Ismét erdőtűz van Szlovákiában. Az Alacsony-Tátrában, Breznóbánya közelében csütörtökön délutántól körülbelül 16 hektáron pusztítanak a lángok. E terület fele irtványszerű rész, kitermelt fával és fahulladékkal, de élő erdő is ég.
Egy ember megsérült, amikor két személygépjármű karambolozott Budapesten a XIX. kerületben az Ady Endre út és a Corvin körút kereszteződésében csütörtök este - közölte a BRFK. Az egyelőre...
Több mint százezren gyűltek össze csütörtök este Tel-Avivban, követelve Ehud Olmert izraeli kormányfő lemondását a tavaly nyári libanoni háborúban elkövetett hibák miatt.
Álhír volt a Kongóban élő magyar törzs története - erősítette meg az InfoRádiónak Kresalek Dávid filmrendező, aki a dezinformáció keletkezésének és sajtóbeli életének minden lépését követi készülő filmjében.
Személyes megnyilvánulásokat ne várjunk az idei Miss Universe versenyzőitől, a tavalyi győztes is sajtóközleményekkel blogol. A szépségeket egy hónapon át készítik fel a világversenyre.
A jelenlegi 19 százalékról 17, esetleg 15 százalékra csökkentené az egykulcsos jövedelemadót a második legerősebb kormánypárt Szlovákiában. A szélsőségesnek, magyarellenesnek tartott Szlovák Nemzeti Párt vezére, Ján Slota ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be. Tervét hétfőn terjeszti két koalíciós partnere elé.
Magyarországi látogatásra hívta meg az afganisztáni Baglán tartomány kormányzóját Szekeres Imre honvédelmi miniszter, aki csütörtök reggel érkezett kétnapos látogatásra a közép-ázsiai országba....
Fabien Barthez nem akar visszavonulni, de a Nantes-ban már nem játszik többet. Az egykori francia válogatott kapus úgy érzi, hogy még 2-3 évig jó formában tudna védeni, ezért a hétvégi incidens ellenére is folytatni akarja a karrierjét.
Több mint százezren gyűltek össze csütörtök este Tel-Avivban, követelve Ehud Olmert izraeli kormányfő lemondását a tavaly nyári libanoni háborúban elkövetett hibák miatt. Szinte a teljes...
Szomorú véget ért az a szudáni kecske, amely túlzás nélkül világhírnévre tett szert azáltal, hogy egy férfinak "feleségül kellett vennie", miután észrevették, hogy az állattal fajtalankodik.
Helyreállítják a Somogy megyei Nagybajom határában álló, s néhány héttel ezelőtt megrongált szovjet katonai emlékművet - közölte Suchman Tamás az MSZP somogyi országgyűlési képviselője.
Hazai pályán győzött, így 1-0-ra vezet a két nyert meccsig tartó párharcban a Békés a férfi kézilabda liga rájátszásának 5-8. helyéért vívott küzdelmekben.
Több mint százezren gyűltek össze csütörtök este Tel-Avivban, követelve Ehud Olmert izraeli kormányfő és Amir Perec védelmi miniszter lemondását a tavaly nyári libanoni háborúban elkövetett hibák miatt. Szinte a teljes izraeli belpolitikai paletta a nagyváros központjába, a Rabin térre meghirdetett gyűlésen való részvételre buzdította a polgárokat, de a megmozduláson politikusok nem szólaltak föl.
Villámlátogatást tett Székesfehérváron az osztrák jégkorongliga három megbízottja, akik feltérképezték a bajnokságukba jelentkező Alba Volán-FeVita csapatát, ám csatlakozásukról csak május közepén döntenek.
George Bush amerikai elnök nem szerepel idén a Time százas listáján, amelybe a magazin évről évre a világ szerinte legbefolyásosabb személyiségeit válogatja be, Oszama bin Laden és egy kínai...
A Bajnokok Ligája döntőjébe jutott olasz klub szeretné tudni, hogy mennyit kér a londoni gárda John Terryért, aki a veterán Paolo Maldini helyét vehetné át Alessandro Nesta mellett a védelem tengelyében.
A Hertha BSC csütörtökön 2009. június 30-ig meghosszabbította magyar labdarúgójának, Dárdai Pálnak a szerződését. Az opciós megállapodás a Berliner Morgenpost című lap szerint további egy évvel, 2010-ig is meghosszabbítható.
