A National Geographic Nemzetközi Világversenyen Magyarország egy háromfős csapattal képviseltette magát. Az augusztus 10-én véget ért versenyen a magyar diákok - szoros küzdelemben, mindössze 3 ponttal lemaradva a döntőbe jutásról - a 6. helyen végeztek. A 17 nemzeti válogatottat felvonultató mezőnyben Mexikó csapata győzedelmeskedett az Amerikai Egyesült Államok és a harmadik helyezett Kanada…
Egy férfi életét vesztette, amikor szerdán reggel 8 óra után két autó összeütközött a 76-os úton Kisbucsa térségében - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Csizmadia Péter elmondta, hogy a Kisbucska és Nagykaporna közötti útszakaszon történt balesetben az egyik kocsiban utazó 30 éves férfi a helyszínen életét vesztette, a másik személyautó utasát könnyebb…
Ma bizonytalannak tünik az arany, és nem egyértelmü mozgásának iránya. Átmenetileg kulcsfontosságú a 660-as és a 649,00-es érték. A MACD és a Parabolic Price/Time csökkenö jegyzésekre utalnak. Az is rossz ómen, hogy az aranynak heti szinte nem sikerült visszahódítania a 200 napos vonalat. A többi nemesfém folytatta gyengülését. A platina a hét közepén 5 hónapos minimumot ért el. Az arany mellett…
Mindössze 33 százalékos arányban nyernek a hazai kis- és közepes vállalkozások az állami közbeszerzések több száz milliárdos piacán a pályázatok összértékét tekintve, a többi nagyrészt a külföldi tőkének jut – derül ki a Közbeszerzések Tanácsának adataiból.
Júliusban meglepöen 4,95-ról 5,0%-ra emelkedett a svéd munkanélküliségi ráta, miközben a 4,7%-ra való csökkenéssel számoltak. Tavaly ilyenkor még 6,0%-os értékröl adtak számot. A munkaórák száma 5,7%-kal emelkedett. Az adatok hatására 9,3752-re emelkedett az EUR-SEK árfolyama. In-GFX
A nôk 76 százalékának rendszeresen van erotikus álma, de csak minden harmadik váltja valóra. A legnépszerûbb fantáziák között szerepel a csoportos szex, a “gyengéd” megerôszakolás és a romantikus szeretkezés minden formája.
Augusztusban 8,4 pontról 5,3 pontra esett vissza a dán fogyasztói bizalom, miközben 8,1 pontos értékkel számoltak. Az EUR-DKK alig reagált az adatokra. In-GFX
Változás történik a Mood Media élén, ugyanis távozik az eddigi elnök-vezérigazgató, Philippe G. von Stauffenberg. A szakember helyére a csoport eddigi ügyvezető igazgatója kerül.
Egy mobilvécében találták meg Elvis Presley ellopott pisztolyát, annak is a "legtartalmasabb" részében. A fekete, 9 milliméteres Smith and Wesson pisztolyt a híres memphisi Graceland birtokon rendezett Elvis After Dark című kiállításról vitte el valaki a múlt héten, amikor a Király halálának 30. évfordulóján nagy tömeg lepte el a termeket. A biztonsági kamera felvette a tolvajt, akit még nem…
Megújult layouttal és tördeléssel, valamint nagyobb terjedelemben jelenik meg a Napi Gazdaság. A Napi Gazdaság Kiadó csoport több kutatást követően döntött a gazdasági napilap felújítása mellett.
A jövőben többet kellene áldozniuk a vállalkozóknak és a lakosságnak a környezet védelmére, legalábbis azért több adót kellene fizetni a környezetvédelmi tárca javaslatai szerint. Ebben olyan adó emelése is szerepel, amit vélhetőleg megszüntetésre ítél majd a pénzügyi kormányzat - írja a Népszabadság.
A Széchenyi István Egyetem által meghatározott felvételi követelmények alapján az idei pótjelentkezők közül 418 fő kap a napokban "felvételt nyert" levelet.
Szalonikiben szerdára virradóra újabb összecsapások zajlottak mintegy kétszáz, köveket dobáló anarchista fiatal és a görög rendőrség között; a zavargások egy bevándorló nigériai fiatalember halála nyomán pattantak ki.
Rossz hír a Honvéd-szurkolóknak: Rafael van der Vaart beismerte a vereségét. A holland középpályás így szinte biztosan játszik majd a kispestiek elleni, jövő heti UEFA-kupa-visszavágón.
