2007. augusztus 30. csütörtök

aug. 30
11:38
Agyhártyagyulladás - újabb betegek Zalában (Blikk)
aug. 30
11:40
A volt dohányosok is retteghetnek a tüdőráktól (Infostart)
Több évvel a leszokás után, az egykori dohányosoknak még mindig sokkal nagyobb esélyük van arra, hogy tüdőrákot kapjanak, mint azoknak, akik sosem cigiztek. A kutatók most arra is rájöttek, hogy miért.
aug. 30
11:42
Elefántnak öltöztette férfiasságát Pákó (BorsOnline)
Fekete Pákó ismét mutogatta a fenekét, ezúttal a Cool Tv délutáni magazinjában. A didimániás elôadó ezúttal férfi-tangabugyi bemutatót rögtönzött a stúdióban.
aug. 30
11:44
Tanszálló nyílik Győrben (HírTV)
Ünnepélyes keretek között adják át a Nyugat Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának tanszállóját, a Hotel Famulust augusztus 31-én.
aug. 30
11:46
Jubileumi diplomaátadó lesz Miskolcon (HírTV)
Egy emberöltő távlatából idézi meg csaknem 200, zömmel még Sopronban - a Miskolci Egyetem jogelőd intézményében - tanult bánya-, bányaművelő-, bányagépész-, olaj-, geológus-, geofizikus-, földmérő- és kohómérnök élete meghatározó éveit: 50, 60 és 65 éve végzett mérnököket köszöntenek szeptember 1-jén, szombaton a Miskolci Egyetemen.
aug. 30
11:46
Hova menjünk vacsorázni? A Mol-kúthoz! (Privátbankár)
A Mol Nyrt. a Marché International étteremlánccal együttműködve hat benzinkútnál magas színvonalú éttermet hoz létre, egyenként több százmillió forintos beruházással.
aug. 30
11:47
A buszsofőrök beszólnak: "Demszky Gábor nincs tisztában a fizetésünkkel" (Infostart)
Az InfoRádió nem reprezentatív körképe alapján a BKV járművezetői nettó 110-150 ezer forintot keresnek átlagosan havonta. A megkérdezett buszsoforök mindegyike jogosnak érezte a tervezett munkabeszüntetést, de azt egyikük sem tudta pontosan megmondani, mennyivel nőne a fizetése, ha a közlekedési társaság megadná a 15 ezer forint fölött a 6 százalékos béremelést.
aug. 30
11:51
Homokviharok miatt pusztul a Kínai nagy fal (Adó1százalék)
Földkupacokká változtatták a Kínai nagy fal egyes szakaszait a Kína északnyugati részén tomboló homokviharok, ennek következtében ezek a részek 20 éven belül teljesen megsemmisülhetnek - figyelmeztetnek régészek.
aug. 30
11:53
Fidesz: "Gyurcsány hagyjon fel a közélet hiszterizálásával!" (Infostart)
A Fidesz azt követeli a kormánytól és a miniszterelnöktől, hogy hagyja abba a közélet hiszterizálásását, ehelyett a bűnösöket büntesse meg, a védteleneket védje meg, az ártatlanokat viszont hagyja békén.
aug. 30
11:54
Fegyverrel érvelt a francia főnök (Blikk)
aug. 30
11:54
Kezességvállalás és tartozásátvállalás az adóhatóság előtt (Adózóna)
Az adóhatóság engedélyezheti az adótartozás átvállalását, de az eredeti adósnak továbbra is kezességet kell vállalnia a tartozás megfizetéséért. Ha az adósságot átvállaló nem fizeti ki a tartozást, az összeget az eredeti adóson hajtják be.
aug. 30
11:56
Őrizetbe vették a menesztett lengyel belügyminisztert (Blikk)
aug. 30
11:58
"Őszintén mondhatom, hogy nem én öltem meg" (Infostart)
A brit kormány és a Londonban élő milliárdos üzletember, Borisz Berezovszkij áll Alekszandr Litvinyenko volt orosz titkos ügynök meggyilkolása mögött - állítja Andrej Lugovoj, akit a brit hatóságok a bűncselekménnyel gyanúsítanak.
aug. 30
11:59
Már húszan betegedtek meg a fertőzött tejtől (Metropol)
Újabb betegek jelentkeztek vírusos agyhártyagyulladás gyanújával a Zala Megyei Kórházban - közölte a zalaegerszegi kórház fertőző osztályát vezető főorvos.
