2007. augusztus 9. csütörtök

aug. 9
18:24
Fidesz: milyen kapcsolata van a kormánynak szcientológiai egyházzal? (HírTV)
A Fidesz felszólítja a kormányfőt, illetve a kormánytagokat, valljanak színt: milyen kapcsolatuk van a szcientológiai egyházzal - jelentette ki csütörtökön Cser-Palkovics András. Az ellenzéki párt helyettes szóvivője a Heti Válasz című lapban megjelentekre hivatkozva közölte: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök cége, az Altus Rt. is résztulajdonosa volt egy olyan társaságnak, amelynek két másik…
aug. 9
18:24
Magyar fiatalok rongálták meg Szent István szobrát Szlovákiában (Blikk)
aug. 9
18:24
Európa kulturális fővárosairól nyílt fotókiállítás Budapesten (Spa Trend Online)
Arcok, épületek, hangulatok színesben és fekete-fehérben Európa minden tájáról: óriásfotó-kiállítás nyílt "A kultúra Európája - az urbanitás kultúrája" című nemzetközi pályázat nyertes alkotásaiból csütörtökön Budapesten. A szabadtéri vándorkiállítást Győr, Miskolc, Eger, Sopron és a Művészetek Völgye után a fővárosban, a Gödör Klub környékén, az Erzsébet téren láthatja a közönség. A 40…
aug. 9
18:28
Megtiltotta a bíróság az új drezdai híd építését (Infostart)
Egy drezdai bíróság megtiltotta csütörtökön annak a hídnak a megépítését, amely miatt az "Elba menti Firenze" becenevet viselő város elveszíthetné a világörökség része címet.
aug. 9
18:39
Veszprém: gázt adhatnak (Piac és Profit)
A közép-dunántúli régió 31 projektet javasolt a kormánynak kiemelten támogatottak kategóriájába felvenni: 26-ra rábólintott a kabinet.
aug. 9
18:44
Egyetemistákra vadászik a Wal-Mart (Menedzsment Fórum)
A világ legnagyobb kereskedelmi lánca elérkezettnek látja az időt, hogy a hagyományos hirdetési formák helyett az egyik legnagyobb közösségi portált, a Facebookot használja termékei népszerűsítésére.
aug. 9
18:44
Guargumi: visszavonnak két krémtúrót (Infostart)
Visszahívta két termékét a Friesland Hungária Zrt., a dioxinnal szennyezett guargumi felhasználása miatt.
aug. 9
18:45
U21-es hátvédet igazolt a Real (HírTV)
A Feyenoord U21-es holland válogatott hátvédje, Royston Drenthe ötéves szerődést kötött a spanyol élvonalban szereplő Real Madriddal. Spanyol lapértesülések szerint a 20 éves labdarúgó 14 millió euróért vált klubot.
aug. 9
18:50
A forinterősödést a Mol is megsínylette (Privátbankár)
A forint erősödése miatt csökkent a Mol finomításból és kitermelésből származó haszna, nőttek viszont vegyipari bevételei a második negyedben. Az olajtársaság gyorsjelentése alapján a nettó profit jóval a számítások alatt maradt, míg az üzemi eredmény megfelelt a várakozásoknak. A Cashline vezető elemzője szerint a harmadik negyedév várhatóan gyengébb lesz, de a Mol-részvények árfolyamát továbbra…
aug. 9
18:50
Hó lepte be Santiago de Chilét - bezártak az iskolák (Kripto Akadémia)
Hatalmas mennyiségű hó hullott Santiago de Chilére csütörtök reggel, amire már nyolc éve nem volt példa, és az idén különösen hideg tél köszöntött a latin-amerikai földrész déli vidékeire. Csütörtökre virradóra hirtelen lehűlt az idő, és a korábbi esőzések helyett erős havazás kezdődött. A 6 milliós chilei fővárosra több centiméter méter vastag hótakaró hullott. A hatóságok kénytelenek voltak…
aug. 9
18:52
A Magyar Telekom részvényeseinek már nem kell aggódniuk (Privátbankár)
Kellemes meglepetést jelentett az elemzőknek a Magyar Telekom második negyedéves gyorsjelentése. A távközlési vállalat mind az árbevétel, mind az üzemi eredmény tekintetében növekedést ért el, ez elsősorban az amortizáció visszaesésének és a vártnál alacsonyabb kamat-és finanszírozási költségeknek köszönhető. A Concorde elemzője szerint a harmadik negyedév ismét pozitív meglepetést hozhat, a…
aug. 9
18:55
Előre hozott parlamenti választások lesznek Lengyelországban (Infostart)
A lengyel államfő és a liberális ellenzék vezére egyetért abban, hogy az előre hozott parlamenti választások kiírása elkerülhetetlen.
