Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) három hónapon át 215 ezer embernek nyújt élelmiszersegélyt az áradások miatt súlyos mezőgazdasági károkat elszenvedett Észak-Koreában - jelentette be pénteken Genfben Christiane Berthiaume, a szervezet szóvivője. A phenjani kormány által közölt adatok szerint a természeti csapás összesen 437 ezer észak-koreait érint, és a rizsföldeknek több mint 20…
Életképek címmel Villányi András fotóiból nyílik kiállítás a Zsidó Nyári Fesztivál keretében vasárnap Budapesten, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában.
Az MNB szerint az amerikai ingatlanpiaci krízis nem volt nagyobb hatással az országra. A magyar pénzügyi rendszer be van biztosítva a negatív hatásokkal szemben, mivel a hazai bankok nem érdekeltek az amerikai másodlagos jelzálogkölcsön piacon. A kijelentések hatására 258 alá esett vissza az EUR-HUF árfolyama, és új napi minimumot ért el 257,58-nál. In-GFX
A jelen nyilatkozatot aláíró szervezetek elítélik az erőszak és a megkülönböztetés minden formáját, ezért aggodalommal figyelik a Magyar Gárda megalakulását. Okkal tarthatunk egy olyan, tagjait fizikai kiképzésben is részesítő egyesület létezésétől, amelynek alapítója annak a Jobbiknak az elnöke, amely idén megpróbálkozott azzal, hogy a magyar melegek hagyományos felvonulásának résztvevőit jóelőre…
Gyurcsány Ferenc pártelnök és Lendvai Ildikó szerint nehéz elhinni a Fidesz fogadkozásait a Magyar Gárdával kapcsolatban. Az MSZP vezető politikusai pénteken juttatták el a Fidesz elnökének és frakcióvezetőjének írt nyílt levelüket az MTI-hez. "Magyarországon nehéz elhinni és kétely nélkül üdvözölni a Fidesz fogadkozását, mely szerint a magyar jobboldal meghatározó erejeként nem kíván politikai…
A jelen nyilatkozatot aláíró szervezetek elítélik az erőszak és a megkülönböztetés minden formáját, ezért aggodalommal figyelik a Magyar Gárda megalakulását. Okkal tarthatunk egy olyan, tagjait fizikai kiképzésben is részesítő egyesület létezésétől, amelynek alapítója annak a Jobbiknak az elnöke, amely idén megpróbálkozott azzal, hogy a magyar melegek hagyományos felvonulásának résztvevőit jóelőre…
Az idén már kétmillióan utaztak a Malév menetrend szerinti járatain, kétmilliomodik fizető utasát pénteken, a tavalyi évhez képest egy héttel korábban köszöntötte a légitársaság.
Életképek címmel Villányi András fotóiból nyílik kiállítás a Zsidó Nyári Fesztivál keretében vasárnap Budapesten, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában.
Görögországban már 6 áldozata van az erdőtüzeknek. Már több mint kétezer hektár erdő égett le. Az áldozatok akkor haltak meg, amikor saját házukat próbálták oltani.
Lamperth Mónika szerint jogellenesen járt el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a somogysárdi lovas bázis felszámolásakor a munkajogi viszonyok rendezését illetően, a dolgozóknak törvényt sértően mondott fel.
Jenna Jameson kivetette a melleiből az implantátumokat, mert túl nagy mellei miatt, nem mert kimenni a strandra. A hardcore pornófilmekben szereplő szőke szilikon szépség szégyenlősnek érezte magát bikiniben.
