2007. július 12. csütörtök

júl. 12
17:04
Újra kamera elé áll Kylie Minogue (Blikk)
London - Súlyos betegsége után először állt kamera elé Kylie Minogue (39). Az ausztrál születésű énekesnő másfél éves rákkezelés után tavaly decemberben tért vissza a színpadra, hogy betegsége miatt félbeszakadt turnéját befejezze, s bár utána pár hónapot pihent, most ismét teljes gőzzel dolgozik.
júl. 12
17:05
Jim Morrison egy éjszakai bár wc-jében adagolta túl magát (BorsOnline)
A hivatalos történet szerint Jim Morrison, a Doors frontembere 27 évesen, 1971. július 3-án halt meg Párizsban. Este elment egy moziba, majd visszatért a hotelbe, zenét hallgatott, majd a fürdőkádjában találtak rá - állítólag szívinfarktust kapott.
júl. 12
17:17
Sólyom újra vétózott: nem lesz önálló Magdolna-völgy (Privátbankár)
Sólyom László köztársasági elnök nem nyilvánította községgé a Pest megyei, jelenleg Piliscsabához tartozó Magdolna-völgyet, ahol tavaly érvényes és eredményes népszavazáson döntöttek a településrész ö...
júl. 12
17:21
Nem a kamara álláspontját tükrözi a homszexualitással foglalkozó cikk (HírExtra)
Nem a Magyar Orvosi Kamara álláspontját tükrözi a MOK honlapján kedden megjelent cikk, így a tetsület nem is kíván további lépéseket tenni az üggyel kapcsolatban - reagált Éger István, a testület elnöke Gusztos Péter (SZDSZ) csütörtöki sajtótájékoztatójára. A liberális politikus egyebek mellett arra várt választ a szervezettől, hogy bocsánatot kérnek-e a cikkben megfogalmazott, szerinte…
júl. 12
17:21
BLOG: Csupa klasszikus (Index)
Tegnap elfelejtettük ajánlani A világ legnagyobb pénisze című ismeretterjesztő sorozatot, ha már napifaszi nem volt. Innen nem is nehéz átkötni a Rendőrakadémia 2-re, ami irdatlan nagy baromság. Persze, amikor a...
júl. 12
17:21
Göncz Kinga Afganisztánban felkereste a magyar tartományi újjáépítési csoportot (Gondola)
Afganisztánban hosszú távon szükség van a Magyarország által folytatott fejlesztési tevékenységre - ez a meggyőződés szilárdult meg Göncz Kinga magyar külügyminiszterben a közép-ázsiai országban...
júl. 12
17:21
A BBC elnézést kér a királynőtől (Metropol)
Példátlan módon elnézést kellett kérnie a BBC televíziónak csütörtökön a brit uralkodótól, amiért a róla készülő sorozat előzetes ajánlójában megtévesztő módon azt sugallta, hogy a királynő dühödten kirohant egy fotózásról, miután összeveszett a világ egyik legnevesebb sztárfotósával.
júl. 12
17:21
Leépítik a Szabolcs utcai kórház osztályait (HírTV)
A Szabolcs utcai Országos Gyógyintézeti Központban (OGYK) jelenleg már csak a szülészet-nőgyógyászati osztály, a szívsebészet és a csontvelő-transzplantációs osztály működik. Az előző kettő várhatóan néhány héten belül átköltözik az Állami Egészségüg ...
júl. 12
17:21
Balogh pert vesztett Herényivel szemben (Alternatív Energia)
Elsőfokon elvesztette a Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője ellen indított személyiségi jogi perét az ellenzéki pártból 2004-ben kizárt Balogh László. A Fővárosi Bíróság csütörtökön hozta meg ítéletét. A bíróság elutasította a felperes Balogh László keresetét, és kötelezte a perköltség megfizetésére. Az ítélet ellen a kézhezvételtől számítva tizenöt napon fellebbezni lehet, az egykori képviselő…
júl. 12
17:23
A Petőfi Rádió átalakításának ORTT-vizsgálatát kifogásolja a Magyar Rádió (Gondola)
A Magyar Rádió (MR) vezetésének tudomása szerint vizsgálatot folytat az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a Petőfi Rádió új műsorstruktúrájának kialakítása kapcsán - közölte a...
