Egy ősi faragványt tartalmazó csomagot adott át egy német férfi Egyiptom berlini nagykövetségének. A töredék mellé egy levelet is mellékelt, amelyből kiderült: hatott a fáraó átka.
Visszavonja a gyártó a szkanderrobotokat Japánban, miután eltörték három férfi karját. Az életnagyságú embert mintázó játékrobotokkal száz jenért - alig kétszáz forintért - lehet megmérkőzni. A pénzért két próbálkozás jár, és tíz ellenfél közül lehet válogatni erősödő erősorrendben.
Az " és akkor megérkeztek az inkák" - Kincsek a spanyol hódítás előtti Peruból című kiállítás százezredik látogatóját köszöntik ma a Szépművészeti Múzeumban.
Csütörtöktől megkezdődik a Fő utca felújítása, a Bem József tér és a Csalogány utca közötti szakaszon, ahol a forgalom egy sávra szűkül. A munkálatok szeptemberben fejeződnek be.
Halálos áldozatot követelt helyi idő szerint szerdán Mexikóban az ismét a szárazföldön tomboló Dean trópusi vihar. A rendőrség közlése szerint egy férfit, aki házának tetejét akarta helyrehozni a viharban, agyoncsapott a villamos vezeték Veracruz állam székhelyén, Xalapában. A Dean ettől az esettől eltekintve csak anyagi károkat okozott. A helyenként óránkénti 160 kilométeres sebességgel dühöngő…
Az " és akkor megérkeztek az inkák" - Kincsek a spanyol hódítás előtti Peruból című kiállítás százezredik látogatóját köszöntik ma a Szépművészeti Múzeumban. A szerencsés vendég egy kétszemélyes madridi utat, valamint a spanyol hódítás előtti Amerika kincseit bemutató, a budapesti kiállításra műtárgyakat kölcsönző Museo de Américába szóló belépőket kap ajándékba.
Folytatódnak a BKV és a szakszervezetek tárgyalásai ma délelőtt; ha nem sikerül megállapodni, a négy érdekképviselet szeptember 4-én sztrájkot tart a fővárosban. Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetei Szövetsége ügyvezető alelnöke azt közölte, hat százalékos béremelést kérnek a cégtől az év eleji havi 15 ezer forintos bérfejlesztésen túl.
Az Egyesült Államokban a sztárügyvédek óradíjai átlépték az ezerdolláros (mintegy 200 ezer forintos) lélektani határt, amit fordulópontnak nevezett szerdai számában a The Wall Street Journal.
Felgyújtotta volt férje hímvesszejét egy asszony Moszkvában. A férfi pucéran ücsörgött tévét nézve és vodkát kortyolgatva a közös tulajdonban maradt lakásban, amelyet nem tudtak megosztani maguk között a három évvel ezelőtti válóperen. "Úgy égtem, mint egy fáklya. Nem tudom mivel szolgáltam rá az iszonyúan kínos büntetésre" - mondta a férfi.
Békaembert fogott egy pecázó fiú Hollandiában, méghozzá egész szabályosan: a horog a búvárnak éppen a szájába akadt bele. Igaz, nem a felső ajkába, hanem az alsóba, és nem azért, mert ráharapott a csalira, hanem véletlenül. A 13 éves fiúnak ez volt élete eddigi legnagyobb fogása. A búvárt nem szákolta ki, a férfi magától mászott a partra. A horgot végül orvos szabadította meg a békaembertől - adta…
Lehet, hogy közép-európai lesz az IMF új vezetője? Oroszország a cseh jegybank volt elnökét szeretné látni a Nemzetközi Valutaalap élén - hangzott el Moszkvában. A pozícióért egyre nagyobb verseny folyik és az Európai Uniónak saját jelöltje van a volt francia pénzügyminiszter személyében.
Hans Werner Gottinger 63 éves német közgazdász, környezetvédelemmel kapcsolatos matematikai elemzések szakértője másfél évtizedig publikált tudományos folyóiratokban részben vagy teljesen plagizált írásokat. A csalásra a Nature című folyóirat figyelt fel.