Amerikai csillagászok egy eddig szokatlan jelenségre bukkantak a világegyetemben: egy hatalmas kiterjedésű kozmikus foltot fedeztek fel, amelyben nincs semmi. Ez az óriási lyuk 1 milliárd fényév kiterjedésű, de sem csillaghalmazok, sem csillagok, sem csillagporok, sem gázok, de még a mindent elnyelő fekete lyukat, illetve a jelenleg még a misztikus sötét anyagok sincsenek benne. A felfedezést a…
A Malajziai Jegybank ma a várt szerint változatlanul 3,50%-on hagyta alapkamatát. A bank azzal az amerikai jelzálogkölcsön piaci krízissel és a stabil hazai fogyasztói árakkal indokolta a 11. változatlan kamatdöntést. Az USD-MYR alig reagált minderre. In-GFX
A Fidesz aggályosnak tartja az "MSZP-hez ezer szállal köthető" őrző-védő cég tevékenységét, ezért bizottsági vizsgálatot kezdeményez az ügyben - jelentette be Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján. A politikus szerint néhány napja kiderült, hogy "az MSZP-hez ezer szállal köthető magánhadsereg emberei" jogellenes módon körülzártak egy büfét, miután a…
Budapest - Ketten voltak, hárman lesznek. Mármint műsorvezetők az augusztus 31-én induló Csináljuk a fesztivált második sorozatában. Ugyanis Korda György és Harsányi Levente mellé beáll Balázs Klári is, aki megsúgta: van neki olyan nagy szája, hogy nem tudják majd belé fojtani a szót a fiúk
Egy B-52-es amerikai hadászati bombázó ára után érdeklődött egészen komolyan egy újgazdag orosz látogató a Moszkvában jelenleg zajló Légügyi és Űrkutatási Szalonon (MAKSZ).
Magyarországon az általános bizalom hiányából, és a folyamatos bizonytalanságból eredő krónikus stressz súlyos veszélyt jelent a középkorú férfiakra - mondta pénteken Budapesten, a II. Stressz Világkongresszus sajtótájékoztatóján a SOTE Magatartáskutatási Intézetének vezetője. A megnyitó előtt a tudományos tanácskozás két fő szervezője Csermely Péter, az ELTE professzora és Kopp Mária, a SOTE…
Összességében kedvező a kép, ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy egyes kórházi vezetők nem tudják megmondani mennyi bevétele, vagy kiadása van intézményüknek - így összegezte az "országos nagyvizit" tapasztalatait az egészségügyi miniszter. A tárcavezető 40 kórházat keresett fel előzetes bejelentkezés nélkül.
A Nemzetközi Rendőrszervezet (IPA) német szekciójának tíz tagja kéthetes tanulmányúton vesz részt Magyarországon, a vendégek a magyar módszerekkel ismerkednek és közös járőrszolgálatra készülnek - közölte az MTI-vel pénteken az IPA nemzetközi elnökségének magyar alelnöke.
A Ferencvárosi pályaudvar javítóműhelyénél kigyulladt egy villanymozdony délután. A lángokat a tűzoltók kiérkezése előtt sikerült megfékezni, így nekik már csak a szerelőcsarnok előtt álló mozdonyt kellett hűteniük. Senki nem sérült meg - tudatta a tűzoltóság.
Az Egyesült Államokban júliusban a várakozásoknál sokkal jobban alakult és 2,8 százalékkal nőtt az új lakóingatlanok értékesítése. Éves szinten számolva 870 ezer új lakóingatl...
Miután alábbhagytak a nemzetközi pénzpiaci , és ismét csökkent a befektetök kockázatkerülése, javult az AUD-NZD helyzete. Chart-technikai szempontból szimmetrikus háromszög felé tart a devizapár. Mivel egyre többet pletykáltak az RBNZ 2008 1. negyedévét érintö lehetséges kamatcsökkentésröl, a kiwi az elkövetkezö hetekben gyengülhet az ausztrál dollárral szemben, bár az új-zélandi alapkamat…
Lakatos Menyhért írótól jövő szerdán, augusztus 29-én 12.30 órakor az Óbudai temetőben vesznek búcsút - tudatta a III. kerületi önkormányzat pénteken az MTI-vel.
Az eddigi adatok alapján egy lódarázs csípése okozta egy 52 éves csurgói férfi halálát - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel pénteken.
A magyarországi kórházak fele jól gazdálkodik, egynegyedük azonban anyagi problémákkal küszködik - összegezte a júniusban elindított úgynevezett Nagyvizit tapasztalatait Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pénteken egy fővárosi kórházban. A Fidesz viszont úgy látja, akkor beszélhet majd mások felelősségéről a miniszter, ha visszateszik az egészségügybe a már kivont 250 milliárd forintot.
Munkácsy Mihály képeiből nyílik kiállítás a jövő év februárjában Kecskeméten, a Cifrapalotában - közölte Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke pénteken, a városban tartott sajtótájékoztatón.
