2007. augusztus 14. kedd

aug. 14
18:56
Az SZDSZ a pártfinanszírozásról szóló törvényjavaslatért lobbizik (HírExtra)
Az SZDSZ arra kéri a kormányt, hogy nyújtsa be parlamentnek azt a pártfinanszírozásról szóló törvényjavaslatot, amelyről ötpárti egyeztetést folyt az elmúlt hónapokban. Gusztos Péter, a szabad demokraták ügyvivője keddi sajtótájékoztatóján azzal indokolta a párt kérését, hogy a Fidesz - számos esethez hasonlóan - kihátrált az egyeztetésből, így megakasztotta annak folyamatát.
aug. 14
18:56
A magyar játékboltokból is kivonják a veszélyes játékokat (Blikk)
aug. 14
18:56
Tűzvonalban - szeptembertől új magyar krimisorozat (Spa Trend Online)
Stohl Andrással a főszerepben forgatják a Magyar Televízió (MTV) és a FilmArt Kft. közös produkcióját, a Tűzvonalban című sorozatot, amelynek első részét szeptember 9-én mutatják be. Habermann Jenő producer kedden a forgatás helyszínéül szolgáló budapesti rendőrőrsön elmondta: 38 részesre tervezik a sorozatot, egyelőre azonban "17 rész van megírva, erre van jelenleg pénz". A forgatásokat július…
aug. 14
18:57
Zuhanó BUX és gyengülő forint (HírTV)
A nyitás után a mélybe vetette magát a Budapesti Értéktőzsde indexe kedden. A BUX egy kisebb délelőtti korrekció után lényegében végig esett, hogy aztán 1,43 százalékot gyengülve 27 485 ponton zárjon.
aug. 14
18:58
Tizennégy holttestet találtak Olaszország déli partjainál (Blikk)
aug. 14
19:02
Ötnapos orosz hadigyakorlat az Északi-sarkon (HírTV)
Ötnapos gyakorlatozásba kezdtek kedden orosz harci repülőgépek az Északi-sarkvidék fölött. Körülbelül 30 stratégiai bombázó és vadászgép vesz részt a manőverekben, amelyeknek ki nem mondott célja: erősíteni Moszkvának azt az igényét, hogy saját területének tekinthesse az Északi-sarkot.
aug. 14
19:05
Holttestek a tengerben (Kripto Akadémia)
Tizennégy illegális bevándorló holttestét fedezte fel az olasz tengerészet egyik repülőgépe kedden az Olaszország déli részén fekvő Lampedusa közelében - jelentette be a parti őrség. Egy helikopter úton van a térségbe, ahol a tengerben úszó holttesteket látták, Lampedusa szigetétől mintegy 90 kilométernyire délre. A halottak némelyikén mentőmellény volt. A palermói parti őrség nem tartja…
aug. 14
19:06
Külügyminiszterből államfő? (HírExtra)
Hivatalosan is bejelentette, hogy indul a török államfői posztért Abdullah Gül, jelenlegi külügyminiszter. A politikus kedd délután közölte ezt a parlament elnökével. Törökországban a törvényhozás 550 képviselője választja meg az elnököt, legfeljebb négy fordulós szavazással.
aug. 14
19:12
Biztonsági őrökre támadt egy bolti tolvaj Miskolcon (Blikk)
aug. 14
19:14
Meghalt egy lengyel katona Afganisztánban (Blikk)
aug. 14
19:15
Csak óvatosan: életveszélyes játékok Magyarországon is (Infostart)
Mintegy 18,2 millió játékát kénytelen visszahívni az amerikai Mattel, mert azok ólmot vagy könnyen kieső mágnest tartalmaznak. A cég két héttel ezelőtt már mintegy 1,5 millió játékot vont vissza, azok egy másik kínai beszállítótól szármatnak.
aug. 14
19:17
Cassanot a Sampdoriába száműzték (HírExtra)
Egy évig az olasz Sampdoria csapatánál játszik kölcsönben a Real Madrid olasz csatára Antonio Cassano - értesült a Marca című spanyol újság. A botrányairól híres labdarúgó így a magyar-ukrán Koman Vladimirrel szerepelhet majd egy csapatban.
aug. 14
19:18
Öt meccsre eltiltották Tököli Attilát (HírTV)
Öt meccsre szóló eltiltást kapott Tököli Attila a Paks labdarúgója, akit a hétvégi, Honvéd elleni NBI-es találkozón állítottak ki. A Fradiból érkezett csatár egy szerinte téves játékvezetői döntés után reklamált a bírónál, aki erre sárgalapos figyelmeztetést adott a támadónak.