júl. 12
17:23
Tomcat szabadlábon (HírTV)
Megszüntette a Tomcat néven elhíresült blogger előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság és egyúttal lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Ez már másodfokú döntés, korábban ugyanis Tomcat és ügyvédje megfellebbezte az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról szóló döntést.
júl. 12
17:23
Szemenszedett hazugság (Alternatív Energia)
Balla Mihály állításai szemenszedett hazugságok. Ezt jól tudja a Fidesz képviselője is - ha máshonnan nem, hát onnan, hogy a kormányszóvivő éppen két napja cáfolta meg ugyanezeket az állításokat - írta közleményében Budai Bernadett. A kormányszóvivő szerint a Fidesz képviselőjének viselkedésére egyetlen logikus magyarázat lehet: hajlandó akár kínos helyzetbe is hozni magát, csak hogy megpróbálja…
júl. 12
17:23
A MOL hiteles sztorija húzta fel a tőzsdét (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 410 pontos emelkedéssel, 29242 ponton zárt csütörtökön. ez a tegnapi záró értékhez képest ez 1,43 százalékos erősödés. Az indexet a csaknem 2,5 százalékka...
júl. 12
17:25
Tavaly 5,6 százalékkal nőtt a sörértékesítés Magyarországon (Gondola)
Tavaly mintegy 7 millió hektoliter saját termelésű sört értékesítettek Magyarországon, ez a 112 ezer hektós exporttal együtt 5,6 százalékos növekedés 2005-höz képest - tette közzé a Magyar...
júl. 12
17:25
Eljárást indítanak a McLaren-Mercedes ellen (HírTV)
Formula-1-et irányító Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) befejezte vizsgálatát McLaren-Mercedes a istállónál a napokban kirobban "kémügyben", és csütörtökön úgy határozott, hogy szabályszegés vádjával eljárást indít a wokingi csapat ellen.
júl. 12
17:27
EUR-USD A nyereségek megerösítése (HírTV)
Az EUR-USD-t 1,3776-on jegyzik. Az EU-s GDP elsö negyedévi +3,1%-os érétke az EU erösségét tükrözte. Az ipari termelés ráadásul éves szinten 2,8%-kal emelkedett, meghaladva ezzel a várt +2,3%-os értéket. Az EUR-USD megállapodott 1,3799-nél. Chart-technikailag nyereségekre lehet számítani. In-GFX
júl. 12
17:27
Odaítélték az idei Pro Cultura Urbis díjakat (HírExtra)
Frankl Aliona fotóművész, Birkás Ákos festőművész, Alföldi Róbert színész-rendező, a Bárka Színház igazgatója, a Budapest című lap (főszerkesztője Buza Péter), valamint a 2B Galéria alapítói (Böröcz András és Böröcz László) és munkatársai részesülnek 2007-ben Pro Cultura Urbis díjban. Az elismeréseket pénteken este adják át.
júl. 12
17:28
Kegyeskedjen pánikba esni! (Piac és Profit)
A számmisztika ugyan a 13-as számot nem tekinti szerencsétlennek - ezzel azonban nem kell törődnünk, mert a számmisztika nem tér ki a péntekre.
