2007. május 1. kedd

máj. 1
1:00
Társadalmi munkában épült meg Liszó játszótere (HírExtra)
Liszó lakossága ismét összefogott. A helybeliek ezúttal a játszóteret és a sportcentrumot hozták rendbe, önként, társadalmi munkával - írja a Zala Megyei Hírlap.
máj. 1
1:00
Tóth Veráéknál jön a baba? (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Sárközi Mariann számított az unoka győzelmére (HírExtra)
Roppantul örül, és számított Nicolas Sarkozy választási győzelmére az új francia elnök nagyapjának Magyarországon élő testvére. Sárközy Mariann a Független Hírügynökségnek azt mondta Jaques Shirac is nagyon szerette és támogatta Nicolast. Szinte olyan viszonyban voltak, mint apa és fia - fogalmazott az "unokanagymama".
máj. 1
1:00
Helyhiány a temetőkben (HírExtra)
Sanghajban helyhiány van a temetőkben. Évente mintegy 100 ezren halnak meg és tíz éven belül valószínűleg már egyáltalán nem lesz szabad hely bennük.
máj. 1
1:00
A csokitól csökkenhet a vérnyomásunk (HírExtra)
A fekete csokoládé legalább olyan hatékony lehet a magas vérnyomás csökkentésére, mint az általánosan használt gyógyszerek. A tea viszont alkalmatlan ilyesmire - állapították meg amerikai kutatók az International Herald Tribune című lap online kiadásában, amely a témával kapcsolatban más tanulmányokat is ismertetett.
máj. 1
1:00
Sólyom a horvátországi magyarokra is kíváncsi (HírExtra)
A horvát parlamentben, azaz a száborban folytatja pénteken horvátországi látogatását Sólyom László köztársasági elnök. A szábor elnökével lezajlott megbeszélés után Stjepan Mesic köztársasági elnök társaságában Orahovicába, a horvát elnök szülővárosába utazik.
máj. 1
1:00
Szenzáció a Barátok köztben: Géza és Kinga újra összejön (BorsOnline)
máj. 1
1:00
A szakértők a rendőrséget dícsérik (HírExtra)
A rendőrség szakszerűen intézkedett, a túsztárgyalók pedig mindent elkövettek annak érdekében, hogy békésen, vérontás nélkül végződjön a túszejtéssel járó bankrablás pénteken a Széna téren - mondta az egyik neves rendőrségi szakértő a Független Hírügynökségnek.
máj. 1
1:00
Kevesebb lakást vesznek, de még többet építenek (HírExtra)
Csaknem 23 százalékkal kevesebb, öt és félezer lakást vettek használatba Magyarországon az év első negyedévében 2006 első három hónapjához képest. Építési engedélyből viszont 6 százalékkal több, tíz és félezret adtak ki - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójából.
máj. 1
1:00
Az évezred csatáját követően a győztes visszavonult (HírExtra)
Megosztott pontozással Floyd Mayweather Jr legyőzte a Boksz Világtanács (WBC) nagyváltósúlyú világbajnokát Oscar De la Hoyát. A mérkőzés után a győztes visszavonult.
máj. 1
1:00
Ásó-kapa sem választ el a vakondoktól? (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Till Attila titokban filmet forgat (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Pécs fellebbez a lokátor ügyben (HírExtra)
Pécs önkormányzata megfellebbezi a Honvédelmi Minisztériumnak (HM) a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátorra vonatkozó, a napokban kiadott építési engedélyét; erről határozott a város közgyűlése csütörtökön.
máj. 1
1:00
Ottawa és San Jose előnyben (HírExtra)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) főcsoport elődöntőinek kedd hajnali játéknapján az Ottawa Senators 2-0-ra legyőzte a New Jersey Devils együttesét, a San Jose Sharks pedig 2-1-re diadalmaskodott a Detroit Red Wings ellen.