aug. 14
19:23
Alaposan megbüntették Tökölit (Infostart)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága öt bajnoki mérkőzéstől eltiltotta Tököli Attilát, a paksiak támadóját, akit a Honvéd elleni mérkőzésen állított ki a játékvezető.
aug. 14
19:23
Nem akart lefeküdni a sógorával, ezért az megfojtotta (HírExtra)
Visszautasította sógora szexuális közeledését, ezért kellett meghalnia annak a három gyermekes anyának, akit szerda este gyilkoltak meg a Somogy megyei Mezőcsokonyán. Az emberöléssel gyanúsított sógor nemcsak a rokonoknak próbált segíteni az eltűnt asszony keresésénél, hanem a rendőröknek is a nyomozásnál, amikor azt mondta nekik, hogy egy másik férfi ölte meg a nőt.
aug. 14
19:23
MDF: javaslat a középosztály öngondoskodására (HírTV)
Ötpontos javaslatot terjesztett az MDF az országgyűlés elé a tőkepiac és a középosztály öngondoskodásának élénkítésére. Többek között hosszú távú befektetési számlarendszert hoznának létre, valamint azt javasolják, hogy a privatizáció előtt álló cégeket vezesse be a kormány a tőzsdére - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt szóvivője kedden.
aug. 14
19:29
Dumálni nem lehet a Ház előtt (Piac és Profit)
Közepén kap helyet az országzászló, pihenőparkok pedig a Kossuth tér két oldalán lesznek, de nem a beruházásra okot adó tavalyi táborozóknak.
aug. 14
19:31
Rágjon ásványvizet! (Piac és Profit)
Újabb termékkel építi márkáját és szélesíti tovább palettáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft.: a napokban került forgalomba a Szentkirályi Rágógumi. A terméket az ízesített ásványvizek népszerűsége hívta életre, és a nekik megfelelő ízekben készül.
aug. 14
19:34
MOK: nem biztonságos a betegellátás (HírExtra)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) az országos tisztifőorvostól kért vizsgálatot, mert az elmúlt héten több intézményből is érkeztek jelentések, hogy nem biztosított a folyamatos és biztonságos betegellátás - ezt a kamara elnöke jelentette be keddi sajtótájékoztatóján.
aug. 14
19:34
Csődbe ment Tiszaderzs önkormányzata (HírTV)
Felesége munkabéréért tüntet egy férfi a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaderzsen. A férfi neje és még 30 önkormányzati dolgozó fizetés helyett csak egy levelet kapott az önkormányzattól augusztusban, amelyben arra kérték őket, hogy fizetés nélkül dolgozzanak tovább. Az önkormányzat augusztusban ugyanis csak a segélyeket tudta kifizetni, a fizetéseket és a közüzemi számlákat nem. A falu jegyzője…
aug. 14
19:45
Basescu a székely helyzetről (HírExtra)
A székelyeket a gazdasági fejlődés és az infrastruktúra állapota jobban érdekli mint az autonómia kérdése - vélekedett kedden Traian Basescu államfő.
aug. 14
19:50
Előzetes letartóztatásban a gyilkos börtönőr (HírExtra)
30 napos előzetes letartóztatásba helyezte a Csongrád Megyei Bíróság azt a 27 éves szegedi börtönőrt, aki még múlt hét elején több késszúrással meggyilkolta 23 éves barátnőjét. A férfi azt mondta a bírósági meghallgatáson, nem emlékszik a történtekre.
aug. 14
19:50
Eltűnt a Dunában egy férfi, aki a Sziget fesztiválra akart beúszni (Blikk)
aug. 14
19:55
Népszavazás a Hajdúböszörménybe tervezett hulladékégető ellen (HírTV)
Népszavazást kezdeményezett Hajdúböszörményben egy civil szervezet a város határába tervezett hulladéklerakó megépítéséről. A szervezők az aláírásgyűjtést is megkezdték.
aug. 14
19:55
Bevásárlókocsiban találtak egy kisfiút (Blikk)
aug. 14
19:57
Rendes hely: Írországban már a bronzkorban is főztek sört (Infostart)
Két ír régész szerint nemzetük ősei már időszámításunk előtt 2500 évvel is szinte ugyanúgy főzték a sört, mint napjaink főzdéiben. Állításukat saját kísérleteikkel támasztották alá.
aug. 14
20:01
A közalkalmazott dolgozzon ingyen, ha az önkormányzat csődbe ment (HírExtra)
Felesége munkabéréért tüntet egy férfi a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaderzsen. A férfi neje és még 30 önkormányzati dolgozó fizetés helyett csak egy levelet kapott az önkormányzattól augusztusban, amelyben arra kérték őket, hogy fizetés nélkül dolgozzanak tovább.
