Bulgária stratégiai befektetőket keres a mintegy 4,0 milliárd eurós költséggel épülő belenei atomerőműve 49 százalékának megvételére. Az olasz Enel, a cseh CEZ, az orosz Egyesített En...
Eredményt hirdetett az Európai Szociális Alap (ESZA) Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató azon a tenderen, amelyet a magyarországi PHARE-programok zárásához kapcsolódóan írt ki rendezvényszervezési feladatokra. A győztesnek a PHARE-könyvet és egyéb szakmai összefoglalókat is el kell majd készítenie.
Magyarország szavahihetőségének a helyreállítása lesz a dolga a legnagyobb ellenzéki párt elnökségének kétnapos brüsszeli tanácskozásán - mondta a Fidesz szóvivője az InfoRádiónak. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc, a kormány és az MSZP folyamatos hazugságai miatt Magyarország elveszítette szavahihetőségét.
A négy napos ünnep miatt szerdán került sor a három és a hat hónapos diszkont-kincstárjegyek aukciójára is. Az Államadósság Kezelő Központ tájékoztatása szerint mindkét kincstárjegy aukcióján ...
Folyamatosan megy a harc a világ nagyvárosai között a Legmagasabb Felhőkarcolókért. A következő győztesek és Ázsiából vagy az olajmilliárdokban úszó Közel-Keletről kerülnek ki
A gyenge Challenger Report nem volt hatással a dollárra. A jelentés áprilisra nézve csupán 70.672 elbocsátásról ad számot a legutóbbi 48.997-es érték után. Mivel az elbocsátások magas száma a gyenge elsö negyedévi GDP-re vezethetö vissza, az adatok hatására aggódnak az amerikai gazdasági helyzet miatt. Támogatás 1,3560-nál, ellenállás pedig 1,3600-nál található. In-GFX
Kiemelték a rendőrök szerda estére Kádár János megrongált koporsóját a fővárosi Fiumei úti temetőben lévő sírból. Nem nyitották fel, hanem rögtön elszállították: antropológusok vizsgálják majd, hogy van-e még földi maradvány a koporsóban. A vizsgálat eredménye várhatóan csütörtökre születik meg.
Még mindig kritikus az állapota annak a kisfiúnak, aki kedden sérült meg a XVIII. kerületi Malév-pályán rendezett majálison, amikor lezuhant egy felboruló ugrálóvárról.
Egyre bizakodóbban látják külpiaci helyzetüket a magyarországi nagyvállalatok, optimizmusukat egyre kevésbé törik le a hazai megszorítások. Az Ecostat nagyvállalati konjunktúra indexe 6 százalékpontot emelkedett áprilisra.
Új sajtóreferense van a Hungarian Telephone and Cable Corp.-nak (HTCC). Az eddig pr-menedzser Ugróczky Dóra szülési szabadságra ment, utódját házon belül választotta ki a társaság.
Május elsejétől a Magyar Televíziónál folytatja pályafutását Mérei Andrea, akit a TeleSport műsorvezető - riportereként láthatunk és hallhatunk a jövőben.
Jelenleg nincs olyan műtéti beavatkozás, mellyel javítani lehetne az állapotán annak a 8 éves kisfiúnak, aki kedden délután sérült meg a légvár-balesetben. A gyermek még kedden este egy idegsebészeti műtéten esett át, az állapota azonban válságos, valószínűleg maradandó károsodást is szenvedett - nyilatkozta Cseszregi Gyula.
Mégsem kell napi hírműsort sugároznia a Filmmúzeumnak, a Sport1-nek és Spektrumnak - határozott az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). A testület a közelmúltban minősített országossá négy csatornát, amelyeknek eredetileg napi híradót kellett volna sugározniuk. A Viasat3 nem mentesül a napi hírszolgáltatás alól.
