Sokat olvasó, elmélyülésre képes, de nagyon vidám ember. Így jellemezte egykori KISZ-es barátját Gyurcsány Ferenc internetes blogjában. Petrétei Józsefről, azaz Pepéről kiderül, nagyon tudott mulatni, pár pohár bor után ügyesen parodizált, és anekdotákat mesélt. Hétvégente pedig sokat segítettek egymásnak, disznóvágáskor és lakásfelújításoknál is.
Az Egyesült Államok 30-40 ezer katonát még évtizedekig Irakban állomásoztathat - idézte Peter Pace tábornokot, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökét hétfőn az NPR rádió. Pace tábornok egy szenátusi meghallgatáson kijelentette: a Pentagon vizsgálja a hosszú távú, csökkentett amerikai katonai jelenlét lehetőségeit Irakban. Annak ellenére, hogy a Fehér Házra és a védelmi…
Mindenki Pippónak becézi - a Filippóból. Ám az idők során Superpippo is lett, ez a név megegyezik az egyik legismertebb Walt Disney-figura, Goofy olasz nevével. Az athéni találkozó előtt az InfoRádió honlapján bemutatjuk a Liverpool és a Milan 15-15 játékosát. Ezúttal a Milan csatára, Filippo Inzaghi a "soros".
A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről szóló törvény módosítása lehetővé teszi a kormány számára, hogy szükség esetén a költségvetés terhére többletforrást biztosítson a gazdálkodóknak. Az Országgyűlés hétfőn 183 igen szavazattal, öt ellenében, 64 tartózkodással fogadta el a törvénymódosítást.
Az Egyesült Államok 30-40 ezer katonát még évtizedekig Irakban állomásoztathat - idézte Peter Pace tábornokot, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökét hétfőn az NPR rádió....
Egy kaliforniai tinédzsernek sikerült megmásznia a világ legmagasabb hegyét, a Mount Everestet. Samantha Larson még csak 18 éves, így ő a legfiatalabb külföldi, aki Nepálból teljesítette a csúcsmászást.
Új konvergencia-programra van szükség - jelentette ki a Fidesz elnöke a Hír Televíziónak adott hétfő esti interjújában. Orbán Viktor szerint, ha pártja lenne kormányon, a rendőrség nem lenne olyan állapotban, mint jelenleg.
Csak tizenhét nappal a bűncselekmény után próbáltak a rendőrök bizonyítékot keresni abban a kocsiban, amelybe a Múzeum körúton igazoltatott, majd később megerőszakolt lányt beültették. A Skoda Octaviát pénteken foglalták le a nyomozók.
Civil szakértőknek kell felügyelniük a rendőrség munkáját - erről az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára beszélt a közszolgálati televízió Kék Fény című műsorában. Kondorosi Ferenc az elmúlt hetekben nyilvánosságra került rendőrbotrányokkal kapcsolatban azt mondta: nem szabad általánosítani, a rendőrök többsége becsületes, tisztességes, jól felkészült szakember, az pedig, hogy…
Kétszáz kórházi dolgozót bocsátanak el a hódmezővásárhelyi kórházból, a teljesítménykorlát miatt ugyanis idén 800 millió forinttal kevesebb lesz a bevétele a kórháznak. Ezt a hiányt az intézmény takarékossági intézkedésekkel már nem tudja kezelni, a beutalási körzetéből származó betegeket maradéktalanul ellátják, a máshonnan érkező pácienseket azonban a sürgősségi ellátást leszámítva,…
A Milan az olasz bundabotrány miatt először kizárással bűnhődött a Bajnokok Ligájából. A fellebbezés után azonban legalább arra jogot szerzett, hogy a selejtezőben elindulhasson. Minden őszi nehézsége ellenére magabiztosan jutott tovább a csoportjából, majd az egyenes kieséses szakaszban kiejtette a Celticet, a Bayern Münchent és a Manchester Unitedet. "Döntőbe jutni egy ilyen szezon után…
Megszüntették a dolgozói vizitdíj-mentességet a Semmelweis Egyetemen. A Pénzügyminisztérium korábban az orvosi egyetemek hatáskörébe helyezte a vizitdíj kiszabását.
