Elhunyt Gömöri Endre Pulitzer-emlékdíjas külpolitikai újságíró. A médiában több mint fél évszázada dolgozó szakembert 85 éves korában, hosszú betegség után érte a halál - közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Gömöri Endre publicistát, külpolitikai elemzőt, a MÚOSZ tiszteletbeli elnökét a szervezet és a Figyelő hetilap saját halottjának tekinti.
Úgy lett világbajnok és világbajnoki ezüstérmes, hogy egyetlen percet sem védett a két tornán. Pedig a világ egyik legjobb kapusa: Dida. Az athéni BL-döntő előtt az InfoRádió honlapján bemutatjuk a Liverpool és a Milan 15-15 játékosát.
Nőknek és férfiaknak különböző elképzeléseik vannak a házasságról. Ám az eltérések nemcsak nemek szerint jelentkeznek, hanem egy-egy házasságon belül is. A válások hátterében szinte valamennyi esetben fellelhető a kommunikációs probléma. Amikor a házasfelek a viták során rendre elbeszélnek egymás mellett.
Miután július 22.-re írták ki a parlamenti választásokat, a török líra majdnem teljesen jóvátette eddigi veszteségeit. Megállt a dollár zuhanórepülése, miután közzétették a közvélemény-kutatásokat, melyek szerint a miniszterelnök, Erdogan pártja megszerezheti a szavazatok 30-40%-át. Amennyiben tartja magát az 1,3300-as érték, 1,3660-ra emelkedhet a dollár árfolyama. In-GFX
Stratégiai partneri együttműködési szerződést kötött Budapesten az Avantgarde Group az FD kommunikációs tanácsadó hálózattal. Az FD a jövőben kizárólag az Avantgarde Grouppal működik együtt, ha ügyfelei számára magyarországi vagy Magyarországgal kapcsolatos tanácsadást kell nyújtani.
Tehet-e az édesanya arról, ha a fia gyerekgyilkosként végzi? - ezt a kérdést feszegeti a Pedig én jó anya voltam című dokumentumdráma. Vajon képes-e azonosulni a színész a gyerekgyilkos édesanyjával? Mit adhat a nézőnek egy iskolázatlan, egyszerű ember története? Egyebek között ezekre a kérdésekre válaszol az InfoRádiónak Pogány Judit a Pinceszínházban futó darab szereplője.
Az elmúlt napokban a Figyelő többször is foglalkozott a budaoesti parkolási helyzettel, illetve a parkolási társaságok által "elnyelt" milliárdos díjakkal. A cikkre az MDF is felfigyelt, és parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte. A Centrum Parkoló Kft. keménykedő hangú közleményében jogi lépésekkel fenyeget.
A Virág Judit Galériában már látható a 25. jubileumi aukció teljes anyagának kiállítása, amelyben megtekinthető Gustav Klimt Fekvő női félakt című grafikája is.
Boroka Balls a Sztárchaten bevallotta: eddig 20 férfival volt életében. Kiderült az is, hogy a "kanál pózt" kedveli a legjobban, és hogy szüzessége elvesztéséről nem készült film.
Arculatot váltott a Metro hírújság, amely ezentúl a lapcsoport nemzetközi vonásait követi. A kiadó közleménye szerint "a globális napilap nemzetközi trendjeinek megfelelően" újult meg...
Az IWF szerint túlértékelt az új-zélandi dollár, és korrekcióra számít. Bár továbbra is nagy fellendülés mutatkozik, és 2,5%-kal emelkedik a GDP, a fizetési mérleg túl nagy deficitje nagy veszélyt rejt. A magas nyersanyagárak és az emelkedö kamatok ismét ronthatnak a fogyasztók kedvezö hangulatán, és íígy mérésklödhetnek a növekedési ráták. In-GFX
40 ezer aláírást gyűjtött mostanáig a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a kötelező óraszámok szeptemberi emelése ellen. A szervezet március 23-án kezdte az akcióját, még tíz napjuk van arra, hogy összegyűljön a szükséges 50 ezer - mondta keddi sajtótájékoztatóján Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke.
A gazdasági miniszter szerint a mikrohitel népszerűsítésére és elérhetőbbé tételére azért is szükség van, mert a magyar vállalkozások mintegy 80 százaléka hitel nélkül gazdálkodik, míg a fejlett országokban ez az arány csak 15-20 százalékos
Rendben befejeződtek kedden a matematika írásbeli érettségi vizsgák - közölte az oktatási tárca. Középszinten több mint 92 ezer, emelt szinten pedig csupán 4200 diák adott számot tudásáról.