Felakasztottak három halálraítéltet csütörtök hajnalban Japánban. A kivégzésekről a japán igazságügyi minisztérium számolt be, de a gyakorlatnak megfelelően nem közölte sem a kivégzettek nevét, sem pedig azt, hogy milyen bűncselekmény elkövetése miatt ítélték el őket.
Újabb tüntetést tartottak csütörtökön Mianmar fővárosában, Rangunban a demokrácia hívei. Vasárnap óta ez már a harmadik megmozdulás a katonai junta ellen. A tüntetések közvetlen kiváltó oka a közelmúltban bevezetett nagyarányú üzemanyagár-emelés volt.
Eddig 480 milliárd költött az olajtársaság saját részvények vásárlására, az árfolyam esése miatt azonban csaknem egy negyedéves nyereségét elveszítette.
Utolsó koncertkörútjuk legutolsó fellépése után új névvel illette a brit közönség a legendás rockegyüttest. Jaggeréket ezentúl sokan Smoking Stonesnek becézik, mivel a fellépés alatt az együttes két tagja is rágyújtott egy cigarettára a sportcsarnokban. Annak ellenére, hogy Nagy-Britanniában tilos nyilvános helyen dohányozni.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) a Pénzügykutató Zrt. közreműködésével keresi a módját annak, hogyan lehetne érvényesíteni a "szennyező fizessen" elvet az adórendszerben is - tájékoztatta a szaktárca közleményben az MTI-t szerdán.
Emelkedett a két vezető New York-i tőzsdemutató szerdán záráskor az ismét megélénkült vállalategyesülési kedv és a Fed esetleges kamatcsökkentésével kapcsolatos várakozások ha...
Az amerikai piacok megnyugodni látszanak, pedig kivonul a másodlagos jelzálogpiacról a Lehman Brothers és 5 éve nem látott szintre emelkedett a rossz hitelek miatt félrerakott tartalékok aránya
Csupán egy csipkekendő takarja Mariah Carey bájait az amerikai Interview című magazin címlapfotóján. Az énekesnő jó formában van, de vajon ki tudta heverni, hogy karriere kevéssel ezelőtt még mélyponton volt?
Csaknem 12 százalékkal növekedett 2007 első fél évében a legális cigarettapiac, főleg azért, mert a piac a szürke szférából a legális irányba terelődött, ami a gyártók szerint a kiszámíthatóbb és egyenletes jövedékiadó-növekedés, valamint a feketepiac visszaszorítására tett intézkedések együttes hatása - közli a Napi gazdaság.
Egyre több brit vándorol ki hazájából, és telepszik le a tengerentúlon, elsősorban a Brit Nemzetközösség országaiban - adta hírül a DAily Mail. A kivándorlási adatokat tizenhat éve vezetik, azóta még nem vándoroltak ki olyan sokan az Egyesült Királyságból, mint 2006-ban: tavaly 385 ezren, az előző évnél ötvenezerrel többen választottak maguknak új hazát. A legtöbben Ausztráliában, Új-Zélandon és…
Idén kezdődik az építése és várhatóan 2009-re készül el az amerikai Genesis Energy Nyrt. napelemgyártó üzeme a tatabányai ipari parkban - írja a Napi Gazdaság. A 26 milliárd forintból felépülő gyár a legfontosabb megrendelője lehet a legnagyobb japán üveggyártó hazai leányvállalatának, a szintén Tatabányán lévő Asahi Glass-nak.
Megdőlt idén a nyári áramfogyasztási csúcs. A legnagyobb felhasználói igényt július 19-én tapasztalták, akkor 6320 megawatt elektromos energiára volt szükség az országban
Sziklának csapódott egy siklóernyős szerdán este Pilisborosjenőnél a Nagy-Kevély hegyen. A huszonöt éves férfi túlélte a 15 méteres zuhanást, a gerince azonban megsérült. Nehezen megközelíthető helyre esett, ezért a Magyar Barlangi Mentőszolgálat munkatársai vitték le a hegyről.
Bálint Antónia tízórás vajúdás után, szerda hajnalban világra hozta kislányát, Lilien Antóniát. A baba és a mama kiváló egészségnek örvend, így néhány nap múlva el is hagyhatják a kórházat.
