Bár a Crandal Canyon bánya vezetői legutóbb azt mondták, a hatodik kísérlet lesz az utolsó, az eltűnt hat bányász hozzátartozóinak kérésére még hetedszer is lefúrnak a beomlott bánya mélyére, ahol a hat bányász augusztus 6-án bennrekedt.
A 116,50-es szintet nem bírta tartósan átlépni a jegyzés. A visszaesésért japán befektetők GBP/JPY és CAD/JPY eladásai tehetők felelőssé. Támaszt 116,00-nál és 115,53-nál találhatunk. Ellenállási szinteket találhatunk 117,00-nél és 117,14-nél. (OT/GFX)
25 millió forint értékű heroint találtak a vámosok Röszkénél egy mikrobuszban. A Szerbiából Németországba vendégmunkásokat szállító kisbusz, vasárnap hajnalban akart belépni az országba.
Huszonötről húszra csökkenti a jövő évben nagy helyőrségei számát a cseh hadsereg, és könnyű páncélos kocsikból is a tervezett mennyiségnél kevesebbet vesz. A takarékossági intézkedésekre a hadsereg k...
Ausztráliában kilenc évre ítéltek egy férfit, aki többször megszúrta a barátját, majd egy sziklával kétszer fejbe vágta. A sértett túlélte a támadást, és a barátság is megmaradt.
A Kft. és a Bt. a társadalombiztosítási jogszabályok értelmében társas vállalkozásnak minősül. A járulékot a tagok után egyrészről a társas vállalkozás, másrészről a biztosított tag, mint társas vállalkozó fizeti maga után. Összefoglaló az "apróbetűs" változásokról és a buktatókról.
A MÁV nettó 7,1 milliárd forinthoz jut a tulajdonában lévő, 16,6 hektáros terület átengedéséért, amelyen a kormányzati negyed épül - olvasható a Napi Gazdaságban.
Pártjának vezetése után kormányát is átalakította Abe Sindzo japán kormányfő, miután a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) súlyos vereséget szenvedett a júliusi felsőházi választások után. Sajtóértesülések szerint az új külügyminiszter Masimura Nobutaka lesz. Elődjét, AszoTarót Abe az LDP főtitkárává nevezte ki. A védelmi tárcát Komura Maszahiko volt külügyminiszter kapta - értesült az NHK…
A rátermettség és a nyelvtudás alapján kiválasztott 18 fővárosi tűzoltó és egy mentőorvos a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság (FTP)Dologház utcai épületétől indult el két járműfecskendővel és két, tartalék felszereléseket, gyógyszereket és élelmiszert szállító autóval Görögországba. A csoportot Cziva Oszkár tűzoltó ezredes, az FTP tűzoltási, mentési és katasztrófa-elhárítási főosztályának vezetője…
A rendőrség üldözést és fegyverhasználatot követően fogott el két, drogterjesztéssel gyanúsított fiatalembert Mohácson - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense az MTI-vel hétfőn. A Zengő beavatkozó alosztály munkatársai péntek éjszakai akciójuk során a Duna-parti város buszpályaudvaránál próbálták elfogni a 28 éves mohácsi lakost, aki a felszólításra autójával nem állt meg, ezért jobb első…
Az év első hat hónapjában kevesebb gyermek született és több lakos halt meg, mint az előző év azonos időszakában; a népességszám azonban még mindig 10 millió felett van
A kollégiumi férőhelyek korlátozott száma miatt az egyetemisták és a főiskolai hallgatók gyakran albérlet mellett döntenek, vagy saját lakásba költöznek. Milyen lakásokat keresnek? Mennyit hajlandóak rááldozni? A budapesti és vidéki ingatlanokra kiterjedő elemzést itt olvashatja
Augusztusban változatlan értéket hozott a cseh üzleti hangulat mutatója (105,3). Az előző évben még 106,1-en állt a mutató. A cseh fogyasztói bizalom azonban 101,8-ról 102,7-re emelkedett augusztusban. 2006-ban ez az érték még 108,2 ponton ált. (OT/GFX)
Az év első hat hónapjában kevesebb gyermek született és több lakos halt meg, mint az előző év azonos időszakában; a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 55 ezer fő volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az első Gyurcsány-kormány eredményeivel büszkélkedik a kormányszóvivő, egy héttel a tanévnyitó előtt. Budai Bernadett az első nemzeti fejlesztési tervből felújított ceglédi iskolánál azt mondta, 2004 és 2006 között 128 közoktatási intézményt korszerűsítettek.