aug. 14
20:07
Kiderült az igazság az évszázad csókjáról (Infostart)
Rögtönzött pillanat volt, de egy éles szemű fotósnak köszönhetően a kép egyike lett a huszadik század leghíresebb fotóinak: a tengerész és az ápolónő második világháború végét ünneplő csókja jeleníti meg leghitelesebben a békét köszöntő eufóriát. Most kiderült, ki volt a képen a férfi.
aug. 14
20:07
Kevesebb a gyorshajtó a dél-balatoni főúton (Alternatív Energia)
Negyven százalékkal csökkent a gyorshajtók száma a keddi sebességellenőrzési akció tapasztalatai szerint a 7-es főút balatoni szakaszán az előző rendőrségi akcióhoz képest; szerdán a 61-es számú úton lesz fokozott közúti ellenőrzés - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. Húsz somogyi rendőrt vetettek be hét sebességmérő berendezéssel a keddi akcióban a 7-es főút balatoni…
aug. 14
20:09
Megfojtotta kislányát és kisfiát egy férfi (Infostart)
Japánban letartóztattak egy 35 éves férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolta két gyermekét.
aug. 14
20:11
Jóval kisebb olimpiai csapat megy Kínába (HírExtra)
A tervezettnél kisebb, legfeljebb 170-180 fős lesz a magyar delegáció a jövő évi pekingi nyári olimpiai játékokon. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 200-220 sportolóval számolt, azonban ezt biztosan nem sikerül elérni, ugyanis a kvalifikáció rendkívül nehéz - mondta el Schmitt Pál, a MOB elnöke kedd délutáni sajtótájékoztatóján.
aug. 14
20:11
Leveszik a polcokról a veszélyes Mattel játékokat (HírTV)
Már ma leveszik a magyarországi játékboltok polcairól a veszélyes Mattel játékokat.Az amerikai játékgyártó cég hazai ügyvezetője szerint tízezernél is több veszélyes játék kerülhetett az itthoni boltokba az elmúlt évek alatt.
aug. 14
20:13
A Sziget fesztiválra akart beúszni - nem találják (Alternatív Energia)
Eltűnt a Dunában egy férfi, aki a Sziget fesztiválra akart beúszni Óbuda felől egy barátjával - erősítette meg a BRFK sajtóügyeletese a TV2 kedd esti hírműsorának információját az MTI-nek. Az eset éjfél után néhány perccel történt - mondta el Kormos Endre. A férfi egy társával Óbuda felől akart átúszni a fesztiválnak helyet adó Hajógyári-szigetre, amikor vízi polgárőrök észrevették őket. A férfi a…
aug. 14
20:16
MDF a középosztály öngondoskodásáért (HírExtra)
Ötpontos javaslatot terjesztett az MDF az országgyűlés elé a tőkepiac és a középosztály öngondoskodásának élénkítésére. Többek között hosszú távú befektetési számlarendszert hoznának létre, valamint azt javasolják, hogy a privatizáció előtt álló cégeket vezesse be a kormány a tőzsdére - mondta a Független Hírügynökségnek Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt szóvivője kedden.
aug. 14
20:18
Villám csapott a gyászolók közé (Infostart)
Kínában villám csapott gyászolók közé, többen életüket vesztették.
aug. 14
20:23
Kínzással "nevelte" az edzője a csodafutót (Infostart)
Gyerekkínzással vádolják a maratoni csodafutó kisfiú edzőjét. A hatéves Budhia Singh két éve 67 kilométert futott - ezzel rekordot állított fel. Édesanyja azonban azt állítja: sebhelyeket talált a kisfiú testén.
aug. 14
20:23
Megkerültek Iránban az eltűntnek hitt belga turisták (Kripto Akadémia)
Élnek és egészségesek azok a belga turisták, akiket hétfőn minősítettek eltűnteknek Iránban - jelentette be kedden a belga külügyminisztérium. Édesanyja beszélt telefonon délután az egyik eltűntnek hitt belgával, aki azt mondta, hogy egy elég elhagyatott területen ugyan, de biztonságban vannak - tette hozzá a külügyi tárca, de nem részletezte az eset körülményeit. Mindenesetre, a belgák 150…
aug. 14
20:25
Leszakadt a motoros lába, de nem vette észre (Infostart)
Levágta a lábát egy sávelválasztó elem, mégis tovább motorozott két kilométeren át egy férfi Japánban. A motorost társai figyelmeztették arra, hogy hiányzik a lábából egy jó darab.
