112-99-re nyert hazai parkettán a Dallas Mavericks a Golden State Warriors ellen, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) főcsoport negyeddöntőjében. A magyar idő szerint csütörtök hajnalban aratott győzelem azt jelenti, hogy a négy győzelemig tartó párharc állása 1-1.
Spanyol lapértesülés szerint elképzelhető, hogy a nyáron az FC Barcelona labdarúgócsapatához igazol Eric Abidal, az Olympigue Lyon válogatott védője. "Abidal lesz a csapat első szerzeménye a nyáron" - írta a katalán fővárosban megjelenő Sport című napilap.
A kéményseprő-ipari közszolgáltatást a megyei önkormányzatnak kell megszerveznie, de átveheti a helyi önkormányzat is, a szolgáltatás igénybevétele pedig kötelező - egyebek mellett ezeket tartalmazza a Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium honlapján olvasható törvényjavaslat.
A brit Daniel Keatingset, és a címvédő román Flavius Koczit megelőzve Berki Krisztián nyerte vasárnap a lólengést az Amszterdamban zajló tornász Európa-bajnokságon.
A Szegedi Kortárs Balett XX. század-est című előadásának budapesti bemutatójával és szakmai díjak átadásával ünneplik a tánc világnapját vasárnap Budapesten, a Művészetek Palotájában. A világnapot 1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én tartják szerte a világon.
Vasárnap Moszkvában eltemették Msztyiszlav Rosztropovicsot, a 20. század egyik legnagyobb csellóművészét, akit szabadságeszméi miatt a 70-es években kitoloncoltak a Szovjetunióból. A Szovjetunió felbomlása előtt nem sokkal tért vissza hazájába, és pénteken, 80 éves korában hunyt el.
Egyelőre nincs szükség azonnali intézkedésekre a vasárnap beszakadt bányatónál Nagytárkánypuszta mellett, de a terület balesetveszélyes - erről állapodtak meg csütörtökön, ajkai tárgyalásukon a szakemberek és a helyi önkormányzat képviselői.
Nem bír lemondani káros szenvedélyeiről Antal Imre, pedig a humorista végbélrákos, kemoterápiás kezeléseket kap, ezek mellett pedig kimondottan veszélyes az alkoholfogyasztás - írja a Blikk.
A Szerencsejáték Zrt. másfélmillió forintot adományozott a János Kórháznak, amelyből test-összetétel analizátort vásároltak. A korszerű műszert csütörtökön adták át.
Az autós reklámokkal foglalkozó IL Ferro Kft. június elején kifizeti autós ügyfeleinek a májusra esedékes reklámozásért járó pénzt, ám a február-március-áprilisra járó összeget csak később teljesítik, illetve ennyivel meghosszabbodik a reklámszerződés - mondta Körmendi Ákos, a társaság tulajdonos-ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón, pénteken Budapesten.
A szocialistákat eszi az irigység, hiszen amíg a Fidesz elnöksége az Európai Néppárt meghívására munkalátogatást tesz az unió központjában, addig a hitelét vesztett MSZP-re és annak szavahihetetlen elnökére Brüsszelben senki sem kíváncsi.
160 gyerek betegedett meg az elmúlt napokban a szekszárdi Dienes Endre Általános Iskolában. Hányás, hasmenés és láz jelentkeztek náluk. Az ÁNTSZ már kimutatta a kórokozót: a diákokat calici vírus fertőzte meg.
2007 őszén az Európai Unió 27 tagállamának szentelik a hagyományos belgiumi Europalia kulturális fesztivált, amelynek eddig minden alkalommal egy meghívott országa volt - jelentették be Brüsszelben.
Tízéves alkoholista kisfiú tartotta rettegésben a szomszédokat egy angol városban. A tehetetlen szülők és a rendőrség után most a bíróság lépett: a gyerek nem ihat alkoholt és csak felnőtt kíséretében hagyhatja el lakhelyét. A kerület lakossága fellélegzett.
