Izrael felkutatja a kényes Hamász-célpontokat, hogy megakadályozza az Izrael ellen a Gázai övezetből intézett rakétatámadásokat - közölte szombaton Amír Perec izraeli védelmi miniszter, nyitva...
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton azt az öt rendőrt, akiket a Múzeum körúti erőszakos közösülés elkövetése miatt vettek őrizetbe még csütörtökön - tudatta a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága. Két rendőrt erőszakos közösülés és hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel, hármat pedig erőszakos közösülés bűnsegédként való…
Lapinformációk szerint áfa-csalást követett el egy kormánytag, ezért az MDF magyarázatot vár Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől - mondta Hock Zoltán, a Magyar Demokra...
Hat autóval zárták le a szegedi tüntetők a városból Budapest felé vezető négysávos út egyik sávját. A demonstrálók ahhoz az országos akcióhoz csatlakoztak, amelyet "Kiállás az egészségünkért" címmel tartanak az ország több mint 20 településén.
A miniszterelnök bejelentését arról, hogy az országos és a budapesti rendőrfőkapitánynak egyaránt távoznia kell posztjáról, már a hétvégén konkrét cselekvés fogja követni - mondta Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára szombaton. A rendőrségi vezetők felmentését a jogszabályok alapján a területileg felelős miniszter, azaz az igazságügyi és rendészeti miniszter…
A bicskei rendőrkapitányságon dolgozott, és már büntetve is volt az a 34 éves volt rendőr, akit a hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy ő szállította a fegyvereket a móri bankrablás elkövetőinek....
Öt embert előzetes letartóztatásba helyeztek, további héttel szemben más, a személyes szabadságot korlátozó intézkedésről döntött a bíróság szombaton egy Egymilliárd-kilencszázötvenmillió forint értékű adócsalás ügyében - közölte a vám és pénzügyőrség szóvivője.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom a drasztikus mértékben növekvő rendőrbűnözés elharapódzásáért elsődlegesen Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztert, valamint dr. Bene László országos...
Mindjárt az első órában 120 millió forintért vitték el Gulácsy Lajos A púpos vénkisasszony régi emlékeit meséli Herbertnek című festményét péntek este a budapesti Kongresszusi Központban, a Virág Judit Galéria huszonötödik, jubileumi árverésén. Ezzel megdőlt a korábbi 95 millió forintos Gulácsy-eladási rekord, amelyet szintén a Virág Judit - akkor Mű-Terem - Galéria tartotta, a Régi…
Zhoriben néven, lovári nyelven indul új nemzetközi “társasági szoftver” alkalmazás az Interneten http://zhoriben.net címen. A Zhoriben semleges terepe akar lenni roma és nem...
A Kereszténydemokrata Néppárt Elnöksége és Országgyűlési Képviselőcsoportja nevében a támogatás elmaradását szomorúan hozom Elnök úr tudomására. Csak abban reménykedünk, mindez nem azt jelenti, hogy a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság nem tartja fontosnak Barankovics István és dr. Varga László életművének elismerését, emlékének ápolását.
Még az MSZP is lobbizott az SZDSZ-nél. Furcsa volt látni, ily háborús parlamenti időkben, hogy pártállástól függetlenül a térség országgyűlési képviselői, jövőt szolgálva, kiálltak a 86-os út korszerűsítése mellett.
A venezuelai elnök szeretné, ha XVI. Benedek pápa bocsánatot kérne az indiánoktól amiatt, hogy májusi brazíliai látogatásán kijelentette: a római katolikus egyház megtisztította őket. Hugo Chávez - akinek rendszeresen vannak vitái a venezuelai katolikus egyházzal, de korábban közvetlenül soha nem bírálta a pápát - azzal vádolta az egyházfőt, hogy nem vesz tudomást arról a "holokausztról", amelyet…
Miként lehetséges az, hogy az érettségi anyagául szolgáló ismeretek csak akkor szerezhetők meg, ha valaki kiválasztott helyzetben van, vagy komoly összeget fordít erre? Miként lehetséges, hogy a kiadvány összeállítói intézményesen és részben személy szerint is megegyezzenek az érettségi feladatok előírását végző emberekkel?
Állítólag Marokkóban látták a több mint két hete Portugáliából elrabolt brit kislányt, akinek megtalálásáért példátlan nemzetközi figyelemfelhívő és adományozó kampány bontakozott ki. A négyéves Madeleine McCann szüleivel nyaralt egy dél-portugáliai üdülőtelepen, amikor május 3-án, a szállodai szobából eltűnt. Szombati brit sajtóértesülés szerint egy turista már szinte teljes bizonyossággal…
Öt embert előzetes letartóztatásba helyeztek, további héttel szemben más, a személyes szabadságot korlátozó intézkedésről döntött a bíróság egy csaknem 2 milliárd forint értékű adócsalás ügyében.
Az 56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (DEPORT-56) álságosnak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor mélységesen megdöbbent Zsanett rendőrök általi megerőszakolásán, hiszen ők...
Ahol a nők tudják, hogy nekik van szerepük a közélet alakításában, ott működik is a dolog - mondta Dobrev Klára a Sárréten élő nők fórumán szombaton Füzesgyarmaton.
