2007. május 17. csütörtök

máj. 17
10:12
Haldoklók menedéke (Infostart)
Tovább terjeszkedik a fővárosban a végső stádiumú rákbetegeket segítő hospice szolgáltatás - jelentette be a Magyar Hospice Alapítvány igazgatója. Muszbek Katalin elmondta: Csepel után az idén már a dél-pesti régióban is elérhetőek lesznek az állami támogatással működő, az eredetileg a III. kerületben elindított Budapest Hospice Ház szolgáltatásai a fájdalomcsökkentéstől az otthonápoláson át a…
máj. 17
10:13
SS-ügy: elviharzott az Index publicistája a hírTV kérdései elől (+videó) (HírTV)
Otthagyta az Index publicistája a tihanyi médiakonferencia vitáját az SS kabátos ügy felemlegetése miatt. Az internetes hírportál olyan fotót közölt az MSZP antifasiszta megemlékezéséről, amelyen a hírTV munkatársának dzsekijén csak a két S betű látszik a Press feliratból.
máj. 17
10:19
Francois Fillon az új francia miniszterelnök (HírTV)
Francois Fillont nevezte ki kormányfőnek az új francia elnök csütörtökön. Az 53 éves politikus Nicolas Sarkozy egyik közeli, bizalmas munkatársa már évek óta.
máj. 17
10:21
Románia rohan az eurozónába (Menedzsment Fórum)
Románia 2010-2012 között csatlakozna az európai átváltási mechanizmushoz, mondta a Román Nemzeti Bank elnöke, Mugur Isarescu egy bukaresti pénzügyi tanácskozáson. Jóllehet megerősítette, hogy az euróövezeti csatlakozást hivatalosan 2014-re tervezik, azt azonban hozzátette: "ha a dolgok gyorsabban mennek, akkor természetesen bizakodóbbak lehetünk". Brüsszel is bizakodó, de látja a figyelmeztető…
máj. 17
10:21
A héten zárul az Effie nevezési határideje (Menedzsment Fórum)
Az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő EFFIE nevezési határideje május 18., péntek. A pályázati kiírást és nevezési dokumentumokat az érdeklődők a verseny honlapjáról tölthetik le.
máj. 17
10:21
Közös akciót indított a Magyar Turizmus Zrt. és a KvVM (Menedzsment Fórum)
A környezet iránti felelősség szerepének hangsúlyozása és a természetvédelmi szemléletformálás érdekében közös akciót indított a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal (KvVM) és a nemzeti parki igazgatóságokkal. Az ország tíz nemzeti parkjában, húsz helyszínen mintegy ezer önkéntes "fésüli át", s ahol szükséges, tisztítja meg a zöldterületeket május 18-án.
máj. 17
10:21
Kisebb hiányt, magasabb inflációt vár a kormány (Menedzsment Fórum)
Lefelé módosította a Pénzügyminisztérium az első féléves GDP arányos hiányadatot. Emellett kedvezően változtatta meg a tárca a folyó fizetési mérleg hiányát és az export-import növekedés ütemét is. Az inflációt azonban alultervezte a kormány.
máj. 17
10:21
Bajba került a csak franciául értő kutya (Infostart)
Nagy-Britanniában csatornanyílásba zuhant egy kutya. Kimentését jelentősen megnehezítette, hogy az állat "nem értett" angolul.
máj. 17
10:26
Elhunyt Kirchmayer Károly szobrászművész (HírTV)
Életének 85. évében elhunyt Kirchmayer Károly szobrász, aki 1923-ban született az erdélyi Máramarosszigeten.
máj. 17
10:33
BF - győztest választott arculati tenderén (Kreatív Online)
A Budapesti Tavaszi Fesztivál online és offline arculati feladatain kell dolgoznia annak az ügynökségnek, amely megnyerte a Budapesti Fesztiválközpont (BF) tenderét. A kht. az utolsó körben három cég pályázata közül választott.
máj. 17
10:34
A 2007-05-17 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2007-05-17 11:34:00
máj. 17
10:34
Egyszerűen az acb-ben (Piac és Profit)
Június 8-ig látogatható Mátrai Erik Egyszerűen című kiállítása az acb Galériában. A kortárs művészeti galéria főtámogatója a Pannon.
máj. 17
10:34
Menesztették a Magyar Nemzet újságíróit zaklató nemzetbiztonságiak főnökét (HírTV)
Leváltották a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egyik műveleti igazgatóját. A vezetőnek a Magyar Nemzet munkatársaihoz kiküldött titkosszolgálati tisztek miatt kellett május elsejével távoznia. A Fidesz szerint ez jól jelzi a "kormányzati káoszt" .
