Számos magyarországi művész fellépésének köszönhetően vasárnaptól több mint nyolcvan magyar kulturális rendezvényt szerveznek az idén Európa kulturális fővárosa címet viselő erdélyi Nagyszebenben, ahol bemutatják egyebek között a legendás hírű István, a király című rockoperát is. Az Ars Hungarica név alatt futó, augusztus 19-26. között zajló rendezvény szervezőinek szándéka az, hogy bemutassák a…
Több mint 20 millió dolláros (3.6 milliárd Ft.) sikkasztásra derült fény az amerikai hadseregben, egy beszállító ugyanis több százezer dollár költéséget számolt fel olyan tételekért, mint például három anyacsavar Irakba szállítása.
A liberális párt az egyetlen, amelyik világosan és egyértelműen elhatárolódik a magyar demokrácia szellemétől idegen, diktatórikus félkatonai egységektől - mondta Demszky Gábor, Budapest szabad demokrata főpolgármestere az SZDSZ szombati sajtótájékoztatóján a budapesti Liberálisok Házában. A koalíciós párt ezen a helyszínen, "Nem akarunk gárdákat!" feliratú táblán kezd aláírásgyűjtésbe a Jobbik…
Elkészült a Hegyalja út Avar utca és a BAH csomópont közötti szakaszának felújítása. A csaknem fél kilométeres, faltól falig felújított útszakaszt Demszky Gábor főpolgármester adta át szombaton. A burkolatcserét megelőzően a víz- és gázvezetékeket valamint a csatornákat is felújították. A munkálatok 11 napig tartottak és valamivel több, mint 42 millió forintba kerültek - közölte a főpolgármester.
Az M1-es autópályán, Ausztria felé a 139-145 kilométer között - Mosonmagyaróvártól kb. 19 km-re - hatalmas torlódás van, csak lépésben lehet haladni, mert egy oldalra terelik a forgalmat. Ezt a hat kilométeres szakaszt fél óra alatt lehet megtenni, persze vannak, akik a leállósávban keresnek maguknak egérutat, és próbálják megelőzni a kocsisort. A lezárt szakasz után viszont valamelyest…
A Valencia mezével fényképeztette magát Rafael van der Vaart, a Hamburger SV labdarúgócsapatának kapitánya, hogy még nagyobb nyomást gyakoroljon klubjára.
Még keresik a rendőrök annak a tigrispitonnak a gazdáját, amely három rendkívül értékes kea papagájt fojtott meg a hét elején a Fővárosi Állatkertben - tudta meg a Független Hírügynökség.
A Duna közepéről, egy hajóról irányítja a tűzijátéknál felmerülő biztonsági intézkedéseket a rendőrség - mondta a kormányszóvivői tájékoztatón Nagy-Juhák István, az augusztus 20-i rendezvények biztosításának parancsnoka szombaton.
Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök "hazugságbeszéde" óta a magyarországi radikális jobboldal újjáformálódott, és részben tovább radikalizálódott - hangzott el az ORF osztrák közszolgálati rádió egyes csatornájának (Ö1) szombati adásában. A tudósítás szerint a radikális jobboldalhoz tartozók haladnak a kormány elleni tömegmegmozdulások élén, és ők azok, akik kövekkel és benzines…
A Fidesz azt kéri Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, ne fogadja el azt a javaslatot, amely szerint megszűnne a lakáshitelek állami támogatása - mondta a Fidesz elnökének kabinetfőnöke szombaton, Budapesten, azt követően, hogy az egyik szombati napilap azt írta: az Államreform Bizottság megszüntetné a lakáshitelek állami támogatását.
Hivatalosan is megtiltanák Romániában a tanároknak, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek diákjaikkal, még akkor is, ha ez utóbbiak nagykorúak, vagy éppen ők is szívesen töltenének meghitt órákat pedagógusuk társaságában. Ezt a rendelkezést írja elő a román oktatási minisztérium által kidolgozott tervezet, amely a pedagógusok iskolai viselkedési szabályait hivatott rögzíteni. A szextilalom…
Csaknem 36 ezer hátrányos helyzetű személy munkaerőpiaci felkészítése valósul meg az Európai Unió 29,8 milliárd forintos támogatásával 2004 és 2007 között - tájékoztatták a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalnál az MTI-t.