Meghosszabbított nyitva tartással és megerősített szolgálattal készül a május 21-én várható adóbevallási rohamra a Magyar Posta. A társaság közleménye szerint Budapesten a Nyugati és a Keleti Pályaudvarok szomszédságában működő posták május 21-én hétfőn éjfélig várják az ügyfeleket. A fővárosi Fogarasi úti Tesco bevásárlóközpontban ugyancsak éjfélig postázhatók az adóbevallási csomagok. A…
A rendőrségbe vetett közbizalom helyreállításának érdekében távoznia kell posztjáról az országos és a budapesti rendőrfőkapitánynak - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP választmányának budapesti ülésén. A Fidesz félmegoldásnak tartja a döntést, és a szakminiszter távozását követeli.
Három súlyos sérültje van annak a szurkálásnak, ami szombat hajnalban történt Budapesten a VI. kerületi Andrássy úton. Két társaság esett egymásnak hajnali 3 óra körül. Egy férfi kést rántott, és kézen szúrta a másik társaság egyik tagját - áll a BRFK sajtóközleményében.
30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság délelőtt a nemi erőszakkal gyanúsított 5 rendőrt. Az ítélet nem jogerős, a gyanúsítottak fellebbeznek.
Teljes képtelenség, hogy majd’ minden, számottevő cigány népességgel kapcsolatba kerülő közösség, önkormányzat és iskola kirekesztő lenne. A lebunkózó minősítgetés helyett nagyon is értelmes és fontos volna komolyan, az érintett felek motivációit megvizsgálva felderíteni a „szegregáció” okait.
Állítólag Marokkóban látták a több mint két hete Portugáliából elrabolt brit kislányt, akinek megtalálásáért példátlan nemzetközi figyelemfelhívó és adományozó kampány bontakozott ki. A...
Budapest - Döbbenetes! Kisgyermekes apuka is volt a rendőrök között, akik május 4-én hajnali öt órakor a gyanú szerint megerőszakolták és fajtalankodásra kényszerítették E. Zsanettet (21) a Múzeum körút környékén. A volt Rebisz-es zsaruk tagadják, hogy hozzányúltak volna a fiatal lányhoz.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt az öt rendőrt, akiket a Múzeum körúti erőszakos közösülés elkövetése miatt vettek őrizetbe - közölte a Fővárosi Bíróság.
Várhatóan már júliusban ki lehet írni a használatarányos útdíj rendszerének kiépítéséről szóló közbeszerzési eljárást - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára.
Állítólag Marokkóban látták a több mint két hete Portugáliából elrabolt brit kislányt, akinek megtalálásáért példátlan nemzetközi figyelemfelhívő és adományozó kampány bontakozott ki.
A néhány hivatásához méltatlanná vált rendőr által elkövetett, minden tisztességes állampolgárt megrendítő és felháborító bűncselekmények nyomán az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja...
Találkozz Virakocsával, az inka főistennel! Vezesd vissza hozzá az elveszett inka harcost! Eképpen invitálja vendégeit a budapesti Szépművészeti Múzeum szombat esti izgalmas eseményre. 18 órától éjjel 2-ig tartó tart a játékos nyomkeresés. Lesznek kézműves-foglalkozások, rézdomborítás, kerámiázás, szövés. Inka Fabula címmel interaktív mesejáték varázsolja el a kicsiket és nagyokat, valamint lesz…
A kórházbezárások ellen, a betegek jogaiért és az egészségügyi dolgozók elbocsátása ellen tiltakoztak Győr-Moson-Sopron megyében Csornánál a 85-ös számú főút bevezető szakaszán és Sopronban a Győri úton.
A Fidesz XXII. kongresszusa már a Gyurcsány Ferenc utáni időszakról szól, az új többséget már nem érdekli ez a kormány - mondta Szájer József, a párt EP-képviselője, amikor bemutatta a...
A Fidesz XXII. kongresszusa már a Gyurcsány Ferenc utáni időszakról szól, az új többséget már nem érdekli ez a kormány - mondta Szájer József, a párt EP-képviselője, amikor bemutatta a rendezvény helyszíneit a Hungexpo területén a sajtó képviselőinek szombaton. "A Fidesznek ez a kongresszusa a jövőről szól, a Gyurcsány- kormány utáni időszakról, ugyanis az új többség már túllépett Gyurcsány…
Nem szabad megijedni a konfliktusoktól, ha tudjuk, hogy hova megyünk - mondta nyitóbeszédében Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke a szocialista párt szombati országos választmányi ülésén. Az pártelnök úgy fogalmazott: nem gondolta, hogy ennyire agresszív és brutális támadások között kell megvédeni a reformokat. Hozzátette: kellemesen csalódott viszont, mivel a magyar polgárok értik, miért…
Új tűzszüneti megállapodás jött létre a Fatah és a Hamász palesztin szervezetek között - jelentette be szombaton Gázában egy magas beosztású palesztin illetékes. Az egyezmény értelmében a...
A Fidesz-kongresszus és a hozzá kapcsolódó események a Hungexpo területén két pavilonban zajlanak szombaton és vasárnap. A Fidesz operatív igazgatója érdekességként elmondta: a színpadképet új forma jellemzi, több benne a fém, míg a korábbiakban a plexi dominált. Ez mindenképpen újítás, ám szimbolikus jelentősége nincs - tette hozzá. A két pavilon közötti téren három boxot állítottak fel, amit…
A bagdadi búcsúlátogatáson tartózkodó Tony Blair brit kormányfő szombaton közölte: nem sajnálja, hogy részt vett Szaddám Huszein volt iraki diktátor megbuktatásában. Blair találkozott Núri...