Az amerikai építési engedélyek júliusi számát 1,373 millióról 1,389 millióra módosították. A havi szinten mért 2,8%-os csökkenés helyett ez csupán 1,7%-os mínuszt jelent. Az adatok hatására az USD-CHF megállapodott 1,20 fölött. In-GFX
Még nem teljesítették a jogsegély-kérelmet az amerikai hatóságok Schmidt Mária mobiltelefonjának állítólagos híváslistája ügyében, amely januárban került fel a kuruc.info internetes portálra - tudta meg pénteken az MTI az ügyet jól ismerő hivatalnoktól. A rendőrség azt követően indított személyes adattal visszaélés miatt eljárást, hogy a portál január végén közzétette Schmidt Máriának, a Terror…
Az olyan impotenciaellenes szerek, mint a Viagra, nemcsak fizikailag segítik a szexuális életet, de az oxytocin nevű szexuális és szerelmi hormon termelődését is fokozzák - mutatták ki amerikai kutatók.
A Lakáscentrum kérdez, a Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda válaszol 27.Új építésű lakás - kevesebb gond?Ha új építésű lakás vásárlása mellet döntünk, sokszor az is döntő érv, hogy egy új lakásban nincs gondunk a tisztasági festésre, felújításra, sőt az általunk kiválasztott parketta, vagy kőpadló kerül beépítésre. Gyakran még az átalakítást is karosszékből intézhetjük, ha a lakás belső…
A felsőoktatásban tanulók kilencven százalékos kedvezménnyel válthatnak bérletet a lakóhely és a tanintézet között szeptember 1-től - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) pénteken az MTI-vel. A kedvezményt biztosító törvény szeptember 1-jén lép hatályba, így a szeptember havi kedvezményes bérletek a hónap első napjától válthatók meg a MÁV-START Zrt., a GySEV Zrt. és a Volán…
Egy magyar kamionos és egy osztrák személyautó lengyel állampolgárságú vezetője vesztette életét pénteken reggel röviddel kilenc óra előtt. A baleset a Pozsonyt a magyarországi Rajkával összekötő D2-es szlovákiai autópályán – mondta el a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálatot indított a rendőrség a napokban Pécsett annak kiderítésére, történtek-e szabálytalan emberkísérletek egy már piacra került, őssejttermelést fokozó készítmény tesztelése alatt - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense az MTI-vel pénteken.
A Tisza-tavat célzó kerékpártúrák kiindulópontjának szánja a Heves megyei Dormánd önkormányzata a községben álló, az EU támogatásával felújított Latinovits-kastélyt - közölte a település polgármestere.
Tóth Krisztina és Póta Georgina sikerrel vette az első fordulót a tajvani asztalitenisz Pro Tour-versenyen, a férfiak főtábláján érdekelt négy magyar ugyanakkor búcsúzott.
Magyarországon az általános bizalom hiányából, és a folyamatos bizonytalanságból eredő krónikus stressz súlyos veszélyt jelent a középkorú férfiakra - mondta a SOTE Magatartáskutatási Intézetének vezetője. Az adatok szerint évente 10 ezer munkaképes, aktív férfi hal meg a krónikus stressz miatt!
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetősége Lapid Lajos nyugalmazott rendőr dandártábornok személyében biztonsági főigazgatót nevezett ki annak érdekében, hogy a lelátón ismét családbarát hangulat alakuljon ki.
Még nem teljesítették a jogsegély-kérelmet az amerikai hatóságok Schmidt Mária mobiltelefonjának állítólagos híváslistája ügyében, amely januárban került fel a kuruc.info internetes portálra - tudta meg pénteken az MTI az ügyet jól ismerő hivatalnoktól.
A legnagyobb zöldtáborrá nőtte ki magát Romániában a pénteken elkezdődött, és már negyedik alkalommal megrendezett Szénafesztivál, amely várhatóan az idén is több ezer fiatalt csalogat Verespatakra.
Magyarországon az általános bizalom hiányából, és a folyamatos bizonytalanságból eredő krónikus stressz súlyos veszélyt jelent a középkorú férfiakra - mondta pénteken Budapesten, a II. Stressz Világkongresszus sajtótájékoztatóján a SOTE Magatartáskutatási Intézetének vezetője.