Elméleti és gyakorlati vizsgát is kell tenniük azoknak az alkalmi sofôröknek, akik a BKV szeptember 4-re tervezett sztrájkja idején utasokat szállítanak majd. Regôczi Miklós, a BKV vezérigazgató-helyettese azt állítja: nem rejt veszélyeket, hogy mindössze 1-2 napos képzésen átesett alkalmi sofôrök vesznek részt a tömegközlekedésben.
A magyar férfi junior vízilabda-válogatott megnyerte az Egyesült Államokban rendezett korosztályos világbajnokságot, miután a döntőben három góllal, 9-6-ra legyőzte Olaszország legjobbjait.
További emelkedésre utalhat, hogy a múlt heti nyereségek után is a múlt heti 1,3682-es csúcs közelében konszolidálódik a jegyzés. A pénzpiacok volatilitása augusztus 8-a óta nem állt ilyen alacsonyan. A következő ellenállások 1,3682-nél és 1,3726-nál állnak. Támaszokat 1,3640-nél, 1,3618-nál és 1,3595-nél találhatunk. (OT/GFX)
Magyarországon júniusban is folytatódott a kiskereskedelmi forgalom tavaly megindult visszaesése. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint a júniusi értékesítés a májusihoz képest csaknem fél százalékponttal volt alacsonyabb, a tavaly júniusi szintet pedig 3,6 %-kal múlta alul. Nyers József, az Ecostat gazdaságkutató intézet igazgatója szerint a forgalom-visszaesés még nem érte el…
Az ázsiai pénzpiacokon kicsi az esély a 10 évvel ezelőttihez hasonló válság kialakulására az amerikai másodlagos jelzálogpiaci problémák hatásaként- mondta rádiónknak a Takarékbank elemzője. Pénteken három ázsiai bank jelezte, hogy összesen 13 milliárd dolláros a kitettségük az amerikai másodlagos piacon. Tapaszti Attila ennek ellenére úgy véli, hogy az amerikai nehézségek csupán a pénzintézetek…
A svéd kereskedelmi mérleg többlete júliusban 8,3 milliárd SEK-re esett vissza 15,2 milliárdról. A közgazdászok 11 milliárdra számítottak. 2006 júliusában 9,5 milliárdon állt az érték. Az exportok 9 %-kal emelkedtek az importok, pedig 12 %-kal. (OT/GFX)
Csaknem 37 millió dollárból, azaz több mint 7 milliárd forintnak megfelelő összegből elkészült a várva várt híd Agfanisztán és Tadzsikisztán között. A 680 méter hosszú építmény a Pandzs folyót íveli át.
Budapesten az elmúlt hat évben 51 ezer új lakást adtak át - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Budapesti Mozaik lakáspiaci összeállításából. A 2000 és 2006 közötti időszakban a legtöbb lakást a fővárosi rehabilitációs programok keretein belül a kilencedik, tizenharmadik és tizennegyedik kerületben adták át - mondta el Vida Judit, a KSH osztályvezetője. Ivády Zsuzsa összeállítása.
Egyelőre nem hat a magyar pénzpiacra az amerikai jelzálogpiaci válság - mondta Nagy Márton a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitási szakterületének helyettes vezetője. Az európai bankrendszert is csak kis mértékben befolyásolják az amerikai hitelezési nehézségek. Az eurózóna pénzintézetei ugyanis csupán mintegy 200 milliárd euró értékben érintettek a teljes amerikai jelzálogpiacon, és ennek csak…
Reggel 9 óra óta egyeztetnek a BKV-nál a szeptember 4-ére tervezett sztrájk kapcsán az elégséges szolgáltatás mértékéről. A közlekedési vállalat vezetése és a szakszervezetek képviselői, délután egytől a bérekről próbálnak megállapodni.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató rendezvényszervezési, médiavásárlási, valamint bellow-the-line kommunikációs eszközök beszerzése írt ki tendert - olvasható a Tenders Electronic Daily (TED) honlapján.
A Tőzsdeiskola Kft. ügyvezető igazgatója szerint a kezdő tőzsdézők is hamar megérthetik a tőkepiac működését, ha 100-300 ezer forint értékben saját maguk próbálkoznak a börzén az eladással és vétellel. Horváth András azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy már az első ügylet előtt nem árt tisztában lenni a részvények árfolyamát mozgató főbb tényezőkkel. Az ügyvezető igazgatóval Lakatos László…
Vannak nôk, akik nem tudják elviselni, hogy eljár felettük az idô. Rettegnek a ráncoktól, az aszott bôrtôl, és energia-, illetve anyagi befektetést, fájdalmat is vállalva próbálják visszaforgatni az idôt. A szakértô szerint ezeknek a nôknek hiányik valami az életébôl.
