2007. május 21. hétfő

máj. 21
13:15
Az NBH főnöke is távozik (HírExtra)
Felmentését kérte a miniszterelnöknél Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója. Gyurcsány Ferenc kormányfő elfogadta a főigazgató kérelmét.
máj. 21
13:15
Nők a Médiában Egyesület - másodszor is díjazott (Kreatív Online)
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) méhnyakrákszűrést hirdető reklámja kapott idén Citrom-díjat a Nők a Médiában Egyesület versenyén, amelyen a legjobb médiaábrázolás díja az Ikeának járt, a legjobb közszereplő nő pedig Krizsó Szilvia, a köztévén futó Az Este műsorvezetője lett.
máj. 21
13:15
Halálos takarítás az állatkertben (Blikk)
máj. 21
13:19
Sajátrészvény eladás az OTP-nél (Privátbankár)
Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese május 18-án 12 ezer OTP törzsrészvényt értékesített a Budapesti Értéktőzsdén - közölte az OTP a tőzsde honlapján hétfőn. Az OTP Bank,...
máj. 21
13:21
AV Kreatív - webcsatornát nyitott (Kreatív Online)
Fél éves próbaüzem után elérhető a feltölthető videókon kívül saját készítésű tartalmat is kínáló műsorportál, az AV Kreatív által üzemeltetett Webcsatorna. A szélessávú interneteléréssel rendelkező felhasználókat megcélzó, tematikus videoportál jelenleg zenei, női, autós és utazási csatornáján „sugároz” műsorokat.
máj. 21
13:21
Hivatali visszaélés miatt elítélték Bácskait (HírTV)
Bűnösnek találta a bíróság Bácskai János rendőrtábornokot, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ volt vezetőjét.
máj. 21
13:21
Új megállapodást akar a Gazprom az E.ON-nal (Privátbankár)
A Gazprom orosz földgáz-monopólium újra akarja tárgyalni a német E.ON csoporttal azt a megállapodást, amelynek értelmében a német vállalat részesedést kap a világ egyik legnagyobb földgázmezőj...
máj. 21
13:22
Hivatali visszaélésben bűnös a maffiaellenes központ egykori vezetője (Infostart)
A Fővárosi Ítélőtábla nem jogerős ítélete szerint hivatali visszaélésben bűnös Bácskai János, a maffiaellenes központ egykori vezetője.
máj. 21
13:24
Sármelléken létesít légibázist a DHL (Privátbankár)
A DHL Expressz Magyarország Kft. első vidéki bázisát a FLY Balatonon nyitja meg szeptemberben - közölték a társaság sajtótájékoztatóján, Sármelléken, hétfőn. Az Ír-Magyar Cape Clear A...
máj. 21
13:26
Rekord tőzsdei kibocsátás a feltörekvő piacokon (Privátbankár)
"Drámai emelkedéssel" időszaki rekordot döntött a feltörekvő piaci vállalatok tőzsdei kibocsátásainak értéke az év eleje óta
máj. 21
13:26
A szupermarketek akadályoznak minket az egészséges étkezésben (HírTV)
Az új-zélandi Fogyasztóvédelmi Felügyelőség szerint a nagy élelmiszer-áruházak különböző trükkökkel nehezítik a vásárlók azon törekvéseit, hogy egészséges ételeket vásároljanak.
máj. 21
13:26
Ismét külön utakon a Fidesz (Alternatív Energia)
A Fidesz vizsgálóbizottságot kezdeményez az Egymásért Egy-Másért Alapítvány és fiatal lányt megerőszakoló rendőrök ügyében - mondta Orbán Viktor pártelnök a Fidesz hétfői elnökségi ülését követő budapesti sajtótájékoztatón, egy kérdésre reagálva. Mindkét ügyben a tisztán látás érdekében szükséges a parlamenti bizottság felállítása - közölte Orbán Viktor.
máj. 21
13:28
Kondorosi: "Rendet kell teremteni a rendőrségen" (Infostart)
Rendet kell tenni a rendőrségen - mondta az InfoRádiónak az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára. Kondorosi Ferenc hozzátette: erősíteni kell a parancsnoki ellenőrzést, szigorítani kell a rendőrök pszichológiai vizsgálatát, és vissza kell állítani a belső ellenőrzési szolgálatot. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki váltja miniszteri székében a vasárnap lemondott Petrétei Józsefet.
máj. 21
13:34
Megvan az ítélet: bűnös Bácskai (Privátbankár)
Hivatali visszaélésben bűnös Bácskai János, a maffiaellenes központ egykori vezetője a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn kihirdetett nem jogerős ítélete szerint. A Kulcsár Attilával, a bróke...