máj. 17
10:36
Turi-Kovács: Érzéketlen a kormány a nehéz sorsú emberekkel szemben (HírTV)
Fájdalmas, de nem meglepő, hogy a kormány a nehéz sorsú emberek helyzetével szemben ismét érzéketlennek bizonyult – írja közleményében Turi-Kovács Béla. A fideszes képviselő szerint a kormány nem ad elegendő támogatást a katasztrofális elemi kárt szenvedett gyümölcstermelők megsegítésére.
máj. 17
10:39
Koalíciós válságot okozott az egészségügyi reform terve (Infostart)
Szlovákiában komoly koalíciós feszültséget okoz az egészségügy átalakítása. A két kisebb kormánypárt ellenzi az egybiztosítós rendszerre való áttérést.
máj. 17
10:45
A Sevilla számára határ a csillagos ég (HírTV)
A szerda esti glasgow-i finálé első számú hőse végül nem Frederic Kanoute (Sevilla), még csak nem is Jonatas (Espanyol) lett, hanem az andalúzok kapusa, Andres Palop, aki a büntetőpárbajban háromszor is jól érezte, hová érkezik a lövés. Palop viszont azt mondta: ő nem hérosz.
máj. 17
10:46
EUR-CZK Kamatemelésre számítanak (HírTV)
Az EUR-CZK árfolyama ma 28,117 és 28,158 között mozog. Egy piac megfigyelö szerint azzal számol a piac, hogy a cseh Jegybank május végén megemeli alapkamatát. Áprilisban éves szinten 3,7%-kal emelkedtek a cseh termelöi árak, miután az elözö hónapban még +3,6%-os értékröl számoltak be. Támogatás 28,085-nél, ellenállás pedig 28,143-nál és 28,200-nál található. In-GFX
máj. 17
10:53
Hutkai Brigitta a legszebb egyetemista (Blikk)
Megválasztották a Miss Universitas 2007 szépségkirálynőjét. Hutkai Brigitta fejére került a korona, mert a zsűri őt találta az idei legszebb hallgatónak.
máj. 17
10:57
Netanjahu mindenképp ott lesz a Fidesz kongresszusán? (HírTV)
A több mint kétezer küldött már megkapta az Új többség, erős Magyarország című kongresszusi beszámolót. A Fidesz szombaton kezdődő, kétnapos tisztújító rendezvényén ha személyesen nem tud részt venni Benjamin Netanjahu, akkor – több más kormányfőhöz hasonlóan – videóüzenetben szól majd a jelenlévőkhöz.
máj. 17
10:59
Móri gyanúsított: lehet, hogy korábban rendőr volt? (Infostart)
A Nemzeti Nyomozóiroda szerint a móri üggyel összefüggésben kedden őrizetbe vett férfi adta el az öt évvel ezelőtti bankrablásnál használt fegyvereket a tetteseknek.
máj. 17
10:59
Újból indul a Múzeum+ rendezvénysorozat a Szépművészetiben (HírTV)
Másfél hónapos technikai szünet után csütörtöktől újra indul a Múzeum+ rendezvénysorozat a Szépművészetiben. Ezeken a napokon a múzeum este tízig tart nyitva. Most csütörtökön a Jazz Szalonban a Lakatos Erika Quartett lép fel.
máj. 17
10:59
Didier Drogba átvette az aranycipőt (HírTV)
A csatár húsz gólt szerzett a Premiership idei szezonjában, ennél többször senki sem talált az ellenfelek kapujába az angol élvonalban.
máj. 17
11:00
Pozsonyban már nagy kanállal fogyasztanak (Piac és Profit)
Pár év alatt bő 10 százalékot faragott le Szlovákia a munkanélküliségi mutatójából, a legfrissebb hírügynökségi jelentés szerint 8,5 százaléknál tart.
máj. 17
11:02
Elképesztő orvosi csoda: túlélte a "belső lefejezést" (Infostart)
Egy 30 éves amerikai nő túlélte, hogy egy karambolban a feje és gerincoszlopa elvált egymástól. A koponyát különleges módszerrel rögzítették az orvosok.
máj. 17
11:04
Beton válaszfalat szakított át egy kamion (Blikk)
máj. 17
11:05
Fidesz: végleg kisemmizi hazánkat a kormány (HírTV)
Kisemmizné Magyarországot az újabb privatizációs hullám elindításával az MSZP-SZDSZ koalíció - mondta Márton Attila a Fidesz gazdasági kabinetjének tagja. A politikus pártja nevében szólította fel a kormányt magánosítási tervei visszavonására.
