Húsz percig álltak a 4-6-os villamosok, mert egy az egyik Combinonak egy autó ütközött nem sokkal tíz óra után, a budai oldalon. Az utasokat leszállították a villamosról, végül húsz perc után újraindulhatott a forgalom.
A GBP-USD árfolyamának emelkedése folytán ma 1,3480-ra emelkedett az EUR-USD árfolyama, és ezzel ismét tesztelte sávjának felsö oldalát. A magas kamatokra való tekintettel továbbra is nagy az ázsiai kereslet az európai devizákra. Késöbb nyereség-kivétekröl számoltak be a z ázsiai alapoknál, és így 1,3444-re esett vissza a devizapár árfolyama, majd megállapodott 1,3450 körül. Májusban a várt…
Medgyessy Péter volt miniszterelnök elítéli, hogy Mádl Ferenc államfőként nem tüntette ki Horn Gyula volt kormányfőt, és most Sólyom László köztársasági elnök sem kívánja ezt megtenni. A volt szocialista politikus erről az Indexnek adott interjúban beszélt.
A Fidesz szerint alapos a gyanú, hogy Gyurcsány Ferenc közvetlenül érintett az olajügyekben - jelentette be Demeter Ervin, az ellenzéki párt politikusa
Az Amerikai Történeti Múzeum gyűjteményébe került Bruce Willis atlétatrikója, amelyet a filmsztár a Die Hard első részében viselt. A National Museum of American History a koszos trikón kívül...
Ismerje meg Magyarország történetét az ételein keresztül! Erre lehetősége lesz, ha hétvégén ellátogat a Budai Várba, A magyarok nagy asztala rendezvényeire. Megtudhatja, milyen grillételeket fogyasztott Mátyás király, vagy hogy hogyan készítették el a szürke marhát a honfoglaló magyarok.
Egy navigációs rendszert hirdet Edvin Marton, aki egy éves szerződést kötött az LCP Systems-szel. A hegedűművész a Mio DigiWalker márka arcaként megjelenik majd a termék reklámjaiban, valamint rendezvényein.
A rendőrök egyharmada szerint politikai okok vezettek vezetőik közelmúltbeli leváltásához - derül ki abból a belső, rendőrségi közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét csütörtökön ismertették Budapesten. A közvélemény-kutatás 515 rendőr telefonos megkérdezésével történt, a rendőrségi jogsértések nyilvánosságra kerülése után, május 23-25. között és május 29-én.
A 41 éves David Milibandet, a környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi tárca (DEFRA) eddigi vezetőjét nevezte ki külügyminiszterré csütörtökön Gordon Brown brit kormányfő. Brown előző nap vette át a miniszterelnöki tisztséget, és első, csütörtöki teljes munkanapján alapos kormányátalakításba kezdett.
Saját finanszírozásban kell felépítenie az ajánlattevőnek mintegy 180 ezer négyzetméternyi épületet, azt 25 éven át működtetnie kell, a megrendelő pedig 2034. augusztus 31-ig szolgáltatási díjat fizet - áll a "Kormányzati Épület(együttes) fejlesztési projekt" közbeszerzési felhívásában.
Az osztrák lapok a hét elején foglalkoztak az OMV Mol-fölvásárlásával. Hétfőn és kedden több elemzés is született minderről, a szerdai budapesti bejelentéssel, miszerint a kormányfő ellenséges lépsnek tartja az osztrák olajmulti lépését, nem sok lap foglalkozik.
Az Európai Unió kitiltotta légteréből az összes indonéz légitársaságot. A most frissített feketelistán angolai, bolgár, moldovai, orosz és ukrán cégek is szerepelnek.
Az EU pénzügyi alapjainak felhasználása potenciálisan pozitív hatást fejt ki a magyar gazdaságra, miközben túlbecsüljük e források jelentőségét - jelentette ki Simor András
Nem okozott túlzott lelkesedést Németországban Tony Blair volt brit miniszterelnök közel-keleti megbízottá történt kinevezése, sőt a külügyminiszter közvetve irritálónak nevezte a villámgyors megbízatást.
A Marca című madridi sportnapilap értesülése szerint nem hivatalosan a vezérkar már értesítette a Kínában vakációzó olasz edzőt a menesztéséről. Az igazgatótanács délben ül tárgyalóasztalhoz, hogy döntsön az új vezetőedző személyéről. A lap biztosra veszi Bernd Schuster kinevezését.
A pekingi városvezetés azt tervezi, megtiltja valamennyi taxisofőrnek, hogy kopasz fejjel szállítsa a jövő évi olimpiára érkező vendégeket. Az elöljárók szándéka szerint - amint arról a The First...