Jövő héten átlagosan 7 százalékkal drágul a baromfihús, ám éves szinten ez akár a 25 százalékot is meghaladhatja. Az áremelést elsősorban a takarmánynövények drágulása okozza, az idei aszály miatt ugyanis a tavalyi kukorica- és búzatermésnek csak a fele várható. A Baromfi Termék Tanács az áfa csökkentését várja a kormánytól.
Még mindig túlélők után kutatnak Peruban. A szerdai 8-as erősségú földrengésben 510-en haltak meg, a kétezer sebesülttel pedig megteltek a tengerparti régió kórházai.
A jövő héten várhatóan emelkednek az üzemanyag-árak - kalkulált a Portfolio gazdasági online-újság. Az ok a forint jelentős gyengülése a dollárhoz képest. 4-5 forinttal emelkedhetnek az árak - az online-újság szerint.
Szombaton, szűk családi és baráti körben tartják Ingmar Bergman svéd filmrendező temetését a Farö-szigeten, jelentette egy svéd napilap. A világ egyik legmeghatározóbb filmrendezőjének tartott Bergman július 30-án, 89 éves korában hunyt el.
Marco Materazzi, az Internazionale világbajnok olasz labdarúgója végre kitálalt és elárulta, mivel is hergelte fel Zinedine Zidane-t, a franciák csapatkapitányát a tavalyi németországi vb döntőjében.
Gombostűt sem lehetett leejteni a zsúfolásig megtelt polgári pihenőparkban: az ország első autópálya mellett épült régészeti pihenőparkjában szombaton első alkalommal rendezte meg a nomád ételek fesztiválját a hajdú-bihari önkormányzat. Szóláth Tibor, a közgyűlés alelnöke utalt arra, hogy az önkormányzat a már hagyományos rendezvényei mellett igyekszik támogatni azt új turisztikai vonzerővel bíró…
Az MSZP és a Fidesz is nyitott lenne a pártok közötti egyeztetésre, amelyet Sólyom László kezdeményez. Az államfő a Magyar Hírlapnak adott interjújában jelentette be, hogy még ebben a hónapban tárgyalásra hívja a parlamenti pártokat.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) - bár szükséges az elnökségi döntés - vélhetően ott lesz azon az egyeztetésen, amelyet a köztársasági elnök tervez még ebben a hónapban - mondta az MTI-nek a párt szóvivője azt követően, hogy Sólyom László egy mai lapinterjúban azt mondta: ötpárti tárgyalást tervez egyebek mellett a költségvetési szabályok betartását kikényszerítő szerv felállításáról.
Órák óta várakozik a Ferihegyi repülőtéren a SkyEurope diszkont légitársaság több száz utasa, köztük sok kisgyerekes család. Eredetileg délelőtt utaztak volna Barcelonába, Splitbe és Malagára, de csak késő délután vagy este tudnak elindulni Budapestről.
Megadta magát az a két férfi, akik eltérítettek egy török utasszállítógépet - közölte Antalya helyettes kormányzója az Anatolia török hírügynökséggel. A CNN-Turk hírtelevízió képein azt lehetett látni, hogy két férfi elhagyja a gépet, megbilincselik, majd egy fehér autóval elviszik őket.
Az adófizetők pénzének felelősebb és eredményesebb felhasználása érdekében több szakértői csoport készített javaslatokat az állami feladatok újragondolásával kapcsolatban, de ez egy részletes egyeztetés alatt álló nem nyilvános munkaanyag és nem a kormány tervezett intézkedéseit tartalmazó dokumentum - nyilatkozta Draskovics Tibor kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli…
Röszkénél már öt, Záhonynál pedig három órát kell várniuk az országba belépőknek - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szekeres Tibor, a Határőrség szóvivője.
Törpe víziló érkezett a Szegedi Vadasparkba. A kihalással veszélyeztetett fajból alig háromezer példány él már természetes élőheléyén, és a világ állatkertjeiben is alig 360 egyedet nevelnek. Szegeden abban bíznak, hogy a Csehországból érkezett nőstény mellé jövőre egy hímet is kapnak, és pár éven belül sikeresen szaporíthatják ezt a ritka állatot.
Csak akkor juthatnak ingyen, illetve kedvezményes áron tankönyvhöz és étkeztetéshez az arra rászoruló családok, ha ehhez kitöltenek egy adatlapot. Sok szülő ugyanakkor nem ismeri a támogatás részleteit, mert az iskolák és a fenntartó önkormányzatok nem, vagy csak hiányosan tájékoztatták őket a részletekről. Idén a tavalyihoz képest egyébként 220 ezerrel kevesebben kapnak ingyentankönyvet.