máj. 17
11:06
A magzat védelmét is szolgálja az aszpirin (Infostart)
Tíz százalékkal csökkenti az úgynevezett pre-eklampszia kialakulásának veszélyét a terhesség alatti aszpirinfogyasztás. A szakértők azonban figyelmeztetik a kismamákat: óvatosan szedjék a gyógyszert, mert a tartós aszpirinszedésnek vannak kisebb veszélyei.
máj. 17
11:13
Medián: Gyurcsány és Molnár a legnépszerűtlenebbek (HírTV)
A magyarok kétharmada úgy látja, hogy az országban általában véve rossz irányba mennek a dolgok. A Medián májusi felmérése szerint tovább romlott a közhangulat. A miniszterelnök és az új egészségügyi miniszter a két legnépszerűtlenebb politikus.
máj. 17
11:15
Rekord szintre csökkent a szlovák munkanélküliség (Privátbankár)
A szlovák munkanélküliség áprilisban rekord alacsonyra, 8,5 százalékra csökkent a márciusi 8,89 százalékról, közölték a szlovák munkaügyi hivatalban csütörtökön. A nyilvántartott munk...
máj. 17
11:15
Paris Hilton kisírta magának (Infostart)
Jó magaviselete miatt a felére csökkentették Paris Hilton büntetését. A szállodalánc-örököst 45 napi börtönre ítélte a bíróság, mert ismét ittasan és jogosítvány nélkül vezetett.
máj. 17
11:16
Megszűnik az 50 éve demilitarizált zóna a koreai határon? (HírTV)
A demilitarizált zóna kapuján élő ember nemigen kelhetett át az elmúlt 50 évben. Csütörtökön azonban Észak- és Dél-Korea határain két vasúti szerelvény haladt át. Mindkét szerelvényen 150 kiválasztott utas, köztük politikusok, közéleti személyiségek utaztak.
máj. 17
11:17
Maszkot kényszerít diákjaira az elitiskola (Infostart)
Állandóan maszkot kell viselniük egy kantoni magániskola diákjainak, nehogy illetéktelenek lefényképezhessék őket. Az elitiskolának alig harminc tanulója van, a szülők évente 36 ezer jüan (863 ezer forint) tandíjat fizetnek - igaz, ezért a gyerekek még golfleckéket is kapnak.
máj. 17
11:20
Három évet kapott a családirtó (Infostart)
Mindössze három évet kapott az a teherautó-sofőr, aki egy négytagú család halálát okozta, amikor ittasan belerohant egy Volkswagenbe. A balesetben egy házaspár és két gyermeke - egy két- és egy négyéves kislány - vesztette életét. Az áldozatok felháborodott rokonai "viccnek" nevezték az enyhe ítéletet.
máj. 17
11:21
Alkoholt és vélhetően kábítószert is fogyasztott a Széna téri bankrabló (Metropol)
A szakértői vélemény szerint alkoholt és vélhetően kábítószert is fogyasztott a Széna téri bankrabló - jelentette be a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) főosztályvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
máj. 17
11:22
Alkohol és kábítószer befolyásoltsága alatt állt a Széna téri túszejtő (HírTV)
Alkoholt és kábítószert is fogyasztott a Széna téri túszejtő bankrabló, akit a kommandosók lelőttek - hangzott el a Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtöki sajtótájékoztatóján. Drogozott és ivott a Széna téri bankrabló.
máj. 17
11:25
Fidesz: a kormány végleg kisemmizi Magyarországot (Infostart)
A Fidesz szerint a kormány végleg kisemmizné Magyarországot az új állami vagyongazdálkodási törvénytervezet szerint. A javaslat szerint ugyanis több, jelenleg állami, vagy többségében állami tulajdonú cég válna eladhatóvá 2008-tól.
máj. 17
11:26
EUR-HUF Lehetséges a hétföi kamatcsökkentés (HírTV)
A elemzök szerint 70% esély van rá, hogy az MNB hétfön 25 bázisponttal csökkenti alapkamatát, mivel gyengén alakultak a márciusi konjunktúra-adatok. Az adatok arra utalhatnak, hogy lassabban emelkedtek a bérek, az államháztartási deficit a vártnak megfelelöen alakul, és mérsékeltnek mondható az infláció. A piac az idei évre nézve összesen 100 bázispontos kamatcsökkentéssel számol. A 250,00-es…
máj. 17
11:30
Következménye lett az újságíró zaklatásának? (Infostart)
Valóban távozott posztjáról és jelenleg betegszabadságát tölti a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik igazgatója - erősítette meg a nemzetbiztonsági szolgálatok illetékesére hivatkozva a Távirati Iroda a Magyar Hírlap értesülését.
