A legnagyobb brit biztosító, az Aviva Plc 1,198 milliárd fontos adó előtti eredményt jelentett az első félévről, 4 százalékkal - változatlan valutaárfolyamokkal számolva 3 százalékkal...
Vádat emeltek annak az étteremnek a vezetője ellen, ahol még 2004-ben romlott csülköt szolgáltak fel a Legfelsőbb Bíróság egyik nyugalmazott bírájának, aki két nappal később belehalt az ételmérgezésbe - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Morvai Attila a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Bíróság elé állítottak öt embert Kínában, mert olyan gyógyszert forgalmaztak, amelyben mérgező vegyianyag volt és ez 13 beteg halálát okozta. A per megkezdéséről csütörtökön számolt be a Hszinhua, állami hírügynökség.
Alaptalannak tartja a Fidesz vádjait Budai Bernadett kormányszóvivő a kommunikációs feladatokra költött milliókkal kapcsolatban. A Miniszterelnöki Hivatal a kormányzat tájékoztatási kötelezettségének tesz eleget akkor, amikor a kommunikációs feladatok magas szintű ellátására képes külsősöket bíz meg.
A gombakomposztot előállító üzem szagára panaszkodnak a börcsiek - írja a Kisalföld. A Győr - Moson - Sopron megyei kistelepülésen már aláírásokat is gyűjtöttek, de egyelőre nincs javulás.
Egy ukrán állatorvost minősített a világ legmagasabb élő emberének a Guinness által kiadott világrekordok könyve, közölte szerdán a könyvkiadó. Leonyid Stadnik 2 méter és 57 centi magas.
Az OTP hosszas keresés után Alekszej Korovinban, a Raiffeisen csoporthoz tartozó orosz Impekszbank eddigi igazgatótanácsi elnökhelyettesében találta meg az új elnök-v...
Örjöngött K. Péter, amikor megtudta, hogy egyetlen fia, Dominik elveszett. „Haza se gyere amíg nincs meg a fiam” - üvöltötte a telefonba az apa, majd nyomtalanul eltûnt. A rendôrség lapunknak elmondta, hogy K. Péter ellen elfogatóparancs van érvényben.
Csütörtökön hozza nyilvánosságra a kormány az Európai Unió által is támogatott közlekedésfejlesztési beruházások listáját. A fejlesztésekről szerdán döntött a kormány.
Egy, a hatóságok által egyelőre megnevezni nem kívánt telefonáló jelezte a rendőrség központi ügyeletén: a vám- és pénzügyőrség által lefoglalt Naplemente című Munkácsy-képet egykor a nagymamájától lopták el - írja a Népszabadság.
A BUX 143,44 pontos emelkedéssel, 28.663,98 ponton nyitott ma reggel. A tegnapi záró értékhez képest ez 0,50 százalékos erősödés. Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemz...
A MOL a finomításban, az OMV viszont a gázüzletben, a kutatás-termelésben és a petrolkémiában jobb - egyebek mellett ezzel indokolta az InfoRádiónak adott interjúban Wolfgang Ruttenstorfer, az osztrák olajvállalat elnök-vezérigazgatója, miért tartanák célszerűnek a két cég együttműködését.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főorvosa szívesen lemondana a vizit- és napidíjból származó többletbevételről, ha az intézmény visszakapná az első félévi gazdálkodását sújtó elvonást - írja az Észak-Magyarország. A vizitdíjból és a napidíjból befolyó összeg havi 1011 millió forintra tehető. Ez valóban az intézménynél marad; erre mondják, hogy juthat belőle festésre, felújításra, csakhogy az…
Városkapu jellegű szolgáltató központokká akarja fejleszteni a MÁV a pályaudvarokat, s ezek kialakításába a magántőkét is bevonná - írja a Világgazdaság.
