Magyarországon még mindig sok a kiskapu, sok helyen még mindig gyakorlat a jogszabályok "elhajlítása", ezért az SZDSZ célja, hogy bezárja ezeket a kiskapukat - mondta Kóka János...
A leletre a királyi palota mellett bukkantak a jeruzsálemi egyetem régészei. A sírt feltehetőleg még a temetés után a Heródiumot elfoglaló zsidó felkelők meggyalázták és összetörték. Heródes Kr.e. 40 és 4 között uralkodott Júdeában, a Biblia szerint ő rendelte el az újszülöttek megöletését Betlehemben.
A vasprefektus július elsejei lemondásáról adott hírt az MTI. A távirati iroda a magukat megnevezni nem kívánó közigazgatási vezetőkre hivatkozik az információ forrásaként.
Megtekinthették a brit sajtó munkatársai a brit Királyi Haditengerészet legújabb atom-tengeralattjáróját, amelyet a tervek szerint 32 nap múlva bocsátanak vízre.
Az észak-olaszországi Treviso városának önkormányzata arra kötelezte a helyi kínai éttermeket, hogy távolítsák el az ablakokból a vörös lámpásokat, ugyanis túl "keletiesnek" tartják azokat.
Paris Hilton azt állítja, pikkelnek rá a rendőrök, azért állítják meg olyan sokszor. A milliárdos örökösnőnek a jövő hónapban minden bizonnyal börtönbe kell vonulnia, mert engedély nélkül vezetett.
Az egyik a szimpatetikus mágia politikai változata. Az ellenségnek a gyengítése, rontása az ő képének, szimbólumainak megcsonkításával, megsemmisítésével. A másik a tudatos provokáció esete. Ilyenkor titokban éppen azok hajtják, vagy hajtatják végre saját kegyeleti helyeik, műtárgyaik meggyalázását, akik ebből mindjárt politikai tőkét kovácsolnak az ellenfelükkel szemben.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elutasítja a közoktatási törvény tervezett módosítását, mert az egyértelműen a közoktatás központi kiadásainak további csökkentését készíti elő -...
Elfogta a rendőrség azokat a fiatalokat, akik az elmúlt héten többször is nőket támadtak meg és elvették értékeiket - tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t. A rendőrség három nap alatt...
A Fidesz szerint az egészségügy területén nem lehet korrekt piacot és versenyt kiépíteni, ezért továbbra is elfogadhatatlannak tartják a több-biztosítós modell bevezetését - hangsúlyozta...
A török hadsereg húszezer katonával nagyszabású hadműveletet kezdett az ország délkeleti részén a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei ellen - jelentette a török média. A hadművelet fő...
A francia elnökválasztáson aratott fölényes győzelmének másnapján Nicolas Sarkozy a legnagyobb titokban Máltára repült családjával, miközben a francia sajtó úgy tudta: Korzikára vonul vissza...
A II. világháború után Csehszlovákiából kitelepített szudétanémetek mai szervezeteinek politikája, valamint a csehországi roma lakosságnak a kormány általi állítólagos kedvezményes kezelése...
Eltiltotta David Hasselhoffot, a Baywatch-sorozat 54 éves amerikai sztár-főszereplőjét két lánya meglátogatásától a Los Angeles-i bíróság, miután nyilvánosságra került az a videofelvétel,...
Az állami vállalatok tőzsdei privatizációja volt a fő témája Dávid Ibolya MDF-elnök, és Szalay-Berzeviczy Attila tőzsdeelnök keddi budapesti megbeszélésének. Dávid Ibolya a találkozót követő...
Általános vitára alkalmasnak találta a műsorszórás digitális átállásáról, valamint a médiatörvény uniós jogharmonizációs módosításáról szóló törvényjavaslatot keddi budapesti ülésén az...
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter sürgette kedden, hogy hozzanak létre egy olyan nemzetközi törvényszéket, amely felelősségre vonná Rafík Haríri volt libanoni kormányfő gyilkosait és...
Budapest - Ötmillió forint a tétje a labdarúgó-Magyar Kupa mai (18.30, Sport1) Megyeri úti döntőjének, amelyben a bajnoki címvédő Debrecen és a Honvéd méri össze tudását, a vesztes csak 2,5 milliót kap.
Diósd-Budapest - Két-három hét múlva fejeződhet be az egyik leghírhedtebb magyar alvilági leszámolás, a diósdi kettős gyilkosság nyomozása a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A 13-17 éves korosztály a társadalom online generációi közé tartozik: nap mint nap használják az internetet, a mobiltelefont, az azonnali üzenetküldési szolgáltatásokat. A modern kommunikációs eszközök használata során azonban kellemetlen élmények is érhetik őket, olyan cselekedeteket követhetnek el ellenük, amelyek során visszaélnek személyes adataikkal, jogosulatlanul használhatják fel fotóikat,…
Több korábbi barátnője szerint is személyiség-változáson ment át a Beatles volt zenei producere, Phil Spector, amikor visszautasították. A gyilkossággal vádolt férfi tárgyalásán Dianne Ogden elmondta: Spector fegyvert nyomott az arcába.
Egy könyv dolgozza fel Abraham Lincoln volt amerikai elnök holtteste elrablásának tervét. Az esetet sokáig eltitkolták az Egyesült Államokban. Néhány újság publikálta a történetet, de később hamisnak nevezték azt.
Három futballistával erősítené meg keretét a friss angol bajnok Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson, és ehhez a klubvezetés 50 millió fontot biztosít. A kiszemeltek között van Dimitar Berbatov és Owen Hargreaves is, bár egyik futballistát sem lesz könnyű az Old Traffordra csábítani. A nyári átigazolási szezon kulcsszereplője a francia Franck Ribéry lehet, akinek fél Európa keresi a…
Az Ernst & Young tanulmánya nemzetközi összehasonlításban (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) láttatja Magyarország társadalmi és politikai környezetét, a vállalkozások versenyképességi mutatóit, innovációs tevékenységüket és társadalmi megítélésüket a vállalkozók szemszögéből.
Pókemberhez méltó akciót hajtott végre egy apa a hétvégén, aki csodával határos módon mentette meg kétéves fiát, aki 20 méteres magasságból zuhant le egy szikláról.
Bár a sikersorozat szerzője állítja, hogy a Soprano-család története kilencven százalékban kitaláció, most bejelentette: a szereplőket egy valódi olasz-amerikai maffiacsalád tagjairól, a Boiardókról mintázta.
A kormánytól és a nagyvállalatoktól vár segítséget a környezetvédelmi rendellenességek leküzdésében, illetve megelőzésében Láng István akadémikus, aki szerint Persányi Miklós tevékenysége során nem lett a politika kiemelkedő része a környezetvédelem, ezért Fodor Gábortól nagyobb lendületet vár.
Lassú, de pozitív szemléletváltás figyelhető meg a kintlévőségek kezelésében. A vállalatok egyre tudatosabban csökkentik a késedelmes vagy ki nem fizetett számláikból eredő veszteségeiket, ezért az Atradius erőteljes növekedést jósol a magyar hitelbiztosítási piacon, és merészen szabja meg pénzügyi terveit.
Május 9-én ünneplik az örge kontinensen az úgynevezett Európa Napot. Ettől a dátumtól számítják ugyanis annak a folyamatnak az indulását, amelynek végén megalakult az Európai Unió. Május 9. 1985 óta hivatalos ünnep a közösségben.
A konvergenciaprogram Brüsszelnek eljuttatott felülvizsgálati változatáról tart beszámolót Veres János pénzügyminiszter az Országgyulés európai ügyek bizottságának szerdai ülésén.