyamatosan támadt Hartz-IV. szociális támogatáscsomag kiigazítási mechanizmusát
Önkéntes védelmi erőt hozna létre a Fidesz, ami a Honvédséget kiegészítve működne. Demeter Ervin vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: ahhoz, hogy Magyarország is belépjen az erős európai országok sorába, szükség van egy ilyen alakulatra.
Az Ausztráliában betiltott fájdalomcsillapítóval kapcsolatban az Európai Unió még nem riadóztatta a tagállamokat, így Magyarországot sem, a gyógyszer nálunk is forgalomban van - mondta el Szabó Franciska, az Országos Gyógyszerészeti Intézet szóvivője vasárnap. A fájdalom- és gyulladáscsökkentő készítmény Ausztráliában eddig két beteg halálát okozta, további nyolc embernél súlyos májkárosodás…
A holland bajnokságban szereplő Ajax visszautasította a Real Madrid Wesley Sneijderre tett 24 millió eurós ajánlatát. A holland klub vezetői ultimátumnak minősítették az ajánlatot, mivel a spanyolok három órás határidőt szabtak a transzfer lebonyolítására.
Feljelentést tesz a csömöri, illegálisan lerakott sitt miatt a Fidesz szakpolitikusa a Pest megyei ügyészségen ismeretlen tettes ellen. Az érintett kft. jogi képviselője elismerte, építési törmelékre nem volt engedélyük, de állítása szerint tévedésből hordták oda a 20 kamionnyi sittet.
Elárvereznek egy hidat az oroszországi Brjanszkban - közölte a város önkormányzata. A régi Fokin híd a Deszna folyó felett ível át, 15 éve nincs használatban, és lassan veszélyessé válik. Ezért most vagy fel kell újítani, vagy le kell bontani. Mindkettő sok pénzbe kerül, és a városnak nincs kerete rá, ezért döntöttek úgy, hogy privatizáció útján próbálnak új életet leheltetni az építménybe. A…
Egy ötéves kisfiút ütött agyon az áram a Pest megyei Pátyon vasárnap délután. A kisfiú egy 10 éves ikerpárral indult focizni, amikor le akarták rövidíteni az utat, és letértek az útról. A három gyermek egy villanyoszlop mellett haladt el, amelyről lelógott egy szigeteletlen vezeték. A kisfiú odaszaladt, megfogta, és azonnal agyonvágta az áram.
Vulkánkitörés miatt több mint 500 embert kellett evakuálni a Karangetang hegy oldalából egy észak-indonéz szigeten, Siau-n. Pénteken lávát és forró gázfelhőt lövellt ki az 1784 méter magas hegycsúcs, így 3 faluból is ki kellett telepíteni az ott lakókat.
Az Ausztráliában betiltott fájdalomcsillapítóval kapcsolatban az Európai Unió még nem riadóztatta a tagállamokat, így Magyarországot sem, a gyógyszer nálunk is forgalomban van - mondta el Szabó...
A Chelsea labdarúgócsapata gólgazdag mérkőzésen 3-2-re legyőzte a Birmingham City gárdáját az angol élvonalbeli bajnokság (Premier League) első fordulójának vasárnapi játéknapján.
A Balázs Péter, Horváth Gábor, Joób Márton és Sarudi Pál nevével fémjelzett kenu négyes aranyérmet szerzett a Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság vasárnapi napján, az 500 méteres döntőben. Ez volt a magyar csapat hatodik aranyérme a zárónapon.
Elárvereznek egy hidat az oroszországi Brjanszkban - közölte a város önkormányzata. A régi Fokin híd a Deszna folyó felett ível át, 15 éve nincs használatban, és lassan veszélyessé válik. Ezért...
Egy ember meghalt, hárman súlyosan megsérültek, amikor felrobbant egy meghibásodott légkondícionáló egy ismert gyorsétteremlánc egyik kalkuttai éttermében vasárnap India keleti részén - közölte a helyi rendőrség.
A Sziget utolsó előtti napjának programjában meghatározó szerepet játszanak a spanyol és dél-amerikai előadók: Sergent Garcia, Digital 21 és Eva Yerbabuena is fellép hétfőn a fesztiválon. A világzenei nagyszínpad fő attrakciója este fél 10-től a "salsamuffin" műfajt megalkotó Sergent Garcia lesz, akinek koncertjén igazi latin örömünnep várható. Vele párhuzamosan a nagyszínpadon az art-rockot…
A dán kormány vasárnap kutatóhajót küldött az Északi-sarkvidékre, hogy az tudományos adatokat gyűjtsön a dán területi igények alátámasztására. Mint a dán közszolgálati rádió jelentette, az Oden jégtörőhajó a kora reggeli órákban indult el az észak-norvégiai Tromso kikötőjéből az Arktisz irányában. A következő négy hét folyamán 45 dán és svéd tudósnak az lesz a feladata, hogy szeizmográfiai…
Kudarcnak látszik a Koszovó kérdésében közvetítő kontaktcsoport megbízottainak pristinai látogatása, de másként, mint korábban. Ezúttal az albán politikai vezetők utasítottak el mereven mindent, amit hallottak, s a szerbek képviselői örültek, mert úgy érezték, végre az ő véleményükre is odafigyelnek. Az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Oroszország…
Meglepően magabiztos győzelemmel kezdte meg szereplését az újonc Karlsruhe a német labdarúgó Bundesliga élvonalában: Hajnal Tamás vezetésével 2-0-ra nyert a Nürnberg pályáján.
Nem újdonság Demeter Ervin, fideszes politikus javaslata az önkéntes védelmi erőről - nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Vadai Ágnes a honvédelmi tárca államtitkára. Június elején Simicskó István, kereszténydemokrata képviselő kezdeményezte, hogy legyen ötpárti egyeztetés a Honi Gárda felállításáról. Mivel a két szervezet ugyanazt a célt valósítaná meg, a minisztérium álláspontja sem…