aug. 30
12:01
A forintbefektetők nem nyúlnak a kilincs után (Privátbankár)
Nem tülekszenek a kijárati ajtó felé a feltörekvő európai deviza- és adósságpiacokon - köztük a forintpiacon - hosszú távra berendezkedett, a térség iránt továbbra is derűlátó portfolió-befektetők.
aug. 30
12:02
Tűzoltóbomba (Adó1százalék)
Egyetlen bevetéssel tíz hektáron tudná kioltani a lángokat a tűzoltóbomba, "a fegyver" azonban nincs hadrendben. Az APSZ-500 típusú bombát a Bazalt orosz állami cég mérnökei alkották meg: a békés lövedék tűzoltó vegyszerekből tartalmaz közel fél tonnát, és bármilyen tüzet ki tud oltani jó ezer négyzetméteres területen. A nyolcvanas években feltalált "fegyvert" a mai napig nem "állították…
aug. 30
12:05
Fidesz: A kormány hagyjon fel a hisztériakeltéssel (HírTV)
A Fidesz a törvény és a rend pártjaként követeli, hogy a kormány hagyjon fel a hisztériakeltéssel, ha Gyurcsányék valami alkotmányellenessel találkoznak, akkor lépjenek fel ellene, ha erre nem képesek, az azt jelenti, hogy alkalmatlanok a feladatukra - mondta Navracsics Tibor csütörtökön. Orbán Viktor szerint a helyzetnek egyetlen megoldása van, a kormány távozása.
aug. 30
12:07
GB: Emelkedő angol fogyasztói kölcsönök (HírTV)
Az M4-es júliusi pénzmennyiség 13,0 %-kal emelkedett, míg a jelzálogkölcsönök 9,2 milliárd GBP-vel. A fogyasztói kölcsönök 1,1 milliárdos emelkedése meghaladta a várt 0,8 milliárdos érétket. A mutatók alapján akár azt is kijelenthetnénk, hogy a BoE eddigi kamatemelései alig fékezték a gazdaságot. (OT/GFX)
aug. 30
12:07
Esti szarvasnesz a Dráva mentén (Adó1százalék)
Esti szarvasbőgés hallgatásra várja szeptember 15-én, szombaton az érdeklődőket a Duna-Dráva Nemzeti Park. A nyárutó egyik legszebb programján nemcsak a vetélkedésre kész szarvasbikák hangjában gyönyörködhetnek a túra résztvevői, hanem az ártéri erdő és a holtág vízimadarainak látványában is.
aug. 30
12:09
Milliókra rúg a velencei zsebtolvajok haszna (Adó1százalék)
Virágzik a zsebtolvajok üzlete Velencében, évente több mint 20 ezren esnek áldozatul a főleg tinédzser korú tolvajoknak a lagúnák városában. A nyár különösen kedvező időszak az enyves kezű tolvajok számára, naponta lopások tucatjait jelentik a vízi városban. A rendőrség számítása szerint a bűnözők éves "keresete" több millió euróra is rúghat.
aug. 30
12:10
Összevonják a három észak-budai kórházat (HírTV)
Döntött az észak-budai kórházak integrációjának részleteiről csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A János, illetve a Margit és a Budai Gyermekkórház jövő év januárjától működik majd összevont intézményként, s ez 500 millió forintos megtakarítást jelent. A három kórházban körülbelül hetven, műszaki és gazdasági állás szűnhet meg.
aug. 30
12:10
Beckham megint megsérült (Blikk)
aug. 30
12:12
Az OTP biztonságban van (Privátbankár)
Az OTP Banknak az egyesült államokbeli jelzálogpiaci válsággal kapcsolatban nincs kitettsége - mondta Kovács Antal vezérigazgató-helyettes, a bank őszi újdonságait ismertető sajtótájékoztatón.