júl. 12
17:28
Csáky Pál: Malina Hedviggel tisztességtelen játékot űznek (Kripto Akadémia)
Csáky Pál szerint Robert Fico miniszterelnök és Robert Kalinák belügyminiszter súlyos hibát követtek el, amikor politikai szemszögből minősítették a Nyitrán megvert egyetemista, Malina Hedvig esetét, még mielőtt a rendőrség lezárta volna a nyomozást. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke csütörtökön azt mondta: nagyon sajnálja a rendkívül nehéz helyzetbe sodródott Malina Hedviget és úgy ítéli…
júl. 12
17:29
Kortárs olasz kiállítás a Szépművészetiben (HírTV)
Kortárs olasz képzőművészek munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön a Szépművészeti Múzeumban. Az "Utazás az olasz művészetben 1950-1980" című tárlaton a római Farnesina-gyűjteményből válogatott 100 alkotást nézhetnek meg a látogatók.
júl. 12
17:31
BUX: +1,43 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 410,87 pontos emelkedéssel, 29.242,27 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 1,43 százalékos erősödés.
júl. 12
17:32
BLOG: Barrymore szerelmi háromszöge (Index)
A színésznőt Spike Jonze rendezővel (aki a John Malkovich mentet jegyzi) látták kedden este az El Rey zenés színházban. Mielőtt jó tíz másodpercig smároltak volna, Barrymore állítólag játékosan megcibálta Jonze bajszát...
júl. 12
17:32
"Bevezethetetlen az értékalapú ingatlanadó" (HírTV)
Bevezethetetlen az értékalapú ingatlanadó az ingatlanszakma szerint úgy, ahogy az a koalíciós megállapodásban szerepel. Borsi László, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal volt elnöke szerint előbb néhány év alatt egy országos ingatlankatasztert kellene létrehozni, az átmeneti időszakban pedig csak az alapterület alapján szabadna adóztatni az ingatlantulajdonosokat.
júl. 12
17:34
BLOG: Emma Watson is vetkőzni akar (Index)
Úgy látszik, a Harry Potter sztárjainak tényleg elegük lehet a varázslóiskola falaiból. Most Emma Watson, a kis Hermione Granger jelentette be, hogy csakúgy, mint Daniel Radcliffe, ő is szívesen megválna a...
júl. 12
17:35
A BBC elnézést kér a királynőtől (Gondola)
Példátlan módon elnézést kellett kérnie a BBC televíziónak csütörtökön a brit uralkodótól, amiért a róla készülő sorozat előzetes ajánlójában megtévesztő módon azt sugallta, hogy a királynő...
júl. 12
17:36
BLOG: Jessica Simpson bezárkózva ünnepelt (Index)
Jessica Simpson kedden ünnepelte a születésnapját egy malibui tengerparti házban – írja a People. Simpson fehér nyári ruhában volt az estén, és öt barátnőjével ebédelt együtt. Későbbre grillpartit terveztek a...
júl. 12
17:36
HÍR: Városi rangadóval kezdi az új szezont a Real Madrid (Index)
Az előző szezonban ezüstérmes FC Barcelona a Santander vendége lesz a nyitányon.
júl. 12
17:38
Debreceni Csokonai Színház - Készülnek a jövő évadra (HírExtra)
Augusztus 20-áig dolgozik önkormányzati biztos a debreceni Csokonai Színháznál. Addig sem a színház, sem az önkormányzat nem ad információt arról, hogy az intézmény miért és mekkora összeggel lépte túl a költségvetését, és arról sem, hogy milyen intézkedéseket hoznak majd. Korábbi tájékoztatások szerint az adósság meghaladja a 70 millió forintot. A színháznál a jövő évadban kevesebb bemutatót és…
júl. 12
17:38
HÍR: Megműtötték Pljuscsenko térdét (Index)
A tavaly februári olimpia óta nem versenyzett az orosz klasszis.
júl. 12
17:38
HÍR: Vargas már a sajtótájékoztatón leütötte ellenfelét (Index)
"Ne vedd a szádra a feleségemet" - és leütötte Mayorgát nagyváltósúly bajnoka.
