2007. május 22. kedd

máj. 22
13:41
Felrobbant az étel a repülőn (HírExtra)
Ételrobbanás történt egy brit repülőgépen 10 ezer méteres utazómagasságban, mert a légikisasszony a mikróban "szárazföldi" készétket melegített. Az utasok - a British Ariways légitársaság tájékoztatása szerint - nem kerültek veszélybe, a gép legénysége a lángoló sütőt eloltotta.
máj. 22
13:42
Erőszakkal vádolják a két 15 éves fiút (HírTV)
Szemérem elleni erőszak gyanújával indult eljárás két 15 éves Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei általános iskolás fiú ellen.
máj. 22
13:48
Orvvadászokat kapcsoltak le (HírTV)
Több száz dámvadat is kilövő orvvadászokat fogtak el a gyulai rendőrök. Az öt férfi feltehetően éveken át pusztította a Dalerd Rt. vadállományát. Többször sikertelenül próbálták őket elkapni, ez végül a múlt héten sikerült.
máj. 22
13:51
Az OECD tart a négyévente visszatérő ámokfutástól (Privátbankár)
Vállveregetés és aggodalom: az OECD reméli, hogy a magyar kormány kitart a reformok mellett és sikerül megtörni azt a visszatérő négyévenkénti ciklust, amikor az államháztartási hiány elszabadul.
máj. 22
13:54
Átszabja az agglomerációs tarifákat a BKV (Infostart)
Július elsejétől egységesek lesznek a kedvezmények a BKV-nál a HÉV-en és a Budapest környéki agglomeráció autóbuszain. Kiricsi Karola, a BKV szóvivője az InfoRádiónak elmondta: a diákok és a nyugdíjasok új kedvezményeket kapnak, a HÉV-en pedig hosszabb távon olcsóbb lesz utazni.
máj. 22
13:55
Milan-szurkolók ezrei maradhatnak le a BL-döntőről (HírTV)
Több ezer Milán szurkoló maradhat le a BL-döntőről az olaszországi légiközlekedést megbénító sztrájk miatt.
máj. 22
13:55
99 év börtönt kaphat a gyermekét "megsütő" apa (HírTV)
Hazaengedték hétfőn a kórházból azt a két hónapos csecsemőt, akit apja égetett meg a mikrohullámú sütőben egy arkansasi kisvárosban még május 10-én. A gyermeket jelenleg nevelőszülők gondozzák.
máj. 22
13:57
Megkezdi munkáját az osztrák-magyar Rába-akciócsoport (HírTV)
Még mindig habzik a Rába. Akcióbizottságot állít fel szerdán a Környezetvédelmi Minisztérium és a múltkori megállapodás alapján ugyanezt teszik az osztrákok is.
máj. 22
14:02
Módosulnak a BKV agglomerációs tarifái (HírTV)
Július elsejétől egységesek lesznek a kedvezmények a BKV-nál a HÉV-en és a Budapest környéki agglomeráció autóbuszain. Kiricsi Karola, a BKV szóvivője elmondta: a diákok és a nyugdíjasok új kedvezményeket kapnak, a HÉV-en pedig hosszabb távon olcsóbb lesz utazni.
máj. 22
14:05
Kis pénzből nagy márkát: trend a lelke mindennek (Menedzsment Fórum)
Az mfor.hu kis- és középvállalkozásoknak szóló sorozatában szakértőnk ezúttal azt mutatja meg, miért van szükség a fogyasztói trendek és a versenytársak megismerésére egy cég fejlődéséhez. Kiderül az is, hogyan döntötte romba egy dohánygyár hazai marketingosztályának terveit egy fax, amely a konkurenciához tévedt...
máj. 22
14:06
Nézze meg, hogyan tüntették el a budapesti útzárat - képgaléria (Infostart)
Beszorult a magasságkorlátozó kapu alá egy szlovén rendszámú kamion a Kőbányai úton, a Zalka Máté tér közelében.