Miután a Challenger Report szerint meglepöen magasan alakult az elbocsátások áprilisi száma, az ADP Employment Report is csalódást okozott. A jelentés szerint az egyéni szektorban, áprilisban csupán 64.000 új munkahelyet hoztak létre, miközben 100.000-es értékkel számoltak. Az elözö havi értéket ráadásul 106.000-röl 98.000-re lefelé módosították. Az adatok miatt úgy vélik, hogy kedvezötlenül…
Az Izraelben tavaly óta húzódó, több felvonásos politikai dráma végkifejletéhez közeledik. A közvélemény-kutatások szerint rendkívül népszerűtlen miniszterelnök, Ehud Olmert nem akar lemondani, viszont az ellene irányuló politikai nyomást immár az utca nyomása is erősíti.
Halálos baleset történt szerdán a déli órákban a dunavarsányi vasútállomáson, ahol egy férfi az induló vonat kerekei alá került - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A Világbank adatai szerint tavaly 30 milliárd dollárra háromszorozódott a kibocsátás-kereskedelem a világon. Értékben a legnagyobb - 24 milliárd dollár - az EU-ban volt a széndioxid-k...
Sporttudományi konferenciát rendeznek a Debreceni Egyetem főiskolai karán a Zilahi teremben, Nyíregyházán május 3-án 10 órától. A Népegészségügy és sportoló nemzet címet viselő eseményre, melyet a konferencián belül rendeznek meg Nyíregyházán, ellátogat Elbert Gábor sportállamtitkár is.
A GBP-JPY-t továbbra is a 240,00-es és a 241,50-es ellenállás között jegyzik. Amíg így marad, korrekcióra kerülhet sor, és a 232,00-es érték lehet a cél. Az azonban nem valószínü, hogy a 225,00-ös érték alá esik vissza az árfolyam. A 240-es érték átlépése esetén újra kellene értékelni a helyzetet. In-GFX
Phillip Carter, a Chelsea tiszteletbeli alelnöke, és három társa is életét vesztette a szerda hajnali helikopterbalesetben. A társaság a Liverpool-Chelsea Bajnokok Ligája elődöntő után indult el a liverpooli John Lennon repülőtérről, ám két órával a felszállás után helikopterük eltűnt a radarképernyőkről.
A keddről szerdára virradó éjszakai fagy miatt szinte teljesen elfagyott a kajszitermés Kelet-, és Északkelet-Magyarországon, de nincs olyan gyümölcs, amelyet ne károsított volna a néhol mínus...
Leállhat a dunai hajószállítás Ausztriában soha nem tapasztalt meleg időjárás és szárazság miatt. A Duna alacsony vízállása miatt már csak félig rakottan járnak a teherhajók.
Talán mégsem Magányos George, a galápagosi teknős fajának utolsó képviselője: kanadai kutatók egy szigeten olyan egyedet találtak, amelynek génállománya körülbelül ötven százalékban megegyezik George-éval.
Megkezdte saját részvényei felvásárlását a Cseh Energetikai Művek (CEZ). A cseh áramtermelő- és szolgáltató óriáscég egy hete megtartott részvényesi közgyűlésének határozata szerint a...
18 millió forintos bírságot szabott ki az ELMŰ-re a Magyar Energia Hivatal, miután az áramszolgáltató több jogszabályt is megsértett. Az ELMŰ egyebek mellett 350 ezer esetben nem tett eleget havi számlakibocsátási kötelezettségének, és több mint 10 ezer fogyasztói panaszt nem válaszolt meg a 15 napos határidőn belül.
Újabb mélypontra süllyedt a munkanélküliség az euróövezet tagországaiban márciusban, tovább erősítvén azokat a félelmeket, hogy a növekvő fogyasztás és esetleg a bérek emelkedése további kamat...
A feldolgozóipar lassuló ütemű növekedését jelzi, hogy a Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított áprilisi értéke 57,7 százalék lett, 1 százalékponttal csökkent előző havi ért...