Ujj- és lábnyomokat is találtak a Kádár János sírjának meggyalázása ügyében nyomozó rendőrök. A Magyar Rádió megtudta azt is, hogy a biztonsági őr ellentmondásosan nyilatkozott a rendőröknek és a temető igazgatóságának.
Egyre gyakoribb, hogy futballisták házát akkor rabolják ki, amíg mérkőzést játszanak. Legutóbb Pepe Reina volt az áldozat, de több csapattársát is kifosztották már a betörők. Felvetődik a kérdés, a klub vagy a játékos feladata, hogy házát megfelelő biztonsági rendszerrel óvja.
A helyszínen meghalt egy férfi, akit csütörtökön este elütött egy személygépkocsi a Bács-Kiskun megyei Zsana belterületén. Az egyelőre még ismeretlen személyazonosságú férfi az úttesten...
Aggódnak a NATO-tagországai amiatt, hogy Oroszország bejelentette: befagyasztja az európai hagyományos erőket korlátozó (CFE) szerződés teljesítését, és nem tájékoztatja többé NATO-partnereit...
Pécs is megfellebbezi a lokátorengedélyt. A városfejlesztési bizottság tegnap egyhangúlag támogatta a fellebbezésről szóló előterjesztést. A pécsi építési szabályzattal ellentétes, hogy a lokátornak nem lenne közvetlen kapcsolata közúttal. Nem tisztázottak a radar közművesítésének a lehetőségei sem.
Reálisan hat magyar aranyérem várható a jövő augusztusi pekingi olimpián - mondta Schmitt Pál az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az elmúlt ötkarikás játékokhoz hasonlóan ezúttal is a kajakozóktól reméli a legtöbbet.
Spanyol házidöntő lesz a labdarúgó UEFA-kupában: a címvédő Sevilla az Espanyollal találkozik majd május 16-án, Glasgow-ban. Mindkét csapat megnyerte a visszavágót az UEFA-kupa elődöntőjében.
Magyarország szempontjából nincs sok különbség Sarko és Ségo között. Előbbi magyar származása inkább hátrány, mint előny számunkra: a jobboldali elnökjelölt nemesi származású apja, aki az idegenlégióban letöltött szolgálattal szerzett francia állampolgárságot, nem a legjobb emlékeket hagyott a fiában.
A népi megnevezésekben kedvelt a medve szó, számos szóösszetétel előtagjaként találkozunk vele, ismerjük a medvegombát, medvehagymát, medvekaprot, medveszőlőt, medvelaput, de hegyek és folyók nevét is.
Itt a Comment:comon is tombol a retróőrület, olvasóink nagyon jól tudják, hogy mi vagyunk a lovagok, akik ha meglátnak egy régi filmsorozatot, retró dvd-t, vagy csak egy kopott centrumos zacskót,...
Távozik posztjáról Marsi Erika, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) főigazgatója - közölte a Kormányszóvivői Iroda az MTI-vel csütörtökön. A közlemény szerint Marsi Erika...
Közös politikai nyilatkozat formájában szerződést kötött Brüsszelben Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetője és Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség...
Jogellenesen különítik el Hajdúhadház általános iskoláiban a roma gyerekeket - hirdette ki a hajdúhadházi szegregációs perben a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon az első fokú ítéletet Tóth Endre...
Nicolas Sarkozy konzervatív jelölt maradt csütörtökön a francia elnökválasztás esélyese szocialista riválisával, Ségolene Royallal folytatott és az elemzők szerint döntetlennel végződött előző...
Magyarországon a földkérdést nyugodtan és körültekintően kell megoldani - hangoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön Budapesten a Magyar Agrárkamara Országos Küldöttgyűlésén. A...
A magyar adófizetőknek 140 milliárd forintos megtakarítást jelent 25 év alatt a kormányzati negyed kialakításának az a konstrukciója, amelyről a kabinet döntött - közölte Gál J. Zoltán...
A Zwack Unicum Nyrt. a március 31-én végződő üzleti évében 2,756 milliárd forint adózott nyereséget ért el, szemben az előző üzleti évben elkönyvelt 2,811 milliárd forinttal - közölte a társaság...
Július 22-én tartják Törökországban a rendkívüli parlamenti választásokat - döntött egyhangúlag csütörtökön az ankarai törvényhozás. A szavazásra négy héttel később kerül sor, mint azt a...
Halottat találtak a Dunában az Erzsébet híd budai hídfőjéhez közel csütörtökön - közölte a Budapesti rendőr-főkapitányság az MTI-vel. A sajtóügyeletes az esetről egyelőre nem tudott...