Az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) is vizsgálatot indított szerdán az abortuszon átesett fővárosi nő ügyében, aki azt állítja: az orvos nem vette észre ikerterhességét és csak az egyik magzatot távolította el. Az asszony feljelentést tett a IV. kerületi rendőrségen, amely foglalkozás közben elkövetett veszélyeztetés miatt nyomoz.
Bár egyes helyeken javult a helyzet, tovább pusztítanak az erdőtüzek Görögországban. Elsősorban a Peloponnészosz félsziget és Évia szigetén, ahol magyar tűzoltók is segítenek az oltásban. Vezetőjük az InfoRádiónak elmondta: az ország második legnagyobb szigetén 500 hektáron égett a növényzet. Közben egy betelefonáló a helyszínről segítségért könyörgött a görög közszolgálati tekevízióban.
A BKV Zrt. vezérigazgatóját és Budapest főpolgármesterét terheli a felelősség a sztrájkhelyzetért- közölte Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) elnöke szerdán az MTI-vel.
Egy kukásautó levált kereke okozott halálos balesetet a 6-os főúton Szekszárd közelében szerdán - tudatta a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Egy német Mercedes tartott Szekszárd irányából Kakasd felé, amikor egy szemből érkező szemétszállító teherautó hátsó kereke levált a járműről, a személyautónak csapódott, és a gépkocsi női utasának halálát okozta. A rendőrség félpályás útzár…
Letették az alapkövét szerdán Budapesten a Vasas Sport Club (SC) labdarúgó edzőközpontjának, amely mintegy 350 millió forintos beruházással valósul meg.
A fogyasztóvédelmi hatóság szeptembertől folyamatosan nyilvánosságra hozza honlapján azokat a határozatait, amelyek kötelező publikálását jogszabályok írják elő - nyilatkozta Kathi Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főosztályvezetője az MTI-nek.
Tisztelt Elnök úr!Vannak olyan események, amelyek egyértelmű szavakat és tetteket követelnek. A Magyar Gárda, mint a Jobbik nevű szélsőjobboldali politikai párt félkatonai szervezetének megalakulása bizonyára ezek közé tartozik. Az elmúlt hét megszólalásait figyelve, megállapítható, hogy a Fidesz a mai napig nem foglalt állást egyértelműen egy olyan ügyben, amely hazánkban és külföldön sokakat…
A fogyasztóvédelmi hatóság szeptembertől folyamatosan nyilvánosságra hozza honlapján azokat a határozatait, amelyek kötelező publikálását jogszabályok írják elő - nyilatkozta Kathi Attila, a...
Öten sérültek meg könnyebben, amikor egy személyvonat és egy hűtőket szállító kamion összeütközött Debrecen határában, a 33-as úton egy vasúti átjáróban. A sérültek mindannyian a szerelvényen utaztak, köztük van a mozdonyvezető is. A mentők megfigyelésre kórházba szállították a kamion sofőrjét is, mivel azonban nem magyar, még nem tudták meghallgatni.
Japán érdeklődik egy szabadkereskedelmi övezet létesítése iránt az EU-val. Miután már több ázisiai országgal van szabadkereskedelmi megállapodása, a japán kormányfő véleménye szerint "a jövőben Európá...
Nem talált bizonyítékot a NASA belső vizsgálata arra, hogy az amerikai űrhajósok az utóbbi húsz év során bármikor ittas állapotban indultak volna a világűrbe. A jelentést magyar idő szerint este hétkor kerül nyilvánosságra, de a tartalma előre kiszivárgott.
Adómentesen adható a munkavállalónak iskolakezdési támogatás. Az összeg 20 ezer forint lehet gyermekenként, de vannak jogszabályi kikötések, ki és hogyan kaphatja.
Ünnepélyes keretek között hétfőn felállítják a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem épületének Duna-parti bejáratánál azoknak az ülő női kőszobroknak a mását, amelyek még a II. világháború alatt semmisültek meg - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
Az amerikai elnök további 50 milliárd dollárt fog kérni a kongresszustól az iraki háború folytatásához - George Bush várhatóan szeptemberben fog újabb összegért folyamodni.