máj. 21
13:36
EUR-PLN Az ipari termelésre várnak (HírTV)
14.00 órakor teszik közzé az áprilisi lengyel ipari termelést, és a termelöi árakat. Elöbbinél 14,9%-os értékkel számolnak a legutóbbi +11,3%-os érték után. Utóbbinál pedig +2,5%-os értékböl indulnak ki az elözö havi +3,3%-oas érték után. Ellenállás 3,7858-nál, támogatás pedig 3,7660-nál található. In-GFX
máj. 21
13:36
Elítélték Bácskai tábornokot (Alternatív Energia)
Hiivatali visszaélésben bűnös Bácskai János, a maffiaellenes központ egykori vezetője a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn kihirdetett jogerős ítélete szerint.
máj. 21
13:38
Orbán: A Fidesz készen áll a kormányzásra (HírTV)
A Fidesz tegnapi kongresszusát értékelte sajtótájékoztatóján Orbán Viktor, valamint összefoglalta mindazt, amit tegnapi elnöki beszédében elmondott. Hozzátette: a Fidesz két parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az NBH-s és rendőrségi ügyek kivizsgálására.
máj. 21
13:38
A miniszterelnök elfogadta a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának lemondását (Alternatív Energia)
A Kormányszóvivői Iroda közleményben tudatja, hogy a miniszterelnök elfogadta a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának lemondását. "Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója a mai napon felmentését kérte a miniszterelnöktől. A kormányfő május 31-i hatállyal elfogadta a főigazgató lemondását" - áll a közleményben. Az új főigazgató kinevezéséig megbízottként Laborc Sándor ezredes, a…
máj. 21
13:38
Gyurcsány: a rendőrség ősszel védte, most sértette a rendet (Infostart)
A miniszterelnök szerint a rendőrség tavaly ősszel védte, az elmúlt hetekben sértette a rendet. Gyurcsány Ferenc ezzel indokolta a "kormány határozott közbeavatkozását" a parlamentben napirend előtti felszólalásában.
máj. 21
13:41
Libanoni belharcok: robbantás a fővárosban (HírExtra)
Egy nő meghalt és tízen megsebesültek egy vasárnap késő este történt robbanásban Libanon fővárosában. Összesen negyven ember vesztette életét az ország északi részén a hadsereg és egy iszlámista szervezet között egész nap tartó összecsapásokban. A kormány jelezte, hogy tovább folytatják a harcot a csoport tagjai ellen.
máj. 21
13:41
Aegis - távozó brit vezető (Kreatív Online)
Távozik az ügynökségtől az Aegis Media igazgatója, a Vizeum csoport volt vezérigazgatója. Eric Drancourt vélhetően közeli nyugdíjba vonulása miatt döntött úgy, hogy elhagyja a vállalatot - írja a BrandRepublic.
máj. 21
13:41
Gyurcsány: a rendőrség ősszel védte, most sértette a rendet (Alternatív Energia)
A rendőrség tavaly ősszel védte, az elmúlt hetekben sértette a rendet, ezért kellett most határozottan közbeavatkoznia a kormánynak - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában.
máj. 21
13:47
Oszama Bin Landen az Arsenal törzsszurkolója volt (BorsOnline)
máj. 21
13:47
EUR-USD A Bundesbank kommentárjai (HírTV)
Az EUR-USD-t 1,3451-en jegyzik. A MACD visszaesett 0 alá, és eladási jelet adott ki. Az 1,3477-es érték alá való visszaeséssel oldották az eladási utasításokat egészen a következö támogatásig. A Bundesbank közölte, hogy a túl magas bérek veszélyt jelentenek a stabilitásra nézve, ami miatt mérséklödhet a növekedési ráta. Ellenállás 1,3575-nél, támogatás pedig 1,3441-nél található. In-GFX
máj. 21
13:47
Cigányozott az államfő (HírExtra)
Két nappal azután, hogy egy népszavazás megerősítette hivatalában Traian Basescut, a román államfő máris újabb botrány középpontjába került, mert - mint hétfőn nyilvánosságra került - durván viselkedett egy újságírónővel és rasszista megjegyzést tett rá.
máj. 21
13:47
Júliustól drágul a HÉV (Alternatív Energia)
Júliustól a MÁV- és a Volán-díjakhoz igazodnak az agglomerációs buszok és a HÉV-jegyárak, amelyek 10 kilométer alatt emelkednek, 15 kilométer felett pedig csökkennek - az erről szóló előterjesztésről hétfőn tárgyalta a Főpolgármesteri Kabinet.