Magyarország szavahihetőségének a helyreállítása lesz a dolga a legnagyobb ellenzéki párt elnökségének kétnapos brüsszeli tanácskozásán – mondta a Fidesz szóvivője az InfoRádiónak. Szijjártó Péter szerint Gyurcsány Ferenc a kormány és az MSZP folyamatos hazugságai miatt Magyarország elveszítette szavahihetőségét.
Az orosz elnök aláírta az AiRUnion fúziójáról szóló rendeletet, és eszerint az orosz légi szövetséget november elejéig olyan, egységes társasággá kell formálni, amelyben a magánrészvényesek tö...
A falak már állnak és a bokrétaünnepség előkészületei is folyamatban vannak a berlini Dorothea utcában, ahol várhatóan rövidesen megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Collegium Hungaricum új épülete.
Ma tizenhét éve, hogy megalakult az első szabadon választott Országgyűlés. A parlament alakuló ülésén lemondott Németh Miklós miniszterelnök, az Országgyűlés elnökének választották Göncz Árpádot, aki egy megállapodás értelmében rögtön át is adta a tisztséget Szabad Györgynek.
A Lakáscentrum kérdez, a Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda válaszol 11.Az elbirtoklásrólTulajdont - így ingatlantulajdont is - többféleképpen lehet szerezni, ennek egyik sajátos formája az elbirtoklás. Elbirtoklásnál ellentétben az átruházással, adásvétellel az elbirtokló tulajdonjoga nem a tulajdonostól származik, hanem abból a tényből, hogy a dolgot sajátjaként birtokolja megszakítás nélkül…
Elkezdődött az egyetemi felvételi tájékozató körút Temesváron. Az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) által szervezett esemény ma kezdődött és 13 napig tart.
Egy baráti társaság nyerte minden idők ötödik legnagyobb nyereményét az ötös lottón. A csaknem 1,8 milliárdot érő szelvénnyel Dunaújvárosban játszottak. A baráti kör egyik tagja már leadta a Szerencsejáték Zrt.-nél az igazolószelvényt, a társaság pedig átutalta a pénzt azokra a bankszámlákra, amiket a nyertesek megjelöltek.
Több mint 1,7 millió utast szállított budapesti járatain eddig a Magyarországon három éve piacon lévő easyJet diszkont légitársaság - közölte a társaság. A légitársaság budapesti jára...
A múlt év végi nagy visszaesés után most javult a CAD-SEK helyzete, és 6,0700-0800-ra emelkedett az árfolyam. Az elemzök szerint háromszög-formáció alakulhat ki a devizapárnál, melynek megszünése esetén 6,1400-ra emelkedhet az árfolyam. A következö ellenállás 6,2000-nál található. In-GFX
Csaknem három év kihagyás után Britney Spears teljes fényében tért vissza a színpadra, koncertjével San Diegóban a House of Blues nevű klubban káprázatos sikert aratott.
A fütöolaj júniusi kontraktusát ma 188,29 dolláron jegyezték, ami napi szinten 1,6%-os gyengülést jelent. Egy elemzö szerint azzal számolnak, hogy a fütöolaj-tartalékok 200.000-400.000 hordóval emelkedtek. Már a múlt héten is 400.000 hordós emelkedés mutatkozott. A könnyü fütöolajok tartalékai változatlanok maradtak. A továbbiak szempontjából fontos lehet a kapacitáskihasználtság is, mely a múlt…
Több száz millió forintot költött az elmúlt években több önkormányzat, valamint az állam és az Európai Unió olyan magyarországi kórházak fejlesztésére, amelyeket most bezárnak, vagy jelentős mértékben leépítenek. Közpénzből modernizált műtők, drágán megvásárolt műszerek, sőt, egész épületszárnyak állnak kihasználatlanul április 1-je óta - panaszolták az InfoRádió által megkérdezett…
A jövőben a XI. kerület lehet az ingatlanpiac egyik legdinamikusabb szegmense. Ennek egyik oka, hogy az itt irodát bérlő vezetők nem akarnak keresztül autózni a fővároson