aug. 9
18:55
Előre hozott parlamenti választások lesznek Lengyelországban (Kripto Akadémia)
A lengyel államfő és a liberális ellenzék vezére egyetért abban, hogy az előre hozott parlamenti választások kiírása elkerülhetetlen. Michal Kaminski, az elnöki iroda szóvivője csütörtökön közölte, hogy Lech Kaczynski és Donald Tusk, az ellenzéki Polgári Platform elnöke egyaránt úgy vélte: a kialakult helyzet miatt az ősszel meg kell tartani a voksolást. A bejelentés előtt a két politikus…
aug. 9
18:56
Behavazva (Metropol)
Hatalmas mennyiségű hó hullott Santiago de Chilére csütörtök reggel, amire már nyolc éve nem volt példa, és az idén különösen hideg tél köszöntött a latin-amerikai földrész déli vidékeire.
aug. 9
19:07
Magyar fiatalok rongálták meg Szent István szobrát a szlovákiai Ápátújfalun (Kripto Akadémia)
A szomszéd faluból való magyar fiatalok rongálták meg Szent István szobrát a Balassagyarmattól kőhajításnyira fekvő szlovákiai Apátújfalun (Opatovská Nová Ves). A szlovák közszolgálati rádió magyar adása, a Pátria ipolysági tudósítója csütörtökön kora este számolt be arról, hogy diszkóból hazatérő fiatalok letörték az országalapító magyar király kettős keresztet tartó karját. A fiatal…
aug. 9
19:12
Magyar fiatalok rongálták meg Szent István szobrát a szlovákiai Ápátújfalun (Infostart)
A szomszéd faluból való magyar fiatalok rongálták meg Szent István szobrát a Balassagyarmattól kőhajításnyira fekvő szlovákiai Apátújfalun (Opatovská Nová Ves).
aug. 9
19:12
Takács Albert: Akinek nem tetszik az összevonás, elmehet (HírTV)
Nem változik lényegesen a határőrség és a rendőrség együttes létszáma a két szervezet integrációját követően - jelentette ki Takács Albert Röszkén. A rendvédelmi miniszter szerint az összevonás, illetve hazánk csatlakozása a Schengeni Egyezményhez az állampolgárok kényelmét és biztonságát szolgálja. A határőrség parancsnoka korábban jelezte, az állomány egy része bizonytalan saját jövőjét…
aug. 9
19:12
Karsai 100 milliárd forintot kér a kormánytól a kukoricafelvásárlására (Alternatív Energia)
Karsai József, Battonya térségének szocialista párti országgyűlési képviselője 100 milliárd forintot kér a kormánytól az idei kukoricatermés felvásárlására. Ez erről szóló, és a kormányfőhöz címzett nyílt levelét csütörtökön juttatta el az MTI-nek. A kormányszóvivő közleményben reagált Karsai József felvetéseire, ebben rámutat, hogy a kormány szándékai azonosak, mint az országgyűlési képviselőé:…
aug. 9
19:18
Két embert agyonlőttek egy kínai étteremben (Blikk)
aug. 9
19:29
Találgatás, hogy belebukhat az iratlopásba az NNI vezetője - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Találgatásnak nevezte az országos rendőrfőkapitány azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint az iratlopási ügy miatt leváltják a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőit. Bencze József azt mondta: meg kell várni a vizsgálat lezárását, mert a felelősség kérdésében csak akkor lehet dönteni.