aug. 30
12:12
Hamis bankkártyával akart pénzhez jutni egy külföldi fiatal Budapesten (Adó1százalék)
Hamis bankkártyával próbált meg pénzt felvenni egy 19 éves külföldi állampolgár Budapesten, a Nagyvárad téren egy bankautomatából - tájékoztatta az MTI-t a BRFK sajtóügyeletese csütörtökön. Csillag Melinda elmondta: a fiatalember szerda délelőtt próbált meg pénzt felvenni az automatából. Elfogásakor több mágnescsíkkal ellátott kártyát találtak nála. A gyanúsítottat őrizetbe vették, ellene a IX.…
aug. 30
12:13
Halálra taposta a teve a vele szexelő 60 éves nőt (BorsOnline)
Minden bizonnyal szexelt kedvencével az a nő, akit holtan találtak púpos tevéje mellett. A 60 esztendős ausztrál asszonyt úgy megrúgta és megtaposta az állat, hogy belehalt sérüléseibe.
aug. 30
12:14
Telephely lesz a Margit és a Budai Gyermekkórház (Privátbankár)
A Szent János, a Szent Margit és a Budai Gyermekkórház összevonásáról döntött a szocialista és liberális képviselők szavazataival a Fővárosi Közgyűlés.
aug. 30
12:15
Nagy Britannia - sokkoló képek a cigarettásdobozokon (Kreatív Online)
Nagy Britanniában két éven belül eltűnnek az írásos figyelmeztetések a cigarettásdobozokról, és helyüket az elrettentőnek szánt képek veszik át. Rohadó tüdők, fekete fogak és más, a dohányzás miatt károsult szervek sokkoló ábrázolásaival találkozhatnak majd a dohányosok - írja a BrandRepublic.
aug. 30
12:15
Német szexbomba Jude Law új csaja (BorsOnline)
Jude Law szerelmi élete végre rendben van: hosszas keresgélés után egy német modell mellett kötött ki. Law állítólag büszkén mesélte ismerôseinek, hogy új kedvese nem hozományvadász.
aug. 30
12:17
Megint nőttek a cseh bérek (Privátbankár)
A második negyedévben a havi bruttó átlagbér 7,4 százalékkal volt nagyobb Csehországban, mint a tavalyi második negyedben, közölték a cseh statisztikai hivatalban. Az első félév végén ...
aug. 30
12:21
Horgász Guinness-rekordra készülnek Szegeden (HírTV)
A legtöbb egyszerre horgászók Guinness-rekordjára készülnek a csütörtökön kezdődő 11. Szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztiválon. A vasárnapig tartó rendezvényen legalább 156 csapat indul a halászléfőző verseny, és egy hatezer adagos óriásbográcsban is készülnek finomságok a fesztivál ideje alatt - mondta Kipper Görgy, főszervező.
aug. 30
12:24
Átoperált kórházak: János lett a Margitból (Infostart)
Budapesten összevonják a Margit kórházat, a Szent János kórházat és a Budai Gyermekkórházat. Erről döntött a fővárosi közgyűlés, a koalíciós képviselők támogatásával, az ellenzékiek elutasító szavazatai mellett.
aug. 30
12:26
Elfogták a buszon késelő fiatalt (Blikk)
aug. 30
12:27
Finomhangol a Gazprom (Privátbankár)
Az orosz Gazprom gázipari vállalat nem tervez jelentősebb árváltozásokat Oroszország szomszédai számára a jövő évre, így elkerülhetők az utóbbi években ismétlődött, év eleji zűrzavaro...
aug. 30
12:28
Ellentétes nem, ellentétes vonzalom (Adó1százalék)
A férfiaknak hat évvel fiatalabb, a nőknek négy évvel idősebb partnert kell találniuk, ha sok gyereket akarnak - erre a következtetésre jutottak osztrák tudósok. A kutatók Martin Fieder antropológus elmondása szerint arra a kérdésre keresték a választ, hogy a férfiak miért választanak gyakran fiatalabb nőket, s hogy a gyengébbik nem miért vonzódik az idősebb férfiakhoz.
aug. 30
12:31
Légibaleset Erdélyben - két halott (HírTV)
Lezuhant egy kisgép csütörtökön reggel az erdélyi Brassó megyében. A Barcaszentpéteren történt szerencsétlenségben az oktatórepülő pilótája és utasa életét vesztette.
aug. 30
12:31
Kóka mondjon le! (Alternatív Energia)
Kóka János gazdasági miniszter azonnali távozását követelte csütörtökön Cser-Palkovics András, a Fideszes helyettes szóvivője, miután a Heti Válasz című hetilap legfrissebb száma az AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. privatizációjának körülményeivel hozta összefüggésbe az év végére bejelentett lemondását a gazdasági minisztérium éléről.
