Csütörtök délután érkezik Hongkongba az a két óriáspanda-bocs, amelyet Kína adományozott a városnak abból az alkalomból, hogy idén tíz éve annak, hogy a volt brit gyarmat "visszatért az anyaországhoz".
Keresetlen kifejezésekkel ismerte el Harry herceg, hogy tart hamarosan kezdődő iraki bevetésétől, de továbbra is eltökélten készül a frontszolgálatra, az ezzel járó - bajtársaira is leselkedő - súlyos kockázatok miatt azonban már maga sem biztos abban, hogy ezt megengedik neki.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 147,74 pontos gyengülés után 25.457,39 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,58 százalékos esés. A részvénypiac forgalma átlagos volt, megközelítette a 31 milliárd forintot. A vezető részvények közül csak az MOL emelkedett a szerdai i záráshoz viszonyítva.
A Roma Polgárjogi Alapítvány április harmincadikán és május elsején ismét megrendezi a Tavaszköszöntő Fesztivált - adta hírül a Roma Sajtóközpont. A harmadik Tavaszköszöntő Fesztivál hétfőn délután kettőkor kezdődik a Felvonulási téren. A rendezvény első napján fellép az Újhelyi Fiúk, a Karaván és a Digitál együttes.
Magyarország és a magyarság hírnevének öregbítése, nemzetközi tekintélyének növelése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Sólyom László köztársasági elnök - a miniszterelnök előterjesztésére - a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét adományozta Charles Simonyinak hétfőn Budapesten.
Viktor Janukovics ukrán kormányfő szerint alkotmányellenes a parlamenti választások új időpontja is. A hírt a Ria Novosztyi orosz hírügynökség jelentette csütörtökön Taskentből, Janukovics személyzeti főnökére hivatkozva.
Az ötödik helyen végzett a magyar csörgőlabda-válogatott a törökországi Antalyában zajló Európa-bajnokságon. A magyarok tavaly még a másodosztályban szerepeltek, az ott megszerzett ezüstérem révén indulhattak ezúttal a legjobbak között. A nyolc csapat körmérkőzéses alapon döntötte el, melyik négy kerül az elődöntőbe.
Május 1-től két napon át Brüsszelben ülésezik a Fidesz elnöksége, a párt európai parlamenti frakciójának meghívására - erősítette meg az MTI-nek egy elnökséghez közel álló forrás.
Döntöttek a helyi önkormányzatok hivatásos zenekarainak és énekkarainak támogatására szánt ez évi, egymilliárd tízmillió forintos keret elosztásáról; a legmagasabb összeget, 116 millió forintot a pécsi Pannon Filharmonikus Zenekar kapja - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM).
Magyarországon az év első két hónapjában nőtt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliség ráta 7, 8 százalékról, 7,4 százalékra csökkent az előző évihez képest -olvasható a KSH jelentésében.
Csaknem minden második válófélben lévő brit magándetektívet fogadott tavaly párja gyanított félrelépéseinek felderítésére. A pontos arány 49 százalékos, ami 18 százalékos növekedés 2005-höz képest - derült ki brit ügyvédi irodák adataiból.
Condoleezza Rice felszólította Oroszországot, hogy tartsa magát kötelezettségvállalásaihoz. Az amerikai külügyminiszter Vlagyimir Putyin orosz elnök egy nyilatkozatára reagált.
Orbán Viktor nem tárgyal a középosztály védelméről, a Fidesz vezetőjének esze ágában sincs egyeztetni az MDF 13 pontjáról - közölte Herényi Károly, az MDF elnöke az MTI-vel.
Új nemzedék egy új Budapestért címmel tartottak konferenciát a Fidelitas szervezésében hétfőn Budapesten. Harrach Péter, az Országgyűlés fideszes alelnöke a demográfiával és családpolitikával kapcsolatban elmondta, hogy a magyarországi népességcsökkenés, a szingli életforma terjedése és az egyre kevesebb házasság az életformaváltással és értékválsággal van összefüggésben.
Barlangászás közben megfulladt vasárnap négy belgrádi egyetemista Szerbia középső részén - közölte a rendőrség. A fiatalokat a fővárostól 120 kilométerrel délkeletre található Ravanicka-barlangban holtan lelték fel. Feltehetően a barlangnak egy mély, feltáratlan, metángázzal teli részébe tévedtek.