máj. 21
13:47
A román államfő cigányozott (Kripto Akadémia)
Két nappal azután, hogy egy népszavazás megerősítette hivatalában Traian Basescut, a román államfő máris újabb botrány középpontjába került, mert - mint hétfőn nyilvánosságra került - durván viselkedett egy újságírónővel és rasszista megjegyzést tett rá.
máj. 21
13:49
Megölte gondozóját egy tigris (Kripto Akadémia)
Megölte gondozóját egy tigris egy dél-kínai állatkertben, amikor a férfi az állat ketrecét takarította. A párzási időszakban lévő tigris akkor vetette rá magát a gondozójára, amikor az lehajolt egy seprűért. Kollégája egy rúddal próbálta eltávolítani a tigrist, de hiába, mert az állat a lábán és a nyakán súlyosan megsebesítette gondozóját, akit hainan tartomány egyik kórházába szállítottak, de ott…
máj. 21
13:53
Világhírű tenorista koncertezik Pécsett (HírTV)
Magánrepülővel érkezik Pécsre José Carreras augusztus 28-án - közölte a város polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján. Tasnádi Péter elmondta, az augusztus 30-diki koncert előtt a világhírű művész bejárja Pécsett és környékét. A világhírű tenor, Sabina Puertolas fiatal szopráncsillaggal lép fel augusztus 30-án a pécsi Expo Centerben.
máj. 21
13:58
Halastó pihenőépületében találtak egy holttestet (Blikk)
máj. 21
13:58
Gyurcsány arra kéri Dávid Ibolyát, legyen okos (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc arra kérte Dávid Ibolyát az MDF elnökét, hogy parlament előtti felszólalásában okos témákat vessen fel. Gyurcsány Ferenc ezen kívül felszólalásában elmondta még: a Fidesz KDNP két párttá váltásának egy oka volt, hogy mind a ketten kapjanak pénzt. Dávid Ibolya ezt követően kezdeményezte, hogy szavazzon a parlament arról, hogy a napirend előtti felszólalásra reagálni lehessen. A…
máj. 21
14:01
Júliustól változnak a jegyárak (Privátbankár)
Júliustól a MÁV- és a Volán-díjakhoz igazodnak az agglomerációs buszok és a HÉV-jegyárak, amelyek 10 kilométer alatt emelkednek, 15 kilométer felett pedig csökkennek
máj. 21
14:03
F1: előzne a Ferrari Monacóban (HírTV)
Az 58. Formula-1-es világbajnokság eddigi négy futamából hármat nyertek a Ferrari versenyzői (Felipe Massa: 2, Kimi Räikkönen: 1), mégis a McLaren—Mercedes vezeti a két pontversenyt. Az újoncként éllovas Lewis Hamilton és az összetettben már kétszer győztes Fernando Alonso is jó szereplést vár a hétvégi Monacói Nagydíjon, de mindketten tudják, kőkemény csata várható, hiszen a maranellói rivá...
máj. 21
14:08
George Michael Magyarországra költözhet (BorsOnline)
máj. 21
14:09
Enyhítették Bácskai János elsőfokú ítéletét (HírExtra)
Hivatali visszaélésben bűnös Bácskai János, a maffiaellenes központ egykori vezetője a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn kihirdetett jogerős ítélete szerint. A Kulcsár Attilával, a brókerbotrány főszereplőjével összefüggő ügyben a másodfokú bíróság megváltoztatta az első fokon eljárt Csongrád Megyei Bíróság korábbi ítéletét és hivatalos személyként elkövetett bűnpártolás helyett hivatali visszaélés miatt…
máj. 21
14:09
Gyurcsány: a rendőrség ősszel védte, most sértette a rendet (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint a két távozó rendőri vezető közvetlen felelőssége nem mutatható ki az elmúlt hetek nagy vihart kavart ügyeivel kapcsolatban, van azonban vezetői felelősségük, mert ők felelnek az egész rendőri testületért. A miniszterelnök hétfőn a parlamentben napirend előtt a távozó országos és fővárosi rendőrfőkapitány kapcsán úgy fogalmazott: az adott szituációban nem kerülhették el a…
máj. 21
14:11
Filmmúzeum, Viasat3 és Sport1 az ORTT ellen (Privátbankár)
Bíróságon támadja meg a Filmmúzeum, a Sport1 és a Viasat3 az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) azon határozatát, amellyel országos tévécsatornává minősítették őket - jelente...