Jelentős, húsz százalékos létszámcsökkentési tervet jelentett be tárcájánál az osztrák védelmi miniszter - írja a híradó.hu. A Profil című független hetilap hétfői számában megjelenő interjújában, amelyből már a hét végén nyilvánosságra hoztak részleteket, Norbert Darabos a NATO-tag Magyarországra hivatkozott, ahol a "központi szervnél ötszáz alkalmazott dolgozik", a semleges státusú Ausztria…
"Nem akarunk Gárdákat" címmel aláírásgyűjtési akcióba kezdett szombaton a Szabad Demokraták Szövetsége. A liberálisok augusztus 25-ig a fővárosi Liberálisok Házánál és több vidéki nagyvárosban várják azokat, akik ellenzik egy Honi Gárda létrehozását - mondta a Független Hírügynökségnek a párt ügyvivője. Horn Gábor hozzátette: a liberálisok nem akarják, hogy a nagyvárosok utcáin az Ifjú Gárdához,…
A Veresegyházi-tóba fulladt egy 45-50 év körüli férfi szombaton délután - mondta Lukácsi Zsuzsa, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Lukácsi Zsuzsa elmondta: a fürdőruhát viselő férfi személyazonosságát még nem sikerült kideríteni. Az esettel kapcsolatban idegenkezűség nem merült fel.
Szombaton örök nyugalomra helyezték Ingmar Bergman svéd filmrendezőt a Balti-tengeren található Farö-szigeten. A média teljes kizárásával tartott szertartáson csak a szűk család, és néhány közeli barát vett részt. A világ egyik legmeghatározóbb filmrendezőjének tartott Bergman július harmincadikán, a szigeten található otthonában halt meg 89 évesen.
Jogi szakértők szerint önbíráskodás is felmerülhet a Veres fiúk zsarolási ügyében - írja a Magyar Nemzet. A hírTV Célpont című műsorának rejtett kamerás felvételein a pénzügyminiszter fiai 300 ezer forintot kértek a nyírbátori strand egyik büfésétől.
Az Egyesült Államokban az eddiginél több állami szervezet juthat műholdas információkhoz, hogy hatékonyabban léphessenek fel a bűnözés és a terrorizmus ellen.
Hatalmas pusztítást végzett a Szepat tájfun Tajvanon. A vihar miatt több mint 70 ezer család otthonában nincs áram és ivóvíz. A vasúti- és légiközlekedés országszerte megbénult. A kicsavart fák miatt sok autóút is járhatatlan.
A kolozsvári Knock Out rockegyüttes fellépésével szombat délután megkezdődött a Biennále "a Dunánál" külhoni magyarok kulturális fesztiválja a budapesti Széchenyi rakparton. A Lánchíd lábánál lévő nagyszínpadi fellépés előtt már délelőtt megkezdődött a kirakodóvásár, megnyílt a kézművesek háza, illetve a szabadtéri vendéglátóhelyek a forgalom elől lezárt alsó rakparton. A háromnapos zenei…
Négy kontinens tizenhat klasszikus zenei rádióállomásával fogott össze idén a Gramophone komolyzenei szaklap, hogy a rajongók lehető legszélesebb köre dönthesse el, ki lesz az év klasszikus zenésze, ki kapja a Gramophone-díjat.
Két órával lerövidítették az Endeavour amerikai űrrepülőgép két asztronautájának utolsó űrsétáját szombaton a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) a Karib-tenger térségben tomboló Dean nevű hurrikán miatt. A szakemberek azért döntöttek a program lerövidítése mellett, mert a trópusi vihar akadályozhatja az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) houstoni irányítóközpontjának a munkáját. Az Endeavour így az…
A várakozásokkal ellentétben nem kapott börtönbüntetést Rick Tocchet, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) egykori sztárja, aki társaival sporttal foglalkozó illegális szerencsejáték-láncot működtetett.
Egy pontot szerzett a labdarúgó NB II második fordulójában az FTC. Az Üllői úti együttes Kazincbarcikára látogatott, de csak 2-2-es döntetlent tudott elérni. A fővárosi gólokat Lipcsei Péter és Horváth Péter szerezték.