George Bush amerikai elnök további 50 milliárd dollárt fog kérni a kongresszustól az iraki háború folytatásához.Bush szeptemberben fog újabb összegért folyamodni - tudta meg egy névtelenséget kérő...
George Bush amerikai elnök további 50 milliárd dollárt fog kérni a kongresszustól az iraki háború folytatásához. Bush szeptemberben fog újabb összegért folyamodni - tudta meg egy névtelenséget kérő kormányzati forrástól a The Washington Post, amely szerdai számában közölte az értesülést. A liberális lap szerint ez azt tükrözi: a Fehér Ház bizonyos abban, hogy a törvényhozásban nem kerekednek felül…
A Vas és Zala megyei egészségügyi hatóságoknak már összesen 20 fertőzöttről van tudomásuk, akik nyers kecsketej fogyasztása után kaptak vírusos agyhártyagyulladást. A zalaegerszegi kórház fertőző osztályának vezetője azt mondta: ők 17 betegről tudnak. A betegséget feltehetőleg az egyik Zalaegerszeg melletti kecsketenyésztőtől származó tej okozta. A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a…
Megszakítás nélkül, 35 órán át élő, beszélgető műsort sugárzott az észak-horvátországi Varasd (Varazdin) város televíziója (VTV), és ez Guinness-rekord. Az eddigi rekordot egy New York-i tévéállomás tartotta 33 órával.
Eltört a jobb lába Kieron Dyernek, az angol első osztályú West Ham United frissen igazolt középpályásának kedd este a Bristol Rovers elleni Ligakupa mérkőzésen.
Csőd felé száguld a német autóipar, amely magával ránthatja az egész ország gazdaságát, figyelmeztet egy most megjelent tanulmány. A dokumentumot jegyző szakember szerint a jövő a japán, koreai és kínai autógyártóké lesz.
Jogerősen egy év két hónapra enyhítette Horváth Tamás Zoltán börtönbüntetését a tavaly őszi zavargások idején csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt szerdán a Fővárosi Bíróság.
Egy kukásautó levált kereke okozott halálos balesetet a 6-os főúton Szekszárd közelében szerdán - tájékoztatta a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Egy németországi Mercedes...
Poldini Ede 1903-ban bemutatott Csavargó és királylány című meseoperáját adják elő pénteken este Törökbálinton, a premier a darab újrafelfedezése - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
Halálos baleset történt szerdán délután a 6-os úton. Egy Mercedes személygépkocsi Szekszárd irányából Bonyhád felé haladt, amikor a szemben haladó szemétszállító autó hátsó kereke kiesett, és a személygépkocsinak csapódott.
Az egykori gyarmati időkben laza erkölcséről hírhedt, mára Kína pénzügyi fővárosának tekintett Sanghajban ezentúl nehezebb lesz szobát találniuk házasságon kívül együtt élő pároknak és...
A pekingi rendőrség virtuális járőrök segítségével akarja felhívni a netezők figyelmét arra, hogy tartózkodjanak az illegális, elsősorban pornográf oldalaktól.
Egy hűtőgépeket szállító kamion ütközött össze egy személyvonattal Hajdú-Bihar megyében a 33-as főút és a Füzesabony és Debrecen között futó vasútvonal kereszteződésében szerdán - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Az ütközés miatt a személyvonat két kocsija kisiklott, és felborult. Jelenleg húsz tűzoltó öt autóval végzi a műszaki mentést a helyszínen.…
Idehaza nem sok minden történt, mégis gyengült a forint, s a BÉT-en sem jó a hangulat. Az amerikai fejlemények Európa közvetítésével érkeztek meg vajon?
Az új lakberendezési trendben hangsúlyos szerepet kap a nappali szoba, valamint a cserélhető bútorhuzatok és más textilek, amelyekkel akár szezononként meg lehet újítani a lakás központi helyiségét - hangzott el a világ egyik legismertebb lakberendezési áruházának szerdai tájékoztatóján.
