Vasárnap a Beitar Jerusalem otthon győzte le a Hapoel Petah Tikva csapatát, a meccs után a pályára tóduló szurkolók egy kapunál feltorlódtak és több mint ötvenen, köztük ketten súlyosan megsérültek.
Sólyom László köztársasági elnök május 14-én és 15-én Vas megyében folytatja országjáró sorozatát, amelynek mottója "Értékőrző tájak és emberek Magyarországon" - jelentette be Kovács...
A nyaralási szezon elkezdődött a légitársaságoknál, egyre többen foglalják le most nyári utazási célpontjukat. A SkyEurope tavaly több mint 3 millió utast szállított. Kedvenc nyaralóhelyeink
Nyereségekre tett szert a kiwi, amiben a jövö csütörtöki új-zélandi munkaerö-piaci jelentéssel kapcsolatos spekulációk is hozzásegítették. Állítólag jól jöhet a kiwinek, ha a jelentés megerösíti, hogy a munkanélküliségi ráta a rekordminimum közelében áll. Ellenállás 0,7400-nél, támogatás 0,7372-nél található. In-GFX
Ismét közlednek a vonatok az észak-balatoni vasútvonalon Alsóőrs és Balatonfüred között - tájékoztatta a MÁV szóvivője az MTI-t hétfőn, miután dél és fél kettő között szünetelt a közlekedés ezen...
A kormányzat hamarosan több jogszabály módosítását terjeszti be a Háznak, hogy a körbetartozás csökkenhessen. Nagyobb szerepet kap majd a nyilvánosság.
Várhatóan május 14-én vagy 17-én kezdi meg munkáját a 4-es metró második alagútját fúró szerkezet az Etele téren - közölte a BKV Zrt. kommunikációs igazgatója, Regőczi Miklós. Elmondta, hogy...
Ungvári Miklóshoz hasonlóan a 70 kg-ban szereplő Mészáros Anett is bronzérmet szerzett a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs Világkupa-viadalán, Moszkvában.
Mahmúd Abbász palesztin elnök felhívást intézett Izraelhez, hogy "adjon kedvező választ" az Egyesült Államok által a múlt héten előterjesztett biztonsági tervre, dacára annak, hogy a...
Nyugaton a San Antonio, Keleten a Cleveland szerzett előnyt az első mérkőzés után az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság főcsoport-elődöntőjében.
Jelentősen felfelé módosította az Európai Bizottság az Európai Unióban várható gazdasági kilátásokat tartalmazó előrejelzését hétfőn, Brüsszelben kiadott tavaszi prognózisában: uniós szinten 0,5 százalékkal nagyobb, 2,9 százalékos növekedést jósol idén, jövőre pedig 2,7 százalékost.
Az igazságügyi tárca véleménye szerint a hitelezők védelmét nem a cégalapításhoz szükséges minimális jegyzett tőke emelése szolgálja, hanem a cégek átláthatóságának növelése, vagyis a cégadatok teljes nyilvánossága. Félmillió forintért már kft.-t lehet alapítani a jövőben, viszont egy internetes cégnyilvántartás bárki számára elérhető lenne - írja a Népszabadság.
A kormánykoalíciós pártok szónokai az egészségügyi reform folytatását szorgalmazták, az MDF az egészségügyről folyó szakmai és politikai vitát hiányolta hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt, amikor Gyurcsány Ferenc felszólalására reagáltak a pártok képviselői.
Banki adósságaik átütemezését kérik azok a gyümölcstermesztők, akik a múlt heti fagy miatt kilátástalan helyzetbe kerültek - mondta az InfoRádiónak a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke. Lux Róbert hozzátette, hogy uniós támogatásra is szükségük lesz, mert a hazai kárenyhítési alapot a nehéz anyagi helyzetben lévő gazdák nem tudták feltölteni.
Lemondott az MSZP Ésszerűség és felelősség platformjának tiszteletbeli elnöki posztjáról Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a Közép-Európai Egyetem (CEU) vezérigazgatója. Erről a platform...
Nicolas Sarkozy, a francia elnökválasztás győztese Korzikára vonul vissza néhány napra, május 16-án veszi át az elnökséget Jacques Chirac jelenlegi államfőtől, lemond a kormányzó jobbközép Nép...
A Magyar Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának elnöke szerint attól nem javul majd az ellátás színvonala, ha beengedik az üzleti biztosítókat az alapellátásba.
A múlt héten megérkezett Budapestre a Nagykörútra vásárolt utolsó villamos, a negyvenedik Combino is - hangzott el a Hungária körúti remizben tartott hétfői tájékoztatón, amelyen Hagy...
Ötmilliárd forintot, a 27 milliárdos keret mindössze egyötödét szánja iskolafelújításra regionális operatív programok keretében a kormány, ezt is csak a közép-magyarországi régióban. Az Új Magyarország Fejlesztési terv első pályázati csomagjából a kormány egyszerre fejlesztene ipari parkokat és iskolákat, létesítene kerékpárutakat, és akadálymentesítene középületeket.
Bruttó négy forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol, a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból. A Mol legutóbb április közepén...