Folytatják a bértárgyalást csütörtök délelőtt a BKV vezetői és a dolgozók nagy részét tömörítő érdekképviselet. Eddig nem sikerült megegyezni a béremelésről, ezért a szakszervezet már sztrájkot is hirdetett szeptember 4-re.
Hiába rövidül akár két munkanapra szeptembertől az egyszerűsített cégbejegyzési kérelmek elbírálásának határideje, a vállalatok számának növekedése szakértők szerint nem oldja meg a cégek eladósodását, sőt a kötelezettségek elől még gyorsabban lehet majd elmenekülni egy-egy új cég villámgyors megalakításával.
Gazdag pasik becserkészését tanítja egy orosz férfi. Vlagyimir Rakovszkij pszichológusból vált elôadóvá, és hozta létre a Bitch Academyt, vagyis a Szajhaképzô Akadémiát. A hazai bombázók szerint légy magabiztos, humoros, csinos, és persze nem árt ha tudsz fôzni, így jó eséllyel kifoghatsz magadnak egy milliomost.
A rendőrök szerint Madeleine McCann nem él, és talán gyilkosság áldozata sem lett: valamilyen más okból halt meg május 3-án este a szülei által bérelt portugáliai apartmanban.
Ismét három gyönyörû lány harcol az aktmodellben a döntôbe jutásért. Ezúttal kiderül az erotikus realitybôl, hogy ki mennyire birja a mozdulatlanságot, és azt, ha fotózás közben a közönség is szemügyre veszi bájaikat.
Nem volt fennakadás szerda délután az M7-es autópályán, ahol felújítás miatt lezárták a Balaton felé vezető oldalt a 12-es és a 17-es kilométer között.
Texas államban szerdán végrehajtották a négyszázadik kivégzést a halálbüntetés 1976-os visszaállítása óta. Johhny Ray Connert méreginjekcióval ölték meg egy 1998-as gyilkosság miatt.
Egésznapos nyárbúcsúztató mulatságot rendez vasárnap a Cserepesház (Zuglói Művelődési Ház) az épület melletti parkban. Reszler Ernesztin, a Cserepesház igazgatója elmondta, hogy olyan programot állítottak össze, amely minden korosztálynak szól. Megtalálják örömüket a kicsik és jól szórakozhatnak a felnőttek is. Igazi családi napot szerveztek a Füredi úti lakótelepen és a környéken élőknek.
Átmeneti korrekcióként értékelte a Hamilton Tőzsdeügynökség Zrt. elemzője a hazai tőzsdeindex elmúlt két hétben tapasztalt csökkenését a Gazdasági Rádió tegnapi Üzletmenet című műsorában. Tikász Zoltán szerint felfelé húzhatja a mutatót az is, ha az OMV-nek sikerül megvásárolnia a MOL-t. A szakember szerint előbb-utóbb létrejön az üzlet, mert mindkét fél kényszerhelyzetben van. Komáromi Balázs…
Meghalt egy 11 éves brit fiú, miután rálőttek szerda este egy liverpooli pub parkolójában, közölte a rendőrség. Szemtanúk szerint egy 13 év körüli fiú adta le a lövéseket.
Csütörtökön kiírták a magyar lóversenysportot működtető két Kft. privatizációjáról és a fogadás szervezéséhez szükséges koncessziós jog megszerzéséről szóló pályázatokat. A privatizációval magánkézbe kerül egyebek mellett az 1925-ben épült, 82 hektáros, X. kerületi Kincsem Park, és a Nemzeti Lóverseny Kft. összes egyéb vagyontárgya.
Meghalt egy tizenegy éves brit fiú, miután rálőttek szerda este egy liverpooli pub parkolójában - írja honlapján a Daily Mail. Szemtanúk szerint egy tizenhárom év körüli fiú adta le a lövéseket.
A szélessávú internet-hozzáférések száma meghaladta az 1,046 milliót 2007. június végén, ami egy hónap alatt mintegy 2 százalékos, fél év alatt pedig 15 százalékos növekedés - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság.