Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy jóváhagyja a Mátrai Erőmű Zrt.-nek nyújtott 47 millió euró értékű állami támogatást. A szubvenciót adókedvezmény formájában kapja a terjeszkedésbe kezdett erőmű.
Hat személyt sodort a halálba csütörtökön Svájc középső részén egy lavina - közölte a svájci mentőszolgálat. A katasztrófáról először a helyi Radio 24 számolt be: a hógörgeteg a Berntől 90...
A Fidesz frakcióvezetője szerint pártja népszavazási kérdései "védettséget élveznek" a Kálmán László nyelvész által ugyanazon témákban ellentétes tartalommal benyújtott kérdésekkel szemben, mivel a Fidesz egy perccel hamarabb nyújtotta be az ővéit az Országos Választási Irodának (OVI) - jelentette ki Navarcsics Tibor csütörtökön.
Az RMDSZ-nek vissza kellene vonnia listáját, és Tőkés László független jelöltet kellene támogatnia az európai parlamenti választásokon - állítja a Magyar Polgári Szövetség álláspontjaként Szász Jenő. Nem az a fontos, hogy a 750 fős Európai Parlamentben hányan képviselik az erdélyi magyarságot, hanem az, hogy ki lesz a szószóló Brüsszelben.
Fellebbez az újabb vizsgálatok elutasításáról szóló ügyészségi határozatok ellen annak a lánynak az ügyvédje, aki azzal vádolt meg rendőröket, hogy megerőszakolták őt. Tuza Péter ügyvéd úgy...
Az 1,1994-es érték elérése óta 1,20 fölött mozog az USD-CHF árfolyama. A frank azokhoz a devizákhoz tartozik, melyeknek leginkább jól jön a dollár gyengesége. A frank profitált a CHF-carry-trade-ek megszüntetéséböl is. Ellenállás 1,2069-nél található. In-GFX
A Mol valóban 2 milliárd eurós hitel felvételét tervezi, ez azonban nem a sajátrészvény vásárlások finnszírozására kell - mondta Somlyai Dóra, a Mol Magyarország kommunikációs igazgat...
Ketten súlyosan megsérültek Beyonce St. Louis-i koncertjén. Elromlott a tûzijátékot és a fény-tûzeffekteket gyártó gép, és a kipattanó szikrák megégették a nézôket. Beyonce kártérítést fizet.
Budapest- Minden nap focizz 10 percet- buzdítgatja négy olyan sztár az embereket, akik élnek-halnak a fociért. Három férfi, Nacsa Olivér, Ganxsta Zolee és Hevesi Tamás mellet egy gyönyörű hölgy is kampányol a labdakergetés mellett: Konta Barbara, aki nem csak jól focizik, de egy focistaház ment feleségül. A sztárok közösen nosztalgiáztak a régi öreg grundok után, bár korukból kifolyólag nem…
Válaszokat és bocsánatkérést vár a Szabad Demokraták Szövetsége a Magyar Orvosi Kamarától (MOK), mivel annak honlapján az egészségügyi minisztert népirtással vádoló és a szexuális másságát felvállaló Szetey Gábor államtitkárt támadó írás jelent meg.
Nem kell más a világkörüli úthoz, csak egy bicikli, pár vicces trükk és tíz év. Ha ön is meg akarja mászni a Mount Everestet, de a főnöke nem engedi, olvasson tovább az álmodozó japán kerékpárosról.
Újabb, ugyancsak zacskóba csomagolt testrészt találtak szerdán este az észak-csehországi Ústí nad Labem (ejtsd: úsztyí...) város egyik középiskolája közelében, ott, ahol szombaton levágott emberi fejre bukkant egy 12 éves lány.
Elrendelte a nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtök délután....
A köztársasági elnök nem nyilvánította önálló községgé Magdolnavölgyet, mert az nem felel meg a törvényi feltételeknek. A 600 lakosú lakópark Piliscsabától történő elszakadását a korábbi önkormányzati miniszter támogatta.
Elrendelte a nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján - közölte a szervezet szóvivője.
Megnősült a világ legmagasabb férfija, a 236 centiméter magas kínai pásztor Pao Hszi-sun. Választottja, a 168 centiméter magas Hszia Su-jun, alig ér férje könyökéig.
Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg Gyulán a tarhonyafesztivált, amelynek nyitó napján, csütörtökön 2007 adag tarhonyafagylaltot osztanak szét a résztvevők között. Mint azt Simon János...
A kormányzati negyed tervpályázatára csütörtök kora délutánig 10 terv érkezett a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz, hat cég pedig megvásárolta a felépítésre és üzemeltetésre kiírt közbeszerzés...
A KDNP szerint a kormány egymáshoz nem illeszkedő és átgondolatlan döntéseivel fölöslegesen kidobott az ablakon 2 milliárd forintot az adófizetők pénzéből - jelentette ki Soltész Miklós az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.
Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, erőszakos közösülés és kifosztás bűntette miatt tizenöt év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kért a magyarcsanádi...
A II. Vatikáni Zsinattal a Katolikus Egyház visszafordíthatatlanul elkötelezte magát, hogy az ökumené, vagyis a keresztények egysége útját járja az Úr Lelkének szavára figyelve, aki megtanítja őt érteni az „idők jeleit”. – Bábel Balázs érsek a Hittani Kongregáció egyháztani dokumentumáról
Értékalapú ingatlanadót nem lehet addig bevezetni, amíg nincs ingatlan kataszter, így átmenetileg korrigált terület alapú adót kell alkalmazni - mondta Borsi László, az Ingatlan Parlament elnöke az őszi RealEast Expo Budapest bemutató sajtótájékoztatóján.
Online felmérést indít az NRC Piackutató, a gyermekek internetezési szokásairól, ezzel együtt azt is vizsgálja, hogy ez a korcsoport elérhető-e egy online kutatással, és hajlandóak-e válaszolni a kérdésekre. A cég kutatási igazgatója szerint, ha néhány ezren kitöltik a kérdőíveket, akkor elegendő adat gyűlhet össze ahhoz, hogy korcsoportokra bontva is vizsgálhassák a 14 év alatti internetezők…
A Magyar Rádió (MR) vezetésének tudomása szerint vizsgálatot folytat az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a Petőfi Rádió új műsorstruktúrájának kialakítása kapcsán - közölte a közszolgálati médium vezetése csütörtökön az MTI-vel. Az ORTT későbbre ígért tájékoztatást a távirati irodának arról, valóban folyik-e az a vizsgálat, amiről a rádió tudomást szerzett. "A Magyar Rádió vezetésének…
Egy cross motort kapott fizetségként az a férfi, akit társával együtt a múlt heti Hegyeshalom melletti tanyán történt gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak a rendőrök. A Győr-Moson-Sopron megyei nyomozók elfogták a felbujtót is.
Az Alkotmánybíróság (Ab) 1997-es határozata szerint "azonos kötőerejű", tehát két kötelező vagy két mérlegelési jogkörbe tartozó népszavazási kérdések kezdeményezése esetén a megelőzés elve az...
Panaszt nyújt be a rendőröket erőszakkal vádoló fiatal lány jogi képviselője az ügyészség határozatai miatt, amelyben elutasították az új DNS-vizsgálatra és a lány póthajának összehasonlítására vonatkozó beadványait. Tuza Péter állítja: ez nem időhúzás, hanem hisz ügyfelének.
Sólyom László köztársasági elnök nem nyilvánította községgé a Pest megyei, jelenleg Piliscsabához tartozó Magdolna-völgyet - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-vel csütörtökön. Sólyom László levélben tájékoztatta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési minisztert, hogy nem tesz eleget a Magdolna-völgy községgé nyilvánításáról szóló előterjesztésnek, mivel az nem felel meg a…
Hivatalos közleményben fejtette ki álláspontját a Magyar Rádió vezetése a Petőfi Rádió közszolgálatiságáról, miután az ügyben vizsgálatot folytató ORTT nem kérte ki a véleményüket. Az Index írta meg a múlt...
Sólyom László köztársasági elnök nem nyilvánította községgé a Pest megyei, jelenleg Piliscsabához tartozó Magdolna-völgyet - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-vel csütörtökön.
A kormányszóvivő szerint a Fidesz nem a kormánnyal, hanem a jogi szakértőkkel vitázik, a szakértők mondják ugyanis, hogy az ellenzéki párt népszavazási kezdeményezésének ezen szakaszában nincs jelentősége a beérkezési sorrendnek - reagált Daróczi Dávid a Független Hírügynökségnek a Fidesz frakcióvezetőjének csütörtöki tájékoztatóján elhangzottakra.
Nem javasolta a neves építészekből álló Fővárosi Tervtanács a csepeli Duna part beépítését. Egy építész szerint szárazdokkhoz hasonlít a tervezett lakópark, és az is lenne a legszerencsésebb, ha vízre bocsátanák, és leúszna a Fekete-tengerig. Mások a mohácsi vészhez hasonlították a beépítés következményeit.
Győr-Budapest - Az ország más pontján is látható volt az monumentális izzó csóva, amelyről egy érdi olvasónk küldött először felvételeket a Blikknek. Fácán Hajnalka (31) Győrben fényképezte le múlt péntek délben a felhő felett is áttetsző jelenséget.
A kormányzati negyed tervpályázatára csütörtök kora délutánig 10 terv érkezett a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz, hat cég pedig megvásárolta a felépítésre és üzemeltetésre kiírt közbeszerzés dokumentációját - mondta Görözdi György, a projekt miniszterelnöki megbízottja sajtóbeszélgetésen Budapesten. A tervpályázat beérkezett ajánlatait három alkalommal - pénteken, valamint jövő héten hétfőn és…
A stressz hatására termelődő molekula a zsírsejteket méret és számbeli növekedésre serkenti. Ausztrál kutatók állítása szerint tehát a sok stressz elhízáshoz vezet. Jó hír azonban, hogy a receptorok működésének blokkolásával kutatók máris megkezdték a stressz okozta elhízás ellenszerének kifejlesztését.
Az egészségügyben 15-20 év múlva már megtérülne az, ha az állam a mostaninál jelentősebb összeget fordítana a megelőzésre - közölte az InfoRádióban az Országos Alapellátási Intézet igazgatója. A szakember szerint a megelőzés nem elsősorban egészségügyi, hanem társadalmi kérdés. Balogh Sándor azt mondta: döntően az emberek életmódjára vezethető vissza a betegségek kialakulása.
A vártnál kedvezöbben alakuló kanadai adatok mellett az is jól jön a devizának, hogy úgy vélik: a kanadai vállalkozások átvétele a deviza nagyobb keresletéhez vezethet. A londoni Rio Tinto Group legutóbb közzétette, hogy meg kívánja vásárolni a kanadai Alcan Inc.-t 38,1 milliárd amerikai dollártért. Az átvétel jóvoltából létrejön a világ legnagyobb alumíniumgyártója. Az USD-CAD-ot 1,0483-on,…
A Fidesz-KDNP három népszavazási kérdésében és a már ismerté vált nyelvész úgynevezett ellenkérdéseiben is ki kellene írni a népszavazást a szakértő szerint. Tóth Zoltán szerint a jelenlegi helyzet miatti joghézagot a parlamenti pártoknak egy konszenzusos népszavazási törvénnyel kellene áthidalniuk.
Ötven járatnál tervez útvonal-változtatást a BKV. Elsőként a 200-as busz menetrendje és útvonala módosul, a járat ezentúl érinti a Ferihegyi repülőteret is - mondta az InfoRádiónak a közlekedési vállalat szóvivője. Kiricsi Karola hozzátette: javul a közlekedés a XVI. és a XVII. kerületben is.
Elképesztően gyűlölködő és tudományos szempontból évtizedekkel ezelőtt idejétmúlt cikk jelent meg a Magyar Orvosi Kamara honlapján kedden - mondta Gusztos Péter, liberális politikus. A kifogásolt írás Gusztos szerint a homszexualitást betegségként állítja be, a melegfesztivál megnyitó ünnepségén résztvevő Horváth Ágnes, egészségügyi miniszterről pedig azt írja, hogy "egy jobb kor népirtásban való…
Magyarország afganisztáni szerepéről és a térség gondjairól is tárgyalt Göncz Kinga az afgán elnökkel. A magyar külügyminiszter kabuli látogatásán megbeszélést folytatott afgán kollégájával, valamint találkozott a kabuli parlament elnökével. Göncz Kinga az öt parlamenti párt egy-egy képviselőjének kíséretében tesz kétnapos látogatást a közép-ázsiai országban, ahol felkeresi a magyar kontingens…
Elismerte a MOL kommunikációs igazgatója, hogy a társaság valóban kétmilliárd eurós hitel felvételét tervezi. Somlyai Dóra hozzátette: a pénz nem a sajátrészvény-vásárlások finnszírozására kell.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) tudomásul veszi és áll az Európai Bizottság vizsgálata elé, amelyet szerdán indított a magyarországi Ibiden Hungary Gyártó Kft. állami tá...