Sólyom László köztársasági elnök vasárnap kora délután hazaérkezett egyhetes kanadai látogatásáról. "Ennek az utazásnak az egyik legnagyobb öröme és tanulsága számomra az, hogy láthattam, hogy az itteni magyarság milyen szép egységben él" - mondta a köztársasági elnök kanadai útját összegezve.
Hétfőn túlnyomóan napos idő lesz, csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, majd mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17-22 fok között alakul.
Súlyos, több évtizedes börtönbüntetéseket rótt ki hétfőn a londoni felsőbíróság minden idők leghosszabb és legjelentősebb nagy-britanniai terrorperének öt elítéltjére, akiket több száz emberélet kioltását és a brit közszolgáltatások megbénítását célzó robbantásos merényletsorozat előkészítésének gyanújával idéztek törvény elé.
PMSZ Channel - Piackutatás on-demand főcímmel rendezett kétnapos jubileumi konferenciát a Piackutatók Magyarországi Szövetsége fennállásának tizedik évfordulója alkalmából. A kétnapos konferencia 2007. április 19-20-án a WAX centerben került megrendezésre.
Kiutasítottak Kínából öt amerikai Tibet-aktivistát, akik az ellen tiltakoztak, hogy a jövő évi nyári olimpia lángját a Világ Tetejére (Mount Everest) is felvigyék - jelentette be egy kínai külügyi szóvivő. Az emberi jogi harcosokat szerdán vették őrizetbe Tibetben.
Csütörtökön Pekingben bejelentették az olimpiai láng útvonalát. A láng 130 nap alatt 135 városon fog keresztül haladni és 137 ezer kilométert tesz meg, mire visszaér Pekingbe. A körút érinti Tibet és Tajvan fővárosát is, ahol erősen tiltakoznak a "pekingi láng" ellen.
Robert Gates amerikai védelmi miniszter Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel folytatott csütörtöki tárgyalásain nagyra értékelte a magyar honvédség reformját és a magyar katonák nemzetközi szerepvállalását.
Felakasztottak Japánban három halálraítéltet - jelentették pénteken a szigetország hírügynökségei. Emberölés miatt rótták ki a kötél általi halált a három elítéltre.
Miután kiadta kiemelkedő eredményeiről szóló adatait a Google, a cég papírjai a Wall Street-i részvénykereskedelemben négy százalékkal drágult nyitás után. A cég kétharmadával növelte eredményét, amely elérte az egymilliárd dollárt.
Biztonsági kordont emelt csütörtök reggel az észt rendőrség a tallinni városközpontban lévő második világháborús szovjet emlékmű köré, ami azt jelzi, hogy megkezdődtek az emlékmű és mellette lévő sírkert áthelyezésének előkészületei.
A Horvát Autó-motor Szövetség és a közlekedésbiztonsági szakemberek szerint a teljes alkoholtilalom a közlekedésben résztvevőknél nem váltotta be a várakozásokat.
Kevesebben keresik a budapesti panellakásokat, mint korábban, de a visszaesés nem drámai. Az érdeklődés csökkenésének oka az év eleji - főként a gázáremelés miatti - rezsinövekedés. Ez jóval megemelte a havi terheket, és ez az egyik fontos tényező, amit mérlegelnek az emberek választáskor.
Pénteken reggel megkezdték Siófoknál a zsilip lezárását; vasárnap reggelig befejezik a vízeresztést a Balatonból - közölte az MTI-vel a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság pénteken.
1,3 milliárd forintot tudott megtakarítani a Magyar Közút Kht. (MK) az enyhe tél alatt, ugyanis a hó és a fagyok elmaradása miatt jóval kevesebbe került az utak üzemeltetése, karbantartása, mint tavaly - hangzott el a társaság csütörtöki tájékoztatóján.
Őrizetbe vették Hugh Grantot, az egyik legközkedveltebb angol színészt, aki állítólag megrugdosott, majd babkonzervvel dobált meg egy fotóst. Az incidens a feljelentő - vagyis maga a lesipuskás fotós, Ian Whittaker - szerint Grant lakásánál, a nyugat-londoni Fulham és Chelsea kerületek határán történt.