Az MSZP frakció oktatási munkacsoportja egyetért a minőségi, színvonalas felsőoktatás megteremtésének célkitűzésével és azzal a javaslattal, hogy meg kell szüntetni a költségtérítéses és az államilag finanszírozott tanulók közötti különbséget - mondta Tatai-Tóth András az MSZP-frakció oktatási munkacsoportjának vezetője a közelmúltban napvilágot látott hét egyetem gazdasági tanácsa által…
Az EU-s pénzügyminiszterek aggodalmukat fejezték ki a cseh GDP 3,9%-os deficitje miatt, mely meghaladja a maastrichti szerzödésben meghatározott 3%.os határt. Almunia felszólította a cseh kormányt, hogy csökkentse a deficitrátát. Az EUR-CZK alig reagált a hírre. In-GFX
A gyógyfürdők által nyújtott kezelések valós piaci árának csak a felét finanszírozza jelenleg az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) által nyújtott támogatás. A gyógyfürdők a különbözetet átháríthatnák a betegekre.
Az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) hivatalos honlapja, a felvi.hu statisztikai elemzéséből kiderül, történelem szakon csökkent a költségtérítéses jelentkezők száma, a gépészmérnöki képzés esetében nőtt a költségtérítés összege, míg mérnök informatikus szakot minden ilyen jellegű kar indított költségtérítéses formában, nappali tagozaton.
Márciusban havi szinten csupán 0,3%-kal emelkedtek az amerikai raktárkészletek, miközben változatlan +0,4%-os értékkel számoltak. Az EUR-USD alig reagált az adatokra. In-GFX
Egy nemrégiben készült felmérés szerint csaknem 200 illegális szemétlerakó található Miskolcon. A szemetelőket ezidáig nem sikerült elfogni és bizonyítékot sem találtak még az ellenőrzéssel megbízott közterület-felügyelők a szemétkupacokban.
Vukán Görgy és zenésztársai a Bohémélet dzsesszesített változatával állnak színpadra május 15-én, este fél nyolckor a Zeneakadémia Nagytermében. Horgas Eszter (fuvola) és Fekete Kovács Kornél (trombita) hangszereken alakítják az énekes szólistákat a rendhagyó keddi előadáson, amely világpremiernek számít.
A Blikk című bulvárlap információi szerint a Real Madrid focistájának hetedik gyermekét egy 29 éves magyar nő hozta a világra, akivel 2005-ben, a spanyol gárda budapesti gálameccse után ismerkedett meg.
Eperjes Károly főszereplésével, a debreceni repülőtéren forgatott „Liberté '56” orosz-amerikai szerelmi történetét az Uránia és a Bem moziban vetítik, egyenlőre nem voltak túl sokan kíváncsiak az alkotásra.
Budapest - Kállai Ferenc (81) kedden elhagyhatta a kórházat. Most abban reménykedik, hogy a jövő csütörtöki vizsgálat után nem tartják bent ismét a János kórházban. A népszerű művész a szezonban már nem lép színpadra, pedig még két előadásra visszavárták a Magyar Színházba, de bízik abban, hogy a következő évben még játszhat.
Újfehértó - Lehet, hogy sohasem tudja meg a család, miért halt meg P. Lászlóné Magdika (†55). Annyi biztos, hogy hétfőn a déli órákban az asszony takarítani ment fia üresen álló házába. Összeégve találták meg a fürdőkádban. A gyanú szerint berobbanhatott a szer, amellyel dolgozott.
Az immár tizenharmadik alkalommal megrendezett XIII. Győri Állásbörzét a Széchenyi István Egyetem hallgatói szervezetei ezúttal is közösen szervezik. A Karrier és Pr Iroda és az AIESEC Győri Helyi Bizottsága közös munkájának célja, hogy egy közeli, a munkaerőpiac napi gyakorlatát hitelesen, élesben közvetítő kapcsolat alakulhasson ki a cégek és a hallgatók között.
Az uniós pénzügyminiszterek megegyeztek, hogy szoros figyelemmel kísérik a fedezeti alapokat, bár egyelőre nem állapodtak meg új szabályok - így kötelező viselkedési kódex - felállítá...