máj. 22
14:08
Krízishelyzetben a drogosok és a gyermekpszichiátria betegei (HírTV)
Krízishelyzetbe sodorta az országos pszichiátriai ellátást az egészségügyi reform. A Magyar Pszichiátriai Társaság képviselői az egészségügyi bizottság kihelyezett ülésén az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben hangsúlyozták: továbbra is bizonytalan sok betegotthoni elhelyezésre váró krónikus pszichiátriai beteg sorsa.
máj. 22
14:11
Magyarország az unió élén: dolgozzon be! (Privátbankár)
Tíz-tizenöt milliárd forintba kerülhet a 2011-es magyar EU-elnökség, amelynek lebonyolításához több mint ezer emberre lesz szükség a közigazgatásban. Külsősöket is keresnek.
máj. 22
14:14
Temetésén tért magához a kisbaba (HírExtra)
Saját temetésén hirtelen magához tért egy halottnak hitt koraszülött csecsemő Malajziában. A kislány vasárnap reggel született - túl korán. Mindössze 330 grammos súllyal, 15 centisen jött világra, az orvosok szerint holtan.
máj. 22
14:19
A német sztárt is magával ránthatja a doppingbotrány (Infostart)
Bert Dietz hétfő este egy tévériportban beismerte, hogy doppingolt. A német kerékpáros elmondta: a 90-es évek derekán csapatának sportorvosai rendszeresen tiltott ajzószerekkel oltották be. Bert Dietz együtt versenyzett Jan Ullrichhal, aki 1997-ben megnyerte a Tour de France-t.
máj. 22
14:28
Elkeserítőek a magyar dohányzási adatok (HírTV)
Az Európai Unió tagállamaiban végzett felmérés szerint a 15 esztendősnél idősebbek csaknem fele (47 százalékuk) még sohasem gyújtott rá, a dohányosok száma a teljes lakosság harmada (32 százalék). A legtöbb dohányos a görögök (42 százalék), valamint a magyarok, lettek és bolgárok (36 százalék) között van. Ugyanakkor a britek és a magyarok vezetnek a sikertelen leszokás listáján.
máj. 22
14:33
Antiterrorista akcióba fogott a pakisztáni hadsereg (HírExtra)
A pakisztáni hadsereg offenzívát indított kedden egy feltételezett terroristakiképző-tábor ellen az Afganisztánnal határos törzsi zónában - jelentették be katonai illetékesek. A hadsereg közleménye szerint lázadók tüzet nyitottak egy kormányküldöttségre Észak-Vazirisztán körzetben.
máj. 22
14:34
Bryan Robson a Sheffield új vezetőedzője (HírTV)
Bryan Robson lett a Sheffield United labdarúgócsapatának vezetőedzője. Az 50 esztendős szakember Neil Warnock helyét veszi át a kispadon, aki múlt héten mondott le posztjáról az angol bajnokság élvonalából idén kiesett csapatnál.
máj. 22
14:36
USD-NOK Emelkedö trend (HírTV)
Az USD-NOK árfolyama ma 6,0415 és 6,0599 között mozog. Szerdán teszik közzé az elsö negyedévi norvég GDP-t, ahol +1,1%-os érékkel számolnak a legutóbbi +0,5%-os érték után. Egy elemzö szerint töretlen a május elseje óta tartó emelkedö trend. In-GFX
máj. 22
14:36
Felsejlik a visszarendeződés réme is (Piac és Profit)
A lakosság jövedelmének reálértéke 2%-kal mérséklődik az idén, ennek ellenére erős a törekvés a fogyasztási színvonal megőrzésére - érvel a GKI.