Az Európai Unió újraírja az energiapiac liberalizációjának szabályait. A Bizottság egy olyan új javaslaton dolgozik, amely lehetővé tenné, hogy az egyes tagállamok maguk válasszák meg, milyen módon lépnek be az egységes európai energiapiacra. Vagyis az országok döntenének arról, hogy a közüzemek teljesen leválasztják az energiatermelést az elosztásról, vagy pedig egy tulajdonban, de szervezetileg…
Múlt héten a jegyzés áttörte 1,6350-nél a rövid távú gyengülő trendet és 1,6431-ig emelkedett. A Svájci Nemzeti Bank (SNB) azonnal két újabb kamatemelést helyezett kilátásba az idei évre. Így 3,00 %-ra emelkedne az alapkamat. Támogatást 1,6400-nél, ellenállásokat 1,6450-nél és 1,6500-nél találhatunk. (OT/GFX)
A fogyasztók inkább megnéznek egy filmet, ha az egy gyorsétterem-hirdetéssel van összekötve, mint ha csak a film előzetesét látják. Ezt állítja legalábbis az Integrated Media Measurement Inc. (IMMI) legújabb kutatása - számol be a BrandRepublic.
A rádiónk által megkérdezett elemzők szerint a Monetáris Tanács ma nem változtat a 7,75 %-os alapkamaton. Az elmúlt hónapok makrogazdasági adatai most inkább a kamatcsökkentésnek adnának teret, a nemzetközi folyamatok viszont a ráta szinten tartását indokolják. A K&H Bank vezető elemzője úgy véli, hogy a forintárfolyamnak lehet döntő szerepe a tanácstagok vitájában. A Budapest Economics elemzője…
Levágta felesége egyik ujját, egy másikat pedig súlyosan megsebesített késével egy férfi Pécsett. Az asszony akkor sérült meg, amikor vasárnap családi veszekedés közben párja kést rántott, hadonászni kezdett, ő pedig felemelt kezekkel próbálta védeni az arcát. A rendőrséget az esetről névtelen telefonáló értesítette, aki hallotta, amint a férfi azt mondta feleségének: "megöllek"!, a nő pedig azt…
Hitelfelvételre kényszerül az önkormányzatok nagy része, miután a kormány áthárította a megszorítások végrehajtásának számos népszerűtlen feladatát. Sok településen kötvénykibocsátás segítségével próbálják előteremteni a működési költségek fedezetét. Az eladósodás a konvergenciaprogramra is kihathat.
Hackertámadás áldozata lett több magyarországi ügyfél bankszámlája - írja a Napi Gazdaság. A bankok nem tudnak arról, hogy ilyen bűncselekmény történt volna. Az viszont továbbra is igaz, hogy az óvatlan netfelhasználó adatai veszélybe kerülhetnek.
Az angliai ünnepnap miatt kimondottan nyugodt mederben zajlik az EUR/GBP devizapáron a kereskedés. Ez azonban lehetővé teheti a 0,6761-es támasz tesztjét. Áttörése esetén a következő cél 0,6742-nél állna. Ezt támasztja alá az RSI is és az a tény is, hogy a devizapár a 10 és a 20 napos vonalak alá esett vissza. (OT/GFX)
A német tartományi bankok körében egyesülési hullámot ösztönözhet a mostani "nem elsőrendű válság" - vélik elemzők, miután az első fúziót már megkötötték
Wittner Mária fideszes országgyûlési képviselô is részt vett a Magyar Gárda tagjainak szombati felavatásán, ahol a politikus a jelenlegi kormányt a Sátánhoz hasonlította. A Fidesz azt mondja, nem tudott róla, hogy 56-ban halálra ítélt képviselôjük beszédet mond.
A Magyar Gárda szombati eskütételével kapcsolatban a Kommerszant című orosz lap megállapította hétfői számában: hogy a Jobbik katonai szárnyának kitől kell megvédenie Magyarországot, azt világosan nem mondták meg, de "a Gyurcsány Ferenc lemondására vonatkozó felhívások, amelyek a szombati ceremónián a többinél gyakrabban hangzottak el, jelzik, hogy a gárdisták egyik fő ellenségének a külföldiek és…
A nagy múltú cseh sörgyár, a Budejovicky Budvar is azon cégek között szerepel, amelyeknek magánosításáról tervezetet készít a cseh pénzügyminisztérium a kormány számára. A Mlada front...
Magyarország piacvezető munkaerő-kölcsönző vállalata, a Trenkwalder-Multiman Személyzeti Szolgáltató Kft. megvásárolta a délkelet-magyarországi régióban tevékenykedő Widar Kft. 80 százalékos üzletrészét. Ezzel az ausztriai központú Trenkwalder-csoporthoz tartozó magyar cég tovább erősítette piacvezető pozícióját. A tranzakcióról szóló szerződést néhány nappal ezelőtt írták alá.