máj. 21
14:12
Ügynökvád: az alkotmánybíró perel (Infostart)
Kiss László alkotmánybíró visszautasítja az ügynökvádakat és pert indít Ungváry Krisztián történésznek a legutóbbi Élet és Irodalomban közzétett cikke miatt.
máj. 21
14:12
Vass Lajos és Fischer Ádám az operaház élén (Spa Trend Online)
Hiller István oktatási és kulturális miniszter hétfőn kihirdette a Magyar Állami Operaház vezetői tisztségeire kiírt pályázat eredményét: az új főigazgató Vass Lajos, az új főzeneigazgató Fischer Ádám. Hiller István bejelentése szerint az operaház új vezetői június 1-jétől töltik be posztjukat, megbízatásuk öt évre szól.
máj. 21
14:13
Két vizsgálóbizottságot hozna létre a Fidesz (Privátbankár)
A Fidesz vizsgálóbizottságot kezdeményez az Egymásért Egy-Másért Alapítvány és fiatal lányt a gyanú szerint megerőszakoló rendőrök ügyében - mondta Orbán Viktor pártelnök a Fidesz hét...
máj. 21
14:20
Éheztette családját egy budapesti férfi, felesége belehalt a koplalásba (HírTV)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, akit halott feleségével és éhező lányával együtt találtak meg pénteken egy fővárosi lakásban. A 37 éves férfit lánya veszélyeztetése miatt emberölés kísérletével, halott felesége miatt pedig segítség elmulasztásával gyanúsítják.
máj. 21
14:22
Embert raboltak a rendőrök Kisvárdán (HírTV)
Három kisvárdai rendőrt vett őrizetbe a nyomozó ügyészség a hétvégén, emberrablás gyanújával - értesült a HavariaPress. Az ügynek eddig összesen öt gyanúsítottja van, akik az eddigi információk szerint egy cigarettacsempészeti ügyben kitört üzleti vita miatt ejtettek túszul egy embert.
máj. 21
14:26
Átadták a Jó tanuló-jó sportoló díjakat (HírTV)
139-en vehették át Hiller István oktatási és kulturális minisztertől A Magyar Köztársaság jó tanuló-jó sportolója díjakat, a 2005/2006-os tanév tanulmányi és a sportban elért kiemelkedő eredményei alapján. Az alap- és középfokú oktatási intézmények tanulói közül 122-en, a felsőoktatási intézmények hallgatói közül pedig 17-en kapták meg az elismerő címet.
máj. 21
14:26
Újabb rendőrbotrány: ezúttal embert raboltak (Alternatív Energia)
Cigarettacsempészéssel kapcsolatban elkövetett emberrablással gyanúsítják azt a két szabolcsi rendőrt, akiket másik két civil személlyel a bűncselekmény elkövetése közben értek tetten; az ügyben azóta előállítottak egy harmadik rendőrt is - közölte a térségi főügyészség vezetője hétfőn Nyíregyházán sajtótájékoztatón. A rendőrök egy olyan illegális csempészcigaretta forgalmazásával foglalkozó…
máj. 21
14:27
Módosította inflációs előrejelzését az MNB (Infostart)
Változatlanul, 8 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot a Monetáris Tanács.
máj. 21
14:28
Akna találta el a bagdadi Parlament épületét (HírTV)
Aknagránát csapódott hétfőn a bagdadi Parlament épületének tetejébe, kisebb anyagi kárt okozva. A törvényhozás Bagdad különösen szigorúan védett, úgynevezett Zöld Zónájában található.
máj. 21
14:31
Egységes tarifák lesznek a HÉV-, a MÁV- és Volán-járatokon (Metropol)
Júliustól a MÁV- és a Volán-díjakhoz igazodnak az agglomerációs buszok és a HÉV-jegyárak, amelyek 10 kilométer alatt emelkednek, 15 kilométer felett pedig csökkennek - az erről szóló előterjesztésről hétfőn tárgyalta a Főpolgármesteri Kabinet.
máj. 21
14:33
Szerdán drágul a benzin (Privátbankár)
Emeli bruttó 5 forinttal szerdától a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol - értesült az MTI piaci forrásokból. A gázolaj ár nem változik. A Mol legutóbb május elején ...
máj. 21
14:35
Cukorbeteg gyerekeken nyerészkednek (BorsOnline)
máj. 21
14:37
Vass lett Jutocsa utódja (HírExtra)
Hiller István oktatási és kulturális miniszter hétfőn kihirdette a Magyar Állami Operaház vezetői tisztségeire kiírt pályázat eredményét: az új főigazgató Vass Lajos, az új főzeneigazgató Fischer Ádám.

Keresés