Hat város tűzoltói oltották azt a tüzet, ami egy rongyraktárban keletkezett hajnali egy órakor a Fejér megyei Válon. A kétezer négyzetméteres raktárépület és a benne tárolt nagy mennyiségű textília kapott lángra. Később kiderült, hogy különböző, gépkarbantartáshoz szükséges olajok és zsírok is voltak bent. A tűz oltása szombaton hajnalban még tartott.
Négy gyermek halt meg éjszaka egy tűzvészben az olaszországi Livorno külterületén. Az olasz média szerint az áldozatok 4 és 10 év közötti román gyerekek.
Egy hete várja a rendőröket az a férfi, akit múlt szombaton egy kocsmai verekedés után ellenfele harci kutyája marcangolt össze - írja a Bors. József - a kutyás támadás áldozata - a lapnak elmondta, hogy egy kocsmában veszett össsze valakivel, aki azután már kint az utcán ráeresztette staffordshire terrierjét.
Közpénzből élők Kifizetőhely vagy minisztérium? Tanulmányok, tanácsok, beszédek milliókért. Kis segítség a családi vállalkozásoknak Kóka Jánostól. Célpontban az adóforintok útja és a közpénzből élők. Élelmiszer bizonytalanság Egy hétig nem tudtuk, hogy mérgező-e, amit eszünk. Haladék az adalékoknak: tehetetlen az egészségügyi felügyelet. Indiai guargumi, némi diox...
A Vajdaságban, a Tisza melletti Péterrévén (Backo Petrovo Selo) élő magyar fiatalok fél éve tartó zaklatásáról számolt be a Vajdaság Ma nevű délvidéki hírportál.
Kisméretű sérülésnek minősítette a NASA (Amerikai Űrhajózási és Űrkutatási Hivatal) repülésvezetője az Endeavour űrsiklón felfedezett sérülést. A szerdai felszálláskor csapódott egy jégdarab az űrrepülőgép hőpajzsának. Az Endeavour pénteken sikeresen összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással.
Veszteségei miatt a Bakony Volán megszüntette vonatpótló járatainak közlekedtetését a Pápa és Tatabánya közötti vonalon, ahol a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium döntése értelmében a vasúti személyszállítást már tavasszal leállították.
Nem Kulcson építi fel a Hankook lakóparkját, függetlenül attól, hogy nem lesz népszavazás a településen a tervezett lakópark megakadályozására, mert nem sikerült összegyűjteni az ehhez szükséges aláírásokat.
Miközben az egészségügyi miniszter vitát robbantott ki a hálapénz adóztatásáról, az érintettek beszélni sem kívánnak arról, hogy mit számolnak el az adóhivatallal a saját extrabevételeikről - írja a Népszabadság.
Nicole Richie anorexiája és drogos múltja miatt majdnem elvetélt. Rocker fiúja kétségbeesetten szállította kórházba azv erôsen vérzô valóságshow sztárt. Az orvosok szerint a következô eset tragédiába torkollhat.
A Túróvarázs és a Krémes duó egyelőre csak gyanús, egy bioitalban viszont kimutatták a dioxinnal szennyezett guargumit. Az élelmiszerbiztonsági igazgatóságot a forgalmazó Herba részvénytársaság értesítette, hogy a Natumi nevű, literes, csokoládé ízesítésű, bio szójaitalban kis mennyiségben kimutatták az E-412-es adalékanyagot.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke szerint a magyarországi gyártók és forgalmazók megfelelően kezelték az esetlegesen dioxinnal szennyezett guargumit tartalmazó élelmiszerek ügyét. Feiner Péter hangsúlyozta: száz százalékos biztonság nincs, de az áruházak polcairól valószínűleg az összes potenciálisan veszélyes termék lekerült.
Balhétól tartanak a Ferencváros focicsapatának vezetői a szombat esti, NB II-es, a BKV Előre elleni mérkőzésen. A bajnoki rajt előtti szurkolói találkozón ugyanis több drukker felháborodva szidta a vezetőség tagjait. A Ferencvárosi Szurkolók Szövetsége közleményben is elhatárolódott a csapat vezetőitől. Néhányan névtelen levélben kérték a csapat tagjait, veszítsék el a mérkőzéseket.
Az ORFK anyagi gondokra hivatkozva szeretett volna túladni a ménesen és a telepen melyen egy több száz éves kastély is van. Tavasszal még arról volt szó hogy egyben értékesítik a lovakat és az ingatlant, mára azonban kiderült erről szó sincs. Az állatokat eladták, a bázist bezárják, a dolgozókat pedig elbocsátották.
Életét vesztette egy 13 éves egyiptomi lány, miután egy úgynevezett női körülmetéléses műtétet hajtottak végre rajta. Karima Rahim Maszudot a Nílus deltájában fekvő Garbijja városkában operálta meg egy orvos, akinek a rendelőjét szombaton bezáratta az egyiptomi rendőrség.