máj. 22
14:38
EUR-CZK Bizonytalanság (HírTV)
Lendületet hoz az eurónak, hogy a cseh Jegybanki tagok bizonytalanok a bank további kamatpolitikáját illetöen. Miután az elmúlt napok euró-korrekciója nyereség-kivétekhez vezetett, a jegybanki tag, Robert Holmann kommentárjai megállították a visszaesést. Holmann azt nyilatkozta, hogy az újabb kamatemelés elött kivárná a júliusi inflációs adatokat. In-GFX
máj. 22
14:39
Életveszélyes is lehet a kánikula (Infostart)
A kánikulai melegre és az ezzel összefüggő óvintézkedésekre figyelmeztetett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
máj. 22
14:41
Milan-szurkolók ezrei maradhatnak le a BL-döntőről (HírTV)
Több ezer Milán szurkoló maradhat le a BL-döntőről az olaszországi légiközlekedést megbénító sztrájk miatt.
máj. 22
14:41
Új vízumkoncepció készül (Infostart)
Új vízumkoncepció készül a szeptemberi Kárpát-medencei magyar képviselők fórumára, ugyanis az Országgyűlés addigra dolgozza ki azt a javaslatot, amely megfelel az uniós követelményeknek, de a határon túlélő, elsősorban a vízumköteles vajdaságiak és kárpátaljaiak anyaországba való utazását is lehetővé teszi - mondta Szili Katalin az őszi fórum előkészítő ülése után. A hátelnök kiemelte: a…
máj. 22
14:42
Arany Penge - megvan a shortlist (Kreatív Online)
A Golden Drum-on ezüstöt nyert Faded T-Shirts/Grey Sabbath és a Hipnózison első helyezést elért adicolor kampány is bejutott az Arany Penge Kreatív Reklámfesztivál shortlist-jéről. A Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) idei versenyére 54 pályázó 243 alkotással nevezett, ezek közül száz alkotás jutott a rövidlistára 15 kategóriában. A legtöbbel, összesen kilenc nevezéssel a…
máj. 22
14:43
Nem adják ki a Litvinyenko-gyilkosság gyanúsítottját (HírTV)
Oroszország nem adja ki Nagy-Britanniának a Litvinyenko-gyilkosság első számú gyanúsítottját - közölte egy orosz ügyészségi illetékes.
máj. 22
14:43
Puszta kézzel ástak a magyarok Szudánban (BorsOnline)
máj. 22
14:45
Az elmúlt hetek legnagyobb robbantása Bagdadban (HírTV)
Bagdadban 25-en meghaltak, 60-an pedig megsérültek egy pokolgépes merényletben. Az áldozatok között több nő és gyermek is van. A robbanószerkezetet egy autóba rejtették el az iraki főváros délnyugati részén, egy zsúfolt piacon. A detonáció miatt épületek dőltek romba, több gépkocsi és üzlet gyulladt ki. Ez volt az elmúlt egy hét legvéresebb merénylete Bagdadban. Az ENSZ adatai szerint 2006-ban 16…
máj. 22
14:45
Fodor Gábor szeptemberig megoldaná a Rába ügyét (Infostart)
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter legkésőbb szeptemberig meg akarja oldani a Rába habzásának ügyét. Fodor Gábor már kijelölte annak az osztrák-magyar bizottságnak a magyar tagjait, akik egyeztetnek az ügyben.
máj. 22
14:47
Öt és fél évet kapott a gyermekgyilkos anya (HírTV)
Jogerősen 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélete a Győri Ítélőtábla azt a kétgyermekes anyát, aki megszülte majd a kádhoz csapta gyermekét 2005. szeptember 22-én a Vas megyei Iváncon.
máj. 22
14:49
Csillagászati összegeket költenek (Infostart)
A franfkurti Tőzsde-ellenőrző Testület kimutatása szerint a világban felgyorsult a vállalatok felvásárlása. Mindez összefügg azzal, hogy a bankok ma könnyebben folyósítanak hiteleket, mint korábban. Azonban Oroszország, Kína és India jelenléte is egyre erosebben érezhető a cég-vásárlások piacán. Mindez kihat az üzleti bizalmi index kedvező alakulására is.