Kedvezöen alakult az EU-s fizetési mérleg, hiszen júniusban 5,9 milliárd euróra rúgott többlete, miután legutóbb még -7,8 milliárdos értékröl adtak számot. Az adatok hatására 1,3494-re emelkedett az EUR-USD árfolyama. A nagyobb emelkedö potenciál érdekében az 1,3520-as, vagy az 1,3545-ös érték átlépésére lenne szükség. In-GFX
Történelmi dátum lehet a szerda, legalábbis a YouTube videómegosztót használók népes tábora számára: a tulajdonos Google ugyanis úgy döntött, hogy mostantól a feltöltött videókba reklámok is kerülnek. Alighanem valahogyan be kellene hozni az 1 milliárd 650 millió dolláros vételárat...
A nők kedvenc színe a rózsaszín felé, a férfiaké a kék felé hajlik - ezt statisztikailag mutatták ki angol kutatók. A szakemberek szerint a nők és férfiak kedvenc színe közti különbség valószínűleg evolúciós alapokon nyugszik: míg a férfiak vadásztak, és valami sötétet kerestek, amire lőni kellett, addig a nők friss bogyókat, gyümölcsöket gyűjtögettek, így az élénk színekhez vonzódtak.
Egy ember súlyosan megsérült, amikor kisebb robbanás történt Szentendrén, a Vasvári Pál lakótelep melletti benzinkúton szerdán nem sokkal fél tíz előtt - közölte a Pest Megyei Rendőr-kapitányság sajtóügyeletese. A töltőállomáson a tartályokat levegőztették egy ventillátor segítségével, amikor eddig ismeretlen okból berobbant a benzingőz. Egy-két másodpercig tartó tűzgolyó alakult ki, amely elérte…
Nigériában tizennyolc férfit állítottak elő egy buli után, melyben a vád szerint nőnek öltöztek. Az érintettek tagadják a tettet, az iszlám sária bíróság azonban akár le is csukhatja őket
“Két év együttjárás után most költöztem össze a barátommal, minden rendben van, de csak hetente egyszer fekszik le velem. Tudom, hogy szeret és úgy érzem, hogy hûséges is, de nekem ez nagyon kevés. Míg nem laktunk együtt, addig nem tûnt fel, hogy ilyen kevéssel beéri, de most már zavar. Nem tudom, hogy mit csináljak, szóljak neki vagy ne kényszerítsem arra, amihez nincs kedve?” Zita, Veszprém
Burkolatfelújítás miatt lezárják az M7-es autópálya 12-es és 17-es kilométerköve közötti szakaszát szerdán délben a Balaton irányába; a forgalmat előreláthatólag három-négy hétig az M1-es sztrádára és M0-ás autóútra terelik - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. Szerdán. Az autópálya budapesti kivezető szakaszán ebben az időben várhatólag torlódásokra lehet számítani.
A GBP-USD árfolyama eddigi, 1,9142 és 1,9905 közti sávjában mozog felfelé. A sterlingnek nem sikerült összeszednie magát. Ez azt sugallja, hogy a sterling további veszteségeire lehet számítani. A figyelmet a 12.00 órakor megjelenö CBI-ipari jelentés vonja magára, ahol 10 pontos értékkel számolnak. In-GFX
A Milan mégis csak szerződtetett egy brazil válogatottat a nyáron - igaz nem Ronaldinhót, s még csak nem is Júlio Baptistát. A Puma, azaz Émerson visszatér Olaszországba, az AS Roma és a Juventus egykori játékosa a Milan mezét viseli majd.
Az év első felében 17,3 millió külföldi látogató 402 milliárd forintot költött el Magyarországon, ehhez képest a magyarok külföldi költései 236 milliárd forintot tettek ki - közölte a Központi Statisz...
Egy ember súlyosan megsérült, amikor kisebb robbanás történt Szentendrén, a Vasvári Pál-lakótelep melletti benzinkúton szerdán nem sokkal fél tíz előtt - közölte a Pest Megyei Rendőrkapitányság sajtóügyeletese.
Az olasz futballválogatott egyik legnagyobb sztárja Fabio Cannavaro. A világbajnok együttes csapatkapitánya tavaly elnyerte a legjobb európai labdarúgónak járó Aranylabdát, ô lett az Év játékosa, majd bajnokságot nyert a Real Madriddal. Az olaszok – a RAI televízióval kötött exkluzív szerzôdés miatt – senkinek nem nyilatkoznak, de Cannavaro lapunk tíz olvasójának kérdésére készséggel válaszolt.