máj. 1
1:00
Forró nyarat ígér a Hamász (HírExtra)
Háled Mesaal, a Hamász palesztin iszlamista szervezet száműzetésben élő politikai vezetője pénteken felszólította a palesztinokat, hogy "készüljenek a harcra", és közölte: "forró lesz a nyár".
máj. 1
1:00
Kultiplexben mutat be Cozombolis (BorsOnline)
máj. 1
1:00
A kampányidőszakhoz is hozzányúlna a koalíció a pártfinanszírozás finomításakor (HírExtra)
Újabb alapelvvel bővítenék ki a koalíciós pártok a hétvégén Lovasberényben elfogadott kilenc pontos javaslatukat a pártfinanszírozás átalakítása érdekében - jelentette be Gusztos Péter (SZDSZ) és Tóbiás József (MSZP) kedden.
máj. 1
1:00
115 emberrel a fedélzeten zuhant le egy kenyai gép (HírExtra)
Fedélzetén 115 emberrel eltűnt a Kenya Airways egyik utasszállító gépe szombat reggel, jelentette be a légitársaság. A Boeing 737-800-as típusú gép Elefántcsontpartról tartott Kamerunon keresztül a kenyai fővárosba, de útközben elvesztették vele a kapcsolatot.
máj. 1
1:00
Britney bedrogozva levetkôzött - fotóval (BorsOnline)
máj. 1
1:00
A mozgáskorlátozottak tiltakoznak a súlyadó ellen (HírExtra)
Száz-százötvenezer családot érinthet az a tavaly nyári törvénymódosítás, amely szerint ettől az évtől fizetni kell a súlyadót, ha az adott autót mozgáskorlátozott használja, de nem az ő, hanem valamelyik családtagja nevén van - írja a Magyar Nemzet.
máj. 1
1:00
Viharkárok országszerte (HírExtra)
1300 károsult és 100 millió forintos kár - ez a hétvégi vihar első mérlege, legalábbis a biztosítókhoz beérkezett kárjelentések alapján. Van, ahol csak cserepeket tört össze a vihar, de sok helyen pincék, lakások áztak be a hirtelen lezúdult esőtől. Szegeden vasárnap egész éjszaka szivattyúztak a tűzoltók.
máj. 1
1:00
Tóth Vera: mégsem jön a baba (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Keverékpályán meccsel Nadal és Federer (HírExtra)
Az egyik a fű, a másik a salak királya, de szerdán, egy különleges kialakítású teniszpályán Roger Federernek és riválisának, Rafael Nadalnak alkalma kínálkozik arra, hogy bebizonyítsa: mindkét borítást uralja.
máj. 1
1:00
Török gladiátorokról regél a temető (HírExtra)
Egy kutatócsapat úgy hiszi, első alkalommal bukkant egy gladiátortemetőre. A csontok és a sérülések elemzése újabb betekintés engedett abba, hogyan éltek, harcoltak és haltak meg ezek az emberek. A maradványokat a törökországi Ephesusban találták meg, mely a római világ egyik fővárosa volt.
máj. 1
1:00
Ronaldinho csak a benzinért fizet (HírExtra)
Ronaldinho, az FC Barcelona brazil futballsztárja elárulta, hogy sohasem hord magával pénztárcát. A világ legjobban kereső labdarúgójától senki sem akar pénzt elfogadni, Ronaldinhónak csak a benzinért kell fizetnie.
máj. 1
1:00
Kevés volt a pénz, ezért a halálba lökte menyasszonyát (HírExtra)
Lelökte a tetőről menyasszonyát egy indiai férfi, amikor meglátogatta a lányt a hétfőre kitűzött esküvőjük előtti napon. A fiatal pár összeszólalkozott, így a vőlegény haragjában lelökte jövendőbelijét az ötemeletes ház tetejéről Új-Delhiben.