Újra indul a Miskolci Egyetemi Napok, az ország legnagyobb diákfesztiválja. A négy napos rendezvényen hétfőtől-csütörtökig több, mint 20 ezer vendégre számítanak - nyilatkozta a Független Hírügynökségnek a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Általános alelnöke.
Lopott kövekből építik a hejcei repülőgép-szerencsétlenség emlékművét. Úgy tudni, több mázsa olyan követ használnak fel az emlékhely felépítéséhez, amit a közeli hegyoldalból és patakpartról hoztak, ez pedig természetvédelmi terület.
Az Espanyol hazai pályán 3-0-ás győzelmet aratott a Werder Bremen felett a labdarúgó UEFA Kupa elődöntőjének első mérkőzésén, ezzel egyre valószínűbb, hogy spanyol házidöntőt rendeznek ebben a sorozatban. A másik párharcban a címvédő Sevilla egygólos vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként.
Európa arcai elevenednek meg Győrben csütörtök délutántól. A szabadtéri fotókiállításon Európa Kulturális Fővárosai láthatók egy héten át. Többek között Párizs, Graz, Lisszabon, Nagyszeben és Pécs tereit, épületeit, mindennapjait mutatják be a Városháza téren felállított óriásnyomatok.
Nem számit az olaj árának drasztikus változására a teljes 2007-es évet figyelembe véve Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója. Ugyanakkor, amennyiben az orosz Lukoil nem piaci áremelést hajtana végre, a társaság kész egyéb, alternatív forrásból beszerezni a nyersolajat.
A Fidesz elkötelezett támogatói tábora kétszerese az MSZP táborának; a vezető kormánypárt a választópolgárok az előző havi 18 százalékával szemben mindössze 16 százalékának támogatására számíthatna - olvasható a Gallup közvélemény-kutató cég legfrissebb, áprilisi felmérésében.
Lemond posztjáról Bátonyterenye szocialista polgármestere április 30-i hatállyal. A város vezetője döntését csütörtökön a képviselő-testület ülésén jelentette be. Vanya Gábor távozásának nem politikai oka van, munkakörváltásról van szó.
Sikeres fejlesztéspolitikai időszaknak értékeli a kormány illetékes kormánybiztosa a Magyarország európai uniós csatlakozása óta eltelt három évet. Magyarország az előcsatlakozási alapok felhasználása terén szerzett korábbi tapasztalatait felhasználva alapvetően sikeresen működő rendszert hozott létre, néhány kisebb hiányosságtól eltekintve.
Hamisított vetőmagokra bukkantak a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal szakértői az ország több pontján. Aki ilyeneket vásárolt és vetett el, nem számíthat termésre.
A rabszolgaősök azonosítására szolgáló egyedülálló internetes adatbázis kezdte meg működését pénteken a www.ancestry.co.uk című brit honlapon, ahol bárki ingyenesen kutathatja családfáját. Első menetben százezer barbadosi rabszolga került fel a honlapra, akiket 1834-ben vettek jegyzékbe a brit koronagyarmaton.
Egy év alatt 750 ezer szavazó hagyta el az MSZP-t a legújabb közvélemény-kutatások szerint - mondta Navracsics Tibor Veszprémben, a kádártai városrészben tartott lakossági fórumon. Ez jól mutatja a kormányzati politika kudarcát - tette hozzá a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
Bár még mindig magasabb a Balaton vízszintje a megszokottnál, a szakemberek úgy döntöttek: nem engednek le több vízet a tóból. A középtávú meteorológiai előrejelzések szerint ugyanis rendkívül meleg és száraz időszak következik.
Kábítószertől bűzlőn ment fegyvertartási engedélyt kérni a rendőrségre egy férfi az Egyesült Államokban, minek következtében még mindig a rendőrségen van, csak éppen nem az ügyfélszolgálati irodában, hanem egy cellában.