aug. 14
20:26
Ismét forró ősz elé nézünk (Piac és Profit)
A Munkástanácsok Országos Szövetségének Elnöksége áttekintette az országban kialakult féléves gazdasági helyzetet: a KSH legutóbbi adataiból kiderül, maradt a 8% feletti infláció.
aug. 14
20:29
A szex világbajnokai nem félnek megkérdezni a partnerüktől, mire vágyik az ágyban (Infostart)
A brit férfiak a világ legjobb szeretői, és ők is élvezik a leginkább a szeretkezést - ha hinni lehet a húsz országot felölelő felmérésben. A szeretők listájának utolsó helyén az olaszok kullognak.
aug. 14
20:32
Az MDF az Nemzetőrség mellett (HírExtra)
Támogatja a Nemzetőrség, vagy más elnevezésű de ugyanilyen funkciójú testület létrejöttét az MDF abban az esetben, hogyha az az Alkotmány által nevesített fegyveres testületek valamelyikének alárendeltje. Karsai Péter, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke közleményében emlékeztetett, hogy az MDF már a 2006-os választási programjában is javasolta a Nemzetőrség létrehozását.
aug. 14
20:37
Ligakupa: a Sopron jobbnak bizonyult mint a Győr (HírTV)
A Sopron csapata nyerte a Győr elleni Ligakupa mérkőzést. A Győr hazai pályán még az első félidőben megszerezte a vezetést Granát Balázs révén. A Sopron a második játékrészben azonban előbb Birtalan Botond találatával egyenlített, majd Dancs Roland révén beállította a 2-1-es végeredményt.
aug. 14
20:40
Nem herceg és nincs fehér lova, mégis róla álmodik minden nő - képpel (Infostart)
Orlando Bloommal szeretnének leginkább randizni a brit nők. A Karib-tenger kalózainak sztárja mégis arról panaszkodik, hogy nehéz ismerkednie.
aug. 14
20:40
A ferihegyi bérvitában a szakszervezet javaslatára vár a munkaadó (Alternatív Energia)
A ferihegyi béregyeztetés ügyében a munkáltató egyelőre a szakszervezet javaslatára vár a minimális bérre vonatkozóan, ezért nem tárgyaltak a felek kedden. Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője elmondta, hogy a szakszervezet a minimális bér megállapításához újabb adatokat kért a munkáltatótól, és ezt kedden adták át az érdekképviseleteknek, így a hét második napján sem volt béregyeztetés.…
aug. 14
20:49
Ma kiderül, mennyit termelt a Sziget (HírExtra)
Majdnem biztos, hogy veszteséges lesz a 15.Sziget Fesztivál, csak az a kérdés, hogy mennyire. Az egyhetes rendezvénynek az utolsó napot telt házzal, vagyis 65 ezer látogatóval kell zárnia ahhoz, hogy elérjék a tavalyi 385 ezres látogatószámot, mert csak ez hozhatna nyereséget - nyilatkozta kedden a Független Hírügynökségnek Gerendai Károly, a Sziget Kulturális Szervezőiroda ügyvezető igazgatója.
aug. 14
20:49
Újabb száj- és körömfájás gyanús farmok Angliában (HírTV)
Újabb két dél-angliai farm körül rendeltek el kedden biztonsági zónát a brit hatóságok, mert "állatorvosi bejelentések alapján" félő, hogy újabb száj- és körömfájás-gócokra bukkantak. A két gazdaság körül 3 kilométeres tiltott övezetet létesítettek és a szakemberek kedd délután megkezdték az állatállomány vizsgálatát.
aug. 14
20:51
Jól választott barátnőt a Forma-1 sztárja - képek a románcról (Infostart)
Karrierszempontból is jól választott párt magának Lewis Hamilton. A Magyar Nagydíj győztesének új szerelméről eddig csak azt lehetett tudni, hogy csinos és barna - most az is kiderült, hogy a McLaren-csapat egyik főnökének a lánya.
aug. 14
20:54
Gyurmafigurák mentik meg a világot (Piac és Profit)
Gyurmafilm versenyt hirdetett a Föld Barátai elnevezésű szervezet. Célja, hogy megtalálja a legjobb környezetvédő filmet, mely felhívja az emberiség figyelmét a környezetváltozásra.
aug. 14
21:01
Kanca rontott a borjáért gyilkolni is kész tehénre (Infostart)
Egy skóciai farmer feleségére támadt megvadult tehene. A nő életét egy ló mentette meg, amely rárontott a tehénre.
aug. 14
21:03
Megbukott a teszten a szexi filmsztár - nézze meg! (Infostart)
Öregszik a világ egyik legszexisebb filmsztárja. Brad Pittet a legújabb fotói buktatták le, amelyeken tisztán látszik, hogy őszül a szakálla.

Keresés