júl. 12
17:39
Sok gyümölcs, zöldség, és napi fél óra séta: nagyságrenddel jobb életkilátások (Gondola)
Az egészségtudatos, a táplálkozási szakemberek, orvosok által helyesnek tartott életmód elérésének irányában megtett apró lépések is sokat jelenthetnek - állapítja meg egy vezető amerikai szaklap...
júl. 12
17:41
Struktúraváltás Fidesz elnöki kabinetjében (Alternatív Energia)
A Fidesz 2003-ban elkezdett szervezet-átalakítási folyamatának betetőzése az elnöki kabinet struktúraváltása, amelynek keretében új igazgatóságok jönnek létre szeptember 1-től - mondta Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője csütörtökön az MTI-nek. A Fidesz 2003 májusában alakult szövetséggé, ezt követően kiépült az egyéni választókerületi rendszer és a regionális igazgatói…
júl. 12
17:42
Hogyan csalogatta haza Págert az államvédelem? (Infostart)
A Rákosi-éra állambiztonsági szerveinek korszakokon és kontinenseken átívelő működéséről tanúskodik az a Heti Világgazdaság által fellelt irategyüttes, amelyből a hajdan a nyilasokkal kokettáló színészlegenda, Páger Antal Argentínából való hazacsábításának meghökkentő részleteire derül fény.
júl. 12
17:42
Szrebrenicai vérengzés évfordulója: 3100 holttestet azonosítottak (HírTV)
A szrebrenicai vérengzés 12. évfordulóján több mint 460 halálos áldozatot helyeztek végső nyugalomra a boszniai falu temetőjében. Velük együtt eddig 3100 holttestet sikerült azonosítani és újratemetni.
júl. 12
17:56
Hatékonyabb lehet a törvényalkotásnál (Piac és Profit)
Az európai értékpapírpiacok hatékony integrációjához vezetnek azok az irányelvek és azok alapján a viselkedési normák, amelyek most láttak napvilágot.
júl. 12
17:58
Képriport a panelházi mentésről (Infostart)
Kigyulladt egy III. kerületi panelház 12. emeletén egy elektromos kapcsolószoba. A nagy füst miatt több lakót kellett kimenteni az épületből.
júl. 12
17:58
Olvasnivaló: 2007. július 12. Szilvi pudingos-almás, csokis tetejű krémese (Mindmegette)
Úgy tűnik, hogy az én családomban mindenki tud krémest sütni. Ráadásul nem is *közönséges*, hanem különleges krémeseket. Anya házi krémest, Szilvi pedig egy pudingos-almás, csokis tetejű verziót. Mondanom sem kell, hogy ez utóbbi is rémesen *eteti* magát.
júl. 12
18:12
Alkotmányjogász: a Fidesz kérdéseit már nem védte a szabály (Infostart)
Az ügyvitel szempontjából az Országos Választási Bizottságnak előbb kell elbírálnia egy időben korábban beadott kezdeményezést - véli InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász. Lövétei István azt mondta: ebből nem következik, hogy az OVB-nek a második kérelmet el kellene utasítania, különösen nem, ha ugyanazt kérdezik, csak más megfogalmazásban.
júl. 12
18:12
Kényszerleszállás a szántóföldön (HírExtra)
Kényszerleszállást hajtott végre egy Cessna típusú kisrepülőgép csütörtökön Pest megyében, Monor és Gomba között - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Bajkó Erika a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője. A gép három utassal a fedélzetén a két település közötti szántóföldön landolt. A baleset okait vizsgálják, egyelőre nem tudni miért nem jutott el a repülő Ferihegyig. Az utasok közül senki…
júl. 12
18:12
A hollywoodi sztárok köztünk vannak (Index)
Aki szemfüles, nemsokára Val Kilmert és Winona Rydert is elcsípheti Budapest utcáin.