A rendőrök egyharmada szerint politikai okok vezettek vezetőik közelmúltbeli leváltásához - derül ki abból a belső, rendőrségi közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét csütörtökön ismertették...
Németország még soha nem volt olyan meleg, mint az elmúlt egy évben. Az átlagos hőmérséklet ugyanis megközelítette a 12 fokot, ami 3 fokkal magasabb a korábban mért átlagnál. Mindebben nemcsak a rekord meleget elért június, hanem a langyos tél is komoly szerepet játszott.
A magyar állam 165 millió euró összegű, innovációs projektek finanszírozását szolgáló hitelszerződést kötött az Európai Beruházási Bankkal (EIB). A hitelszerződést a magyar állam nevében Veres...
Szakértői testület segíti az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) munkáját a Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás (CSR) kommunikációjának megítélésében - erről az ORTT és a Magyar PR Szövetség (MPRSZ) állapodott meg. A vállalatok már tavaly kezdeményezték a CSR-kommunikáció jogi szabályozását, ugyanis a médiatörvény a burkolt reklám nem pontos értelmezése nehéz helyzet elé állította a…
A rendőrök egyharmada szerint politikai okok vezettek vezetőik közelmúltbeli leváltásához - derül ki abból a belső, rendőrségi közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét csütörtökön ismertették Budapesten.
Rengeteg olajügyekkel kapcsolatos iratot semmisítettek meg az Orbán-kormány működése alatt, de azt még nem tudják, ki és miért – mondta Budai Bernadett kormányszóvivő. A Magyar Nemzet már korábban beszámolt: éppen Gyurcsány Ferenc egyik korábbi vállalkozása keveredett bele az elmúlt másfél évtized legnagyobb olajbotrányába.
Veres János pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten az Európai Beruházási Bankkal kötött szerződést követően kijelentette: "az állam nem vásárol a tőzsdén Mol részvényt". A pénzügyminiszter ezt arra a kérdésre válaszolta, hogy az állam mit tervez a Mol-lal szembeni ellenséges kivásárlás megakadályozására.
Öngyilkos merényletben életét vesztette egy nyugati biztonsági cég két munkatársa, egy amerikai és egy nepáli állampolgár csütörtökön Kabulban - közölte a bűnügyi rendőrség vezetője. A pokolgéppel...
A 41 éves David Milibandet, a környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi tárca (DEFRA) eddigi vezetőjét nevezte ki külügyminiszterré csütörtökön Gordon Brown brit kormányfő. Brown előző nap vette át...
Alapos a gyanú, hogy cégein keresztül Gyurcsány Ferenc is érintett az olajügyekben, ezért a Fidesz független vizsgálóbizottság felállítását követeli az ügyben.
Öt európai hírügynökség ötven évet felölelő digitalizált archív felvételeiből nyílt kiállítás a Hadtörténeti Múzeumban. Az Életképek a XX. századi Európából című tárlat három hétig tekinthető meg.
A lengyel Jegybank tegnapi meglepö kamatemelésének köszönhetö zuhanórepülés után ma megállapodott az EUR-PLN 3,7750-7800-nál. A devizapárt ezzel valamivel a fontos 3,7750-es támogatás fölött jegyzik. Ha a zlotynak sikerük átlépnie az értéket, 3,7400-ig nyílik potenciál. in-GFX
Az EUR-CHF árfolyama ma 1,6525 és 1,6550 között mozog. Eddig tartotta magát az 1,6495-ös támogatás. Azzal számolnak, hogy még egy ideig oldalazó mozgást végez a devizapár. Ellenállás 1,6547-nél található. in-GFX
Az első globális burger kinges „kids' meal” promóció ötletgazdáját nevezték ki a Nickelodeon/MTVN Kids & Family Group marketingigazgatójának. A posztot betöltő Pam Kaufman marketing és globális promóciós feladatokért felelős ügyvezető alelnökként dolgozott eddig a médiacsoportnál - írja a MarketingWeek.
Az MNB hétfői döntésében nem volt szerepe az erősödő forintnak abban, hogy az MNB Monetáris Tanácsa hétfőn a kamatcsökkentés mellett döntött - mondta Simor András, a jegybank elnöke ú...
Az OMV hét eleji Mol-részvényvásárlásának célja egyértelmű: a 19 milliárd eurós forgalmat bonyolító osztrák ásványolajipari cég át akarja venni a 11,8 milliárd eurós forgalmú magyar...