Szombat délután rendezik a duisburgi kajak-kenu világbajnokságon, egy kivétellel, az 1000 méteres döntőket és az 500 méteres női kajak négyes fináléját. Ez kilenc futamot jelent, ebből hat távon lehet olimpiai kvótát szerezni. A magyar egység mind a kilenc számban érdekelt.
A koalíciós erők harci repülőinek segítségével szabadult meg egy csapdába esett járőr-egység Afganisztán déli részén, jelentette be az ázsiai országban állomásozó, amerikai vezetésű nemzetközi erő szóvivője.
Életét vesztette egy 13 éves egyiptomi lány, miután egy úgynevezett női körülmetéléses műtétet hajtottak végre rajta. Karima Rahim Maszudot a Nílus deltájában fekvő Garbijja városkában operálta meg egy orvos, akinek a rendelőjét szombaton bezáratta az egyiptomi rendőrség.
A Tisza menti településen egy szerb fiatalokból álló csoport már állítólag több mint 20 magyar fiatalt vert vagy alázott meg. Több esetben üldözőbe vették a szórakozóhelyről hazainduló magyar gyerekeket, s arra is volt példa, hogy a gyerekeket védelmező szülőket is bántalmazták.
A Fidesz új riadóláncot hívna életre a dioxin-ügyhöz hasonló élelmiszerbotrányok esetére, amelynek értelmében 72 órán belül visszahívnák a boltokból az egészségre veszélyes termékeket - mondta Koszorús László, a Fidesz fogyasztóvédelmi szakpolitikusa szombaton az MTI-nek.
Huszonegy ország több mint száz légi járműve vesz részt a Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón, amelyet a honvédelmi miniszter nyitott meg. Az M5-ös autópályán nagy a torlódás.
Szombaton megkezdődik az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2007-2008-as szezonja. A nyitómérkőzésre - közép-európai idő szerint - háromnegyed kettőkor kerül sor, amikor a Sunderland fogadja a Tottenham csapatát.
Lezárult a vizsgálat az elsô cég ügyében, amely guargumit használt a termékeihez. A Fornetti önként és elsôként jelentkezett az Élelmiszer-és Takarmánybiztonsági Igazgatóság laboratóriumánál: a tôlük vett hét minta mindegyike tiszta, azaz nyugodtan vásárolhatunk továbbra is az áruikból.
Élelmiszer-riadólánc megalakítására fog javaslatot benyújtani a jövő hét elején az Országgyűlésnek a Fidesz. Ennek alapján a mostani dioxinszennyezéshez hasonló esetekben 24 órán belül a tévék és rádiók segítségével teljeskörű tájékoztatást adnának arról, mely gyártók mely termékei okozhatnak egészségkárosodást. 72 órán belül pedig az összes ilyen terméket bevonnák az áruházakból - közölte…
Az éjszakai vihar miatt országszerte mintegy kétszáz alkalommal riasztották a tűzoltókat - tájékoztatott a katasztrófavédelem. Dobson Tibor szóvivő elmondta: komolyabb anyagi kárról nem érkeztek jelentések.
A színesfémtolvajok elleni hatékonyabb fellépés lehetőségeit vizsgálja a rendőrség, miután kiderült, hogy évek óta egyre több olyan lopás történik, ahol értékes fémből készült szobrokat, emlékműveket vagy éppen közműcégek tulajdonában lévő alkatrészeket visznek el a tolvajok.
Századik születésnapján is rendületlenül sütötte a halat és a krumplit boltocskájában a feltehetően legidősebb még mindig aktívan dolgozó brit asszony.
Mind a hat magyar egység sikerrel vette a 200 m-es középfutamot a duisburgi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, s ez azt jelenti, hogy a legrövidebb táv vasárnap délelőtti összes döntőjében lesz piros-fehér-zöld hajó.
Megkapta az engedélyt a győri, ún. kiskúti olcsó piac szervezője, így vasárnap - immár teljesen legálisan - újra kipakolhatnak az árusok - írja a Kisalföld. Miután két hete a rendőrség oszlatta fel az akkor még engedély nélkül árusító vásárosokat, rendeződött a piac sorsa. Az árusok korábban egy másik városrészben, Bácsán kínálták portékáikat, de az ingatlan tulajdonosának döntése miatt onnan…
Egy fenyegetés szerint Manhattan 34. utcája környékén robbanhat a piszkos bomba. Bár a belbiztonsági minisztérium szóvivője szerint nincs információjuk arról, hogy a lakosságot közvetlen veszély fenyegetné, a rendőrség kiegészítő biztonsági intézkedéseket tett.
