A Dallas Mavericks játékosát, Dirk Nowitzkit választották a 2006/2007-es szezon alapszakaszának legértékesebb játékosává (MVP) az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban.
Londonban egy ideig rendőri őrizetben volt José Mourinho, a Chelsa labdarúgócsapatának vezetőedzője, miután a szakember összetűzésbe került a hatósággal.
Július elsejétől megváltozik az orvosi ügyeleti rendszer, az ügyeletben eltöltött idő a rendes munkaidőbe számít majd bele. Ez azt jelenti, hogy az ügyelet ellátásához több orvos kell, hiszen a 60 órás munkaidő korlát nem változik. Az egészségügyi intézmények előtt két választási lehetőség van: vagy vállalkozásba adják az egész ügyeletet, vagy több műszakban alkalmazzák az orvosokat és az…
A negyedik alkalommal megrendezendő Műgyűjtők éjszakáján, május 24-én, csütörtökön négy új üzlet hivatalos megnyitójára kerül sor, és az ezúttal már harminckét résztvevővel zajló programon amellett, hogy éjfélig látogathatók a galériák és régiségkereskedések, 12 kiállítás-megnyitó, három koncert, borkóstoló és két könyvpremier közül is válogathatnak a programra ellátogatók.
A 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit ismét az MTV közvetíti majd. A közszolgálati tévé sportműsora idén ünnepli 50. születésnapját, melynek okán szerdán ünnepi sajtótájékoztatót rendezett a szerkesztőség.
A nagyközönség május 18-től nézheti meg a Szépművészeti Múzeumban az "... és akkor megérkeztek az inkák" - Kincsek a spanyol hódítás előtti Peruból - című kiállítást. A tárlaton látható csaknem 300 tárgy felbecsülhetetlen eszmei értéket képvisel – mondta el Baán László a főigazgató.
Csatlakozhat jövőre az eurót saját pénzként használó országok övezetéhez Málta és Ciprus az Európai Bizottság szerdán Brüsszelben kiadott értékelése szerint. A két ország kérésére készített -...
A felmérés és az értékelés szerint a magyar gazdaságban az adórendszer a legnagyobb probléma. A lakosság 70 százaléka nem tartja megfelelőnek az adórendszert, közülük 45 százalék azzal indokolta véleményét, hogy túl magasak a jelenlegi adók, 14 százalék szerint igazságtalan.
Az Európai Bizottság megszavazta az euró Máltán és Cipruson való bevezetését. Ezzel 15-re emelkedik azon országok száma, ahol bevezették az eurót. A keleti blokk egykori országai közül eddig csak Szlovéniában nem euróval fizetnek. A legtöbb többi kelet-európai ország nagy államháztartási deficittel és magas inflációval küzd. In-GFX
Életének 63. évében szerdán elhunyt Fazekas Patrik fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja - tudatta az Akadémia. Fazekas Patrikot a Magyar Tudományos Akadémia saját...
Paolo Maldini, az AC Milan veterán futballsztárja újabb egy esztendővel meghosszabbította szerződését a milánói együttessel - jelentette be Carlo Ancelotti, a Bajnokok Ligája-döntős csapat vezetőedzője. A 39 éves hátvéd ugyanakkor azt mondta, hogy egyelőre még semmit sem írt alá.
Bár van elég fogas a Balatonban, a tó környékén lévő éttermekben mégsem lehet fogyasztani a nemes halból. Úgy tűnik, aki fogast akar enni, annak magának kell kifognia, a süllőt ugyanis a horgászoknak tartogatják.
A turizmus még erősebb növekedését várja a Magyar Turizmus Zrt. vezetése a turisztikai főszezonban. A társaság a költségei átcsoportosításával többet költ impulzív reklámokra a jövőben.
Miről szól: az első olyan sorozat az idei kínálatból, amit valóban iszonyúan várok. Van egy Ned nevű faszi, aki még gyermekkorában rájött, hogy érintésével fel tudja támasztani a halottakat, de...
Elkészült a két hete, a Széna téri bankfiókban túszokat ejtő bankrabló boncolásáról az orvos szakértői vélemény - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az MTI érdeklődésére szerdán.
A vagyontörvény tervezete szerint kikerül a tartós állami tulajdonból jó néhány társaság, és számos cég esetében mérséklik a tartós állami tulajdon arányát - derül ki a hatályos priva...
Áprilisban 2,5%-kal 1,528 millióra emelkedett a megkezdett amerikai építkezések száma. A márciusi értéket 1,518 millióról 1,491 millióra módosították. Az építési engedélyek száma 8,9%-kal 1,569 millióról 1,429 millióra csökkent. Az adatok hatására tovább csökkent az EUR-USD árfolyama. Eddig tartotta magát az 1,3565-80-as támogatás. In-GFX
Az osztrák alkancellár szerint szabályszerűen működnek azok az üzemek, amelyeknek szennyvize tiltakozást váltott ki Magyarországon. A szóban forgó üzemek érvényes működési engedélyét az...
Bár előnyük csökkent valamelyest, még mindig több nő jelentkezik a magyar felsőoktatásba. Az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) tanulmánya szerint még mindig éles a választóvonal a tipikusan női és férfi pályák között.
A hat hónapos diszkont kincstárjegy csütörtöki aukciójára 124,9 milliárd forintnyi ajánlat érkezett a meghirdetett és értékesített 30 milliárd forintnyi mennyiségre az Államadósság Kezelő Közp...
Hat éves csúcsra emelkedett az üzleti bizalom az euróövezetben a második negyedben. A müncheni Ifo gazdaságkutató intézet szerint az aktuális helyzet, illetve a jövőbeli kilátások meg...