Fűkaszáló gépnek hajtott egy személygépkocsi, majd utóbbiba egy újabb autó ment bele csütörtökön Kecskemét közelében; az elsőként ütköző jármű vezetője súlyos koponyasérüléseket szenvedett, a másik kocsiban ketten ugyancsak súlyosan megsérültek - közölte a rendőrség. Az E5-ös út Kecskemét és Kiskunfélegyháza közötti szakaszán történt baleset sérültjeit a mentők kórházba szállították - mondta…
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön Budapesten a szécsényi gyermekgyilkossággal vádolt Pongrácz Tamást, aki a vád szerint 2005. április 1-jén bántalmazott és összeszurkált egy 14 éves lányt, akit még élve, egy szennyvízgödörbe dobott.
Elkerüli a börtönbüntetést a nemi erőszakkal gyanúsított Móse Kacav izraeli exelnök az ügyében született vádalku értelmében - jelentette be csütörtökön Menáhem Mazuz főügyész. A megállapodás szerint Kacav elismeri bűnösségét szexuális zaklatás és szeméremsértés elkövetésében, kártérítést fizet a felpereseknek, illetve lemond elnöki hivataláról. Cserébe viszont elkerüli a nemi erőszak miatti…
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az európai uniós forrásokat akkor lehet a legjobban felhasználni, ha nincs eladósodva az ország, nem túl nagy az államadósság és nem emelkedik az infláció.
Az OMV hét eleji Mol-részvényvásárlásának célja egyértelmű: az osztrák ásványolajipari cég át akarja venni a magyar partnervállalatot - írta a News című osztrák hírmagazin
A fóti képviselő-testület legutóbbi ülésén fegyelmi vizsgálat indításáról döntött a fideszes polgármester ellen és erre az időre felfüggesztette az önkormányzati vezetőt a munkavégzés alól - közölte a Pest megyei város szocialista alpolgármestere csütörtökön az MTI-vel. Fábry Béla hozzátette, hogy a testület egy tartózkodás mellett 12:4 arányban szavazta meg a vizsgálatot. Az indoklás szerint a…
Saját finanszírozásban kell felépítenie az ajánlattevőnek mintegy 180 ezer négyzetméternyi épületet, azt 25 éven át működtetnie kell, a megrendelő pedig 2034. augusztus 31-ig szolgáltatási díj...
Elkerüli a börtönbüntetést a nemi erőszakkal gyanúsított Móse Kacav izraeli exelnök az ügyében született vádalku értelmében - jelentette be csütörtökön Menáhem Mazuz főügyész. A megállapodás szerint Kacav elismeri bűnösségét szexuális zaklatás és szeméremsértés elkövetésében, kártérítést fizet a felpereseknek, illetve lemond elnöki hivataláról.
Saját finanszírozásban kell felépítenie az ajánlattevőnek mintegy 180 ezer négyzetméternyi épületet, azt 25 éven át működtetnie kell, a megrendelő pedig 2034. augusztus 31-ig szolgáltatási díjat...
A finnországi és a párizsi kampány után Belgiumban hirdet majd a Magyar Turizmus (MT), amely ezúttal Magyarország borvidékeit népszerűsíti. A három hónapos televíziós kampány egy belga televíziós csatornán fut majd ősszel.
A betegek egészségét veszélyezteti a Horváth Ágnes vezette SZDSZ-es szaktárca, ha nem módosítja a gyógyszer-felírási szabályokat. Az Innovatív Gyógyszergyártók egyesületének elnöke úgy fogalmazott: a háziorvosok feje felett Damoklész kardjaként lebeg az őket fenyegető szankció, ezért gyakran havonta állítják át betegeiket egyik olcsóbb generikus készítményről a másikra.
A várakozásoknak megfelelően személycseréket hajtott végre csütörtökön kormánya legfontosabb posztjain Gordon Brown brit kormányfő. Brown előző nap vette át a miniszterelnöki tisztséget, és első, csütörtöki teljes munkanapján alapos kormányátalakításba kezdett. Első intézkedései között a 41 éves David Milibandet, a környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi tárca (DEFRA) eddigi vezetőjét nevezte ki…
Veres János pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten az Európai Beruházási Bankkal kötött szerződést követően kijelentette: "az állam nem vásárol a tőzsdén Mol részvényt".
Teljesen átalakította a kormány Gordon Brown, akit szerdán nevezett ki II. Erzsébet királynő. "Új kormány alakult, új prioritásokkal" - jelentette be Brown, aki régi harcostársát, Allistair Darlingot ültette a pénzügyminiszteri székbe.