Meglepetésre Mexikó legyőzte a címvédő Brazíliát a Copa America B-csoportjában. Carlos Dunga csapata nagyon gyenge teljesítményt nyújtott az első félidőben, ekkor Nery Castillo és Morales révén kétgólos vezetést szereztek Hugo Sanchez tanítványai. A második játékrészre a cseréknek köszönhetően ugyan feljavult a brazil csapat, de nem tudtak pontot szerezni.
Civileket is vonjanak be az olajügyekről szóló, 85 évre titkosított dokumentumok feltárásába - ezt javasolja a brutálisan megvert újságírónő. Kármán Irén szerda esti blogbejegyzésében azt írja: "jó lenne, ha a politika a titkosítást feloldó szakbizottság polémiáiba civil, a politikától kenyeret nem kapó szakemberek munkájára is igényt tartana. Ezúton erre javaslatot teszek".
A bioüzemanyagok térnyerése érdekében július elsejétől adóelőnyt kapnak azok a benzinfajták, amelyek legalább 4,4 térfogatszázalék bioetanolt tartalmaznak - írja a Világgazdaság.
A MÁV új személyszállítási leányvállalata várhatóan vasárnap megkezdheti működését, bár a szükséges engedélyt még nem kapta meg – jelentette be a közlekedési miniszter. A Magyar Vasúti Hivatal a MÁV Start kérelmét ugyanis gyorsított eljárás keretében még ezen a héten elbírálja. Kóka János az új cég beindulása után az ügyfelek jogait összegyűjtő utas-chartát dolgozna ki, emellett elsősorban a…
Ötezer doboz nem megfelelő csomagolású jégrémet foglaltak le a hatóságok egy fővárosi nagyáruházban - mondta el az InfoRádiónak a Pest megyei főállatorvos. Hajós Ádám hozzátette: még nem tudni, összesen milyen mennyiségről van szó, hiszen most gyűjtik be országszerte a hasonló fagylaltokat az áruházlánc üzleteiből.
A YouTube-on szólítja meg a fiatalokat az Európai Bizottság (EB), amely június 29-én saját weboldalt nyit a videómegosztó oldalon. Brüsszel nem az első politikai szereplő a portálon - írja az EUvonal.
Londonban halva találtak Ashraf Marwan egyiptomi milliárdost. A férfi korábban igencsak féltette az életét, miután kiderült róla, hogy kémkedett az izraeli titkosszolgálatnak, a Moszadnak. A férfi halálának körülményei a rendőrség szerint meglehetősen gyanúsak.
Az előzetes terveknek megfelelően 4,5 millió személyi jövedelemadó bevallás érkezett idén az adóhatósághoz. Az elektronikus bevallások száma ugrásszerűen emelkedett az előző évhez képest, emellett 1 millióval csökkent a munkáltatók által elküldött bevallások száma. A hibásan kitöltött dokumentumok száma nagyságrendileg nem változott a tavalyihoz viszonyítva, a leggyakoribb probléma a számolásban…
A cseh központú Walmark gyógyszergyártó vállalat közép-európai médiatendert hirdetett. Az eljárás nyílt, de a cég a Mediaedge:cia-t, az OMD-t és a Starcomot már meghívta a versenybe - tudta meg a Kreatív Online.
Ötmillió forintra emelték a parlagfű elleni védekezés elmulasztásáért kiszabható bírság felső határát - írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap. Mint írják, az időjárás miatt idén egy hónappal korábban kezd virágzani a parlagfű.
Hat izraeli katona megsebesült csütörtökre virradóra egy pokolgépes támadásban a ciszjordániai Nábluszban folytatott nagyszabású razziájuk során. A pokolgép egy gépkocsiban volt elhelyezve. A robbantás elkövetőjeként a Fatah mozgalom fegyveres szárnya, az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű szervezet jelentkezett. Az izraeli katonák az elmúlt hónapok legnagyobb ciszjordániai razziáját kezdték meg…
Várhatóan 2009-re elkészül a teljes körű lakossági hitelnyilvántartás, vagyis a pozitív adóslista – mondta a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában a banki szakértői bizottság vezetője. Várhegyi Éva szerint az összesítés elkészítése után csökkenhetnének a hitelügyintézés kezelési költségei. A bizottság elnöke ezt azzal magyarázta, hogy a lista elkészítése miatt megszűnne az a gyakorlat,…
A szlovák kulturális tárca arra kényszerítené a pozsonyi Új Szó című lapot, hogy a jövőben ne Pozsonyként, hanem Bratislavaként nevezze néven a fővárost.