aug. 9
19:29
Uniós források: a legnagyobb vesztes, Tolna- és Baranya megye (HírTV)
Ismét bebizonyította alkalmatlanságát a kormány a Fidesz szerint, mivel nem sikerült megfelelő körülményeket teremtenie az uniós támogatások lehívásához.
aug. 9
19:29
Szétszakadó jégmező turistákat sebesített meg (Kripto Akadémia)
Tizennyolc turistát sebesített meg egy kirándulóhajó fedélzetén egy jégmező széttörése keltette óriáshullám. A Svalbard (Spitzbergák) norvég szigetcsoport térségében lévő Hornbreen jégmező szerda este széttört és a nyomában fellépő hullám átcsapott a főként brit turistákat szállító kirándulóhajón. A hullám ide-oda rázkódtatta a hajót, a fedélzeten lévő utasok elestek - közölték norvég illetékesek.…
aug. 9
19:41
Megmozdult a hirdetési óriás (Piac és Profit)
Az Adverticum Zrt. online hirdetéskiszolgáló programja - amely havonta mintegy 12 milliárd internetes hirdetés megjelenését és az azok nyomán bekövetkező kattintásokat, vásárlói akciókat menedzseli - teljes mértékben megújult, s az elkövetkezőkben egy új, korszerűbb szoftver veszi át a közel tízéves rendszer feladatait.
aug. 9
19:41
Kanada is kéri a részét az Északi-sarkból (Infostart)
Az Északi-sarkvidékre utazott Stephen Harper kanadai miniszterelnök, hogy így adjon választ a terület egy részére bejelentett orosz igényekre. Egy héttel korábban két orosz mini-tengeralattjáró orosz zászlót helyezett el az Északi-sark alatt.
aug. 9
19:47
Orosz bombázók landoltak egy amerikai támaszpont közelében (Kripto Akadémia)
Orosz hadászati bombázók szálltak el szerdán Guam csendes-óceáni sziget (az Egyesült Államok külbirtoka) közvetlen közelében; a hidegháború befejeződése óta nem volt példa ilyesmire. Két Tu-95 típusú bombázó érte el Guam közvetlen körzetét egy nagyszabású hadgyakorlat során - közölte csütörtökön Moszkvában Pavel Androszov vezérőrnagy, az orosz hadászati légierő parancsnoka. Nagy amerikai katonai…
aug. 9
19:57
Visszatér a hidegháború? Orosz bombázók Guam fölött (Infostart)
Orosz hadászati bombázók szálltak el szerdán Guam csendes-óceáni sziget (az Egyesült Államok külbirtoka) közvetlen közelében; a hidegháború befejeződése óta nem volt példa ilyesmire. Két Tu-95 típusú bombázó érte el Guam közvetlen körzetét egy nagyszabású hadgyakorlat során - közölte csütörtökön Moszkvában Pavel Androszov vezérőrnagy, az orosz hadászati légierő parancsnoka.
aug. 9
20:03
Halálos balesetet szenvedett a vétlen autó sofőrje (Blikk)
aug. 9
20:03
Halálos baleset Dabasnál (Alternatív Energia)
Meghalt egy személygépkocsi vezetője, amikor csütörtök délután az 5-ös úton, Dabas közelében, egy vele szembe közlekedő másik személyautó hirtelen áttért az út másik oldalára és összeütközött járművével - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Bényi Mónika elmondta, hogy a vétlen autó 42 éves vezetője, egy csépai férfi a helyszínen életét vesztette, utasa súlyosan megsérült,…
aug. 9
20:14
Még mindig prűdek a magyarok (Spa Trend Online)
A magyarok többsége továbbra sem mer beszélni a szexualitásról, a felületes információk miatt pedig egyre terjednek a szexuális betegségek és egyre több az abortusz is, ráadásul az ismerethiány miatti kudarcok boldogtalanná is teszik az embereket - hangsúlyozták az MTI-nek nyilatkozó szakértők csütörtökön. Simich Rita, az Országos Egészségfejlesztési Intézet osztályvezetője és Szőnyi György, az…
aug. 9
20:20
Olcsó repülés: út a bőrrákhoz (Infostart)
Világszerte egyre többen használják ki az olcsó repülés lehetőségét, a brit orvosok azonban most megkongatták a vészharangot, mondván: a napfényes strandokra özönlő turisták fokozottan kiteszik magukat a bőrrák veszélyének.