Európai összehasonlításban magyarország még mindig alúlbiztosított, ami azt mutatja, hogy az elkövetkező években folytatódhat az ágazat intenzív fejlődése
Kaká után Ronaldinho is lemondta a válogatottságot a Copa Americán. A brazil nemzeti csapatnak így két legnagyobb sztárja nélkül kellene megvédenie címét a júniusi tornán.
A Nagymező utcai lakók demonstrációt tartanak, mert tudomásukra jutott, hogy kilenc fát akarnak kivágni az utcában, amelyek korábban útjában álltak a mélygarázs beruházásnak. A lakókból alakult...
A kínai gazdasági növekedést olyan spontán és fékezhetetlen erők szabályozzák, amelyek felett tényleges kontrollja már senkinek sincs - mondta az InfoRádiónak Bogár László közgazdász, egyetemi tanár azután, hogy a világsajtót olyan Kínáról készült műholdfelvételek járták be, amelyeken jól látszik az ország minden várakozást felülmúló környezetszennyezése.
A szőlőültetvények 90 százalékát elverte a jég a tegnapi tihanyi viharban. A félsziget déli részén galambtojás nagyságú jég vágta le a leveleket és a friss hajtásokat. Az összefüggő szőlőterületek nem szenvedtek kárt, miután csak sok csapadék hullott, de jégeső nem volt.
Az Országgyűlés költségvetési bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítására beterjesztett javaslatot
Az első becslések szerint százmilliós nagyságrendű kárt okozott az április végi, május eleji fagy a kelet-magyarországi erdőkben is - közölte a nyíregyházi Nyírerdő Erdészeti Zrt. vezérigazgatója szerdán. A társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében összesen 61 ezer hektár erdőt kezel, s a felmérések szerint abból mintegy 12-15 ezer hektár károsodott különböző mértékben - mondta…
Itthon, Erdélyben egy internetes böngészés közben fedezem fel, hogy egy denveri festő Budapesten állította ki a Grand Teton ihlető pontjain – gyönyörű kilátóin - készített alkotásait.
Ha nincs más megoldás az iráni nukleáris program leállítására, meg kell támadni az országot, különben atombombára tesz szert, aminek beláthatatlan következményei lennének" - jelentette ki John Bolton, az Egyesült Államok korábbi ENSZ-nagykövete, aki jelenleg is nagy befolyással bír az elnöki adminisztrációra.
Idén ősszel még várhatóan a külföldről vásárolt tartalomé lesz a főszerep a hazai tévés piacon - derül ki a Kreatív júniusi számából. A magyar csatornák pár hónapos késéssel követik a nemzetközi trendeket és ami külföldön siker, az általában a magyar nézőknek is tetszik. A Kreatív melléklete a televíziós piaccal foglalkozik, a Fotelbe szögez című elemzés a Comment:com médiablog szerzőitől jelenik…
George Bush elnök bagdadi biztonsági terve, a csapaterősítési taktika nem volt képes érezhetően csökkenteni az erőszak mértékét Irakban - állapította meg a liberális Huffington Post hírportál...
Három kisgyermek került életveszélybe, mikor belecsúsztak egy tóba a Baranya megyei Kozármisleny határában. A három testvér - egy 6 és egy 9 éves kisfiú, valamint egy 8 éves kislány - az iskolából tartottak hazafelé, mikor a tó zsilipjénél megálltak. Kiáltásukat a közeli orvosi rendelőben hallották meg.
Az idén mintegy 820 millió forint áll a Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi Bizottság rendelkezésére a mentesítéssel összefüggő állami feladatokra; aki nem irtja az allergén gyomnövényt az eddigi kétmillió forint helyett akár ötmillió forintos bírsággal is számolhat - hangzott el a bizottság szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Miről szól: négy faszi egy kocsival jár melózni, mert egyrészt így mehetnek a gyorsabb, belső sávban, másrészt olcsób, harmadrészt ki lehet dumálni az otthoni dologkat. Mind négynek más a háttere...
Az elmúlt egy évben Moszkvában és Oslóban nőttek leggyorsabban a luxusirodák bérleti díjai, a kereslet viszont rendkívül gyorsan nőtt a két új uniós tagország fővárosában, Bukarestben és Szófiában is - derül ki a CB Richard Ellis felméréséből.
Játék készül minden idők egyik legjobb rajzfilmsorozatából, a Simpsonsból, méghozzá a világ legnagyobb játékkiadója, az Electronic Arts egyik stúdiójában. A Sipmsons Game 16 pályája egy-egy sikerjáték paródiája lesz (Medal of...
Áprilisban meglepöen nagymértékben, 0,7%-kal emelkedett az amerikai ipari termelés, meghaladva ezzel a +0,3%-os elörejelzést. Az elözö havi értéket közben -0,2%-ról -0,3%-ra módosították. A kapacitáskihasználtság 81,6%-kal szintén felülmúlta a 81,5%-os elörejelzést. Az adatok hatására új napi csúcsot ért el az USD-JPY 120,72-nél in-GFX
Pertársaságot alakítanak azok a magánszemélyek akiknek jelentős összeggel tartoznak a gépkocsin elhelyezett reklámért havonkénti juttatást ígérő, autóreklámmal foglalkozó cégek - tájékoztatta a...
A francia munkavállalók siránkoznak a legtöbbet, míg a hollandok panaszkodnak a legkevesebbet a sorsuk miatt - derül ki egy friss tanulmányból. A gallok után a britek keseregnek a legtöbbet, őket a svédek, az amerikaiak és az ausztrálok követik