máj. 22
14:51
MDF. döntsön a kormány! (Alternatív Energia)
A házszabályra hivatkozva akadályozzák a kormánypártok a Centrum Parkoló Kft. ügyeinek kivizsgálásával kapcsolatban tervezett parlamenti vizsgálóbizottság mielőbbi felállítását - mondta el Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője kedden. "Ha az alkotmányügyi bizottságban ülő MSZP-s és SZDSZ-es képviselők azt állítják, hogy házszabályellenes a vizsgálóbizottság felállítása, akkor lehet akár…
máj. 22
14:52
Soha nem derül ki, ki volt a gyilkos? (Infostart)
Tavaly novemberben radioaktív izotóp segítségével megölték a hét éve Angliában élő Alekszandr Litvinyenkót. A volt orosz titkosügynököt azért tették el láb alól, mert fel akarta fedni, milyen eszközökkel teszi ártalmatlanná bírálóit az orosz államvezetés. Szakértők szerint ugyanakkor Moszkva aligha adja majd ki a megvádolt Andrej Lugovojt.
máj. 22
14:54
Halálra verte csecsemőjét (Blikk)
máj. 22
14:54
800 millióért mérik majd a központi közigazgatást (HírTV)
750-800 millió forintba kerülhet a központi közigazgatás teljesítményét mérő informatikai hálózat kiépítése. A költségek 85 százalékát uniós pénzből fedezné a személyügyi államtitkár, aki úgy számol, a befektetés öt, öt és fél éven belül megtérül.
máj. 22
14:54
Kiállítás a magyar-portugál futballbarátság jegyében (Metropol)
A hétvégéig tekinthető meg a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Andrássy úton található székházában az a kiállítás, amely a magyar-portugál futballkapcsolatokat mutatja be.
máj. 22
14:56
Ezüst- Technikai korrekció (HírTV)
Az ezüstöt ma 13,07 dolláron jegyzik, ami napi szinten 0,85%-os erösödést jelent. A nemesfém ezzel követte az arany mozgásait. Miután 14-röl 13 dollár alá esett vissza az árfolyam, technikai ellenmozgás kezdödött, mely áttörte a csökkenö trendet. A technikai tényezök az ellenmozgás folytatására utalnak, még ha csekély dinamikával is. A februári csökkenö trend felsö oldala 13,70-nél fut. In-GFX
máj. 22
14:58
Arany- Technikai ellenmozgás (HírTV)
Az arany árfolyama ma 1,40 dollárral 663,15-re emelkedett. A nyersolaj jegyzései 1,33 dollárral emelkedtek. Miután áttörték a 685-nél futó januári emelkedö trendet, 650-re csökkent az árfolyam. Itt található az októberi emelekdö trend támogatása. Eddig nem tesztelték az értéket. Miután 690-röl 660-ra csökkent az árfolyam, ellenmozgás kezdödött. A technikai tényezök javulásra utalnak. In-GFX
máj. 22
14:59
Szijjártóék Kóka főhadiszállása elé viszik a diákokat (HírExtra)
A Fidelitas szerdán 17 órára tüntetést szervez a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) épülete elé a tanulók utazási költségeinek növekedése ellen - jelentette be Szijjártó Péter fideszes képviselő keddi napirend előtti felszólalásában a parlamentben.
máj. 22
15:05
A szívbetegekről egyeztet a minisztérium és a szakma (Infostart)
A véletlenen is múlik, hogy egy infarktusos betegnek milyen a túlélési esélye: a leghatékonyabb kezeléseket csak bizonyos intézményekben finanszírozza az egészségbiztosító, így nagyon eltérőek a halálozási arányok. A minisztériumnak a kardiológusok jelezték a problémát, a megoldáson a szakemberekkel együttműködve dolgozik a tárca - mondta a minisztérium államtitkára az InfoRádiónak.
máj. 22
15:05
Szenzációs tényeket ígér a Litvinyenko-ügy vádlottja (Infostart)
Szó sem lehet Andrej Lugovoj kiadásáról - reagált az orosz főügyészség arra a hírre, hogy Nagy-Britanniában vádat emeltek az egykori FSZB-ügynök ellen a Londonba menekült orosz titkosügynök, Alekszandr Litvinyenko megyilkolása miatt. Maga az érintett ismét ártatlanságát hangoztatta és azt mondta, meglepő információkkal szolgálhat a brit nyomozóknak.
