A világ nagyságra második cementgyártója, a svájci Holcim csütörtökön két és félszeres profitnövekedést jelentett üzleti éve első félévéről: a 162,7 százalékos javulással az adózott eredmény 2,9 milli...
Róisín Murphy, a Moloko együttesből ismert brit énekesnő augusztus 29-én, szerdán a Millenáris Teátrumban ad koncertet. Együttesével már többször járt Budapesten.
Rövidesen mindenki számára hozzáférhetővé válik a náci korszak legátfogóbb levéltára az észak-hesszeni Arolsen városkában. A Nemzetközi Vöröskereszt fennhatósága alatt működő és eredetileg keresőszolgálatként indult központ eddig csak történészeknek és kutatóknak engedélyezte a belépést a több mint 17 millió ember adatait tartalmazó archívumba. Számítógépek segítségével az adatokat most átadták…
Társadalmi összetartás esetén a kormány nem cselekedhetne a népakarat ellen – állítja Zlinszky János. A volt alkotmánybíró szerint az emberek nem rendelkeznek megfelelő alkotmányos ismeretekkel, így nem pontosan tudják, mit lehet és mit nem.
Az idei év első felében a Diákhitel Központ 24 ezerrel több fiatal felsőfokú tanulását segítő diákhitelt folyósított, mint 2006-ban ugyanebben az időszakban. 2001 óta csaknem 235 ezer szerződést kötöttek, a jelenleg élő diákhitel-szerződések összege elérte a 143 milliárdot, ami 26 milliárddal nőtt egy év alatt.
A hazafias szlovák kulturális intézményhez, a Matica Slovenskához közel álló " Dél-Szlovákiai Szlovákok Találkozója" nevű szervezet tiltakozásának adott hangot, amiért Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke vasárnap a felvidéki Deákin beszédet mondott a falu Szent István-napi emlékünnepén.
A Külügyminisztérium határozottan visszautasítja a 29 kubai menekült tervezett befogadása miatt Magyarországnak címzett kubai bírálatokat és az ezzel kapcsolatban kiadott nyilatkozat méltatlan...
Augusztusban már valószínűleg nem csökkenti jelenleg 7,75 század százalékos alapkamatát a Magyar Nemzeti Bank, vélik a Reuters által megkérdezett elemzők.
A Fidesz Sólyom László köztársasági elnök közbenjárását kéri annak érdekében, hogy az egészségügy eddig elért színvonaláról ne lehessen visszalépni - erről a párt szakpolitikusa beszélt...
Nyolc és fél ezer pedagógus maradhat szeptembertől munka nélkül - mondta az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Kerpen Gábor szerint a tanárok számára bizonytalan a tanévkezdés, sokan ugyanis még most, tizenegy nappal az első tanítási nap előtt sem tudják, hogy elbocsátják-e őket. Ugyanakkor a Pedagógusok Szakszervezete szerint ez elhamarkodott becslés.
Lapértesülések szerint valamennyi háziorvos megkapta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) levelét, melyben a pénztár visszajelzést ad a címzett gyógyszerfelírási gyakorlatáról. Az orvosok elhibázottnak tartják az OEP számítási módszereit.
A Fidesz Sólyom László köztársasági elnök közbenjárását kéri annak érdekében, hogy az egészségügy eddig elért színvonaláról ne lehessen visszalépni - mondta a párt szakpolitikusa.
Ma tovább erösödött az EUR-CHF, és átlépte az 1,6355-70-es értéket, ahol egy horizontális ellenállás mellett a múlt heti visszaesés 38,2%-os Fibonacci-korrekciós szintje is fut. A devizapárnak legutóbb lendületet hozott az augusztusban 2,1 pontról 5,1 pontra csökkenö svájci ZEW-konjunktúra-elvárás. A cél az 1,6430-as érték. in-GFX
A Művészetek Völgyéből az idén is a Ferencvárosba költözik a Bárka Kikötő augusztus utolsó hétvégéjén. Az idei fesztiválon olyan programokat szeretnének nyújtani a szervezők, amik a környezetvédelemre nevelnek. Fő téma az újrahasznosítás.