Két nappal a francia elnökjelöltek feltehetően mindent eldöntő tévévitája előtt Ségolene Royal szocialista jelölt erőszakosnak és brutálisnak minősítette hétfőn konzervatív vetélytársa, Nicolas Sarkozy érveit, amelyek alapján 1968 örökségének "likvidálását" kívánja elérni.
Amennyiben előkerül az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) alapító okirata, meghiúsulhat a Kincstári Vagyoni Igazgatóság azon szándéka, hogy a 15 milliárd forintot érő épületet értékesítsék - áll a lapban.
Az izraeli kormány vasárnap elvben jóváhagyta, hogy a zsidó állam palesztin földgázt vásároljon. A döntés értelmében az izraeli kormány együtt kíván működni a British Gas vállalattal, amely a Gáza-övezet partjai mentén tár fel egy tengeri földgázmezőt.
Szíria a legnagyobb titokban jelentős föld alatti bázist épített ki, ahonnan ballisztikus rakétákat lőhet ki Izraelre - adta hírül hétfői számában a Jediót Ahronót című izraeli lap. A komplexum - amelynek pontos helyét az újság nem adta meg - harminc vasbeton bunkerből, rakétagyártó üzemekből és laboratóriumokból áll a sajtóértesülés szerint.
A tallinni szovjet hősi emlékmű sorsáról tájékozódnak orosz duma-képviselők hétfőtől az észt fővárosban, ahol a parlamentben, valamint a belügyi és védelmi tárca illetékeseivel is konzultálnak, s várhatóan megszemlélik a szoboregyüttest és annak új helyét.
Az Egyesült Államok vasárnap nem zárta ki, hogy tárgyaljon Iránnal egy nemzetközi konferencia keretében, amelyen Irak biztonságáról lesz szó. Ezt az amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rice jelentette ki. "Nem zárom ki, hogy esetleg tárgyalni fogunk egymással" - fogalmazott Rice.
Körülbelül ötezren voltak kedden a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) csütörtökön záruló, kétnapos állásbörzéjének első napján - a két nap alatt összesen 9-10 ezer érdeklődőt várnak.
A füleivel húzott egy 7,4 tonnás repülőt 4 méteren át egy férfi Nagy-Britanniában. A gép ettől még nem szállt fel, de nem is a gyorsaság volt az 57 éves férfi célja, hanem újabb Guinness-rekord.
Felszállt a Malév első közvetlen járata az oroszországi Jekatyerinburgba pénteken reggel. Az Ural fővárosába a nemzeti légitársaság heti négy alkalommal szállítja az utasokat új generációs Boing 737NG gépeivel.
Szili Katalin szerint a reform a fenntarthatóan fejlődő gazdasági, társadalmi és egyben ökológiai formáció keresésének igénye és felelőssége, nem pedig egy részprobléma megoldási kísérlete újabb problémák - szociális szétszakadás, gazdasági függőség, természeti túlhasználás - generálásával, vagy a régóta meglévők hátrasorolásával.
Életveszélyes sérüléssel szállították kórházba azt a férfit, akit egy nő hátba szúrt csütörtökön délután Medgyesegyházán - közölte a rendőrség. A rendőrség információi szerint a nő és a férfi otthonukban szóváltásba keveredtek egymással, majd a nő egy késsel hátba szúrta a férfit.
Nem vesz részt a július 1-i, Diana hercegnő halálának tizedik évfordulójára szervezett emlékkoncerten Károly herceg - nyilatkozta a királyi család egyik illetékese a The Times pénteki számában.
A budapesti szállodákat népszerűsítő Winter Invasion elnevezésű akció plusz 5500 vendéget és 25 500 vendégéjszakát hozott - közölte a Magyar Turizmus Zrt. szombaton.
Az Európai Parlament az "összes jogi eszközt" felhasználja majd annak érdekében, hogy segítsen Bronislaw Geremeknek, a kommunista rendszer ellen küzdő egykori lengyel ellenzék szimbolikus alakjának európai parlamenti képviselői mandátuma megőrzésében - közölte Strasbourgban Hans-Gert Pöttering, a testület elnöke.