Jaipur bírósága elrendelte Richard Gere őrizetbe vételét, mert videofelvétel alapján úgy ítélte meg, hogy a világhírű színművész közszeméremsértést követett el, amikor nemrég teátrális hévvel többször arcon csókolta Shilpa Shetty Bollywoodi színésznőt egy AIDS-ellenes rendezvényen több ezer ember előtt Új-Delhiben.
A Görög Labdarúgó Szövetség (EPO) nem fellebbez az európai szövetség (UEFA) szerdai büntetése ellen, így a válogatott a következő két hazai - a június 2-i Magyarország és négy nappal később a Moldova elleni - Eb-selejtezőjét Athéntól legalább 250 km-re kell megrendezni. Az EPO ezentúl 100 ezer svájci frankot köteles befizetni.
Szaúd-Arábiában olajlétesítmények ellen támadt volna az al-Kaida, közölte a királyság illetékes hatósága pénteken. A hír megriasztotta a piacokat és jelentősen, két százalék körüli mértékben drágult az olaj. New Yorkban a határidős nyersolaj szabadpiaci ára júniusi szállításra 1,34 dollárral, hordónként 66,40 dollárra drágult a kereskedés végére.
Repülős és helikopteres bemutatót tart a Magyar Honvédség két alakulata csütörtökön és pénteken, Szolnokon, illetve Kecskeméten. A bemutatók nem titkolt célja, hogy a most középiskolába járó diákokat az iskola elvégzése után a Honvédség légi egységeinek kötelékébe csábítsák.
A monetáris bázis értéke az idén márciusban 41,4 milliárd forinttal 2.590,2 milliárd forintra növekedett - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.
Lisszabonban tárgyal pénteken Gyurcsány Ferenc, aki egynapos hivatalos látogatása során José Sócrates portugál kormányfővel folytat megbeszéléseket, továbbá találkozik Aníbal Cavaco Silva köztársasági elnökkel és Jaime Gamával, a parlament elnökével.
A sok napsütés mellett csak időnként növekszik meg a gomolyfelhőzet, legfeljebb keleten lehet néhol kisebb zápor. Többfelé megélénkül a délkeletire forduló szél, a Dunántúlon helyenként erős lökések kísérik. A hőmérséklet délután 20 és 24, késő este 14 és 19 fok között alakul.
Magyarország arra törekszik, hogy minél sokoldalúbbá tegye az ország energiaellátását, és ne alakuljon ki egyoldalú függősége egyik beszerzési forrástól sem.
Ötmilliárd forintot szeretne elnyerni a főváros az egészségügyi tárca struktúraátalakítási pályázatán. Állami támogatást igényel az önkormányzat az elbocsátandó egészségügyi dolgozók végkielégítésének kifizetéséhez is - döntött csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Folytatódik a rendőrség kétnapos razziája a gyorshajtók ellen. Az ország összes megyéjében a nap 24 óráján keresztül több mint 130 traffipaxszal vadásznak a gyorshajtókra. Az akció egy nemzetközi razzia része, Magyarország ugyanis vállalta, hogy 2010-ig 30 százalékkal csökkenti a halálos balesetek számát
Végigaludta saját elrablását egy hatéves thaiföldi kislány, és még akkor sem ébredt fel, amikor kiszabadították. A kis Namfon a hátsó ülésen szunyókált, apjának pedig nem volt szíve felkelteni, így aztán otthagyta az autóban, amelynek már csak a hűlt helyét találta, amikor visszaért.
A szerb vezetők készek megoldást keresni a koszovói problémára - jelentette ki Belgrádban Johan Verbeke belga nagykövet, aki az ENSZ Biztonsági Tanácsának Koszovó kérdésében tájékozódó ténymegállapító küldöttségét vezeti.
Elek Judit legújabb filmje, A hét nyolcadik napja is meghívást kapott a csütörtökön kezdődő "Costumes and Mode" (A jelmezek és a divat) című franciaországi filmfesztivál versenyprogramjába - közölte a Magyar Filmunió.
Nyugalomban telt el a vasárnapra virradó éjszaka Észtország fővárosában, Tallinnban, ahol előtte két napon át voltak zavargások a második világháborús szovjet katonai emlékmű eltávolítása miatt - adta hírül vasárnap internetes oldalán az Interfax orosz hírügynökség.