Baráti és intenzív német-lengyel kapcsolatokat sürgetett az elmúlt napok nyilatkozat-, illetve karikatúraháborúja után Angela Merkel német kancellár. Az EU soros elnöki tisztségét még a hónap végéig betöltő kancellár asszony szerda késő esti televíziós interjújában hangsúlyozta, hogy Németország valamennyi szomszédjával baráti és intenzív viszonyra törekszik, s ebben a szellemben kívánja…
Júniusban 9,25-ról 9,1%-ra csökkent a német munkanélküliségi ráta, miközben változatlan értékkel számoltak. A munkanélküliek száma 37.000-rel, csökkent, meghaladva ezzel a -20.000-es elvárást. Legutóbb még +3.000-es értékröl számoltak be. Délután teszik közzé az amerikai elsö kérelmeket, ahol a 324.000-röl 315.000-re való csökkenéssel számolnak. Ma várható a módosított elsö negyedévi amerikai GDP…
Hat izraeli katona megsebesült csütörtökre virradóra egy pokolgépes támadásban a ciszjordániai Nábluszban folytatott nagyszabású razziájuk során. A pokolgép egy gépkocsiban volt elhelyezve. A...
Tizenhárom drogkereskedőt lőttek le a rendőrök Rio de Janeiró egyik szegénynegyedében. A 11 milliós nagyváros északi városrészébe több mint ezer rendőr érkezett, és öt órás tűzharcot vívott a bűnözőkkel.
A honatya körzete egy éve ellátatlan, és komoly lobbiereje is nagyon hiányzik - mondja a párt pécsi elnöke. Az autóbalesetet szenvedett, jelenleg is kómában fekvő volt városvezető feleségét megdöbbentette a támadás.
Minden második vezetői hely megszűnik az ORFK-n és ezzel kezdetét veszi a rendőrség eddigi legnagyobb átalakítása - értesült a HavariaPress. A változásra a héten a parlamentben nagy többséggel elfogadott új rendőrségi törvény ad lehetőséget.
Kommentárban bírálta a bécsi Die Presse csütörtökön az Európai Uniót azért, mert nem alkalmaz szankciókat Bulgáriával és Romániával szemben, noha azok változatlanul korruptak. Számos EU-tagállamban...
Májusban éves szinten 10,7%-kal emelkedett az EU-s M3-as pénzmennyiség, miközben változatlan +10,4%-os értékkel számoltak. Az adatok hatására emelkedett az EUR-JPY árfolyama. Ellenállás 165,95-nél, támogatás pedig 165,20-nál található. in-GFX
Júniusban majdnem a várt szerint alakult a norvég munkanélküliségi ráta, hiszen változatlanul 2,7%-on állt, miközben 2,6%-os értékkel számoltak. Támogatás 7,8700 és 7,8600 között található. meglepték a piacot a Norges Bank kamatdöntést kísérö kommentárjai. Az év végéig 5,25%-ra, 2008 közepére pedig 5,75%-ra emelhetik az alapkamatot. Ez 0,5%-kal meghaladná a márciusban jósolt értéket. in-GFX
Egy szombathelyi férfi életét vesztette, amikor előzés közben összeütközött egy másik autóval a 86-os főúton szerda délután - tudta meg a HavariaPress.
Jelentősen felgyorsíthatja az őssejtkutatást, és új gyógymódok kidolgozását, hogy brit tudósok új típusú őssejtet találtak a kísérletekhez. A Nature-ben két tanulmány is megjelent, amelyek szerint a rágcsálóembriókból nyert őssejtek a kutatásokban helyettesíthetik emberi megfelelőiket.
Belgiumból remél turistákat a Magyar Turizmus Zrt. A társaság kezdeményezésére három hónapon át, a magyar borvidékek mutatkoznak be egy turisztikai televíziós csatornán. A turisztikai szervezők szerint ez akár évente 200 ezer belga turistát is Magyarországra csábíthat.
A határ menti foglalkoztatás javítása érdekében írtak alá megállapodást szerdán Szombathelyen a West-Nyugat Pannónia Eurégió, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ, továbbá az osztrák Burgenland tartomány és a Burgenlandi Munkaerőpiaci Szolgálat képviselői.
Receptet kaptunk az előregedés gazdasági hatásainak kivédésére: az elemzők az inflációhoz kötnék a nyugdíjakat és bővítenék a munkaképes lakosság részvételét is a munkaerőpiacon.
Kalóz filmeket kerestek, de hamis pénzt is találtak a rendőrök egy tolnai férfi lakásában - értesült a HavariaPress. Még a múlt héten jutott a Szekszárdi Rendőrkapitányság tudomására, hogy a tolnai férfi internetről letöltött filmeket árul rendszeresen.
Mindenképpen vissza akarja hódítani volt kedvesét Vilmos herceg, Károly herceg, brit trónörökös elsőszülött fia. A brit lapok már hétvégén cikkeztek arról, hogy Vilmost ismételten együtt látták Kate Middletonnal. A The Sun bulvárlap arról számolt be, Vilmos nem hagyja annyiban a dolgot, ám Kate túlságosan is sértve érzi magát a szakítás miatt, s egyelőre nem biztos abban, hogy újra a királynő…
Húsz lefejezett holttestre bukkantak csütörtökön a Bagdadtól délre fekvő Szalman Pak városban, a Tigris folyó partján - jelentette a rendőrség. A holttestekre helyi lakosok találtak rá. Egyelőre nem tudni, hogy kik az áldozatok. Lefejezésük arra utal, hogy az al-Kaidához tartozó szunnita lázadók voltak az elkövetők.