Lefejezett - avagy "letestezett" - kígyó mart meg egy férfit az Egyesült Államokban. Az 53 éves illető a lovait etette, amikor egy másfél méteres csörgőkígyó tekergőzött az istállóba. A férfi 27 éves fiával együtt vette fel a harcot: egy locsolócsővel és egy ásóval estek a kígyónak, és hamarosan sikerült lecsapniuk a fejét.
Az időspolitika problémáinak megoldását, a nyugdíjasok szavazati értéke miatt, kerüli a kormányzat. A gondok tárháza így, alig két és fél év múlva olyan mértékűre duzzadhat, hogy már 2010-re összeomlik a szociális ellátórendszer. Ekkortól mennek nyugdíjba a Ratkó-korszak gyermekei.
Szalai Ádám 3 évre a Real Madrid tartalékcsapatához szerződött - jelent meg péntek este a klub hivatalos közleményében. A 19 éves magyar csatár a német Stuttgarttól igazol a spanyol bajnokhoz.
Lynne Spears szembefordult lányával és hajlandó olyan családi titkokat elárulni a bíróságnak, melyek hátrányosan érintik Britney-t a gyermekelhelyezési per során és a volt férjnek Kevin Federline-nek kedveznek.
Az afganisztáni tálibok szerint jól haladnak a szöuli küldöttséggel folytatott tárgyalásaik, s talán már szombaton vagy vasárnap kiszabadulhat a szervezet fogságában lévő 21 dél-koreai túsz.
A lengyel kormányfő több hete tartó koalíciós válság után eldöntötte, hogy felbontja a koalíciót a nacionalista, katolikus Lengyel Családok Ligájával (LPR), s már hétfőn meneszti a párt minisztereit. Roman Giertych, az LPR vezetője közölte szombaton újságírókkal, hogy Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök aznap tájékoztatta erről a szándékáról. Hozzátette, hogy a koalíció felbontása minden bizonnyal…
Kanada két új katonai létesítményt épít az Északi-sarkvidéken, hogy ezzel is alátámassza felségjogát a vitatott térségben - jelentette be az ország miniszterelnöke
A két és fél éves Takács Dominikot több mint egy hete hiába keresik. Most lenne tizennyolc éves Till Tamás, akinek hét éve veszett nyoma. Az eltûnt gyerekek szüleit már csak a remény élteti. Sajnos az évente hazánkban eltûntként bejelentett 3500 kiskorú közül több mint száz soha többé nem kerül elô.
A Sziget negyedik napján is esőt jósol a meteorológia, de ez várhatóan nem riasztja el mindazokat, akik a Nagyszínpad koncertjeire kíváncsiak. Időrendben fellép az Egyesült Királyságból a The Rakes együttes, majd a svéd pop csapat a The Hives. A Kispál és a Borz színre lépése után az amerikai Nine Inch Nails zárja a központi helyszín fellépőinek sorát.
Hétfő éjfélig lehet benyújtani az igényt a korábban egyénileg külföldről behozott gépjárművek regisztrációs adójának visszatérítésére. Összesen 73 ezer használt autó és motorkerékpár után lehet visszaigényelni a megfizetett regisztrációs adó egy részét, de péntekig csak 28 ezren éltek a lehetőséggel. Az igények 90 százalékát már ki is fizette a vám- és pénzügyőrség.
Szalai Ádám 3 évre a Real Madrid tartalékcsapatához szerződött - jelent meg péntek este a klub hivatalos közleményében. A 19 éves magyar csatár a német Stuttgarttól igazol a spanyol bajnokhoz.
21 ország, több mint 100 légijármű és 65 ezer néző a kilencedik kecskeméti hadibemutató első napján. A kétnapos showt 100 millió forinttal támogatta a kormány. Szekeres Imre honvédelmi miniszter megnyitójában azt mondta, a légi parádé a bizonyíték arra, hogy a magyar honvédség erős és jól szervezett.
Csütörtök este a Sziget Nagyszínpadának utolsó fellépôje a Chemical Brothers volt. A koncert elôtt adott interjúból megtudtuk, hogy a két fôs zenekar egyik tagja, Ed Simons valójában pilótának készült.
Záhonynál az Ukrajnába belépni szándékozó teherautósoknak még szombaton reggel is legalább tizenkét órát kell várakozniuk - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szekeres Tibor, a Határőrség szóvivője. Az Ukrajna felől érkező személyautók sofőrjeinek egy órát kell várakozni.
Monorierdő - Dominik sajnos már nem él - mondta el a Blikknek Lilla King (58) halottlátó, aki tegnap a Margitszigeten és Monorierdőn is a kisfiút kereste. Szerinte a családi ház közelében megtalálják a zsaruk a holttestet.
Újra és újra át kell írni a hőmérsékleti rekordokat a következő évtizedben - jósolják kutatók, akik először tudtak tudományosan megalapozott modellt alkotni erre az időszakra.