A Toyota Motor Corp. és az Isuzu együttműködnek a jövőben egy, az európai piacokra szánt autókba szerelendő, kisméretű dízelmotor kifejlesztésében és gyártásában - közölte a két vállalat részletek említése nélkül.
Két tizenévest vettek őrizetbe annak az egész Nagy-Britanniát megrázó gyilkosságnak a nyomán, amelyben egy 11 éves kisfiút lőttek agyon - közölte a brit rendőrség. Sajtóbeszámolók szeri...
A Fidesz arra kéri a köztársasági elnököt, vesse latba minden tekintélyét annak érdekében, hogy az egészségügy elért színvonalából ne lehessen visszalépni.
A magas kamatú devizák nyereségeinek köszönhetöen a GBP-USD-nek sikerült visszahódítania a kerek 2-es értéket. Ismét kereslet mutatkozik a carry-trade-ekre. A GBP-JPY erösödött, söt, még a lassabban mozgó EUR-CHF is 70 pipet jóvátett. Ellenállás csak 2,0070-nél található. In-GFX
Két tizenévest vettek őrizetbe annak az egész Nagy-Britanniát megrázó gyilkosságnak a nyomán, amelyben egy 11 éves kisfiút lőttek agyon - közölte csütörtökön a brit rendőrség. Sajtóbeszámolók...
Az Issues után az Arc új pr-ügynökséget bízott meg kommunikációs feladatainak ellátásával. A kiállítás kreatívkoncepciójának kialakításában is résztvevő ügynökséget nem tenderen, hanem felkérés útján választották ki a szervezők.
Az USD-CHF ma sávjának felsö oldalán mozgott, és csúcsot ért el 1,2105-nél, majd visszaesett. Lehetséges, hogy átmenetileg 1,2040 és 1,2110 marad a devizapár árfolyama. Ellenállás 1,2140-nél található. In-GFX
A statisztikai adatok szerint százezerszámra költöznek külföldre a britek, de még ennél is többen telepednek le Nagy-Britanniában, egyrészt Ázsiából, másrészt Lengyelországból.
Az Ecostat szerint az idén 32-33 ezer új lakás építésével lehet számolni. Az új lakások piacán várhatóan hosszabbodik az értékesítés ideje, az ár egyre inkább alku tárgya.
Egy hét múlva megnyílik az ARC-kiállítás Budapesten, a rendezvényen a zsűri döntése alapján 74 óriás- és citylight plakátot, valamint 25 egyperces filmet mutatnak be - tudatták a szervezők. Az Élni és túlélni Magyarországon jelmondattal, immáron nyolcadik alkalommal meghirdetett versengésre - a klasszikus ARC és az "ARC+" pályázatokra - összesen 1400 mű érkezett. A szeptember 18-ig tartó…
Mintegy negyven, olasz-magyar kulturális és gasztronómiai programot rendeznek a szeptember 21-én kezdődő Kultúrhíd Fesztiválon a fővárosban - mondta el Koritár Henriett, az eseménysorozat koordinátora.
Összeverekedtek a bolíviai törvényhozás tagjai, miután az ellenzéki és a kormányon lévő politikusoknak hosszú küzdelem után sem sikerült megegyezésre jutniuk.
A francia Peugeot autógyártó szerda este bejelentette, hogy visszahív majdnem negyedmillió darabot 307-es modelljéből a fékrendszerben észlelt hibák miatt. A visszahívások az észak-európai országokat érintik.
Mind az elemzők, mind a devizakereskedők többsége szerint hétfőn változatlan marad a jelenlegi 7,75 százalékos jegybanki kamat - áll Reuters legfrissebb felmérésében, amelyben 5,55 százalékos 12 havi inflációs előrejelzést adtak az elemzők.
Gianluigi Buffon, a nem csak nagyszerű szaktudásáról, de szókimondásáról is ismert olasz kapus meglehetősen éles kritikával illette játékostársait a magyarok elleni vereség után. A kapus szerint tudták, hogy nincsenek még csúcsformában a nyári bajnoki szünet után, ám a vezetés megszerzése után egy kicsi odafigyeléssel legalább döntetlent elérhettek volna.