aug. 30
12:38
Kerékpárral a Himalájában (Adó1százalék)
Egy nemzetközi kerékpáros csapat magyar tagjaként vett rész Szanyi Gergő azon a túrán, amelynek tagjai mintegy 1200 kilométert tettek meg hegyikerékpárjaikkal a Himalájában.
aug. 30
12:42
Élelmiszerellenőrzési továbbképzési szak indul az EKF-en (HírTV)
Ma sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy - az országban elsőként - élelmiszerellenőrzés és fogyasztóvédelem szakirányú továbbképzési szak indul októberben az Eszterházy Károly Főiskolán (EKF).
aug. 30
12:42
Megkímélt állapot (Adózóna)
Hiába szegény, nem vet ki vagyoni típusú adót az önkormányzatok többsége. Lakásra például tavaly csak minden nyolcadik helyhatóság rótt ki ilyen terhet.
aug. 30
12:43
Gondolta volna? Az emberek harmada allergiás (Privátbankár)
A fejlődő országokban a lakosság 30 százaléka allergiás, és az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ez az arány tizenöt éven belül megduplázódhat - mondta el a Budai Aller...
aug. 30
12:43
Fegyverrel érvelő francia főnök (Adó1százalék)
Akár ki is toloncolhatják Kínából egy helyi üzem zsémbes francia főnökét, aki a szóbeli meggyőzés helyett, talán a nyelvi nehézségek miatt más módon adott hangot nemtetszésének: mérgében a plafonba lőtt.
aug. 30
12:45
Büntetéspártiak már az autósok is (BorsOnline)
Téphetik a hajukat azok az autósok, akik felrúgják a közlekedési szabályokat: az Országos Rendôr-fôkapitányság azon dolgozik, hogy bezárja a szabálytalankodók elôtt a kiskapukat, és szigorítsák a büntetést. Az igazságügyi tárca hamarosan megkapja a javaslataikat, és még ôsszel megszavazhatják az új szabályokat a parlamentben.
aug. 30
12:45
Isten veled nádiposzáta? (Infostart)
Európában a költöző madarak állománya 50 százalékkal csökkent az elmúlt években. Az intenzív uniós gazdálkodás miatt a madarak kevés táplálékot találnak. Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatója szerint a folyamat megállításához nemzetközi összefogásra van szükség.
aug. 30
12:47
Vizsgálat a Magyar Gárda zászlaját megáldó lelkész ügyében (Blikk)
aug. 30
12:52
EUR/USD Csökken a befektetők kockázatvállalási kedve (HírTV)
Az EUR/USD jelentősen visszaesett a befektetők csökkenő kockázatvállalási kedve miatt. Egy hegde alap csődje is nagyban hozzájárult a visszaeséshez. 1,3660-ról 1,3600-ig esett a jegyzés. 1,36 alatt visszaeshet a jegyzés akár 1,3560-ig is, vélik egyes elemzők. 1,3680-nál egy kimondottan erős ellenállási szint található. (OT/GFX)
aug. 30
12:54
Ezrével jöhetnek a kínai cégek Magyarországra (Infostart)
Magyarországra telepíti európai kereskedelmi központját Kína, így nem kizárt, hogy néhány éven belül akár kétezer cégük is megtelepedhet itt - mondta az InfoRádióban Huszty András, a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott.
aug. 30
12:54
Kamatot emelt a cseh jegybank (Privátbankár)
A Cseh Nemzeti Bank a csütörtöki kamatdöntésével negyed százalékponttal 3,25 százalékra, ötéves csúcsra emelte irányadó kamatát, a kéthetes repót. Előzőleg az elemzők megosztottak vol...
aug. 30
12:56
A családi ezüstöt is eladnák a csehek (Infostart)
Újabb nagyprivatizációra készül a prágai kormány. A cseh kabinetnek sürgősen pénzre van szüksége, hogy megvalósítsa fejlesztési terveit.
aug. 30
13:03
Autóval akartak bemenni a kocsmába (Blikk)
aug. 30
13:03
A három kórház összevonásáról döntöttek (Alternatív Energia)
A Szent János, a Szent Margit és a Budai Gyermekkórház összevonásáról döntött a szocialista és liberális képviselők szavazataival a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön.

Keresés