júl. 12
18:12
EUR-CAD Folytatódhat a konszolidáció (HírTV)
Mióta véget ért az EUR-CAD árfolyamának zuhanórepülése, konszolidációra került sor a devizapárnál. Miután tegnap ismét 1,45 fölé emelkedett az árfolyam, ma a kedvezö kanadai adatok hatására ismét csökkenést mutat az árfolyam. A kanadai kereskedelmi mérleg többlete májusban változatlanul 5,9 milliárdon állt, miközben csupán 5,5 milliárddal számoltak. Az ingatlanárak májusban havi szinten 1,1%-kal…
júl. 12
18:12
AZ MKP elnöke szerint Malina Hedviggel tisztességtelen játékot űznek (Gondola)
Csáky Pál szerint Robert Fico miniszterelnök és Robert Kalinák belügyminiszter súlyos hibát követtek el, amikor politikai szemszögből minősítették a Nyitrán megvert egyetemista, Malina Hedvig...
júl. 12
18:12
Egy évet kapott sikkasztásért egy horvátországi magyar képviselő (Blikk)
júl. 12
18:12
Egy év sikkasztásért egy horvátországi magyar képviselőnek (Kripto Akadémia)
Egy évi börtönre ítélt egy horvátországi magyar parlamenti képviselőt közpénzek elsikkasztásáért az Eszék megyei bíróság csütörtökön. A vád szerint Ádám Jenő - akit saját pártja, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) is vizsgálat alá helyezett - magáncélra fordította a horvát parlamenttől 2004-ben politikai tevékenységre kapott 257 ezer kunát (közel 8,5 millió forintot).
júl. 12
18:13
BLOG: Amorf sókrumplik sülnek a tepsiben (Index)
Otthoni játékok sorozatunk folytatódik, állítólag úgyis visszatér(t) a hűvös udő, ilyenjkor beszorulunk a szobába, és nehezebb kielégíteni a gyerekek tettvágyát. A legjobb játék pedig nem a játék, hanem a játék...
júl. 12
18:14
Elege volt a munkahelyéből, ezért elrabolta saját magát egy japán tengerésztiszt (HírExtra)
Egy japán tengerésztiszt úgy próbált elmenekülni a munkahelyi gondjai elől, hogy megjátszotta saját elrablását. Tokió közelében egy autóút mellett a bokrokban összekötözött kézzel és kipeckelt szájjal találták meg, de a rendőrség csütörtöki közlése szerint az egészet csak megrendezte, hogy ne kelljen bemenni a munkahelyére.
júl. 12
18:14
HÍR: Afganisztánban meghalt egy brit katona és hat rendőr (Index)
Életét vesztette egy brit katona harc közben csütörtökön Afganisztán déli részén - közölte a londoni védelmi minisztérium.
júl. 12
18:14
Esős, szeles idő és 22-27 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint csütörtökön többször lesz erősen felhős az ég, és szórványosan zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Éjszakára csökken a felhőzet, és...
júl. 12
18:14
Bush szerint az USA győzhet Irakban (Kripto Akadémia)
George Bush amerikai elnök szerint az Egyesült Államok győzhet Irakban, annak ellenére, hogy a Fehér Ház a kongresszusnak szánt jelentésben elismerte: a közép-keleti országban elért haladás "elégtelen". "Hiszem, hogy sikert érhetünk el Irakban, és tudom, hogy sikerülnie kell" - jelentette ki csütörtökön az elnök washingtoni sajtókonferenciáján, amelyet a Fehér Ház az amerikai katonák Irakból való…
júl. 12
18:14
Dinnyeháború: a kormány szurkol (HírTV)
Szigorúbban ellenőrizné növényegészségügyi szempontból a behozott dinnyeszállítmányokat a kormány. Így segítenék, hogy több magyar dinnye kerülhessen a hazai piacra. Az idei év veszteséges lesz a termelők számára, a dinnyét ugyanis az importdömping miatt vagy csak nyomott áron tudják eladni, vagy pedig eladhatatlanul megrohad a földeken.

Keresés