Nem függeszti fel a bíróság Molnár Lajos ágyszámjavaslatának végrehajtását. A huszonhét kórház esetében született elutasító végzéseket ma rendkívüli sajtótájékoztató keretében ismertette Horváth Ágnes.
Budapest - Tóth Gabi (19) egy újabb, különös hobbit talált magának, ahogyan ezt már megszokhattuk tőle. Azok után, hogy nem is olyan régen levizsgázott autóvezetésből, és vett magának egy kocsit, most újra KRESZ-vizsgára készül. De ezúttal Gabi motorvizsgára gyakorol.
Hosszabb kihagyás után választott egyházi személyt tagjai sorába a Magyar Tudományos Akadémia. Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket, nemzetközi hírű kánonjogászt az idei közgyűlés választotta az MTA levelező tagjává. Erdő Péter elmondta: az Akadémia és a hittudományokat hivatásszerűen művelők közötti közeledésként éli meg újdonsült akadémiai tagságát.
Az AUD-USD ma tesztelte a 0,83-as értéket, de nem sikerült tartósan átlépnie azt. Az ausztrál dollár ismét gyengült, föleg, hogy a közgazdászok szerint csökkent a kamatemelés valószínüsége. A jövedelemadó-csökkentés terve aligha vezethet fokozódó kamatemelési nyomáshoz, miközben az exportárak továbbra is meglehetösen magasnak számítanak. A 0,8266-os minimum elérése után megállapodhat a devizapár…
Holland, lengyel, horvát, izlandi, svájci, orosz és magyar táncprodukciókat láthat a nagyközönség a SzólóDuó Fesztivál 2007-es Nyerteseinek Estjén, szerdán 19 órakor a Nemzeti Táncszínházban.
A Standard & Poor"s hitelminősítő elemzést készített az autóipar kilátásairól, tekintettel a CO2-kibocsátás szigorítására. Az intézet elemzője szerint a járműipar nyereségességét, illetve hite...
Az Országos Meterológiai Szolgálat előrejelzése szerint az esti órákban viharossá fokozódik a szél, akár 90 km/órás vagy erősebb széllökések is előfordulhatnak.
Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere szerint Kóka János gazdasági miniszter felelőtlen választási ígéretet tett egy évvel ezelőtt, miszerint rendbe hozza a Moszkva teret, azóta ugyanis semmi nem történt. Az ügy pikantériája, hogy Kóka János közjegyzői közokiratba foglalta ígéretét, kiegészítve azzal: lemond az egyéni képviselői mandátumáról, ha három éven belül nem kezdődik meg a tér…
Az USD-shortok megszüntetésére került sor, miután közzétették az amerikai raktárkészleteket, melyek márciusban a várt 0,4% helyett 0,3%-kal emelkedtek. A kereskedök hangsúlyozták, hogy az EUR-USD árfolyamának visszaesése nem áll összefüggésben az adatokkal, sokkal inkább a pozíciók megszüntetésének köszönhetö. Az EUR-USD napi minimumot ért el 1,3516-nál, és az 1,3525-35-ös támogatással harcol.…
Elutasította a Fővárosi Bíróság azon kérelmeket, amelyek a kórházszerkezet átalakításához kapcsolódó közigazgatási határozat felfüggesztésére vonatkoztak - közölte Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. A keresetek indokait 27 esetben nem találták megalapozottnak.
Los Angeles - Paris Hilton (26) ügyvédei fellebbezést nyújtottak be a bíróság ítélete ellen, mert a hotellánc-örökösnő igazságtalannak tartja másfél hónapos börtönbüntetését. Parist ittas vezetésért, és próbaidejének megszegéséért ítélték el.
A mostani észt-orosz konfliktus szélesebb problémát vet fel. Bár nehéz egy történelmi jelentőségű változást megpillantani, mégis egy új, az eddiginél agresszívebb orosz külpolitika kezdetének vagyunk tanúi. Ez pedig egész Európát érinti - szólalt fel Schöpflin György az EP Külügyi Bizottságában.
Az Európai Bizottság változtatna a cukorreformon. A tervek szerint négy év alatt 6 millió tonnával kellene az Unióban csökkenteni a cukortermelést. Ám az első két évben eddig mindössze 2.2 millióval sikerült mérsékelni a gyártást. A Bizottság most új tervvel állt elő, amelytől további csökkenést remél.