máj. 1
1:00
Végeztek a lakástámogatás - reformmal, marad az ingatlanadó (HírExtra)
Veres János pénzügyminiszter kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénteken ismertetett javaslataira reagálva kijelentette: a lakástámogatás átalakításában a kormány már megtette azokat a lépéseket, amelyek a programjának részét képezte, más intézkedéseket nem tervez
máj. 1
1:00
Feleannyian a Shöpf Mereiben, amióta fizetni kell (HírExtra)
Felére csökkent a Schöpf Merei Ágost Kórház és Anyvédelmi Központ betegforgalma április 1 óta, azóta, hogy csak térítési díj ellenében tudják fogadni a kismamákat az intézményben. A kórház dolgozói azonban kitartanak és szeretnék majd megnyerni a Fővárosi Önkormányzat pályázatát, amelyen értékesítik az intézményt.
máj. 1
1:00
Fodor megváltoztatná a kormány gondolkodását (HírExtra)
Fodor Gábor nem egyszerűen egy szakterületet akar képviselni, a környezettudatos gondolkodást akarja elterjeszteni - erről is beszélt az egy napja hivatalban lévő környezetvédelmi miniszter a Nap-keltében. A szabaddemokrata politikus kijelentette: "nekem a kormány gondolkodását kell megváltoztatnom".
máj. 1
1:00
Orbán Magyarország hitelességét akarja visszaállítani Brüsszelben (HírExtra)
Újjá kívánja építeni Magyarország szavahihetőségét Brüsszelben a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség - hangoztatta Orbán Viktor elnök szerdai sajtótájékoztatóján a belga fővárosban, ahol a párt elnöksége az Európai Néppárt frakcióvezetőjének meghívására tesz látogatást.
máj. 1
1:00
Színesen szebb a világ (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Saját lakásában hűlt ki (HírExtra)
Kihűlése miatt életét vesztette egy nő a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Leveleken - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
máj. 1
1:00
Gyurcsány új uniós alkotmányt akar (HírExtra)
A 2009-es európai parlamenti választások előtt el kell fogadni a közösség új alkotmányos szerződését - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán, a Külügyminisztériumban tartott Európa Napon.
máj. 1
1:00
Adakoznak a japánok (HírExtra)
Japán 100 millió dollárt ajánlott fel az Ázsiai Fejlesztési Banknak a hétvégén a globális klímaváltozás elleni küzdelemre, és az ázsiai térség környezetvédelmi beruházásainak támogatására. Tokió ugyanakkor a következő öt évben összesen 2 milliárd dolláros kölcsönt is nyújt a banknak a környezetbarát beruházások elősegítésére.
máj. 1
1:00
Eljutottak a feltételezett tetteshez, egy helyi lakoshoz (HírExtra)
Egy hét alatt rendőrkézre került egy milliós nagyságrendű kárt okozó betörő Békés megyében.
máj. 1
1:00
Irak újjáépítéséről cserélnek eszmét (HírExtra)
Nemzetközi értekezlet kezdődött az iraki gazdaság újjáépítését és a biztonság helyreállítását célzó ötéves tervről csütörtökön az egyiptomi Sarm-es-Sejkben. Az egynapos konferencián tucatnyi ország miniszterei és nemzetközi szervezetek képviselői vesznek részt.
máj. 1
1:00
Rút lehet a miniszterelnök búcsúja (HírExtra)
Utolsó választási megméretésére készül az éppen tíz éve hatalomra került Tony Blair brit kormányfő, aki várhatóan jövő héten távozik a Munkáspárt éléről.
máj. 1
1:00
A szent fiú a teknősökért harcol (HírExtra)
Mexikó birkózós sztárja, El Hijo del Santo (a Szent fia) befolyását arra használja fel, hogy a tengeri teknősök fogyasztása ellen harcoljon. Cél meggyőzni az embereket, hogy a teknősök megevése helyett inkább az állatok védelmét válasszák.
máj. 1
1:00
Bemutatták a két titánt (HírExtra)
Csütörtökön mutatták be Ausztrália tavaly és tavaly előtt felfedezett két legnagyobb dinoszauruszának maradványait, amelyek új megvilágításba helyezik a földrész őstörténetét. A két titanoszaurusz mintegy 98 millió évvel ezelőtt élt, legalább 26 méter hosszú volt, és akár 100 tonnát is nyomhatott.