aug. 9
20:20
MOK: a hálapénz megszüntetése az orvostársadalom érdeke (Alternatív Energia)
A hálapénz korrupció, megszűnésében az orvosok jobban érdekeltek, mint a hatalom - jelentette ki Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a Klubrádió Kontra című műsorában csütörtök este a rádió honlapja szerint. Daróczi Dávid kormányszóvivő üdvözölte, hogy a MOK elnöke támogatja a kormány hálapénz elleni intézkedéseit. Ha a hálapénz megszűnne, nagyon erős egység kovácsolódna a jelenleg…
aug. 9
20:20
Fülöp-szigeteki iszlamisták mészárlása (Kripto Akadémia)
Fülöp-szigeteki iszlamista lázadók 20 katonát és egy gyermeket öltek meg csütörtökön két akciójukban - jelentette a szigetország hadserege. Kilenc katona vesztette életét és kettő megsebesült, amikor az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő Abu Sayyaf-csoport fegyveresei Jolo szigetén, Maimbung település mellett egy piactérre készleteiket feltölteni igyekvő katonai teherautóra lesből…
aug. 9
20:26
A legnépszerűbb magyar városok (Piac és Profit)
Budapest vezet, Hévíz ezüstérmes, a bronzérem Hajdúszoboszlóé az idegenforgalmi szempontból legnépszerűbb városok listáján.
aug. 9
20:26
Előrehozott választás Lengyelországban (HírTV)
Elkerülhetetlen az előrehozott választás Lengyelországban. Ezt Lech Kaczynski elnök közölte szóvivője útján, miután tárgyalt a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével.
aug. 9
20:32
SMS-ei buktatták le a diákjával közösülő tanárt (Infostart)
Külön élő felesége miatt derült ki, hogy egy walesi matematikatanár 16 éves diákjával létesített szexuális kapcsolatot. A hitves kezébe került ugyanis egy telefonszámla, amely szerint 200-nál is több üzenetet küldött férje a lánynak.
aug. 9
20:37
Baleset Dabason-a vétlen sofőr meghalt (HírTV)
Egy ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor két személyautó ütközött össze a Pest megyei Dabason, csütörtökön.
aug. 9
20:42
Legyen természeti erőforrás adó! (Piac és Profit)
A megújulóenergia-termeléssel kapcsolatos kutatás-fejlesztés és eszközgyártás lehetne kitörési pont - ajánlja a szakminisztériumnak az Energia Klub.
aug. 9
20:43
Amerikai hadgyakorlaton, orosz bombázók jelentek meg (HírTV)
Orosz hadászati bombázók szálltak el szerdán az Egyesült Államok egyik külbirtoka, Guam csendes-óceáni sziget közvetlen közelében.
aug. 9
20:48
Meglepő dolgok derültek ki az őseinkről (Infostart)
Jelentősen át kell írni az ember őstörténetét két kenyai lelet hatására. A Turkana tó közelében feltárt fosszília alapján ugyanis a mai ember két fontos őse nem egymás után következett az evolúciós láncban, hanem egymás mellett élt.