Megtarthatja a tulajdonában lévő Van Gogh-festményt Liz Taylor. Bár a műkincset a nácik rabolták el eredeti tulajdonosától, az áldozat családja túlságosan sokat várt a kép visszaperelésével - így döntött a San Francisco-i fellebbviteli bíróság.
Biciklist gázolt el egy kamion a fővárosban hétfőn este, a fiatal nő súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a rendőrség. A Hungária körúton haladó, és a Kőbányai útra jobbra forduló kamion vezetője feltehetőleg nem vette észre a mellette haladó kerékpárost, és a kereszteződésnél elütötte - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Bálint Gabriella elmondta, a húszéves nő a…
Magyar régészek is dolgoztak a szudáni Meroé-gát felépítése előtti leletmentésben. A khartumi kormány nemzetközi segítséget kért a páratlanul gazdag régészeti anyagok feltárásához. A magyar csoport idehaza eddig szokatlan mecenatúrának köszönhette, hogy részt vehetett a munkában, ugyanis a Nemzeti Kulturális Alap támogatásán túl magánszponzorok adták össze a pénzt az expedícióra. Faragó Zsuzsanna,…
Malina Hedvig ügyében emelt szót hétfőn, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén Bauer Edit (MKP) szlovákiai magyar képviselő napirend előtti felszólalásában, míg a vezető szlovák...
Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt most először fordult elő, hogy engedett az (általános) erkölcsi nyomásnak, amely engedékenység leváltásokban (menesztésekben) manifesztálódik.
Sok minden történt már a T. Ház bizottsági ülésein, de ilyen még nem: egy igazi indián főnököt hallgatott meg tegnap a parlament környezetvédelmi testülete.
A Szamarában tartott, sikertelen EU-orosz csúcskonferencia után meghatározatlan időre elhalasztotta az unió az Oroszországgal tervezett új partnerségi megállapodást - közölték német kormányforrások...
A védelem felmentést, a vádhatóság képviselője az első fokú, bűnösséget kimondó ítélet helybenhagyását kérte Bácskai János, a maffiaellenes központ korábbi vezetőjének büntetőperében hétfőn a...
Hazai győzelmével (39-26) szépített a Szeged elleni bajnoki döntőben a Veszprém férfi kézilabdacsapata. Hogy a bajnok győzelme mit ér, az holnap, a finálé (18 óra, Sport1) negyedik összecsapásán derül ki.
Felmentését kérte a miniszterelnöknél Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója. Gyurcsány Ferenc elfogadta a főigazgató kérelmét és ezt az MTI információi szerint a szocialisták...
Miskolc - A Független Hírügynökség információi szerint a március 26-án éjjel, Tokaj közelében kirabolt pénzszállító autóban 166 millió forint volt. Az ügynökség rendőrségi forrásra hivatkozva közölte az összeget. A nyomozást végző Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon a Blikknek ezt cáfolták.
A Fidesz vizsgálóbizottságot kezdeményez az Egymásért Egy-Másért Alapítvány és fiatal lányt megerőszakoló rendőrök ügyében - mondta Orbán Viktor pártelnök a Fidesz hétfői elnökségi ülését követő...
A gárda a 37. fordulóban 3-3-as döntetlent játszott a Reggina ellen, és ezzel eldőlt, hogy nem végezhet a hetediknél rosszabb helyen, azaz - a Fiorentina és a Palermo társaságában - az UEFA-kupában indulhat.
Magyarország - Iszonyú! Idén már 268-an haltak meg az utakon. Ez 37 százalékkal több, mint az előző év ugyanezen időszakában. A tragédiák között 30 százalékkal többet okoztak ittas állapotban, mint tavaly.
A kezdeti hibás próbálkozások ellenére a PPP programok konstrukciója nem bukott meg, több területen már javult a helyzet, bár még mindig vannak problémák - ismertette Báger Gusztáv az Állami...