A Budapest Bank (GE Money Bank) a Privy Council Communications-t bízta meg a bankcsoport teljes körű PR feladatainak ellátásával. A két társaság között létrejött megállapodás értelmében a Privy Council feladata, hogy segítse a Budapest Bank PR kommunikációját, ami a napi szintű kommunikációs tanácsadáson túl a Budapest Bank rövid- közép- és hosszú távú kommunikációs stratégiáinak kidolgozását is…
Országos Véradó Napot szervez a Magyar Vöröskereszt és a Tesco áruházlánc pénteken az ország 32 pontján. A 18 és 65 év közötti, egészséges felnőtteket délután kettőtől és este hét óráig várják - az arcképes igazolványát ne felejtse otthon senki, mert anélkül nem adhat vért.
Gyurcsány Ferenc a Heti Válasz összeállítása szerint az Altus Rt-n keresztül egy olyan társaságnak is résztulajdonosa volt, amelynek két másik tulajdonosa a szcientológiai egyház meghatározó tagja.
Miután az EUR-USD-nek nem sikerült 1,3781 fölött maradnia, 10 percen belül 25 pippel 1,3756-ra esett vissza az árfolyam. A visszaesés a 20 napos vonalnál állt meg, melyet csak a hét elején sikerült visszahódítani. Amíg nem megy tartósan a júniusi emelkedö trend alá az árfolyam, kedvezöek maradnak a devizapár kilátásai. Támogatások 1,3737-nél és 1,3679-nél, ellenállások pedig 1,3781.nél és…
Az előzetes összesítések szerint a tavalyinál mintegy tízezerrel többen, 260 ezren látogattak el az idei Művészetek Völgye fesztiválra. Igaz a rendezvény költségvetésének előteremtése immár állandó probléma, olvasható a Világgazdaságban.
Genf - Gyönyörű képek jelentek meg Sophia Loren (72) magyar unokájáról, a három hónapos Vittorióról elsőként a Hello magazinban. A legendás színésznő genfi otthonában fotóztatta magát családja körében, köztük menyével, Mészáros Andreával (30).
Ráleltünk a világ legmagasabb masszôrére. 210 centijét figyelembe véve nem meglepetés, hogy Polster Péter a kosaraspályafutása után csapott fel gyúrónak. A 41 éves óriás megrögzött motoros is.
Egymillióval többen voksolnának a legnagyobb ellenzéki pártra, mint a szocialistákra, derül ki a Marketing Centrum felméréséből. Az eredmény nem számít meglepetésnek, hiszen a többi nagy közvélemnykutató is hasonló eredményeket adott közzé.
Vizsgálatot indított az olasz adóhatóság a korábbi gyorsasági motor világbajnok, Valentino Rossi ellen. A gyanú szerint ugyanis Rossi adót csalt - írja a Gazzetta dello Sport szerdán. A 28 éves Rossi a cikk szerint 2000 és 2004 között összesen 60 millió eurós bevételt nem vallott be.
Terrorriadó volt szerdán egy luxemburgi-francia-svájci vasúti vonalon, miután a francia hatóságok értesülése szerint iráni terrortámadás veszélye állt fenn.
Egyre kevesebb a jelentősége a lakáslízing fő vonzerejeként emlegetett minimális önerőnek: az alacsony saját befizetés mellett kínált konstrukciók ugyanis rohamosan terjednek a bankoknál is.
55 évvel ezelőtt állt bele egy ceruza egy német nő fejébe. A több évtizedes kínzó fájdalom után csak most távolították el az íróeszközt az agyából. Egy kétcentis darab még bent maradt, de nem veszélyes
Több helyen tűzveszélyes folyadékot locsolt ki, majd meggyújtotta azt egy ismeretlen ember szerdán késő este az egyik miskolci panelház földszintjén, a lépcsőházban.
Lengyel Zoltán többmillió forintos kártérítést követel az Index hírportáltól és a Blikk című napilaptól, mert kedden közzétettek egy, állítólag a fideszes politikust meztelenül ábrázoló képsorozatot. Lengyel ügyvédje szerint a képeket montírozták, azokon nem a politikus látható, aki közszereplőként sem köteles ilyesmit eltűrni.