Azonnali hatállyal, indoklás nélkül visszavonta Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter Csapó József, a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnokának vezetői megbízatását. Ezt maga a dandártábornok közölte szerdán. Az év végéig rendelkezési állományba helyeztek, december 31-től pedig nyugdíjba vonulok - mondta a tábornok. Hozzátette: a törvény lehetővé teszi a vezetői megbízatás indoklás…
A német BMW és DaimlerChrysler autógyártó óriások jogi úton szeretnék elejét venni, hogy a kínai autógyártók másolják autóikat, azaz sértik a szerzői jogot. A kínai autógyártók jegyzé...
Az európai szociáldemokraták széles köre kételkedik abban, hogy értelme lenne Washington európai rakétavédelmi tervének - hangsúlyozta szerdai közleményében Hannes Swoboda, az Európai Parlament...
London - Tíz év után is milliók gyászolják Dianát (†36), a szívek hercegnőjét. Mindenki szerette őt, mégis az elhagyatottság és kiszolgáltatottság érzése gyötörte. A szeretetvágy egyik férfitól a másikig sodorta - igaz szerelme sosem teljesült be, pedig állítólag már egy új életet is hordott halálakor a szíve alatt
Cseh sikerekkel zárult a masters súlyemelő világbajnokság keddi versenynapja, miután az esti döntők közül kettőben is a prágai különítménnyel érkezett versenyző diadalmaskodott.
Csütörtök estig gyakran lesz erősen felhős az ég, de emellett ma néhol, holnap délen, délkeleten többfelé számítani lehet napos időszakokra. Sokfelé várható eső, zápor, főként az ország déli felén helyenként zivatar is kialakul.
A magyaroknak a világ zenei életében elért eredményeit méltatta és a leukémia elleni küzdelméről is beszélt székfoglaló beszédében José Carreras világhírű spanyol tenor, akit szerdán, a baranyai megyeszékhelyen tiszteletbeli doktorrá avatott a Pécsi Tudományegyetem szenátusa.
Egy hűtőgépeket szállító kamion ütközött össze egy személyvonattal Hajdú-Bihar megyében a 33-as főút és a Füzesabony és Debrecen között futó vasútvonal kereszteződésében szerdán - közölte Dobson...
Szerdán egy rövid időre 0,6767 alá esett a jegyzés, 0,6762-ig, majd emelkedni kezdett. A következő ellenállásokat 0,6807-nél és 0,6826-nál találhatjuk. Utóbbi érték áttörése után a 0,6858-as érték lenne a következő cél, vélték elemzők. (OT/GFX)
A West Ham 22 millió eurós ajánlattal állt elő szerdán az Inter klasszis csatáráért Adrianóért - értesült az Independent brit napilap internetes változata. A hírek szerint már tárgyalások folynak a két klub között a 25 éves támadó játékjogáért.
Négy ember megsérült, amikor egy hűtőgépeket szállító kamion ütközött össze egy személyvonattal Hajdú-Bihar megyében a 33-as főút és a Füzesabony és Debrecen között futó vasútvonal kereszteződésében szerdán - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője. Az ütközés miatt a személyvonat két kocsija kisiklott, és felborult. Jelenleg húsz…
Búcsú sajtótájékoztatóján is tagadta Izrael szeptemberben távozó budapesti nagykövete, hogy Magyarországon vizsgálat indult volna ellene a korrupciós vádak miatt.
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség szerdán a Margitszigetről eltűnt kisfiú édesanyját, a 38 éves monorierdei asszony azonban megtagadta a vallomástételt - közölte a BRFK sajtóügyeletese. Bálint Gabriella tájékoztatása szerint a bűncselekmény elkövetését az alapozza meg, hogy a nő "vízpart közvetlen közelében felügyelet nélkül hagyta kétéves gyermekét olyan körülmények között, hogy a kisfiú…
A magyaroknak a világ zenei életében elért eredményeit méltatta és a leukémia elleni küzdelméről is beszélt székfoglaló beszédében José Carréras világhírű spanyol tenor, akit a baranyai megyeszékhelyen tiszteletbeli doktorrá avatott a Pécsi Tudományegyetem szenátusa.