Ma az űrhírek napja van. A NASA hírül adta, hogy a héten indítóállásra vontatják az Atlantist, és ha minden jól megy, az űrsikló június 8-án startolhat. A misszió során az...
Bővíteni tervezi tagjainak számát a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közeljövőben - közölték a párizsi székhelyű szervezetnél hétfőn. Az OECD-nek jelenleg 30 ország a...
Nyolcvankét éves korában elhunyt Kamarás Mihály, a Dorog és a Vasas volt kiváló kapusa, a halálhírt a család jelentette be. A kétszeres válogatott labdarúgó tagja volt az angyalföldiek Közép-európai Kupa-győztes csapatának.
Az SZDSZ a választójogi törvény módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy kvóta biztosítsa a női képviselők nagyobb arányát a parlamentben - jelentette be Sándor Klára a liberáli...
Drasztikusan esik vissza a lakásépítések volumene Magyarországon, ami válságos jelenség - mondta Mádi László, a Fidesz Otthonteremtési Műhelyének vezetője az MTI-nek hétfőn, az Ecosta...
A múltból öröklött vírusok voltak túlságosan makacsok, vagy a jég fogyott el? Nehéz eldönteni, de úgy tűnik, hogy az eddig példátlanul erős hatalmat koncentráló Gyurcsány Ferenc és a mögötte álló körök kezdenek kifutni az időből.
Miskolc és Nyékládháza között nem működik a vasúti jelző- és biztosítóberendezés, emiatt a Budapest-Miskolc vasútvonalon 20-30 percet késnek a vonatok - közölte a MÁV az MTI-vel hétfőn. Az...
Miskolc és Nyékládháza között nem működik a vasúti jelző- és biztosítóberendezés, emiatt a Budapest-Miskolc vasútvonalon 20-30 percet késnek a vonatok - közölte a MÁV az MTI-vel hétfőn.
Meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság "F.-Sz. László" és hat társa előzetes letartóztatását - közölte a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága hétfőn az MTI-vel. A...
Az Egyesült Államok külügyminisztere szerint bár nehéz időket él át Moszkva és Washington kapcsolata, nincs szó újabb hidegháborúról a két ország között. Condoleezza Rice fokozódó...
Agyonlőtt két amerikai katonát egy pakisztáni tiszt egy megbeszélésen, amelyen az afganisztáni határon történt incidenseket akarták tisztázni - közölte a kabuli kormány egyik szóvivője.
Shilpa Shetty bollywoodi színésznő hétfőn arra kérte az indiai legfelsőbb bíróságot, hogy a Richard Gere csókja miatti közszeméremsértési per tárgyalását Jaipurból egy közelebbi városba, Mumbaiban tegye át, hogy könnyebben tudjon védekezni az ügyben.
Mintegy hét kilogramm marihuánát foglaltak le a rendőrök egy Hollandiából érkezett kamionban; a rendőrség két férfit vett őrizetbe - tudatta a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn közleményben. Mint...
Annak ellenére, hogy a konjunktúra-adatok robosztus gazdasági növekedésre utalnak, a lengyel Jegybank tagja, Stanislaw Nieckarz szerint nincs szükség kamatemelésre. A zloty az elmúlt napokban erösödést mutatott. Az elsö nyereség-kivétek után ismét 7,500-ra emelkedhet a zloty árfolyama. Az elemzök szerint a kommentárnak sokkal inkább politikai, mintsem gazdasági okai voltak. Kétség esetén gyors…
Itt az ideje, hogy jöjjön a megváltó, mert az AMD komoly bajban van: ha a Phenom sem húzza ki a kisebbik processzorgyártót a szarból, elkezdhetnek komolyan aggódni a részvényesek. Szeptemberben...
Malina Hedvig nem hazudik - írja a szlovák hetilap. A Týždeň a tavaly augusztus 25-én állítólag megvert nyitrai magyar diáklánnyal, szemtanúkkal és szakértőkkel folytatott beszélgetés és...
Budapest - Koltai Róbertnek (63) alig akadt szabadideje mostanában, azért az értékes órákat igyekszik jól beosztani. A legkedvesebb időtöltése a munkán kívül: az unokájával való foglalkozás.
A Tyzden című szlovák hetilap legújabb száma terjedelmes oknyomozó riportban idézi fel a nyitrai magyar egyetemista, Malina Hedvig történetét és tár fel olyan összefüggéseket, amelyek a sértett...
Ahogyan haladunk előre a Forma-1-es világbajnokság naptárában, úgy rajzolódik ki egyre tisztábban, hogy kik küzdhetnek meg a világbajnoki címért. A fogadóirodák is ennek megfelelően változtatják nyereményszorzóikat.
Az iraki út menti pokolgépes támadások kivédésére az eredetileg tervezettnél sokkal több új generációs páncélozott szállító harcjárművet rendel az amerikai védelmi minisztérium - írta a The Wall...
Az MSZP is támogatja, hogy létrejöjjön a Centrum Parkoló Kft. ügyében az MDF által kezdeményezett vizsgálóbizottság. Göndör István, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese közölte, hogy...