Az elmúlt napokban viharkár miatt csaknem 250 alkalommal avatkozott be a fővárosi tűzoltóság. Az augusztus 19-i vihar óta folyamatosan érkeztek a segélykérések a tűzoltóság 105-ös számára, s kisebb számban ugyan, de még mindig vannak bejelentések.
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Kecskemét külterületében, ahol egymás közelében két baleset is történt szerdán délelőtt - értesült a HavariaPress. A Szeged felé vezető pályatest 89-es kilométerénél nem sokkal tíz óra előtt ütközött össze két személyautó, a belső sávban.
Az USD-JPY árfolyama ma 115,08-ra emelkedett. A jent megterheli, hogy egyre kisebb a BoJ kamatemelésének esélye. Ehelyett azzal számolnak, hogy a BoJ csak novemberben emel. Arra számítanak, hogy 114,00 és 115,00 között alakulhat az árfolyam. In-GFX
Távozott az Expressz Magyarország marketingkommunikációs vezetője, Gombos Péter. Átszervezések után a pozíciót a kiadó megszüntette, marketingigazgatóként viszont új szakember csatlakozott a céghez - tudta meg a Kreatív Online.
Stabil az állapota annak a nőnek, aki kislányával az augusztus 20-i tűzijáték után esett le a Lágymányosi híd és a Petőfi híd közötti nyolc méter magas partfalról, de még ítélhető meg, hogy lesz-e maradandó károsodása - közölte az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet (OBSI) orvos-igazgatója.
Két baleset is történt szerdán az M5-ön Kecskemét közelében, először két személyautó, majd egy kilométerrel arrébb teherhautók ütköztek össze, az egyik teherkocsi kigyulladt - közölte a Rendvédelmi Biztonsági Szolgálat (Rebisz) helyettes szóvivője. A Budapestről kifelé vezető oldalon Kecskemét külterületén, a 89-es kilométernél két magyar személyautó ütközött a belső sávban - mondta el Lukács…
Egy ember súlyosan megsérült, amikor kisebb robbanás történt Szentendrén, a Vasvári Pál lakótelep melletti benzinkúton szerdán nem sokkal fél tíz előtt - tájékoztatta az MTI-t a Pest Megyei Rendőr-kap...
Kiürítették a manchesteri repülôteret, mert a rendôrök terroristának néztek egy 7 éves kisfiút. Pedig Javaid Iqbal csak Disneylandbe akart ellátogatni, de odafelé 3 alkalommal állították meg ôt és családját, mert a neve azonos egy körözött pakisztáni terroristával.
Új, maratoni buszjárat indult Rákoskeresztúr és Újpalota között. A 46-os jelzésű busz húsz kilométer hosszú vonalán 43 megálló található, a járművek pedig átlagosan húszpercenként követik egymást - mondta az InfoRádiónak a BKV sajtóosztályának vezetője.
A Tokiót és környékét ellátó elektromos művek a nagy hőség miatt tizenhét éve most először kénytelen a nagy fogyasztókat arra kérni, hogy csökkentsék felhasználásukat.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) nyilvános konzultációra bocsátotta honlapján a digitális átállást megalapozó, országos földfelszíni televíziós és rádiós műsorszóró pályázatok kiírási dokumentációját. A pályázatok eredményhirdetése 2008 elején várható és a digitális földfelszíni műsorszórás már jövőre beindulhat Magyarországon.
Stabil az állapota annak a nőnek, aki kislányával az augusztus 20-i tűzijáték után esett le a Lágymányosi híd és a Petőfi híd közötti nyolc méter magas partfalról, de még nem ítélhető meg, hogy lesz-e maradandó károsodása - közölte szerdán az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet (OBSI) orvos-igazgatója. A nőt súlyos gerincsérülése és lábszártörése miatt kedden megműtötték, jelenleg az intenzív…
Távozik posztjáról Simonyi András washingtoni nagykövet, aki öt éven keresztül képviselte Magyarországot az Egyesült Államokban. A távozó diplomata helyét csütörtökön veszi át Somogyi Ferenc volt külügyminiszter.
Júniusban éves szinten 13,8%-kal emelkedtek az EU-s iparba beérkezett megrendelések, miközben csupán 12,4%-os plusszal számoltak az elözö havi +7,5% után. Az EUR-USD árfolyama 1,3450 és 1,3550 között mozog. Bár a technikai helyzet a felsö oldal mellett szól, sok múlik az EUR-JPY sorsának alakulásán. In-GFX