máj. 17
11:31
Kisgyermekes anyára támadt egy cápa (Blikk)
máj. 17
11:36
Jó évet zárt a British Telekom (Privátbankár)
Jó eredményekkel zárta üzleti évét a British Telecom, nyeresége a várakozásoknak megfelelően nőtt. A társaságnál csütörtökön azt is bejelentették, hogy a széles sávú szolgáltatások pi...
máj. 17
11:38
Kényszerleszállás Ferihegyen (HírTV)
Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy utasszállító repülő. A hírTV úgy tudja, a gép Bécsből Ankarába tartott. Információink szerint az egyik utas szívinfarktust kapott, ezért szakította meg útját Budapesten a repülő.(hírTV)
máj. 17
11:38
Nem győzi a Skoda a megrendeléseket (Privátbankár)
Úgy megugrott a Skoda személyautók kereslete, hogy a gyár vezetése a héten megállapodott a szakszervezetekkel: legalább 19 rendkívüli műszakot tartanak a következő hónapokban, hogy teljesíthes...
máj. 17
11:40
"De mi a csoda az az internet?" (Infostart)
Internetes terrorveszély ügyében kellett volna ítéletet hoznia egy bírónak a dél-londoni Woolwich-ban, de a jelenlévők legnagyobb megdöbbenésére közölte: fogalma sincs, mi az a honlap.
máj. 17
11:41
Harry herceg rendkívül csalódott (Blikk)
Mégsem vezénylik Irakba Harry herceget, a brit trónörökös kisebbik fiát - így döntött a brit hadsereg vezérkari főnöke, aki néhány héttel ezelőtt még engedélyezte II. Erzsébet királynő unokájának iraki bevetését.
máj. 17
11:41
A Fehér ház szerint sem biztos, hogy maradhat Wolfowitz (HírTV)
A Világbank központjában csütörtökön folytatódik a vita Paul Wolfowitz sorsáról, aki kedden levelet intézett az igazgatótanácshoz, melyben elismerte: hibázott, amikor előléptette és magasabb fizetést adott a barátnőjének, ám fair eljárást kért. Szerdán a szervezet elnökének ügyvédje már azt mondta, hogy Wolfowitz neve tisztázásig nem mond le.
máj. 17
11:42
Nem ismerte fel állítólagos rendőr támadóit a megerőszakolt lány (Infostart)
Folytatja a felismertetéseket az ügyészség a Múzeum körúti erőszakos közösülés ügyében. Annak ellenére nyomoznak, hogy a feljelentést megtevő 21 éves lány nem tudta azonosítani azokat a férfiakat, akik állítása szerint erőszakoskodtak vele, miután igazoltatták.
máj. 17
11:44
Eldőlt: Gordon Brown lesz Blair utódja (HírTV)
Várhatóan nem lesz kihívója a brit munkáspárt elnöki, illetve a miniszterelnöki tisztségre pályázó Gordon Brown-nak. Ugyanis rajta kívül egy jelölt sem tudta összegyűjteni a szükséges 45 aláírást.
máj. 17
11:47
A Trigránittal versenyez Roman Abramovics (Infostart)
Egy magyar céggel verseng dél-adriai, pontosabban montenegrói beruházásokért Roman Abramovics orosz milliárdos, a világ 16. leggazdagabb embere. Az Adria egyik legszebb és leghosszabb homokstrandjához kapcsolódó beruházás értékét több milliárd euróra becslik.
máj. 17
11:48
EUR-PLN Nem egyértelmü kamatelvárások (HírTV)
Az EUR-PLN árfolyama ma 3,7828 és 3,8022 között mozog. Egy piaci megfigyelö szerint egyre inkább az EU és Lengyelország közti kamatkülönbség foglalkoztatja a piacot. Az EU-s alapkamat 3,75%-on, míg a lengyel alapkamat 4,25%-on áll. Lengyelországban legutóbb áprilisban emelték 0,25%-kal az alapkamatot. A lengyel fogyasztói árak a várt szerint 2,3%-kal emelkedtek. Június 7-én rendezik meg az EKB…
máj. 17
11:48
Reklámzabálók - a fogyasztók véleményére kíváncsi (Kreatív Online)
A Reklámzabálók jóvoltából a fogyasztók is szavazhatnak az Arany Penge Kreatív Reklámfesztiválon induló hirdetésekre. A közönség a Pengezabálók verseny weboldalán voksolhat május végétől.

Keresés