A kanadai építési engedélyek száma márciusban 27,4%-kal emelkedett, csúcsot elérve ezzel, miközben csupán 5%-os emelkedéssel számoltak a legutóbbi -22,4%-os érték után. Az elemzök szerint az ingatlanszektor remek formája a kedvezö kanadai gazdasági kilátásokra vezethetö vissza. In-GFX
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszteri esküjével kezdődött a parlament hétfői ülése. A SZDSZ-es politikus Persányi Miklóst váltja a KVM élén, aki 2003 óta töltötte be ezt a posztot. Sólyom...
Sem szerződéses, sem hivatásos katonaként nem teljesített szolgálatot a budapesti Széna téri OTP-fiókban múlt héten túszokat ejtő Cseh István; a férfi csak sorkatonai szolgálatát töltötte a Ma...
Az egészségügy átalakításáról vitázott az Országgyűlés napirend előtt. A polémiát a miniszterelnök nyitotta meg, aki helyesnek nevezte az eddig megtett lépéseket. A Fidesz frakcióvezetője ezzel szemben úgy vélekedett, hogy összeomlóban van az ellátás.
Norvégia legyőzte a kiesési csoport utolsó fordulójában Lettországot az oroszországi jégkoron világbajnokságon. A skandinávok ezzel a győzelmükkel másodikok lettek a kiesési csoportban, így maradhattak az A-csoportos világbajnokságban.
Bruttó négy forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a MOL Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból.
Egymillió darab alacsony árú notebookot szeretne beszerezni az indiai kormány. A szaktárca túl drágának találta az eredetileg százdollárosnak aposztrofált konfigurációt, amely végül 175 dollárba fog kerülni. Ezért saját erőből új fejlesztésbe kezdett.
Elfogták a rendőrök azt az 54 éves siófoki férfit, aki a Balaton-parti városban gépkocsijával elütött egy kisfiút, majd a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott - közölte...
Az elnökválasztási győzelem után immár a nyári parlamenti voksolásra összpontosít Nicolas Sarkozy új francia elnök. A konzervatív többség a törvényhozában ugyanis döntő fontosságú számára ahhoz, hogy megvalósíthassa reformprogramját.
A körülmetélés bizonyítottan csökkenti a HIV-fertőzés kockázatát, a mérleg másik oldalán azonban ott a kínzó kérdés: a nemes testrészt érintő nem is kis beavatkozás hatására változik-e vajon a szexuális öröm mértéke és minősége.tovább
A napokban várják a püspökszilágyi radioaktív hulladéklerakóba azt a sugárzó fémhulladékot, amelyet két hete a bosznia-hercegovinai Zenica város vasművéből küldtek vissza Magyarországra -...
A mentőalakulatok egyetlen egy túlélőt sem találtak a Kamerunban lezuhant kenyai gép roncsai között, jelentették be hétfőn. A szombatra virradó éjszaka lezuhant gép roncsait vasárnap, naplemente előtt találták meg egy sűrű erdővel borított, mocsaras területen. A gép fedélzetén 114-en voltak.
Akár negyedével megnőhet az Európai Unió és Dél-Korea kereskedelmi forgalma, miután a felek Szöulban tárgyalásokat kezdtek egy szabadkereskedelmi megállapodásról.
Halmosi Péter kölcsönszerződése lejárt a Plymouth együttesénél, de az együttes menedzsere Ian Holloway a csapatnál tartaná a szélsőt. Halmosi Péter hamar felvette a ritmust és jó játékkal, gólokkal hálálta meg a bizalmat.
A ferihegyi földi kiszolgálást végző Celebi GH Kft. menedzsmentje és a szakszervezetek hétfőn aláírták az idei béremelésre vonatkozó megállapodást, év végéig nem lesz több sztrájk - ...
Politikai érdek alapján teljesen érthető, hogy a Fidesz frakcióvezetője szeretne koalíciós válságot látni, de a konzultáció, a vita nem válság - közölte a kormányfő, a napirend előtti...
A négyszeres világbajnok francia Formula 1-es legenda szerint a maranellói csapat év végi sikerét nem fenyegeti veszély, Massa és Räikkönen közül pedig a brazil pilóta a vb-cím legnagyobb esélyese.
2008-tól bárki engedély nélkül kiadhatja, vagy felhasználhatja József Attila műveit. A jogszabály ugyanis a szerző halála után hetven évig kötelezi a kiadókat arra, hogy hozzájárulást kérjenek, illetve jogdíjat fizessenek az örökösöknek. Az 1936-ben elhunyt Kosztolányi Dezső esetében már idén lejárt a védelmi idő, az 1938-ban meghalt Karinthy Frigyes műveit pedig 2009-től nem óvja a szerzői jog.
Az ország előtt álló egyik legfontosabb feladat a versenyképesség erősítése - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke miután megbeszéléseket folytatott az AmCham szakembereivel
A helyszínen semmisítették meg azt a 100 milliméteres, II. világháborús, cseh gyártmányú repeszromboló gránátot, amelyet a Köztársaság téren találtak hétfő délben földmunka közben - tájékoztatta...