máj. 1
1:00
Norvégia megszorongatta Kanadát (HírExtra)
Az Oroszországban zajló A-csoportos világbajnokság hétfői játéknapján Kanada 4-2-re legyőzte Norvégiát, Svédország pedig 8-2-re diadalmaskodott Lettország ellen. A norvégok meglepetésre az első harmad elején megszerezték a vezetést, ám a kanadaik még az első húsz percben fordítani tudtak.
máj. 1
1:00
Görögország a baleseti statisztika élén (HírExtra)
A közutak biztonságával foglalkozó első európai nap alkalmából kiadott 2006-os baleseti statisztikák országonként jelentős eltéréseket mutatnak. A lakosság számához viszonyítva a legtöbben Görögországban, a balti államokban, valamint Magyarországon és Romániában haltak meg autóbalesetben.
máj. 1
1:00
A rendőr és anyja már egy éve halott volt, mikor megtalálták őket (HírExtra)
Egy nyugalmazott rendőr és édesanyja holttestére bukkantak csütörtökön az arizonai Somertonban. A visszavonultan élő rendőr, John Connor és Alzheimer-kóros anyja már egy éve halott volt, mikor megtalálták őket.
máj. 1
1:00
Géppisztoly vagy két pisztoly, avagy hogy készülnek a tudósítások (HírExtra)
Nincs olyan újságíró, aki ne szeretne elsőként tudósítani egy bűnügyi vagy katasztrófa helyszínről, ahová szerkesztője küldte azzal, hogy minél előbb szerezzen információkat, tájékoztatást adjon.
máj. 1
1:00
Fél mázsa marihuana a kisbuszokban (HírExtra)
Ötvenkét kilogramm, összesen 75 millió forint értékű marihuana-gyanús kábítószerre bukkant a rendőrség két kisbuszban az M1-es autópályán, Biatorbágy közelében - közölték az akcióban résztvevő rendőri egységek vezetői.
máj. 1
1:00
Vasárnap választanak Kemenessömjénben (HírExtra)
A január végén lemondott polgármester utódjáról időközi választás dönt vasárnap a 633 lakosú Vas megyei Kemenessömjénben - közölte a település jegyzője. Két független jelölt közül kell választania az 510 szavazásra jogosult polgárnak.
máj. 1
1:00
Versics Gábor őrnagy elmondta, hogy a lángok egy hatlakásos, még épülőfélben lévő ház tetőszerkezetében lobbantak fel (HírExtra)
Hirtelen keletkezett vihar során villám csapott egy házba szombat este Gyömrőn - a tűzoltók rövid időn belül eloltották az így támadt tüzet - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel.
máj. 1
1:00
Pucérra vetkőztették, szobabiciklijéhez ragasztották, kezét, lábát, száját összeragasztották, majd kirabolták (HírExtra)
Pillanatragasztóval szobabiciklijéhez tapasztott, majd kirabolt egy férfit egy bűnbanda a dél-afrikai Johannesburgban szerdán. A fegyveres banda az utcáról rabolta el az ötvenes éveiben járó férfit, akit arra kényszerítettek, hogy engedje be elrablóit a lakásába.
máj. 1
1:00
Géza 86 kilót fogyott éhezés nélkül (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Ismét Milan-Liverpool döntő lesz a BL-ben (HírExtra)
Az AC Milan jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába, miután az elődöntő visszavágóján 3-0-ra legyőzte a Manchester Unitedet és 5-3-as összesítéssel jobbnak bizonyult szigetországi ellenfelénél.
máj. 1
1:00
A Fidesz továbbra is mereven elutasítja a több biztosítót (HírExtra)
A legnagyobb ellenzéki párt szerint az új rendszer a járulékok emelkedésével és a biztosítási rendszer kettészakadásával jár majd, ráadásul a kormánynak nincs felhatalmazása ennek bevezetésére, a kampányban ugyanis tagadták ilyen irányú terveiket.

Keresés