Megszüntette a bíróság Földesi-Szabó László elôzetes letartóztatását. Bálint Antónia születendô gyermekének apját milliárdos áfacsalással gyanúsítják, most azonban lakhelyelhagyási tilalom mellett hazaengedték, így valószínûleg otthon lehet majd, amikor kislánya világra jön.
Ahogy tavaly, idén is a Bajnokok Ligája selejtező második fordulója jelentette a végállomást a Debrecennek. Az itthon három éve egyeduralkodó hajdúsági együttes kupaálmait az elmúlt évben a macedón Rabotnicski, idén pedig a fegyelmezett svéd Elfsborg oszlatta szét, egyúttal újra bebizonyosodott, hogy ami a magyar bajnokságban elég, az a nemzetközi szinten kevés.
Nem lesz népszavazás a Fejér megyei Kulcson arról, hogy épüljön-e lakópark a dunaújvárosi Hankook gyár dolgozói számára. 488 aláírásra lett volna szükség, az összegyűjtött aláírások közül azonban csak 372 volt érvényes - tájékoztatta a Független Hírügynökséget szerdán Kiss Csaba alpolgármester.
Feltehetőleg szakítani akarhatott az a fiatal nő, akit a gyanú szerint ezután gyilkolt meg börtönőrként dolgozó barátja Szegeden - értesült a HavariaPress. A csongrádi megyeszékhelyen még kedden találtak holtan egy 23 éves lányt a rókusi lakótelep egyik lakásában; a halál okaként már az első vizsgálatok is idegenkezűséget valószínűsítettek.
Elfogadta az egészségügyi tárca a járóbeteg-szakellátás átalakításának koncepcióját, a jogszabályt várhatóan az év végéig megszavazza a parlament - mondta a Világgazdaságnak a miniszteri megbízott. Székely Tamás szerint a legnagyobb gondot a területi és az orvosszakmai egyenetlenségek jelentik.
A CAD-JPY-nak ma veszteségeket kellett elkönyvelnie 113,60-ig, miután tegnap még 114,35-re emelkedett. A technikai tényezök azonban emelkedö jegyzésekre utalnak. A MACD vételi jelet adott ki, akárcsak a Parabolic Price/Time néhány napja. Amíg 112,57 fölött marad az árfolyam, kedvezöek maradnak a devizapár kilátásai. A 115,08-nál futó 50 napos vonal ellenállásként funkcionál. In-GFX
Csütörtökön hozza nyilvánosságra a kormány az Európai Unió által is támogatott közlekedésfejlesztési beruházások listáját. A fejlesztésekről szerdán döntött a kormány.
Béres Alexandra és a Mindmegette közös pályázatot hirdet: augusztus 9-től várjuk Tőletek azokat a kipróbált recepteket, amelyeket csupa 30 alatti Súlykontroll Indexű alapanyagból állítottatok össze, készítettetek el.
Az MTV ingyen hozzáférhetővé teszi archívumát a Szlovákiában működő helyi és regionális tévéadók számára, jelentette be szerdán a szlovákiai Magyar Koalíció pártja.
Arcunk rengeteget elárulhat belsőnkről: akár azt is, hajlamosak vagyunk-e megcsalni partnerünket. Angliai egyetemek megvizsgálták, mit árul el a nőnek egy férfi megjelenése
Öt esztendô után újra együtt zenélt a legendás LGT zenekar. A Sziget nulladik napján az ötvenezres tömeg hatalmas tapssal köszönte meg a zenekar háromórás fellépését. Presser Gábor lapunknak elmondta: nagyon boldoggá tette ôt és a csapatot a siker.
A Slavia Praha csapata is bejutott a Bajnokok Ligája selejtező harmadik körébe, miután a második forduló szerda esti visszavágóján tizenegyesekkel jobbnak bizonyult a szlovák Zilina együttesénél. Az első összecsapáson 0-0-s döntetlen született, csakúgy mint a visszavágón, így a büntetőkre maradt a döntés. A tizenegyesrúgásoknál a cseh gárda volt a nyugodtabb, és 4-3-ra megnyerte a büntetőpárbajt.