máj. 22
15:06
Hatalmas vihar közeledett (Infostart)
Narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a dél-dunántúli régióra a közelgő vihar miatt. A heves zivatarokat 60-90 km/h közötti széllökés (napközben egy-egy helyen esetleg 90 km/h fölött) kísérheti.
máj. 22
15:07
Lóháton szelik át a Góbi sivatagot (HírTV)
A Lucullus társaság újabb extrém gasztrónómiai túrára indul. 1000 kilométer vár rájuk lóháton a világ egyik legnagyobb pusztaságában. Két hét múlva indul a Látható légió hétfős csoportja, hogy két egyetem csapatának segítségével tudományos és gasztronómiai kutatásokat végezzen a világ egyik legnagyobb pusztaságában. A cél - a kutatások mellett - az Altáj hegység lábánál egy adag paprikás csirke…
máj. 22
15:09
USD-CHF Továbbra is kedvezö kilátások (HírTV)
A technikai elemzök szerint az USD-CHF-nek továbbra is jó esélye van rá, hogy átlépje az 1,2320/55-ös ellenállást. A kereskedök szerint az átmeneti konszolidációs fázisokban pozíciókat hoztak létre. 1,2270/80-nál érdemes vásárolni. A cél az 1,2570/80-as érték. In-GFX
máj. 22
15:11
A fülemülék estéje (HírTV)
Az irodalmi és zenei művekben gyakran felbukkanó énekesmadár, a fülemüle hangjával csábítja a természetbe kedden este az érdeklődőket a Magyar Madártani Egyesület. A fővárosban három helyszínen és 10 vidéki településen este 8-tól sétákat szerveznek, ahol szakemberek mesélnek a fülemülékről és közösen lehet meghallgatni a fészküket védő hímek kórusát.
máj. 22
15:13
Olvasnivaló: 2007. május 22. Etyeki pincefesztivál - képekben (Mindmegette)
Hétvégén a tesómékkal és a szüleinkkel átruccantunk a szomszédos Etyekre, a pincefesztiválra. Még előző nap kinyomtattuk és bekarikáztuk azokat a programokat, amelyeket érdekesnek találtunk, de mivel a rendezvény egyszerre több helyszínen is folyt, voltak átfedések.
máj. 22
15:13
Magyarország betiltja a kazettás bombákat (Infostart)
Magyarország kész csatlakozni a kazettás bombák betiltásáról szóló nemzetközi egyezményhez, sőt az ország kész egyoldalú moratórium bejelentésére is - jelentette ki a honvédelmi miniszter Budapesten, amikor találkozott Norbert Darabos osztrák védelmi miniszterrel.
máj. 22
15:17
Már bővíteni kell a rendőrség panaszfogadó szolgálatát (Alternatív Energia)
Bár már működik a rendőrség minap indított zöld száma, szánjon rá időt az, aki itt akar panaszkodni. Gyorstesztünk során bő egy órába tellett, mire sikerült a diszpécserrel beszélnünk.
máj. 22
15:18
BKV-variációk a légkondira (Infostart)
Június elején három Combino villamoson próbálja meg csökkenteni a hőséget a BKV más-más módszerrel. Kísérleteznek a szellőztetés növelésével, légkondicionáló beszerelésével és nagyobb ablakokkal is. Kiricsi Karola szóvivő elmondta: a tesztidőszak végén dől el, melyik megoldást választja a közlekedési társaság.
máj. 22
15:18
Antwerpenen keresztül áramlik a drog Európába (HírTV)
Az európai piacra kerülő, Dél-Amerikából származó kábítószerek 25 százaléka az antwerpeni kikötőben "lép" a kontinensre - ez derül ki az Egyesült Államok belügyminisztériumának jelentéséből.

Keresés