aug. 9
20:49
István, a király a hédervári kastélyban (Spa Trend Online)
A hédervári kastélyszálloda angolparkjában szeptember 1-jén adják elő az István, a király című rockoperát. A produkció különlegessége, hogy az eredeti szereposztás szerint István alakját Varga Miklós, Koppányét Vikidál Gyula kelti életre - mondta a programot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón Bartha Sándor, a kastély igazgatója. A reneszánsz kastély és a park főúri környezete minden bizonnyal…
aug. 9
20:54
Dudás Ádám három hónapra a Szpartak Moszkváé (Infostart)
Dudás Ádám, a Győri ETO FC utánpótlás-válogatott labdarúgója három hónapra kölcsönbe az orosz bajnokság listavezetőjéhez, a címvédő Szpartak Moszkvához szerződött.
aug. 9
20:59
Négy magyarral, s minden idők legdrágább Bayernével kezdődik a német bajnokság (Infostart)
Péntek este rangadóval, a bajnok Stuttgart és a legutóbbi ezüstérmes Schalke 04 mérkőzésével kezdődik Európa legnagyobb nézőátlaggal dicsekedhető bajnoksága, a német Bundesliga 1 negyvenötödik idénye. A vitathatatlan favorit a 2007 tavaszán mindössze a negyedik helyen végzett, még a Bajnokok Ligája selejtezőjéből is kiszorult gárda. A rekordösszegért megerősített Bayern München.
aug. 9
20:59
Áradások pusztítanak Németországban (HírTV)
Áradások sújtják Németország délnyugati és Svájc északi, északnyugati részét a tartós esőzések miatt. Országutak, veteményeskertek, kempingek, pincék kerültek víz alá csütörtökön a németországi Baden-Württemberg tartomány legdélebb részén fekvő Lörrach és Konstanz között.
aug. 9
21:05
Meghalt, mert túl sokat kellett várnia a vizsgálatra (Infostart)
A vizsgálat szerint egy fel nem fedezett agydaganat miatt halt meg egy fiatal angol nő, akinek krónikus fejfájását háziorvosa a stressz tünetének minősítette. Jennifer Bell nem kapott sürgős beutalót a kórházi kivizsgálásra sem, pedig ez talán megmenthette volna az életét.
aug. 9
21:16
"Úgy kezeltek, mintha népirtó zsarnok lennék" (Infostart)
Rupert Murdoch szerint legfeljebb népirtó zsarnokok szoktak olyan éles kritikát kapni, mint amivel őt illették, amikor a Wall Street Journal című rangos üzleti lap megszerzéséért küzdött.
aug. 9
21:22
Második világháborús gránát a vasútállomáson (Alternatív Energia)
Földmunka közben egy 60 centiméter hosszú és 15 centiméter átmérőjű második világháborús gránátot találtak csütörtök délután a zalaegerszegi vasútállomáson - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Csizmazia Péter elmondta, hogy a lövedék kiemeléséig és elszállításáig a vonatközlekedést leállították, a peront pedig kiürítették.A helyszínt a honvédség tűzszerész szolgálatának…
aug. 9
21:27
Még mindig nincs vezetékes ivóvíz Ács-Jegespusztán (HírTV)
Még mindig nincs vezetékes ivóvíz a Komárom - Esztergom megyei Ács-Jegespusztán. A településen körülbelül 120 ember több mint három hete lajtos kocsiból hordja a vizet.
aug. 9
21:32
Hrepka a NEC Nijmegenbe, Torghelle a CZ Jénába igazolt (Infostart)
Hrepka Ádám, az MTK válogatott csatára egy évre, kölcsönbe, a holland NEC Nijmegen együtteséhez igazolt. Klubot váltott Torghelle Sándor is.
aug. 9
21:34
Rendőr lőtte le a megvadult farkaskutyát (HírTV)
Egy szolgálatban lévő rendőrnek kellett lelőnie egy megvadult farkaskutyát csütörtök délután Kapuváron. Az eb előbb megtámadott egy fatelepi munkást, majd saját gazdáját is megharapta.
aug. 9
21:37
Trágyaszóróval támadt a rendőrökre (Infostart)
Három rendőrautót tett tönkre, és hét órán keresztül sikeresen rejtőzött el egy dühös német gazda, akinek el akarták kobozni a traktorját. Végül egy különleges alakulatnak sikerült elfognia.

Keresés