Miközben itthon még csak most írták ki a pályázatokat a földi sugárzású digitális csatornákra (DVB-T), a közszolgálati cseh csatornák után már az Euronews hírtelevízió is meg akar jelenni éter hullámain Csehországban - természetesen digitálisan.
Pénzhamisítás és szerzői jogok megsértése bűntettekben nyomoz a szekszárdi rendőrkapitányság; a gyanúsítottat csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. Internetről letöltött és rendszeresen értékesített filmek miatt tartott házkutatást a rendőrség egy tolnai férfi lakásán, ahol a több ezer DVD mellett 30 hamisnak tűnő kinyomtatott bankjegyet is találtak - közölte Király Balázs…
Kommentárban bírálta a bécsi Die Presse az Európai Uniót azért, mert nem alkalmaz szankciókat Bulgáriával és Romániával szemben, noha azok változatlanul korruptak
A vezető brit politikusok, jogászok, orvosok, üzletemberek és újságírók több mint fele magániskolába járt - derült ki egy kutatásból. A helyzet e téren alig változik, húsz éve alatt mindössze öt százalékos a csökkenés.
Pénzhamisítás és szerzői jogok megsértése bűntettekben nyomoz a szekszárdi rendőrkapitányság; a gyanúsítottat csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság - tájékoztatta az MTI-t a...
Új marketingvezető érkezett a Createam BTL-ügynökség Createam Event divíziójának élére. A szakember korábban a dohányiparban dolgozott, mint Horecadi promóciós- és marketingvezető.
Pénzhamisítás és szerzői jogok megsértése bűntettekben nyomoz a szekszárdi rendőrkapitányság; a gyanúsítottat csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság - tájékoztatta az MTI-t a rendőrsé...
Húsz lefejezett holttestre bukkantak csütörtökön a Bagdadtól délre fekvő Szalman Pak városban, a Tigris folyó partján - jelentette a rendőrség. A holttestekre helyi lakosok találtak rá. Egyelőre...
Az egynapos sebészeti pályázat nyertesei között van mind Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, mind Kovács Attila államtitkár egykori munkahelye, míg a főváros egyik legnagyobb aktív sebészeti osztályára lakat kerül.
Júliustól lesz UV-riasztás Magyarországon is, az Országos Meteorológiai Szolgálat és az ÁNTSZ közli majd a káros napsugárzás mértékét. Az Országos Környezetegészségügyi Intézet megbízott főigazgató-helyettese az InfoRádióban beszélt a védekezési lehetőségekről is.
Egy emberi koponyát talált ásás közben a kertjében egy nő Kecskeméten - értesült a HavariaPress. Igencsak meglepődhetett az a 42 éves nő, aki - miután ásója valami kemény tárgyban elakadt - egy zacskóba csomagolt emberi koponyát fordított ki kertjének földjéből.
Az Észak-alföldi Régióban már kimerült a regisztrált álláskeresők vállalkozóvá válásához, társas vállalkozáshoz történő csatlakozásához pályázat alapján elnyerhető támogatás éves kerete - közölte az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján.
Visszaveheti az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a tavaly őszi kormányellenes tüntetéseknél megsérült, táppénzre vonult rendőrök után a betegápolási, biztosítási díjat.
A brit Nationwide-ingatlanár-index közzététele után a kerek 2-es érték fölé emelkedett a GBP-USD árfolyama. Júniusban az éves szinten mért +11,1%-kal 2 éves csúcsról számoltak be, miközben csupán 10,3%-os plusszal számoltak. A devizapár csúcsot ért el 2,0044-nél, majd visszaesett árfolyam, de eddig sikerült a fontos érték fölött maradnia. Hogy ez így is marad-e, nagyban függhet a BoE-tagok mai…
A Fidesz szerint alapos a gyanú, hogy Gyurcsány Ferenc közvetlenül érintett az olajügyekben, ezért azt kezdeményezik, hogy a kormánytól és a miniszterelnöktől független bizottság vizsgálja meg az...
A Fidesz szerint alapos a gyanú, hogy Gyurcsány Ferenc közvetlenül érintett az olajügyekben, ezért azt kezdeményezik, hogy a kormánytól és a miniszterelnöktől független bizottság vizsgálja meg az iratokat - jelentette be Demeter Ervin, az ellenzéki párt politikusa. "Alapos a gyanú, hogy Gyurcsány Ferenc közvetlenül érintett az olajügyekben", mert a jelenlegi miniszterelnök 1995-től 1997-ig…