A jen ma nyomás alá került, miután a BoJ a várt szerint változatlanul hagyta alapkamatát. Ráadásul javult a nemzetközi részvénypiaci helyzet, ami miatt nött a befektetök kockázatvállalási készsége, és ismét kereslet mutatkozik a carry-trade-ekre. Az USD-JPY stopokat és a 116,10-es opciós akadályit is átlépte, majd csúcsot ért el 116,95-nél. A devizapár könnyüszerrel átlépte a piaci gondok okozta…
A világ vezető nyersanyagtőzsdéjét, a New York-i Nymex-et kezelő holdingtársaság elnöke még szerda este elárulta, hogy a társaság egy lehetséges kérővel tárgyal, de azt később sem fedték fel, ki is le...
A török líra ma növelte nyereségeit. A devizának jól jöttek a Wall Street-i nyereségek és a Fed kamatcsökkentésével kapcsolatos kilátások. Amíg nem jelennek meg negatív amerikai hírek, tovább erösödhet a líra. In-GFX
Harmadjára ünnepelt együtt a két bihari megyeszékhely, Debrecen és Nagyvárad. A két határ menti településen immár az is hagyománnyá vált, hogy Debrecen után a határ túloldalán is megrendezik a pompás virágkompozíciók parádéját.
Oroszország csütörtökön megerősítette területi igényét az Északi-sark jégpáncélja alatti kontinentális talapzatra, a tengerfenékből vett minták első vizsgálati eredményére hivatkozva.
A daganatos betegektől kezdve a szív- és érrendszeri problémáktól szenvedőkön keresztül egészen a depressziósokig mindenkire igaz, hogy ha mozognak, rendszeresen sportolnak, rengeteget tesznek egyrészt az egészségük megőrzéséért, másrészt a gyógyulásukért!
A Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (RFDFSZ) pozitív lépésként értékeli, hogy a mai tárgyaláson a Budapest Airport Zrt. hajlandóságot mutatott korábbi merev álláspontjának felülvizsgálatára. Korábban a BA az augusztusi sztrájk miatt lényegesen csökkentette béremelési ajánlatát.
A devizában felvett hitel olcsóbb, mint a támogatott forint kölcsön, melyet az államtól lehet lakásra fölvenni. A büdzsé "bírja" a 225 milliárdos számlát.
A szakszervezetek képviselője szerint közeledtek az álláspontok, a munkáltató szerint konstruktív szellemben folytak a megbeszélések Ferihegyen a bértárgyalások csütörtöki fordulóján.
Az Emerging-Markets-devizák mellett a lengyel zlotynak is jól jött a nemzetközi pénzpiaci helyzet lecsillapodása. Az EUR-PLN ma kiterjesztette tegnapi minimumát 3,8215-ig, és ezzel megközelítette a 3,80-as értéket. A figyelmet a 14.00 órakor megjelenö júliusi fogyasztói árak vonják magukra, melyeknél a magban a havi szinten mért +0,2%-os, és az éves szinten mért +1,6%-os értékkel számolnak.…
ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaságra változik augusztus 27-től a Dunaferr vállalatcsoport neve - közölte az MTI-vel a cég csütörtökön. A társaság közgyűlése azé...
Retusálta a francia elnökről készült fotót a Paris Match francia hetilap. Nicolas Sarkozyt amerikai nyaralásán kenuzás közben kapták lencsevégre, és az eredeti fotón jól látszik, hogy úszógumija van, míg a lapban már egy módosított változat jelent meg, amelyen "leradírozták" az elnök plusz kilóit.
Idén Rákoskeresztúr (Budapest XVII. kerületének városrésze) ad otthont a Keresztúr Nevű Települések VIII. Nemzetközi Találkozójának, melyre 25 delegáció érkezik Magyarországról, illetve a határon túlról.
Minden mobiltelefon-szolgáltató értesítette az Európai Bizottságot a nyár elején elhatározott új szabályok alapján alkotott, úgynevezett barangolási tarifájáról - jelentette be az Európa Unió brüsszeli végrehajtó testülete.
Az USA után nagy elbocsátási hullám, és a prémiumok jelentős csökkentése várható a következő hónapokban a brit pénzügyi szektorban is a hitelválság miatt. A leépítések mértéke vetekszik a 2001. szeptember 11-ei terrortámadást követő elbocsátásokkal.