Az elemzők 49,8 milliárd forintos első negyedéves profitot várnak az OTP-től. A pénzintézet kedden teszi közzé gyorsjelentését. Az összeg valószínűleg nem befolyásolja az árfolyamot.
Nyomás alá került az euró a közelgö török kamatdöntés és az elnökválasztások miatt. A devizapár 1,802-mal éves minimumot ért el. A piac azzal számol, hogy a bank változatlanul 17,25%-on hagyja alapkamatát. A bank figyelembe veszi a kibontakozó politikai bizonytalanságokat is. Miután az alkotmánybíróság nem tagadta meg a nép általi közvetlen elnökválasztást, fennáll a lehetösége, hogy iszlám…
A magyarországi kutatás első eredményei alapján a magyar lakosság mintegy 10 százaléka kevésbé fogékony az AIDS-et okozó HIV vírusfertőzésre, mint akár az afrikai, akár a mediterrán vidékeken élők - jelentette be a Semmelweis Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetének igazgatója.
Színes, vékony, hajlítható, elektronikus papírt mutatott be az LG Philips. A dél-koreai LG Eletronics és a holland Philips közös leányvállalata Szöulban mutatta be a terméket vasárnap. A4-es...
Színes, vékony, hajlítható, elektronikus papírt mutatott be az LG Philips. A dél-koreai LG Eletronics és a holland Philips közös leányvállalata Szöulban mutatta be a terméket vasárnap.
Újabb változtatási tilalmat rendelt el a XII. kerületi önkormányzat, ezúttal a János kórház környékét érintő térségre. A fideszes Kosztolányi Dénes szerint ezáltal megóvhatják az...
Miután sikerült visszahódítani a 120-as értéket, az USD-JPY hamarosan átlépheti a 120,52-es ellenállást. Mivel továbbra is kedvezö a piaci hangulat, a kereskedök szerint sor kerülhet erre. Ha sikerül, a következö ellenállások 120,85-nél és 121,10-nél találhatók. Támogatás 119,80-nál helyezkedik el. in-GFX
Rosszul lett a hétfői plenáris ülésen Keleti György szocialista képviselő. A honvédelmi bizottság alelnökéhez orvost kért az ülést vezető Szili Katalin, majd kitámogatták a teremből. ...
Gyurcsány Ferenc szerint az ország lassan túl van a kiigazítás legbonyolultabb és legnehezebb részén. A kormányfő erről napirend előtti felszólalásában beszélt hétfőn a parlamentben.
Nicolas Sarkozy megválasztott francia államfő hétfőn lemondott a jobbközép kormányzó Népi Mozgalom Uniója (UMP) pártelnöki tisztségéről. "Ahhoz, hogy a köztársasági elnök az állami...
Az elmúlt évek árvizei után szárazság okoz gondot Romániában. Ennek oka a viszonylag meleg tél, és az utóbbi heteknek az átlagnál magasabb hőmérséklete. A szárazság tíz megyét érintett, a hatóságok egyes területek természeti csapás sújtotta övezetté nyilvánítását kérték - állítja a román közszolgálati rádió.
Csak átmeneti volt a devizapár gyenge kanadai adatok által okozott visszaesése. A kereskedök szerint a befektetök a csökkenést pozíciók létrehozására használták. A svéd gazdaságtól eltéröen Kanada még profitál a nyersanyagárak emelkedéséböl. In-GFX
Garázdaság miatt indítottak a rendőrök eljárást egy 21 éves szegedi graffitis ellen. A férfi egy 13 éves fiúval rajzolgatott egy szegedi lakótelepi ház falára, amikor egy bejelentés után a rendőrök rajtakapták.
Az Új Magyarország Fejelsztési Terv (ÚMFT) végrehajtása során az idén mintegy 200 pályázati kiírás lesz nyitva - mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos a Budapesti Kereskedelmi...
Nemzetközi táplálkozástudományi Konferenciát tartanak május 25-26-án a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége szervezésében Budapesten az Olasz Kultúrintézetben.
Az állam vonuljon ki a lakáspiacról, a beruházók adják a lakások négyzetméterét 160 ezer forintért - egyebek mellett ez is elhangzott a lakáshoz jutásról rendezett konferencián
A redmondi szoftveróriás szerint azért olyan jók a nyílt forráskódú szoftverek, mert Microsoft-szabadalmakat használnak fel jogtalanul. Steve Ballmer a fair playre hivatkozik, 235 szabadalomsértést emleget, de perre csak akkor megy,...
Csaknem hét kilogrammnyi marihuánát foglaltak le a nyomozók Békés megyében, amikor a drog éppen gazdát cserélt volna. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai még szombaton vettek részt az akcióban, minderről azonban csak hétfőn számoltak be.
Rövid távon kedvező az üzleti környezet a kelet-európai kőolaj finomítók számára a nyersolaj árának stabilizálódása, illetve az üzemanyagok árrésének emelkedése miatt - állítják a J.P...
Vasárnapra annyian lettünk, mint ahány fok volt – igazából össze sem lehetett számolni a sok gyereket, mert össze-vissza rohangáltak illetve négykézláb kúsztak-másztak Csak a pici Dina (jidele tartozék) szunnyadt szép...